Fourteenth Side - Csak te és én

Mayna Collins

   

   Úgy érzem, mintha percek teltek volna el a Niallel lefolytatott beszélgetésünk óta, viszont mikor szemeimet kinyitom és látom, hogy a szoba sötétségbe borult, rádöbbenek, hogy azok nem percek voltak, hanem órák. A nappalit csak a televízióból kiszűrődő fények világítják meg. Niall még mindig abban a pózban van, mint elalvásunk előtt. Karjával a derekamat öleli, fejét a hajam közé fúrta. Szempillái néha megrebbennek, szája félig nyitva van és halkan szuszog. Ajkam mosolyra húzódik a látványától és meg kell jegyeznem, hogy akkor is aranyos, mikor alszik.

   A lépcső felől léptek hallatszódnak, majd kicsivel később a szemét törölgető Zonia jelenik meg. Ujjamat a szám elé teszem, jelezve, hogy ne hangoskodjon. Szemei a mellettem alvó szőkeségre tévednek és mosolyra húzza ajkát. Egyik lábáról a másikra áll, zavartan figyel, nem tudja, mi tévő legyen. Megmozdulok, de vigyázok arra, hogy nehogy felébresszem a mélyen alvó fiút. Kezeit óvatosan lefejtem magamról, fejét a párnára helyezem és ülőhelyzetbe tornázom magam. Alig ülök fel, ő máris megmozdul és az alvástól csillogó kék tekintetét rám emeli.

   - Éhes vagyok – Zonia lehuppan mellém a kanapéra, kis híján Niall hasára ül le. Kezemet a szám elé kapom, mikor egy nagy ásítást nyomok el. Fejemet a sikítás felé fordítom, és először ledöbbenek, mikor látom, hogy Niall az unokahúgomat csikizi. A kislány rúgkapál, próbál szabadulni a csikiző kezektől, de ahogy látszik, nem nagyon sikerül neki. Visító hangokat és kacajokat ad ki magából, ami engem is nevetésre késztet. Nevetve nézem, ahogy küzdenek egymással és már-már engem is bevonnak kis harcukba. A telefon viszont megcsörren és hálát mondva a vonal túlsó oldalán lévő személynek, a készülékért rohanok.

   - Haló? – a vonal túlsó végén felcsendül nagynéném ideges hangja – Nem, semmi baj. Dolgozzatok nyugodtan, Zonia itt biztonságban van. Rendben, majd akkor holnap beszélünk. Átadom neki. Szia.

   - Mit szólnál, ha ma itt aludnál? – kíváncsi tekintettel, széles mosollyal fordulok a kanapén elterülő kislány felé.

   - Csak akkor, ha ő is itt alszik - komoly tekintettel fordul felém, próbál magabiztosságot sugallni szemeivel és testtartásával is.

    - Nos, ezt Niallnek kell akkor eldöntenie – mind a ketten kíváncsian fordulunk az említett fiú felé, hiszen én is türelmetlenül várom, hogy mit szól ehhez az ötlethez. A gondolat, hogy Niall a házamban vagy talán az ágyamban alszik, pillangókat reptet a gyomromban.

    - Nem is tudom – jobb kezének ujjaival az állat vakargatja, úgy tesz, mintha jól meg kellene fontolnia ezt a döntést. Aztán hirtelen kezével combjára csap és felpattan a kanapéról – Ha ennyire szeretnétek a társaságomban lenni, akkor erre az egyedülálló ajánlatra nem mondhatok nemet.

    Zonia sikításban tör ki és örömében ugrálni is kezd. Én is hasonló boldogságot érzek ott bent, legbelül a szívemben, de még sem lenne helyén való, ha most elkezdenék kislányokat megszégyenítő módon sikongatni és ugrálgatni. Ez helyett inkább széles mosollyal az arcomon mellé lépek és puszit nyomok kissé borostás arcára.

    - Most, hogy ezt eldöntöttük, akkor már csak az a kérdés, hogy mi legyen a vacsora - nem túl sok kedvem van főzőcskézni, így a pizza rendelés mellett döntünk. Percek múlva sikerül csak a telefonon keresztül leadni a rendelést, hiszen mind a hárman mást szeretnénk vacsorázni. Végül egy hawaii és egy kolbászos kukoricás pizza mellett döntünk, ami mindannyiunk ízlésének tökéletesen megfelel. 

   Amíg várunk, a kanapéra telepszünk és Zonia által kiválasztott mesét nézzük. Békesség és nyugalom fog el, a családias, összekucorodós hangulat miatt. Az okát, hogy miért érzem ilyen különösen jól magam Niall ölelésében, csak sejteni tudom, mert, hogy őszinte legyek, még magamnak is nehezen ismerem be, hogy többet érzek barátságnál vagy felszínes szerelemnél. Ezek az érzések, melyeket iránta kezdtem el táplálni engem is megriasztanak, hisz nem így terveztem ezt az egészet. Ennek ellenére megnyugtat, hogy itt van velem és izgatott leszek, hogyha arra gondolok, hogy ma este együtt alszunk. Arcomat a nyaka hajlatába fúrom és beszippantom az onnan áradó egzotikus gyümölcsök és a pézsma lágyan keveredő aromáját. Ez az az illat, amit soha nem akarok elfeledni, mert ez emlékeztetni fog az együtt töltött, boldog pillanatainkra.

   A csengő hangja még a tv zaját is túlszárnyalja és felkelti a mesenézés közben elszundított Zoniát is. Felkelek, hogy kimenjek a futárhoz, de Niall gyorsabb tőlem és előttem kivágtat a kapuhoz, majd percek múltával kezében három pizzával tér vissza. Az illatuk körbelengik a nappalit, amire az üres gyomrom egy hangos korgással válaszol. A szőkeség leteszi a dobozokat a dohányzóasztalra, míg én  kiszaladok a konyhába tányérokért.

   - Hmm - felsóhajtok, mikor beleharapok az első szelet kolbászos, kukoricás pizzába - az illatát csak íze múlhatja felül. 

   Zonia és Niall is hevesen bólogat, miközben az ő szeletüket eszik. Szinte pillanatok alatt elfogy a két nagy méretű pizza nagy része. Niall a hátát a kanapé háttámlájának veti és kezével a hasát simogatja. Ilyenkor úgy néz ki, mint egy jól lakott kiscica, csak a kiscicák nincsenek olyan aranyosak, mint ő.

   - Uh, már egy falat sem menne le a torkomon. Mindjárt szétrobbanok - még mindig megtelt hasán pihenteti egyik kezét, másikkal viszont az én derekamat öleli körbe. Zonia a másik oldalamon feküdt el, míg fejét lábaimra hajtotta. Ebben a pózban, ezekben a percekben úgy nézünk ki, mint egy igazi család egy apával, anyával és egy gyerekkel. Szívem repdes örömében, hogy egy ilyen gyengéd, érzelem teljes pillanatban is részem lehet Niallel. Közelebb húzódok hozzá, egy lágy puszit nyomok szája sarkára és fejemet vállára hajtom. Arcomon boldog mosoly terül, hiszen most érzem először az életemben azt, hogy megtaláltam a helyemet a világban.

   A tv képernyőjén végig futnak a szereplők nevei és elsötétedik a kijelző. Hunyorogva nézek körbe, hogy megtudjam, ébren van-e még valaki rajtam kívül. Niall a fejét a vállamon pihentetve fekszik, ajkai résnyire szétnyíltak egymástól és halk, hortyogó hangot hallat. Zonia pedig mozdulatlanul fekszik félig rajtam. Nincs szívem őket felkelteni, órákig el tudnám így nézni őket, de nem lehet túl kényelmes ez az alvó pozíciójuk. Gyengéden megsimogatom Niall arcát, de csak mormog valamit és közelebb húzódik hozzám. Lágy puszikkal hintem be arca minden szegletét, amire már szempillái megrebbennek és mocorogni kezd.

   - Kicsim, ébredj fel - szempilláit megrebegteti és lassan fel is tárul gyönyörű kék szeme, ami most értetlenséget sugároz - Elaludtatok mind a ketten és te rám voltál dőlve, ezért nem tudtam felkelni. De most már el kell vinnem, lefektetni Zoniát.

   Beleegyezően bólint, és arrébb húzódik tőlem és feláll. Zonia dereka és lába alá nyúl s felemeli rólam őt. Előre indulok, hogy mutassam neki az utat a vendégszobába, amiben most a kislány fog aludni. Az emelet felé vesszük az irányt és a hálószobámmal szemben lévő szobába irányítom a szőkeséget, karjában az alvó lánnyal. Niall leteszi a nagy ágyra és úgy betakargatja, hogy alig látszódik ki a kislány feje búbja. Nesztelenül elhagyjuk a szobát és az enyémbe térünk át, hogy végre kettesben lehessünk egy picit.

   - Szép a szobád - körbepillant az említett helyiségen, de mielőtt még észhez kapnék, magához húz és egy hosszú, gyengéd, de érzelem teli csókban részesít. Ajkunk egyszerre mozog és nyelvünk is ismerősen köszöntik egymást. A levegő felhevül közöttünk, ugyanolyan érzés vele csókolózni, mint az első percekben, de most ez mégis valahogy más. Talán, mert ebben benne van minden érzelmünk és ki nem mondott vágyunk. Egy csókba sűrítettük minden szenvedélyünket, amiket egymás iránt érzünk - Úgy örülök, hogy most itt lehetek veled.

   - Én is nagyon örülök, Niall. De azt hiszem, hogy ezt most Zoniának köszönhetjük - felnevetek, de még közelebb húzódok hozzá. Érzem, hogy arcát hajamba fúrja és mélyeket lélegez.

  - Hiányoztál - fejemet felemelem és ajkamat az övére nyomom. Ez az aprócska kis szó, ami sokaknak semmit nem jelent, nekem most a mindent jelenti.

   - Te is hiányoztál - az ajkain függve, suttogva mondom ki ezt a három aprócska szót.

   Percekig állunk egymás karjában, csókban összeforrva. Ezekben a percekben a világ megszűnik létezni, csak ő és én létezünk. Nem érdekel már semmi más csak ő, bármi történjen is, ő lesz az, akivel igazán boldognak érzem azt.

   Mikor szétválunk kellemetlen érzés fog el, máris hiányzik karja ölelése, pedig nem is órákra vagy örökre szól a különválás.

   Mivel már későre jár, mind a ketten letusolunk és pizsamába bújunk - vagyis Niallen csak az alsó nadrágja marad, hiszen nem hozott váltóruhát - és kényelmesen elhelyezkedünk a méretes ágyon. A szőkeség a hátán fekszik, egyik keze a hátamon pihen, míg a másikkal az arcomat cirógatja. Fejemet mellkasára hajtva hallgatom szíve dobbanásait, amik lassan álomba ringatnak.

   - Kicsim, arra gondoltam, hogy a nyáron elmehetnénk valahova ketten. Tengerpartra vagy valami nyugis helyre, ahol együtt lehetünk. Csak te és én - Niall lágy hangja ébreszt fel a kábulatomból, ami már majdnem átcsapott alvássá.

   - Nem tudom - számat újra és újra szólásra nyitom, de mindig csak hörgő hangok jönnek ki. Aranyos dolog tőle, hogy már a jövőn, a közös jövőnkön gondolkodik, de kitudja, hogy mit tartogat még ez az év. Lehet, hogy nem is lesz már nyár kettőnknek - jó ötlet, de még olyan messze van a nyár, bármi történhet addig.

   - Hát ez nem volt valami meggyőző válasz. Nyugodtan szólj, ha neked nem tetszik ez az ötlet - kezével kisimítja a szemembe hulló hajtincseket és homlokomra egy lágy puszit ad.

   - Nem arról van szó, hogy ez nem jó ötlet, vagy, hogy nem örülök neki, de még tél van és még sok hónap van hátra a nyárig. Addig bármi megtörténhet - felülök, hogy lássam Niall arcát, miközben beszélek. Mikor kimondom az utolsó mondatom, a szőkeség arca megrándul és fészkelődni kezd a helyén. Rögtön megbánom, hogy kimondtam ezeket a szavakat, hiszen ő semmit sem tud a titkomról - Nem arra gondolok, hogy szakítunk. Addig még rengeteg hónap van, és bármikor közbe jöhet egy váratlan dolog. Neked is olyan munkád van, ami nem túl sok szabadidőt hagy, és nekem is. Szerintem várjunk még egy kicsit a tervezgetéssel, ráérünk még az ilyen dolgokon gondolkodni.

   - Talán igazad van - laposakat pislog és egy nagy ásítást is elnyom. Fejét hajamba fúrja és érzem, hogy mély levegőket vesz. Megkönnyebbülök, hogy nem kell tovább magyarázkodnom, hiszen tudom, hogy már nem sokáig bírtam volna - Nem vagyok álmos - mikor észreveszi, hogy figyelem, próbálja eltüntetni fáradtsága jeleit, de nem nagyon megy neki, mert még mindig alig tudja nyitva tartani a szemeit.

   - Aludjunk - egy gyors puszit adok édes ajkára és hátat fordítva neki, szorosan hozzábújok. Egyik karjával a derekamat öleli körbe, míg másikat a fejem alá teszi. Lábaink is összegabalyodva nyugszanak a paplan alatt, ollóval sem lehetne őket szétválasztani - Jó éjt, Szőkeségem.

   - Jó éjt, Szépségem - percekkel később az egyenletes szuszogását hallom csak és nem sokkal utána engem is elnyel az álomvilág.

   Túl meleg van. Ez az első, ami az agyamba ötlik, mikor ébredezni kezdek. Aztán hirtelen beugrik minden és feleszmélek, hogy ez a melegség a mellettem alvó szösziből sugárzik. Szorosan hozzám van préselődve, minden testrészünk egymáshoz szorul és lábaink is még mindig össze vannak tekergőzve.  Lassan kibújok a takaró alól és apró mozdulatokkal felkelek az ágyról. Niall magában morgolódik, és már azt hiszem, hogy felébred, de a hasára fordul és tovább alszik. Arca így olyan nyugodt, nincs nyoma idegességnek, zavartságnak vagy szomorúságnak. Így olyan, mint egy alvó angyal. Az én angyalom. Ajkamra mosoly kúszik, hiszen nem lehet nem mosolyogni az alvó szőkeség láttán. Önző vagyok és engedek a csábításnak, fölé hajolok és egy rövid puszit hintek arcára. Kisöpröm a szeméből lógó szőke tincseket, de utána már erőt veszek magamon és inkább bevonulok a fürdőszobába. Miután elvégzem a reggeli teendőimet, felveszek egy kényelmes, itthoni szettet, ami meleg melegítőnadrágból, egy Mickey egeres pólóból és szobacsizmából áll.

   Mielőtt még lemennék a földszintre, bekukkantok Zonia szobájába, de mikor látom a nagy ágyon elterülő, még alvó kislányt, nyugodt szívvel megyek le a konyhába, hogy véghez hajthassam reggeli tervemet. Niallt már kezdem egyre jobban, míg Zoniát már születése óta ismerem, ezért van sejtésem arról, hogy mit szeretnek reggelizni. Szerencsémre két enni szerető emberrel van dolgom, szóval nem lesz gond azzal, hogy elfogyasszák majd azokat, amiket készítek.

   Először a palacsinta készítésének állok neki, egy tálban összekeverem a hozzávalókat, utána pedig egy serpenyőben kisütöm a mini korongokat. Mire végzek, a tűzhely melletti tányéron egy igazi palacsinta torony illatozik. Elpakolom a piszkos edényeket, és neki látok a tükörtojások és szalonnák sütésének. Úgy pakolom ki őket a tányérokra, hogy vigyorgó fejeket formáljanak. Teát is készítek, amit a megterített asztal közepére teszek le. Egy tányérra zöldségeket vágok, amit aztán a többi étel mellé teszek le. Az egész földszintet belepi a reggeli illata és reménykedek, hogy a két hétalvót is felébreszti ez az illat. De aztán fülemet megcsapja Zonia sikítása és Niall nevető hangja és megnyugszom.

   Az utolsó simításokat végzem az asztalon, mikor egy erős, férfikar kulcsolódik a hasam köré.

   - Hm, milyen jó illatok vannak - szembefordít magával és egy rövid, jó reggelt csókban részesít, ami eléggé meglep, de ugyanolyan jól is esik - Meg tudnám ezt szokni.

   - Meghiszem azt - nevetve rákacsintok, kibontakozom ölelő karjai közül és az asztal túl oldalán ücsörgő Zoniához megyek - Mindjárt hozok kakaót - hevesen bólogat, de utána figyelmét újra a háta mögött lévő TV-re tereli.

   Alig néhány lépést teszek a konyhába, rögtön meghallom mögöttem Niall lépteit, de úgy teszek, mintha nem venném észre, hogy követ, és a hűtőszekrényhez lépek, hogy kivegyem onnan a tejet.

   - Miért nem ébresztettél fel? Olyan jó lett volna melletted ébredni - hangja nem vádló, sőt nem is szomorú. Inkább vidámnak mondanám, a kimondott szavai ellenére is.

  - Nem volt szívem felkelteni. Olyan édesen aludtál - pír kúszik arcára, ami még jobban mosolygásra késztet. Még soha nem láttam olyan aranyos fiút, mint ő.

   Miután elkészül Zonia kakaója, mind a ketten visszamegyünk az ebédlőbe és csatlakozunk a türelmetlenül váró unokahúgomhoz.

   - Jó étvágyat - mondja Niall és már lakmározni is kezd az előtte lévő vigyorgó fejből. Mind a ketten elégedetten hümmögnek, miközben a reggelijüket fogyasztják. Ez a reggeli viszonylag csendesen, beszélgetés nélkül zajlik le, amit nem is bánok annyira. Kellemes így hárman együtt reggelizni, mint gyermekkoromban. 

   - Huh Mayna ez nagyon finom volt. Köszönöm - Niall a hasát simogatva hátradől és pilláit egy pillanat erejéig le is hunyja.

   - Igen - Zonia hevesen bólogat, miközben az utolsó kakaó cseppeket is eltünteti.

   - Örülök, hogy ízlett - miután mindenki végez, és a kis csapat áttelepül a nappaliba, leszedem az asztalt és eltakarítom a reggeli készítés után maradt mocskokat.

   - Zonia, gyere, öltözzünk fel, mert hamarosan itt lesznek anyáék érted - szorosabban a szőkeséghez bújik és úgy, tesz, mintha nem hallotta volna, azt, amit az imént mondtam neki - minél hamarabb felöltözöl, annál többet lehetsz még Niallel.

   Úgy néz ki, hogy ez a mondat hat, hiszen kibújik a fiú ölelő karjai közül és apró lábaival az emelet felé rohan. Mikorra utolérem, ő már a nadrágot próbálja magára rángatni, de kapkodása ebben erősen gátolja.

   - Azért ennyire nem kell rohanni - fejét felém kapja és megáll, mintha elfogadná, hogy igazam van - Na, gyere - nevetve rázom a fejem mikor látom, hogy mind a két lába ugyanabba a nadrágszárba került.

   - Mayna - kíváncsi tekintetekkel fürkész, és megszeppent arcot vág, mintha tartana a reakciómtól - akkor Niall lesz az új bácsikám?

   - Hát azért ennyire ne szaladjunk előre. Niallel csak nem rég találkoztunk és az igaz, hogy eddig elég jól megvagyunk, de még bármi megtörténhet. Szóval egyelőre elégedj meg egy csodálatos, gyönyörű és kicsit sem egoista nagynénivel - már türelmetlenül várja, hogy befejezzem az öltöztetését és papolást a szőkeséggel való kapcsolatomról. Egyik lábáról a másikra áll, szüntelenül toporog, mikor végre az utolsó ruhadarabot is ráadom, újra felveszi a nyúlcipőt és lerohan a földszintre.

   A kislány bánatára nem játszhat sokáig a fiúval, hiszen a móka kezdete után rögtön megszólal a csengő, ami valószínűleg a szüleinek az érkezését jelzi. Toporzékol, sír, kiabál, mindent megpróbál bevetni, hogy maradhasson még egy kicsit, de mind hiába, szülői parancsnak senki sem mondhat nemet. Ezért hát fájó búcsút int a szőkeségnek, majd nekem is ad egy cuppanós puszit búcsúja jeléül, és mintha nem is történt volna semmi, kacarászva szalad ki szülei oldalán. Hát igen, ilyen ez a gyermeki lét. Egyik percben még sírnak, mert nem kaphatják meg azt, amit akarnak, a következőben meg már önfeledten nevetnek.

   - Mi a terved a nap hátralévő részére? - percekkel később már a kanapén heverészünk és terveket szövögetünk a nap fennmaradó óráira.

   - Pontos tervem még nincsen, csak azt tudom, hogy veled akarok lenni - csillogó, tengerkék szemeit, amik minden érzelmét pontosan tükrözik, rám emeli és hirtelen megijedek, hogy szemeivel belát a lelkembe, a gondolataimba.

   - Már rég óta el akarok látogatni egy állat menhelyre, de eddig mindig közbe jött valami, és ahogy ismerem magam, az össze kutyát elhoztam volna onnan - mint minden pillanatban, most is érzem, hogy szavaival ámulatba és szerelme tud ejteni. Bármit is mondjon, ez mindig így van - Szóval mit szólsz, lenne kedved velem eljönni, kiválasztani a leendő házőrzőmet?

   - Akarsz egy kutyát? - egy pillanatra ledöbbenek a hallottak miatt - Mármint úgy értem, hogy te mindig úton vagy, koncertezel, turnézol, dalokat veszel fel meg minden, és ezek mellett lenne időd egy kis kutyusra is?

   - Most tartunk egy hosszabb szünetet és ezért gondoltam, hogy ez a legmegfelelőbb idő az örökbefogadásra. Amúgy Liamnek is és a többieknek is vannak háziállataik és van, mikor ők is velünk jönnek a turnéra meg mindenhova, szóval ez megoldható. De én nem arra gondoltam, hogy egyedül fogadnék örökbe egy kutyát, hanem veled együtt - szemeim kétszeresére kerekednek az utolsó szava hallatán - Tudom, hogy még nem olyan régóta vagyunk együtt, meg minden, de én egy jó ötletek tartom, hogy együtt fogadjunk örökbe egy kisállatot, ami összeköt majd minket.
   - Még soha nem volt háziállatom, nem is tudom, hogy hogyan kell velük bánni vagy, hogy mik kellenek neki, hogy jól érezze magát. És milyen oltások kellenek, gyógyszerek, vitaminok és - a kezét a számra tapasztja, miközben kacagva megrázza a fejét.
   - Még soha nem láttam senkit, aki ennyire megijedt volna egy állat örökbefogadásától. De szerencsére nekem már kutyám gyerekkoromban, szóval nagyjából tudom, hogy mik lesznek majd szükségesek és mik nem. Valamint a menhelyen is adnak néhány tanácsot, hogy miket kell beszerezni amik a kutya hasznára lesznek. Ha nem szereted a kutyákat mondd meg nyugodtan, vagy ha az riaszt meg, hogy együtt neveljük fel, akkor mondjuk azt, hogy csak az enyém. Te meg besegítesz a gondozásába. Egyébként is biztos vagyok benne, hogy rögtön belefogsz szeretni a kicsibe, amint meglátod. 
   - Nem az a baj, hogy nem szeretem őket, mert igenis szeretem őket, hisz olyan édesek. Csak ez nagy felelősség és még soha nem gondoltam ilyenre. De mivel szeretlek és jó lenne egy közös kapocs, ezért azt mondom, hogy szívesen örökbe fogadok veled egy kiskutyát.
   - Várj, mit mondtál az előbb? - elkerekedett szemei éretlenséget sugároznak.
   - Azt, hogy örülnék neki, ha lenne egy kutyánk.
   - Nem, nem erre gondoltam - és ekkor döbbenek rá, hogy kiszaladt a számon az a bűvös szó - Te tényleg azt mondtad, hogy szeretsz?
   - Nem akartam kimondani, de valahogy kicsúszott a számon, ne haragudj. Ha neked ez még túl korai vagy ha te nem így érzel nyugodtan mondd meg és - mondatomat ismét félbeszakítja, de most nem a kezét, hanem a száját tapasztja az enyéimre. Egy hosszú, szenvedélyes táncra hívva ajkaimat felejteti el velem mind azt a sok sületlenséget, amit éppen mondani akartam. 
   - Szeretlek, a világon mindennél jobban - karjával szorosan öleli derekam, miközben szája egy centire sem hagyja el az enyémet. Ezekkel a szavakkal a világ legboldogabb emberévé tett, amitől akár a felhők fölé is tudnék ugrani és elújságolni minden utamba kerülő embernek, hogy szeretem és ő is szeret engem. 

Thirteenth Side - "Féltem, hogy bármi baja eshet"

Niall Horan

A késői tél hűvös fuvallata végig szánt London utcáin, mely a többi ember között engem is borzongásra késztet. Akaratlanul is megrázkódok a hidegtől és kezeimet melegséggel átjárt kabátzsebembe mélyesztem. Minden lépésemre figyelek, hiszen a járda, amelyen haladok, hóval van beborítva. A tulajdonos talán túlkésőn takarította le a járóhelyre esett hópelyheket, aminek következtében, a rajta maradt hókupacok ráfagytak és csúszóssá váltak. Óvatosan kerülgetem a csúszós részeket, de figyelek, hogy ne lökjek fel senkit sem. Viszont a bal oldalamon lévő park kijáratán egy öt éves körüli lány szalad ki, miközben fejét hátra fordítgatja, így nem foglalkozva a csúszós járdáról. Lábait egymás után kapkodja, mosolya szeméig elér és ajkát kacagó hangok hagyják el. Mosolyogva figyelem a kislányt, de utána mosolyom lefagy, mert a lány lába megcsúszik az egyik jég folton, elveszti az egyensúlyát és a hideg földön elterül. Nem tétovázok, rögtön odasietek hozzá, hogy felsegítsem őt a földről. Ajkát lefelé biggyeszti, szemeiben könnyek csillannak meg, amik kipirult arcocskáján le is folynak. Kezeimmel a hóna alá nyúlok és állásba segítem. Ruhájáról lesöpröm az odatapadt havat és egy zsebkendőt nyújtok felé, hogy felitathassa könnyeit.

- Megütötted magad valahol? - leguggolok, hogy egy szintre kerüljek vele. Fejét nemlegesen rázza, de arcán lecsordul még egy kósza könnycsepp. Ujjammal gyengéden letörlöm, és karjaimmal át ölelem törékeny testét. Hátát simogatom, míg meg nem nyugszik - Hogy hívnak?

- Zonia - halkan válaszol, szemeit lesütve tartja.

- Nos, kedves Zonia, merre vannak a szüleid? - felegyenesedek, hogy körbenézhessek a körülöttem lévő embereken, hátha az egyik a kislány családtagja. De nem látok senkit, aki a kislány felé igyekezne, ezért megfogom apró kezecskéjét és a bejárat felé indulok, hátha ott lesznek a szülei.

- Zonia! - a hóban egy rohanó lányt pillantok meg, aki aztán kifulladva kapja karjaiba a kislányt. Alaposan megölelgeti, átvizsgálja nem-e esett baja. Aztán gyengéden megszidja a lányt, hogy nem szabad elrohannia egy ilyen zsúfolt parkban, mert baja is eshetett volna. Zavarban és kényelmetlenül érzem magam, ezért úgy döntök, hogy indulok. Lábaimat éppen mozgásra bírom, mikor a barna hajú, a hidegtől piros arcú lány felém fordul a karjában a kislánnyal, viszont tekintetét még mindig rajta tartja.

- Nagyon köszönöm, hogy megtaláltad az unokahúgomat, bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha valami baja esik. Nagyon hálás vagyok neked ezért - miközben beszél, egyik kezével Zonia arcát simogatja megnyugtatóan, de aztán fejét felemeli és rám néz. A meglepődöttség az ő és az én arcomra is kiül, mind a ketten meglepődünk a váratlan találkozástól. -  Niall.

Szemei felcsillannak ajkát egy elbűvölő mosolyra húzza. Leteszi a kezéből az értetlen kislányt és anélkül fonja karjait derekam köré, hogy elengedné az apróság kezét. Miután elhúzódik, szája sarkába egy elnyújtott puszit hintek, ami után pír jelenik meg, már így is piros arcán.

- Mayna - szívesemet átjárja a boldogság, mert a mai napra nem terveztünk találkozót. Örülök, hogy ennek a kislánynak köszönhetően mégis találkozhatok vele. Leguggolok és mosolyogva a kíváncsian méregető lányra nézek - Niall vagyok.

- Niall? Mint Niall Horan? - szemei kipattannak és elengedi Mayna kezét. Meglepődötten és boldogságtól sugározóan méreget. Bólintok, aminek hatására ő még nagyobb izgalomba jön. Kicsiny karjait nyakam köré fonja és hozzám búj - te vagy May barátja.

- Igen, én vagyok az - kíváncsian nézek fel a mellettünk ácsorgó lányra, akinek az arcán a zavartságot fedezem fel. Zonia kacarászva bújik ki ölelésemből és apró tenyerével az enyémet fogja meg. Szinte elvesznek ujjacskái az enyémek mellett - Mit terveztetek mára?

- Nincs semmi tervünk eddig. Ahová ő szeretne menni, odamegyünk - kezével a kezembe csimpaszkodó apróság felé mutat, de ajkán boldog mosoly terül el.

- Ha már így összefutottunk, mit szólnátok, ha elmennénk egy kávézóba? - Zonia meg sem várja unokanővére válaszát, a kezemnél fogva a park kijáratához húz. Nevetve hagyom, hogy húzzon arra, amerre ő szeretne menni. Út közben kezeivel félrelök néhány útjába eső járókelőt, akik furcsán méregetve állnak, mikor rádöbbennek, hogy egy aprócska kislány lökte meg gyönge kezével őket. Természetesen lökései nem akkorák, hogy az erejétől az emberek a földön terüljenek el, épphogy megérzik, hogy valami hozzájuk ér. Néhány lépés után Mayna is mellénk ér és a járdán, a tömegbe olvadva haladunk a Zonia által kiválasztott kávézó felé.

- Szóval, Zonia az unokahúgod? - fejemmel a kezemet szorongató, a hóban ugráló kislány felé bökök. Mosolyogva bólint, miközben óvó és szerető pillantásokat vet az említett lány felé - Még nem meséltél róla. Hogy hogy veled van ma?

- A szüleinek ma el kellett utazniuk és senki nem ért rá arra, hogy vigyázhasson rá néhány órára. Mikor nekem szóltak, hogy lehetne-e nálam Zonia, boldogan beleegyeztem. Nagyon szeretem őt, a gyermekkori énemet látom benne. Olyan boldog és szabad. Imádom hallgatni, mikor nevet és mikor vele vagyok, csak rá koncentrálok és boldog vagyok. Tulajdonképpen szeretem a gyerekeket, de ő az egyetlen, aki nem megy néhány óra múlva az agyamra - helyeslően bólogatok. Arcán a derült mosoly helyett, zavartság jelenik meg és pirosas színt vesz fel - ne haragudj, hogy úgy letámadott, hogy te vagy-e a barátom. Sokat meséltem neki rólad és már nagyon várta, hogy találkozhassatok. Mutattam neki képet is rólad, szóval szerintem mikor meglátott rögtön tudta, hogy ki vagy.

Szívembe boldogság költözik, hogy tudom, szokott rólam mesélni családtagjainak. Már régóta kíváncsi voltam erre, de nem volt még merszem feltenni neki ezt a kérdést, hogy még véletlenül se higgye tolakodásnak. Most viszont, hogy már tudom, hogy az unokahúga hallottam rólam, már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon a szülei is tudják, hogy együtt járunk? Beszélt rólam nekik? Jó vagy rossz véleménnyel vannak rólam? Zavarja őket, hogy híres vagyok? A kérdések, melyek minden friss párkapcsolatba lépett embernek a fejében megfogalmazódnak, most az enyémbe is befészkelték magukat. Még nem esett szó arról, hogy bemutassuk egymást a szüleinknek, de talán ez még túl korai is lenne. Mindenesetre, én már beszéltem anyáéknak róla, hiszen észrevették rajtam a változást. Nem akartam addig elmondani, míg biztos talajokon nem fog állni a kapcsolatunk, de most már így alakult, sőt még örülök is neki, hogy végre elújságolhattam nekik a jó hírt, hogy Maynaval végre egy párt alkotunk. Nem viccelnék, ha azt mondanám, hogy az én izgatottságom és boldogságom közelében jártak ők is. Tudják, hogy már régóta nem volt igazi párkapcsolatom, régen voltam szerelmes és ők is lázba jöttek a hírtől, hogy szerelmes vagyok. Már pedig azt hiszem, az vagyok, vagy legalább annak a közelében járok. Mostanában nem érdekel más, csak az, hogy őt boldognak lássam. Minden szavát vízként iszom, figyelek minden mozdulatára, cselekedetére. Mikor meglátom, rögtön felderülök és melegséggel tölti el a szívem, mikor végre karjaim közé vehetem és megcsókolhatom. Nem érdekel, hogy mások milyen véleménnyel vannak róla, hogy milyen hibákat fedeznek fel benne és milyen okokat találnak, hogy ne legyünk együtt. Nem érdekel, hogy híres-e vagy sem, gazdag-e vagy szegény. És hogy az-e a szerelem, hogy ő magán kívül nem érdekel semmi más? Hogy mikor együtt vagyunk, de akkor is mikor nem látjuk egymást, más nem érdekel csak ő? Akkor igen, azt hiszem az érzés, amit érzek iránta az a szerelem.

Az ajtó feletti csengő megszólal, mikor belépünk a kávé és sütemény illatú kávézóba. Az emberek felénk kapják a fejüket, pillantásukat végig futtatják mind a hármunkon, de aztán eltűnik vizslató, átható tekintetük és figyelmüket újra elfordítják rólunk. Tíz, talán tizenöt darab, négy-négy székkel ellátott asztal lehet a helységben. Az ajtóval szemben van a pult, ami mögött egy barna hajú, fiatal lány veszi fel a rendeléseket és mellette egy fekete, égnek állított hajú, szintén fiatal srác készíti a kért italokat, ételeket. A sarokban, az ablak mellett meglátok egy szabad asztalt és rögtön felé indulok, mellettem Maynaval és Zoniaval. Egyik kezem a kislány kezecskéjét fogja, a másikkal viszont a másik oldalamon álló barátnőm derekát ölelem. Csak akkor engedem el őket, mikor helyet foglalunk a kipárnázott székeken. Kabátjainkat a szék háttámlájára terítjük és  menüt tanulmányozva választom ki rendelésemet.

- May - az asztalt lefedő terítő mintáját ujjaival követi és gesztenyebarna szemeit le nem veszi mozgó ujjacskáiról. Halkan, bátortalanul szólal meg, mintha attól félne, hogy kikap az miatt, amit mondani fog - kaphatok forró csokit?

- Persze kicsim - Mayna és az én arcomon is széles mosoly jelenik meg. Az asztalhoz oda lép a barna hajú lány, akinek a derekára, most egy fekete kötény is van kötve. Közelebbről még fiatalabbnak néz ki, de lehet, hogy csak az apró termete és lágy vonásai miatt van. Kezében egy füzetet és tollat tart, amire később felírja a rendeléseinket. Türelmesen végig hallgatja, míg kitaláljuk, hogy a sok finomság közül mit válasszunk és megkönnyebbülten sóhajt fel, mikor a papírra felírt rendelésekkel távozik az asztalunktól.

- Zonia, mesélsz nekem arról, hogy milyen az óvoda? Szeretsz oda járni? Van sok barátod? - a kislány felé fordulok és türelmesen várok, míg összeszedi gondolatait.

- Már nagy csoportos vagyok. Nagyon szeretek, de az nem olyan mikor aludni kell, mert akkor nem tudok játszani - arcán a szomorúság suhan át, de szinte észre sem vehető, hiszen a következő pillanatban csillogó szemekkel, boldogan mesél tovább - Anisa a legjobb barátnőm, mióta egy csoportba járunk. Nagyon jóban vagyunk, de azért múltkor eléggé megharagudtam rá, mert meghúzta a hajamat. Utána meg megdobott homokkal a homokozóban és egyszer eltörte az egyik babát és azt mondta az óvó néninek, hogy én voltam az. Néha olyan furcsán viselkedik velem, egyszer azt mondja, hogy milyen jó barátnők vagyunk, utána meg már a hajamat cibálja. Nem is értem hogyan van ez - frusztráltan fújja ki a levegőt és értetlennek látszik. Olyan, mintha valamilyen komoly dologról beszélne, de az ő életében, még az is - Aztán ott van Missy is, aki a legeslegjobb barátnőm, még meg is fogadtuk, hogy nem válunk el soha egymástól. Ő kedves velem, nem bánt meg soha, sőt még ő vigasztal meg, mikor Anisa miatt kiborulok. Mindig azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele, de én sose hallgatok rá és ugyanúgy játszok Anisával. Ők nem igazán vannak jóban, szerintem - mondata félbeszakad, mert visszatér a pincérlány és leteszi az asztalra a rendeléseinket.

Zonia felcsillanó szemekkel nyúl a forró csokijának szívószála után és hevesen szívja fel a forró italt, ami meg is égeti nyelvét. Ezután a csokis muffin felé kap, és miután lehámozza róla a papírt, beleharap, és apránként eltünteti a nagyméretű süteményt. Nagyot kortyolok a kávémból, a barna és most kimondottan forró ital jól esően járja át nyelőcsövemet. 

- Hm – a számban szétterjedő íznek akaratlanul is hangot adok. A sütemény krémesen lágy íze körbelengi ízlelőbimbóimat, amik még több falatot kívánnak az íncsiklandó édességből. Néhány harapással eltüntetem az ízletes süteményt és teli hassal, elégedetten dőlök hátra a székemben – ez mennyei volt.

- Ne is mond. Még egy tucatot meg tudnék belőle enni, de már most tele vagyok – a pillanat hevében még a hasát is megfogja, hogy bizonyítsa, tényleg nem fér több étel belé. Ajkán egy boldog mosoly terül szét, amely szinte füléig elér és még szemei is csillogva bizonyítják, hogy milyen boldog. A kislány felé fordulok, aki a forró itala utolsó cseppjeit tünteti el a poharából. Szürcsölő hangot ad ki, mikor a pohár alján olyan kevés csoki marad, hogy azt már nem tudja felszívni – már a süteményért megérte ide eljönni.

Bólogatok, de szemeimet le nem veszem róla, még akkor sem, mikor az unokahúgához hajol, hogy letörölje csokival bemaszatolt arcát. Kezébe vesz egy szalvétát és gondoskodóan megtisztítja a kicsi arcát a szája köré száradt csoki foltoktól. Miután végez puszit nyom a lány homlokára és hátradől székében. Kíváncsian emeli égnek szemöldökét, mikor észreveszi, hogy figyelem. Ajkamat összepréselem és mosolyra húzom, fejemet nemlegesen rázom meg. Úgy tesz, mintha nem érdekelné és figyelmét a hátam mögött elterülő ablaknak szenteli. Néhány percig értetlenül pislog, szemét összehúzza a beáradó fénytől. Tekintetét bosszúsan fordítja el és kezével az arcát takarja. Meglepődök, nem tudom mire vélni cselekedeteit, ezért hátra fordulok és megijedek, mikor szembenézek az ablakon túli tömeggel. Sikítás tör ki, mikor észreveszik, hogy oda fordultam és még jobban az ablakhoz passzírozzák magukat. A kezükben tartott telefonokkal fényképeznek, kameráznak, vagy csak szimplán a kezükkel felém és asztaltársaságom felé mutogatnak. Szúrós pillantásokkal illetik a velem szemben ülő barna hajú lányt, míg rám áhítattal néznek. Fejemet elfordítom és kezemmel jelzek a pincérnőnek. A lány pillanatokon belül mellettünk is terem és ő is megriad a kinti helyzettől.

- Van hátsókijáratuk? – reménnyel telien kérdezem. Semmiképpen sem szeretnék a rajongók tömegén keresztül kijutni, főleg úgy, hogy Mayna és Zonia is velem van. A kislány már így is eléggé meg van ijedve, Mayna ölében ül, míg a lány megnyugtatóan simogatja a hátát.

- Sajnálom uram, de nincsen – sajnálattal teli hangon válaszol és arcán is látom, hogy mennyire bántja a dolog, hogy nem tud nekünk segíteni – Kihívjam a rendőrséget, hogy elvigyék innen őket? Vagy talán lefoglalhatnám őket valamivel.

- Nem, azt hiszem semmi szükség a rendőrök beavatkozására – zsebemből kiveszem a pénztárcám és lány kezébe nyomom a fogyasztásunknak megfelelő fontot, de nem feledkezek meg a borravalóról sem. A lány illedelmesen meg köszöni, még egyszer elnézést kér és elhagyja az asztalunkat.

- Szóval, a terv a következő. Én kimegyek előre, lefoglalom őket azzal, hogy adok néhány autogramot és készítek velük képeket. Közben ti kijöttök és találkozunk a sarkon.

- A kocsim a szomszéd utcában a park előtt parkol. Mi lenne, ha ott találkoznánk? – bólintással válaszolok, és már állok is fel, hogy felvegyem a kabátomat. Megvárom, míg Maynara és Zoniára is rákerül a meleg ruhadarab, aztán Mayna felemeli unokahúgát és karjaival magához szorítja. Zonia a lány nyaka köré fonja vékonyka karjait és ijedten pislog rám. Kezemmel végig simítok a hátán és belepuszilok a hajába, így erőt adva neki, hogy túlvészelje a kint uralkodó helyzetet.

- Vigyázzatok magatokra – még egy jelentőség teljes pillantást vetek Mayna felé és kezemet a kilincsre helyezem. Lenyomom, kilépek a járdára és fülemet megcsapja a lányok visítozása. Kezek nyúlnak felém, lökdösnek, összeszorítanak, még egy aprócska helyet sem adnak nekem. Mind ezek ellenére próbálok mosolyt erőltetni az arcomra és az orrom alá dugott tollakkal aláírom a papírjaikat. Készítek néhány közös képet velük, és ahogy haladok beljebb a tömegben, egyre jobban kezd csillapodni a sikítás. Nyugodtabban végzem teendőm, de szemem nem veszem le a kávézó ajtajáról. Előrébb sétálok, próbálok messzebbre jutni a bejárati ajtótól, hogy Maynaék könnyebben ki tudjanak jönni.

- Ki ez a lány? Együtt vagytok? Randiztatok? Az a lánya? Ő Mayna Collins? Úristen, ő Mayna – az utcán újra felcsendül a percekkel ezelőtti sikítozás éles hangja és az ajtó felé fordulnak. Sodródom a tömeggel és én is oda nézek. Mayna, kezében Zoniával, éppen most lép ki az ajtón. Arcán rémület jelenik meg a nagy tömeg láttán és kezével a kislány fülét próbálja befogni. Tőle is aláírást és képeket kérnek, de ő elnézést kérve visszautasítja őket és próbálja csendre bírni a visítozó lányokat. Ő is megkapja azokat a kérdéseket, mint én, viszont most már rosszindulatú megjegyzéseket is hallok. Felmegy bennem a pumpa és indulatosan lököm el az elém kerülő tollakat, telefonokat, mikor mindenféle utca széli lánynak nyilvánítják Maynat. Fejét leütve tartja, nem mer felnézni, hiszen minden felől vakuval fényképezik. Mellé tolakodok, kezemet derekára csúsztatom és elvezetem onnan. Nem érdekel, hogy megsértődnek, hogy miket gondolhatnak most rólunk. Engem csak az érdekel ebben a pillanatban, hogy biztonságban tudhassam őket.

Fejemet lehajtva lépdelek, kezemmel Mayna derekát szorongatom és próbálom kizárni a mögülünk jövő hangokat. Ugyan a rajongó lányok közül már kikerültünk, de még mindig nyomunkban vannak. Kérdésekkel bombáznak minket, de ügyet sem vetünk rájuk, gyors léptekkel az autó felé haladunk. Szerencsére néhány perc múlva el is érünk a kitűzött célunkhoz, Zoniát a gyerekülésbe ültetjük, én pedig az anyósülés helyett a vezető felőli ülésre ülök be. Mayna nem szól semmit, csendesen beül mellém és beköti magát. A kulcsot az indítóba helyezem, a motor felbőg és elhajtok az időközben a kocsihoz érkezett paparazziktól és rajongóktól. Az úton nem szólunk semmit, csendesen szeljük az utakat. Mind a ketten tudjuk, hogy a percekkel ezelőtt történteknek következményei lesznek a médiában.

- Bejössz? – a kocsi mellett állunk, Zonia már bent van a meleg lakásban, mi pedig éppen búcsúzkodni készülünk. Nem akarom most magára hagyni, tudva, hogy nyomasztja a történtek, ezért fejemmel bólintok, és kezeinket összekulcsolva sétálunk vissza a házba. Cipőmet és kabátomat levetem az előszobában, utána pedig átmegyünk a nappaliba.

Zonia a kanapén összegömbölyödve fekszik, szemei le vannak csukva, ajka résnyire szét van nyílva és a szuszogás zavarja csak meg a nappalira telepedett csendet.

- Vigyük fel – óvatosan kezemmel felemelem a mély álomba zuhant kislányt a kanapéról és Mayna után sétálok. Felmegyünk a lépcsőn, a folyosón balra fordulunk a Mayna szobájával szemközti vendégszobába megyünk be. Felhajtja a takarót, én óvatosan az ágyra helyezem az aranyosan szuszogó lányt és a testére húzom a takarót. Feje búbjára egy puszit hintek és halk, nesztelen léptekkel elhagyjuk a szobát és a földszintre indulunk.

- Kicsim, minden rendben? – a kanapén fekszünk, szorosan összebújva és olykor csókot lopunk egymástól.

- Igen – szemeimmel szúrósan nézek rá, így jelezve, hogy tudom, hogy hazudik. Végül megadja magát és elmondja azt, ami a szívét nyomja – nem tudom miért ócsároltak. Nem vétettem semmit ellenük, még csak nem is ismernek. Attól, hogy tudják a nevem, kicseszettül nem ismernek. Szerintem nem vétettem ellenük azzal, hogy néhányszor randiztam veled. Gondolj bele, mi lesz, ha kiderül, hogy járunk? Leszedik a fejemet vagy mi? Én csak egy nyugodt, sikítozó lányoktól mentes napot szerettem volna az unokahúgommal. Ráadásul Zonia nagyon megrémült és alig tudtam megnyugtatni. Mindenki a fülébe sikított, taszigáltak minket és mindennek elhordtak. Ha nem lett volna Zonia ott, akkor még nem is akadtam volna ki, de így teljesen más a helyzet. Vissza kellett fognom magam, hogy lökjem őket félre az útból. Én csak attól féltem, hogy valami bántódása esik Zoniának. Hálás vagyok azért, hogy te ott voltál és segítettél nekünk, hogy kijussunk a tömegből – szorosabban bújik hozzám, fejét a mellkasomra helyezi, míg én a hátát, derekát és hasát barangolom be kezeimmel.

- Mindig ezt csinálják, mikor meglátnak egy lánnyal. Nem kifejezetten neked szólt a gyűlölködés, hidd el, ha egy bokorral mutatkoztam volna ott előttük, akkor őt is a pokolra kívánták volna. Féltékenyek, mert az én szívemet már elrabolta egy barna hajú, barna szemű gyönyörűség, aki nem mellesleg fantasztikus író is – fejét felemeli és ellágyult tekintetéből tisztán kivehető a meghatódottság, hála és szeretet. Hosszú csókot nyomok puha ajkára és összeölelkezve, romantikus hangulatban nézzük tovább a TV képernyőjén lejátszódó képkockákat.

Twelfth Side - Talán egy rossz döntés volt

Mayna Collins

Ajka még egyszer az enyémhez ér, mielőtt még kiszállnék az autóból. Ujjaim közé fogom a táskámat és a csokrokat és kilépek a csípős szél fújta járdára. Mosolyogva nézem, ahogy elhajt házam elől, de utána az arcomról leolvad a mosoly. Kifejezéstelen arccal megyek be az udvarra, onnan pedig a kellemesen meleg házba. Cipőmet és kabátomat az előszobában vetem le és a kezemben lévő többi dolgot pedig a konyhapultra helyezem. A két nagy méretű virágcsokornak keresek vázat, amikbe aztán vizet töltök, és a nappaliba elhelyezem őket. A táskámat a kezembe kapom, a villanyokat leoltom és az emeleti hálószobámba sétálok. Mindenütt sötétség uralkodik, hiszen már éjfél körül jár az idő. Lassan haladok a lépcsőkön, ügyelve, hogy ne hogy felbukjak valamiben is. Végül aztán sikerül úgy elérnem a szobámba, hogy nem essek el semmiben. A villanykapcsolóval fényt árasztok a szobában, amiben minden pontosan úgy van, ahogy én azt hagytam. A redőny még fel van húzva, ezért odamegyek és egy rántással le is húzom, hogy ne lásson be senki se az ablakon keresztül. Egy tiszta fehérneművel és pizsamával vonulok be a fürdőszobába, hogy vegyek egy gyors zuhanyt, mielőtt még ágyba zuhannék.

Mikorra végzek, a szememből ki megy az álom és úgy érzem, hogy annyi energiám van, hogy még a maratont is letudnám futni. Ez lehet, hogy nem teljesen igaz, de már tényleg nem vagyok annyira fáradt, mint mikor hazaértem. Eleinte nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. A filmnézést most unalmasnak tartom, főzni nincs kedvem és a házban is tisztaság van. És ekkor, mintha villám csapna belém, megszáll az ihlet. A laptophoz rohanok, hogy gyorsan felkapcsolhassam azt. Az asztalon türelmetlenül kopogok az ujjaimmal, már alig várom, hogy folytathassam művemet. Mikorra végre bekapcsol a gép, megkönnyebbülten felsóhajtok és az asztalra kihelyezett dokumentumra kattintok. Másodpercek töredéke alatt megjelennek azok a mappák, amikben már a félig kész változata van egy-egy résznek. Egy új worldot nyitok meg és többet nem is tétlenkedek. Az ujjaim fürgén járnak a laptop klaviatúráján. Nem gondolkodok, csak írom, amit a szívem súg a kezemnek. Nem sűrűn nézek a képernyőre, mert tudom, hogy akkor valami elvonná a figyelmemet, de néha ezért oda pillantok, hogy nem-e félreírtam egy szót. A szavak csak úgy áradnak belőlem, alig tudok leállni. Végül négy óra múlva, mikor már figyelmem is kezd alább hagyni és szemeim leragadni készülnek, a dokumentumot elmentem és kikapcsolom a gépet. Nagyot ásítva bújok be a meleg takaró alá és fejemet a puha párnára hajtom. Az álom hamar ragad magához, amiben a kimerültség is elég nagy szerepet játszik.

A csengő fülsüketítő hangjára ébredek fel. Automatikusan ülök fel és nyitom ki szemeimet, hogy lássak valamit. Hirtelen nem tudom, hogy mi történik, de miután újra megszólal a csengő, a lélegzetem visszaáll a nyugodt tempójára. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantva döbbenten látom, hogy már dél is elmúlt. Nagyot sóhajtok és egy ásítást elnyomva, a puha szobapapucsomba bújva a földszintre indulok. Még mindig a szememet dörzsölöm, mikor a kaputelefonhoz érek. A gombot megnyomom és újra ledöbbenek, mikor a képernyőn feltárul három ismerős arc. A kapuban Niall, Harry és Barbi áll. Nem várakoztatom őket, megnyomom a másik gombot, ami kinyitja nekik a kaput, hogy bejöhessenek a hidegről.

- Sziasztok - arcomon egy lágy mosollyal fogadom őket. Mindannyiukat megölelem, és két-két pusziban részesítem, de Niallnél a puszi csókba megy át. Még kissé álmoskásan csoszogok be mögöttük a nappaliba, ahol a kanapén helyet is foglalunk.

- Minden rendben? Rengetegszer hívtalak és SMS-t is írtam, de semmire nem reagáltál - Niall aggódóan csillogó kék szemeivel pislog rám. Tényleg ennyire aggódott volna értem? Én miért nem hallottam, hogy csörög a telefon? Valószínűleg mélyen az álmok világába merültem, ami kizárta a körülöttem lévő hangokat is.

- Nem igazán tudtam az éjjel elaludni. Azt hiszem már négy óra is elmúlt, mikor végre sikerült és nem hallottam, hogy csörgött volna a telefonom. Ne haragudj - a mondatom elején picit füllentek, hiszen azt nem említem meg, hogy egész éjjel a könyvön dolgoztam. Hangomba és tekintetembe próbálok belesűríteni annyi megbánást, amennyit csak tudok, ami sikerül is, hiszen magához ölel és egy gyengéd puszit hagy homlokomon - Egyébként hogyan kerültök ide? Már nem mintha nem örülnék nektek, csak kíváncsi vagyok, hogy minek köszönhetem a látogatásotokat.

- Niall említette, hogy jó lenne, ha szerveznénk egy közös programot. Mivel nekünk ma nincs semmilyen programunk és Niallnek sem, mi ráérünk, de csak rajtad áll, hogy van-e más terved mára - Harry türelemmel várja a válaszom, csak úgy, mint Barbi és Niall is.

- Még nem terveztem mára semmit, szóval szerintem mehetünk - megkönnyebbülten és boldogan mosolyognak rám. Niall kíváncsian emeli magasba szemöldökét, amit nem tudok mire vélni - Mi az?

- Cuki vagy pizsamában, de így akarsz jönni? - nevetését alig tudja visszatartani, szinte már felrobban. Fejemet lemondóan rázom meg, mikor a hasát fogva nevet ezen a számára oly vicces dolgon.

- Megyek, elkészülök. Addig is érezzétek magatok otthon - a göndörnek és barátnőjének címezem eme mondatom. Egy halvány mosoly kíséretében felállok és az emeletre vezető lépcső irányába indulok. Lassan haladok felfele, még nem igazán tértem magamhoz az ébredés és vendégeim jelenléte óta. Mára igenis volt tervem. Folytatni akartam a könyvemet, hogy a néhány nap múlva esedékes találkozóra, amit a menedzseremmel fogok lefolytatni, készen legyen legalább a vázlata. Ezek szerint éjszakai bagoly üzemmódba kell átváltanom, hogy be tudjam fejezni.

A hálószobából egy tiszta fehérneművel a fürdőszobába megyek át, hogy vegyek egy meleg zuhanyt. A pizsamámat a mosógép tetejére teszem és beállok a kellemesen meleg vízsugár alá. Percekig csak állok, élvezem a víz nyugtató hatását és teljesen biztos vagyok benne, hogy a melegtől még álmosabb lettem, mint percekkel ezelőtt voltam. Megrázom a fejem, hogy éberebb legyek és a tusfürdőért nyúlok. A virágillatú szépségápolási termékkel alaposan megmosom testem minden szegletét, amit, utána a vízsugár segítségével le is öblítek. A csapot elzárom és kilépek a zuhanyzókabin elé. Egy puha és tiszta törölközővel felitatom testemen lévő nedves cseppeket és néhány perc múlva, már szárazon, a fehérneműmbe bújva lépek ki a párás fürdőszobából.

- Niall - ijedten kapom kezemet magam elé, mikor megpillantom a szobában nézelődő szőke fiút. Mikor meghallja hangomat, kacér mollyal fordul felém és szemeiben vágy csillan fel - Mit csinálsz itt?

- Már nem bírtam tovább várni - megszünteti a közöttünk lévő néhány lépés távolságot és karjai ölelésébe von. Telt ajkát gyorsan tapasztja az enyémre, vágyakozóan, szenvedélyesen és sürgetően csókol. Ajka tépi, a vágytól szinte már cibálja az enyémet. Levegőért kapkodva, kifulladva távolodunk el egymástól. Kezeivel a derekamnál fogva szorosabban fog magához, míg én fejemet szégyenlősen hajtom mellkasára. Arcom a pírtól ég, legfőképpen azért, mert egy szál fehérneműben állok előtte - Gyönyörű vagy.

A hajamba puszil és ujjai kacéran siklanak le-fel fedetlen oldalamon. Fejemet felemelem, szájára egy gyors puszit adok és kibontakozva ölelő karjai közül a gardróbba sétálok, hogy felöltözhessek. Már meg sem lepődök, mikor ő is utánam jön és kíváncsian figyeli minden lépésemet. Próbálok nem foglalkozni vizslató tekintetével és a ruhák között kutatok. Mivel kint még elég télies idő van, ezért próbálom úgy összeállítani szettemet, hogy ne fázzak a kinti hűvös levegőn sem. Végül pedig világos színű, koptatott farmernadrág, fehér felső és barna, lapos talpú bakancs mellett döntök. Kezeim közé fogom őket és visszamegyek a szobába, hogy kényelmesen felvehessem őket.

- Niall, mit csinálsz odabent? - a tükör előtt állok és az utolsó simításokat végzem sminkemen és hajamon. Niall nem jött ki utánam a szobába, bent maradt a gardróbban. Az első percekben még hallottam hangját, de egy ideje már nem szólalt meg, ami rendkívül furcsa. Nem válaszol kérdésemre és már egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit művelhet odabent. Leteszem a szemceruzát az asztalra és a ruhákkal teli szobácskába megyek. Háttal áll nekem, de így is jól látom, hogy kezei között az egyik csipkés fehérneműm van. Néhány lépéssel odamegyek és kikapom kezéből az apró ruhadarabokat. Visszateszem a fiókba és karba tett kézzel, dühös arcot erőltetve nézek a megszeppent szőke fiúra.

- Miért vetted el? - lebiggyesztett szájjal, szomorú boci szemekkel és értetlenül pislog rám. Így teljesen úgy néz ki, mint egy kisfiú, akitől éppen előbb vették el a nyalókáját.

Mosolyogva megcsóválom a fejem és ujjaimat az övéivel összekulcsolom és kivezetem a ruhák közül. A szobában elengedem a kezét, és a tükör előtt elvégzem az utolsó simításokat is sminkemen. Vállaimra omló barna hajamból a szemembe lógó rakoncátlan tincseket ellököm onnan. Táskámba beledobálok minden fontosnak tűnő dolgot és kezembe veszem a cipőmet, mert az előszobában fogom csak felvenni, hiszen nem szeretek cipővel járkálni a házban, főleg, hogy az sártól és víztől tocsog.

- Mehetünk? - mosolyogva nézek az ágyon üldögélő fiúra, aki szavaim hallatán felém kapja a fejét és az ő arcán is a boldogság jelei jelennek meg. Feláll, mellém lép és kezeinket összekulcsolja. Egymás mellett lassú léptekben haladunk le a nappaliba, ahol Harry és Barbi van. Látszólag nem unatkoztak, eléggé elmerültek egymás szájában.

- Mi is itt vagyunk - Niall elkiáltja magát és a kanapén ücsörgő szerelmes pár ijedten ugrik szét. A szőke fiú arcán kaján vigyor jelenik meg, mikor a göndör fiú a középső ujját mutatja fel. Nevetve engedem el a kezét és az előszobába leteszem a cipőt, de utána visszatérek a nevető társasághoz.

- Azt hiszem, mikor terveztétek a mai programot, azt nem vettétek számításba, hogy még tél van - Barbi a háta mögött lévő ablak felé mutat, amin keresztül jól látni, hogy kint nagy pelyhekben esik a hó. Igaza van, hiszen tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy odakint még hó van, és úgy nem igazán lenne jó a földön ülve piknikezni. Csalódottan nézek a mellettem ülő szőkeség felé, hiszen már vártam ezt a közös programot.

- Akkor mit csináljunk? Maradjunk itt és nézzünk filmet? - vetek fel egy ötletet, de még én is érzem, hogy ehhez semmi kedvem sincs. A többiek arcán is látom, hogy nem igazán akarnak most a kanapén fetrengeni és bugyuta filmeket nézni.

- Van egy ötletem - Harry izgatottan pattan fel a helyéről és türelmetlenül néz le ránk. Értetlenül pislogunk körbe és éppen Nialltől akarom megkérdezni, hogy ő esetleg tud-e valamit, mikor a göndör fiú felrángatja őt mellőlem és kimennek a nappaliból. Éretlenül emelem fel szemöldököm és pillantok a szintén semmiről sem tudó lány felé.

- Még sem megy kárba a mai napunk - sejtelmesen mosolyogva térnek vissza a nappaliba néhány perc múltával. Niall felém lép és felállít ülőhelyemről. Kezünket összekulcsolja és Harryék mögött kilépdelünk az előszobába, hogy magunkra öltsük kabátjainkat és cipőinket. Miután a hidegtől óvó meleg ruhadarabok ránk kerülnek, kilépünk a házból a szakadó hóesésbe. Lassan haladunk a hóval beborított csúszós járdán s ennek köszönhetően mikorra az autóhoz érünk, egy hóember, mozgó változatához hasonlítunk. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor a kocsi ajtaja kitárul előttem és fejem fölé tető kerül. Miután mindannyian elfoglaljuk a helyünket az ülésekben, a kocsi motorja felmordul és elhagyjuk a fehér, megfagyott víz által beborított udvaromat. 

Szorosan Niall mellett ülök, lábaink összesimulva, kezeink összekulcsolva és fejem pedig a vállán pihentetem. Az út elég gyorsan eltel, hiszen egy percre sem hagy békén a mellettem lévő szőke fiú. Lágy puszikat hint puha ajkával homlokomra, kezeimet simogatja, váratlan csókokat lop. Aranyos dolgokat suttog fülembe, amik megmelengetik szívemet. Édesen becézget, babusgat, úgy viselkedünk, mint egy igazi szerelmes pár. Viszont, ha tudná, hogy mik is történnek körülöttünk valójában...

A fekete Range Rover lelassul, míg végül meg nem áll két másik autó között egy kocsikkal teli parkolóban. A biztonsági öveket kikapcsolom, felkapom a táskám és kilépek a meleget nyújtó járműből a februári hidegtől hűvös parkolóházba. Niall egyik karját derekam köré fonja, míg én a lehető legközelebb bújok hozzá a hideg elől. 

- Nem egy olyan romantikus helyszín, mint amit eredetileg akartunk, de Harryvel úgy gondoltuk, hogy ez is egy jó kis program lenne - a lift megáll, az ajtók kitárulnak és szemem elé egy hatalmas jégkorcsolya pálya kerül. Már a látványától izgalomba jövök, és alig várom, hogy átverekedjük magunkat az ember tömegen, ami a lift előtt kígyózik. A pálya előtt sem jobb a helyzet, rengetegen vannak a jégen, de még a pályán kívüli terület is tömve van az andalgó pároktól, nevetgélő barát csoportoktól, nosztalgiázó öreg pároktól és kacagó gyerekektől.

Egy kis faházhoz sétálunk a pálya mellett, ahol korcsolyákat lehet kikölcsönözni. Beállunk a hosszú sorba és türelmetlenül várom, hogy teljen el az a néhány perc, hogy minél hamarabb a jégre léphessek, és újra átadhassam magam a gyerekkoromnak. Több mint negyed órás várakozás után végre sorra kerülünk. A pult mögött egy húszas éveiben járó, fekete tüsis hajú, jó képű srác áll. Meglepődik, mikor végig pillant társaságunkon, de aztán próbálja rendezni vonásait és viszonylag normálisan viselkedik velünk. Mindenki megkapja a lábára illő korcsolyákat és egy utolsó intés után egy szabad pad keresésére indulunk. Szerencsénkre pont akkor áll fel egy négy tagú család egy padról, mikor mi annak a közelében vagyunk. Nem tétovázunk, rögtön felé indulunk és el is foglaljuk az eddig egyedül árválkodó üres padot. A cipők helyett a jégkorcsolyák kerülnek a lábunkra és hosszú percek múltával, mikorra sikerül felküzdeni a korcsolyát Harry lábára is, a pálya felé tipegünk. Niallbe kapaszkodok, hogy el ne essek, ő pedig szintén ebből a célból Harry vállát fogja. Ezért négyen egymás mellett, összekapaszkodva lépünk a csúszós jégre. 

- Tudja valaki, hogy hogyan kell korcsolyázni? - ijedten kérdezi a szőkeség, mikor a második próbálkozás után tápászkodik fel a jégről. 

- Én utoljára tizenkét éve korcsolyáztam - szavaim közben apró körökben haladok a kis csoportunk körül, nem tudom megállni, hogy egy helyben maradjak.

- Én is tudok - diadalittasan kiállt fel Harry kezét szorongató, barna hajú lány is. A fiúk arcáról lefagy a mosoly, valószínűleg nem gondolták át teljesen, hogy mire is vállalkoznak, hiszen arckifejezésükből ítélve, ők nem tudnak korcsolyázni - Ha jól sejtem, még korcsolya pálya közelében sem jártatok.

- Akkor nincs más választásunk. Meg tanítunk titeket korcsolyázni - mosolyogva nézek rájuk, de arcukon még mindig zavart mosoly van. Nem gondoltak bele, hogy mi már kipróbáltuk ezt a sportot. 

A magyar modellel megyünk néhány métert a jégen, hogy a két énekes fiúnak legyen valamiféle sejtése, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Mikor visszatérünk melléjük, ők a palánkot szorongatva néznek minket, egy percre sem mozdultak el onnan. Niall mellé csúszok, kezeinket összekulcsolom, és lassan elvezetem a palánktól. Lassú lépésekben haladunk, hogy a szőke fiú megszokja a lába alatt lévő csúszós jeget. Kezemet szorosan fogja, ami végül a vesztembe is visz, hiszen egy rossz lépés során Niall elesik és engem is ránt magával. A hideg jég helyett a fiúra esek, viszont neki nincs ilyen szerencséje, hiszen a kemény talajon landol. Hangos nevetésben törünk ki szerencsétlenségünk miatt és közben legördülök az alattam fekvő fiúról, hogy aztán újra felállhassak. Kezemet felé nyújtom, amit ő szívesen el is fogad. Minden erőmet beleadom, hogy felhúzzam őt a jégről, de csak hosszú próbálkozás után sikerül neki álló helyzetbe tornáznia magát. Egy rövid csókot váltunk és utána folytatjuk kisebb nagyobb esésekkel tarkított korcsolyázásunkat.

- Figyeld Mayna - valahonnan a távolból meghallom Harry hangját, de őt magát sehol sem látom. Körbe fordulok, de a göndör hajú énekes palántát nem találom sehol. A következő pillanatban már Barbi és Niall kiáltását hallom, aztán egy kemény test belém csapódik és mind a ketten a jégre esünk. Úgy érzem magam, mint egy kilapított palacsinta, aki beverte a nem létező fejét - Ne haragudj Mayna. Nem esett semmi bajod? Jól vagy? Fáj valamid?

- A fejemet bevertem egy picit, de semmi baj Harry - megnyugtatóan megsimítom a hátát és a segítségével felkelek eddigi helyemről. Ekkora már csapatunk másik két tagja is ideér hozzánk és Niall egy szoros öllelésbe von, miközben átvizsgálja testem minden egyes szegletét, hogy nem esett-e semmi bajom.

- Biztos nem fáj sehol? - aggódva kérdezi percek múltával is, mikor még mindig a pálya közepén állunk.

- Niall, ne aggódj. Bármikor előfordulhat ilyesmi és semmi bajom sincs - még mindig kétkedve néz rám, de egy csókkal sikerül megenyhítenem - Mit akartál mutatni?

Figyelmemet Harryre irányítom, aki lendületet vesz és lábait egymás után rakva siklik a jégen. Nem megy túl messze tőlünk, de azt a kis távolságot is esés nélkül teszi meg. Mikor visszaér hozzánk, ujjongva megtapsoljuk őt, aminek a göndörke nagyon örül. A következő óra Niall és Harry versengésével telik, míg mi lányok a palánk mellett állva nevetünk rajtuk. Próbálják fitogtatni új korcsolya tudásukat, de inkább több esést látunk, mint sem azt, hogy a jégen siklanak. Végül a párbaj odáig fajul, hogy az nyer, aki kevesebbszer esik el. Szoros az eredmény, de végül hajszál híján a szőke fiú lesz az első hely. Győzelemtől ittas vigyorral siklik felém és mikor elém ér, a derekamnál fogva megpörget a levegőben. Ezt nem is ellenezném olyan nagyon, ha nem a jégen lennénk. Viszont aggodalmam alaptalan, hiszen nem esünk el. Miután letesz hála és dicséret képen egy hosszú csókot nyomok ajkára, amit ő boldogan fogad.

Még egy órát eltöltünk a jégen, bohóckodunk, versenyzünk, esünk-kelünk és csak simán siklunk a jégen egymás kezét szorongatva, szerelmesen. Ezekben a néhány órákban, boldognak, gondtalannak és egy normális lánynak érzem magam, aki a párjával és barátaival eltölt néhány szabad órácskát. Viszont, mikor az autó megáll a házam előtt és miután elbúcsúzok tőlük, újra rám tör az a furcsa érzés, ami, azóta nyomaszt, mióta belevágtam ebbe a tervembe. Ma láttam, hogy mennyire felszabadultak és mennyire önmaguk tudnak lenni akkor is, mikor körülöttük több száz ember van. Talán a Niall iránt fellobbanó érzéseim, talán a lelkiismeretem vagy a tudatalattim miatt, de kezdek lassan rájönni, hogy nem ez volt a legjobb döntés, amit meghoztam életemben. Nem tudom, hogy mit tegyek, nem akarok senkinek sem fájdalmat okozni, de azt sem akarom, hogy a süllyesztőbe kerüljek. Azt hiszem ezzel a rossz lépésemmel egy ördögi körforgásba kerültem bele, amiből talán soha nem kerülhetek ki. Ha pedig igen, akkor annak is csak csekélyke esélye van, hogy megvalósuljon.

Eleventh Side - Szeretem, mikor...

Niall Horan

A pulzusom az egekbe szökik, mikor percek múltával sem reagál semmit az előző szavaimra. A félelem egyre jobban úrrá lesz rajtam, de próbálom magam türtőztetni és nem kimutatni az érzéseimet. Megpróbálok türelmes lenni és ahelyett, hogy még jobban az őrület határára sodornám magam, a szemeibe nézek. Meglepettséget, boldogságot és riadtságot vélek felfedezni barna íriszeiben. Arcvonása rezzenéstelen, ő is az én mozdulataimat figyeli, ahogyan én az övét.

- Légy a barátnőm - újból megismétlem az előbb elhangzott mondatom, közben pedig apró kezeit az enyém köz veszem és ujjainkat összekulcsolom. Kicsiny keze szinte elveszik az enyémben, ami mosolygásra késztet. Ez is azt szimbolizálja, hogy ő mennyire egy törékeny lány, akit óvni és védelmezni kell. 

Ölemben ficánkolni kezd, de miután megtalálja a számára kényelmes pozíciót, a szemembe néz és végül beszélni kezd.

- Niall - nevemet ajkai lágyan ejtik ki és rájövök, hogy szeretem mikor az ő szájából hallom a saját nevem - te egy nagyon rendes fiú vagy. Alig egy hete ismerlek, de már most érzem, hogy mikor együtt vagyunk, megszűnik körülöttem minden és csak te és én létezünk. A gyönyörű kék szemeid minden pillantásodnál rabul ejtenek és csak arra vágyom, hogy a telt, piros ajkad az enyémen legyen. Mikor melletted vagyok boldogabbnak érzem magam és ez csak a te személyiségednek köszönhető. Bármilyen rossz napom is van, mikor veled vagyok képtelen vagyok a szomorkodásra. A randevúk, amiken eddig voltunk csodálatosak voltak és még mindig alig tudom elhinni, hogy van egy olyan fiú, aki ezt képes értem megtenni. A szavaktól, melyeket a fülembe suttogsz képes vagy zavarba hozni és elfeledtetni velem a körülöttünk zajló eseményeket.

- Mayna - miután monológja végére ér átveszem tőle a szót - szeretem, mikor veled lehetek, mert olyankor igazán boldognak és gondtalannak érzem magam. Szeretem, mikor kicsiny kezeid elvesznek az enyémekben. Szeretem a bugyuta vicceim által kiváltott reakciódat figyelni, hallani csilingelő hangodat és lágy kacajodat. Szeretek elveszni csillogó, barna szemeidben, amikben még azt is látni, mikor igazán boldog vagy. Szeretem érezni, mikor kezeidet derekam köré fonod, meleg ölelésbe hívva ezáltal. Szeretem, hogy elpirulsz, mikor közelebb kerülünk egymáshoz, vagy, ha esetleg kicsit félreérthető dolgot mondok. Szeretem, mikor velem vagy, mert olyankor teljesnek érzem magam.
Kezeimet felé nyújtom, amikkel aztán megfogom az övéit. Ujjaimmal lágyan simogatom kézfejét, miközben arra várok, hogy valamit válaszoljon. Lakkozott körme és igéző tekintete között kapkodom a szemem, de végül megállapodok az ő csokoládé barna színű íriszeinél. Ajkát nyelvével benedvesíti és fejével közeledni kezd az enyém felé. Másodpercek múltával ajkaink egy varázslatos csókban forrnak össze. Puha ajka táncra hívja az enyémet s kezei eközben a hajamban kalandoznak.
- Igen - eltávolodik tőlem éppen annyira, hogy a szavakat kitudja ejteni száján. A hirtelen sokktól leblokkolok és kell egy kis idő, mire feleszmélek, hogy miről is beszél - Leszek a barátnőd, Niall.
Válaszával talán a világ legboldogabb emberévé tett. Ha lehetne, kiszaladnék az utcára és mindenki előtt kikiabálnám, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőm van. Mindenkihez odarohannék, hogy elmondjam, hogy most mennyire boldog vagyok. Ha kell a csillagokat is lehozom, hogy ő boldog lehessen és tudom, ha már ő boldog, akkor én is az vagyok.
Kezeimet karcsú dereka köré kulcsolom és egy szeretet teljes ölelésbe hívom. Perceken át ebben a pózban maradunk, kiélvezzük a pillanat szépségét. A házban néma csend honol, amit a csókjaink cuppogása tör meg néha. Egymás szemében, ölelésében és közelségében elveszve fekszünk a kanapén. Kezeink, lábaink és szinte már egész testünk össze van fonódva. Feje mellkasomon pihen, míg én az ott elterülő hajtincseivel játszadozom. Egy-egy tincset az ujjaim közé veszek, feltekerem az egyikre, aztán pedig leengedem és visszateszem a többi közé. Így megy ez, amíg ő meg nem szakítja ezt a némaságba burkolt romantikus pillanatunkat azzal, hogy megszólal.
- Mit fognak hozzá szólni a rajongóid, ha kiderül, hogy együtt vagyunk? - halkan teszi fel kérdését, szinte alig hallom szavait. Apró kezével a pólóm szegélyét piszkálgatja, de miután ezt megunja, a kezem tanulmányozásába kezd.
- Nem érdekel - nem gondolom át a válaszom, azt mondom ami először a gondolataim közé kerül. Viszont amint kimondom, meg is bánom, hiszen nem így gondolkodom az egészről. A rajongók miatt vagyok ott ahol és szinte mindent nekik köszönhetek. Igenis számít számomra a véleményük - Vagyis ez nem teljesen igaz. Tudják, hogy fontosak nekem és, hogy hálás vagyok nekik, hogy ennyi szeretettel halmoznak el, de el kell fogadniuk, hogy most már van egy lány mellettem. Ők is tudják, hogy egyszer mindannyiunk családot fog alapítani és ezt senki nem akadályozhatja meg. El kell fogadniuk, hogy minden véges és semmi sem tart örökké.
- Mi van, ha fenyegetőznek vagy, ha majd olyan pletykákat fognak terjeszteni, hogy én mekkora pénzéhes vagyok meg pasifaló meg hasonló. Akkor is hinni fogsz nekik?
- Nem fogok nekik hinni. Bízok benne, hogy ilyen nem lesz, de ha mégis, akkor én neked fogok hinni és nem a hülye pletykáknak. Viszont tudják, hogy ha téged bántanak, akkor engem is bántanak. De kérlek, ha ilyenre majd sor kerülne akkor szólj nekem és én leállítom őket.
- Rendben - ujjainkat összekulcsolom és feje búbjára egy lágy puszit adok. Szabad kezemmel a derekát ölelve húzom közelebb magamhoz és azt ott is tartom, miközben ujjaimmal gyengéden simogatom pólója alól kivillanó bőrét - Félek, hogy rosszul fognak reagálni. Félek, hogy megpróbálnak majd minket szétszedni. Attól is rettegek, hogy ha ez esetleg mégsem megy közöttünk, és úgy döntünk, hogy külön utakon folytatjuk, mi lesz a barátságunkkal? Nem akarlak elveszíteni se úgy, mint egy fiút, akivel egy párt alkotok, se úgy, mint egy nagyon jó barátot. Ha pedig sikerülni fog nekik, hogy minket eltávolítsanak egymástól, én abba beleroppanok. Már most egy jó barátot fedeztem fel benned, akibe már lassan szerelmes vagyok és mi van, ha az is leszek, mikor mi külön válunk? Mi van, ha mi szeretjük egymást, de még sem lehetünk együtt? Mi van, ha egy külső tényező közénk áll?
- Figyelj rám Mayna - gyengéden eltolom magamtól és úgy helyezkedek, hogy szembe kerüljünk egymással, de mégis olyan közel legyünk egymáshoz, hogy megtudjam fogni a kezét - Felesleges dolgok miatt rágod most magad. Nem szabad rögtön a negatívra gondolni, mert akkor annak nagyobb esélye van, hogy bekövetkezzen. Az már régen rossz, hogy úgy állsz neki még az elején is a dolgokhoz, hogy minden rosszat felsorolsz. Igen, az tényleg lehet, hogy pletykálni fognak és szét akarnak majd minket szedni, és? Téged ennyire érdekel mások véleménye? Mert engem egyáltalán nem. Rengetegen lesznek, akik azért fognak minket utálni, mert együtt vagyunk, de nekünk ez csak jó lesz. Mert, ha vannak utálóink, abból tudni fogjuk, hogy valahol még is jó, amit teszünk. De azoknak a véleményükkel nem kell foglalkozni, mert velük szemben lesznek azok, akik minket támogatni fognak. Én pedig melletted leszek, amíg csak azt nem mondod, hogy elég és támogatni foglak, bármi is történjék. Szóval ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz majd néhány hét, hónap múlva. Gondolj arra, hogy most együtt vagyunk és boldogok vagyunk. Más nem számít.
- Igen, igazad van - nagyot sóhajtva mondja, miközben tekintetével az enyémben mélyed el - de mindig is olyan ember voltam, aki félt attól, hogy elveszíti a számára fontos személyeket. Már rengeteg ember van, aki kilépett az éltemből és minden egyes ilyen lépésüknél, megtorpantam és összetörtem. Fájt, hogy elmentek és azt az érzést nem akarom még egyszer átélni. Nem akarom megtudni, hogy milyen érzés, mikor téged is elveszítelek, mert azt már nem viselném el. Tudom, hogy csak a jó dolgokkal kellene foglalkoznom, de ezek a rossz emlékek mindig visszahúznak. Tudom, hogy most boldognak kellene lennem és az is vagyok, de mégis bennem motoszkálnak azok a szomorúság és bizonytalanság felé terelő kérdések. Próbálok felejteni, nem törődni vele, hogy mi történt ez előtt, de mégis a múltam marad és bárhogy akarom is, nem tudom kitörölni sem az emlékeimből, sem a szívemből. Főleg nem azt az érzést - szemei könnyekkel telnek meg, amikből ki is csordul az első, amit még több sós csepp követ. Hosszú pilláit lehunyva próbálja visszatartani őket, de látom rajta, hogy küzd a zokogás ellen. Nem tétovázok, kezeimet dereka köré fonom és szorosan átölelem. Fejét amint vállamra hajtja ki is szakad belőle a zokogás. Egész teste remeg, most jön ki belőle az a feszültség és fájdalom, amiről talán még senkinek sem volt képes beszélni. Hátát lágyan simogatom, míg fülébe halk, megnyugtató szavakat suttogok. Rossz érzés őt így látnom, viszont tudom, hogy megvan az oka a kiborulásának, amit nem is firtatok. Ahelyett, hogy kérdezgetném, hogy mi történt vele, gyengéden ringatom, hátát simogatom, míg zokogása csendes sírássá nem vált.
- Bármi is történt veled régebben, tudnod kell, hogy én mindig itt leszek neked. Nem kérdezősködök, hogy mi volt, de ha valakinek beszélni szeretnél róla, akkor szívesen meghallgatlak - homlokára egy nedves puszit nyomok, ami után ő el is távolodik tőlem. Könnyektől nedves tekintetét rám emeli és úgy néz rám, mint egy reményvesztett kislány. Arca nedves a lecsordult sós cseppektől, ajka lefelé görbül és még mindig szipogva szorongatja ujjaimat. Elengedem a kezeit és felállok, de miután visszatérek néhány zsebkendővel, újra kezeim közé veszem az övét és megnyugtatóan simogatom azt. A zsebkendőket elfogadja, és le is törli velük a már félig felszáradt könnyeit.
- Sajnálom, hogy most így kell látnod - hangja szomorúan csendül fel, de mégis van benne egy kis mosolygásra méltó is. Szavaiban azért kér bocsánatot, mert kisírt szemekkel, elkenődött sminkel, szeme alatt fekete csíkokkal ül most előttem, de én ezt egyáltalán nem bánom. Nem zavar, hogy így kell látnom, mert én azt vallom, hogy egy kapcsolatban mind a két félnek meg kell ismernie egymás jó és rossz napjait. Nem csak akkor kell egymás mellett lenniük, mikor boldogok, hanem akkor is mikor a jókedvet a sírás és a szomorúság váltja fel.
- Elfolyt sminkel is ugyanolyan szép vagy, mint smink nélkül vagy vele - szájára egy lassú, lágy csókot hintek, ami után elpirulva, szemeit lesütve szólal meg.
- Pedig elég viccesen nézhetek ki fekete csíkokkal a szemem alatt - felnevet és mosolya engem is mosolygásra késztet. Tudom, hogy még van a kacajában egy kis szomorúság, de jobb így látni őt, hogy mosolyog, mint mikor sír.
- Hol is vannak azok a csíkok? Én nem látok semmit - játékosan a karomra csap és kibontakozik ölelő karjaim közül és feláll a kanapéról. A fürdőszoba felé indul, a hozzá vezető utat pedig meg sem kell kérdeznie, mert mikor korábban itt járt, már megmutattam neki. Várok néhány percet, hogy visszatérjen, de mivel ez nem történik meg, utána indulok. Az ajtón kettőt kopogok és csak azután lépek be az elég nagynak mondható helyiségbe, miután bentről egy halk választ kapok. A mosdókagyló előtt lévő tükör előtt áll és a sminkje maradványait próbálja eltüntetni. Széles mosollyal sétálok oda hozzá és háta mögé lépve kezeimmel átölelem őt. Fejemet vállán pihentetem és a tükrön keresztül figyelem, hogy mit csinál. Egy darabig folytatja megkezdett tevékenységét, de mikor észreveszi, hogy őt figyelem, kezét leejti a hasán pihenő enyémekre - Mit szólnál, ha az egyik nap Harryvel és Barbival csinálnánk egy közös programot?
- Az nagyon jó lenne. Eddig szimpatikusnak tűnnek, de szeretném őket jobban megismerni - válaszának nagyon örülök. Jó érzés, hogy meg szeretné ismerni azokat az embereket, akik számomra nagyon fontosak - Mi lenne, ha elmennénk egy piknikes mozira? Tudod olyanra, amit a parkban szoktak megtartani. Egy nagy kivetítőn vetítik a filmet, mi meg a fűbe leterített pléden nézzük azt.
- Ez nagyon jó ötlet. Vihetnénk piknik kosarat és akkor már piknikezhetnénk is - ő is jó ötletnek tartja, mert fejével bőszen bólogat és a piknik kosarat említve szemei felcsillannak - Majd megkérdezem őket, hogy mit szólnak hozzá. Utána pedig majd keresünk egy napot, mikor elmehetünk. Viszont csalódott vagyok, hogy nem én találtam ezt ki hamarabb. Ha hamarabb eszembe jutott volna, elvittelek volna egy ilyen randira.
- Még most is elvihetsz. Majd meglepődök - szemei pajkosan csillognak, amit még a tükörképén is tisztán látok. A következő néhány percben is őt nézem, de ő is ugyanígy tesz. Egyikőnk sem szólal meg, egymás közelségében veszünk el. Mikor arra gondolok, hogy mától egy párt alkotunk, ajkam mosolyra húzódik és szorosabban fogom őt karjaimmal. Még most is alig hiszem el, hogy végül igent mondott. Féltem, hogy esetleg a válasza nemleges lesz, de végig bennem volt a remény. És most, hogy végre magam mellett tudhatom, még boldogabb vagyok, mint akkor, mikor megismertem. Már akkor tudtam, hogy van benne valami különleges, valami, ami felkeltette a kíváncsiságom. Bebizonyítom neki, hogy nem hozott azzal rossz döntést, hogy a barátnőm lett.
A néhány perccel ezelőtti kérdései, kételyei az én fülembe is beleültették a bogarat. Ismerem a rajongóimat és tudom, hogy mire képesek. A bandában már jó néhány kapcsolatot szétszedtek csupán azért, mert ők nem kedvelték az aktuális lányt. Sokszor semmi igazi okuk sem volt az utálatukra. Hamis dolgokat terjesztettek róluk, mindenféle rosszindulatú jelzőkkel illették őket. Pletykákat kezdtek el terjeszteni, amiknek nem volt igazság alapjuk. Ezekre aztán a média is felfigyelt és sorra hozták le őket a különböző magazinokban, tv műsorokban vagy rádiókban. A lányokat is mélyen érintette ez a dolog, de a legjobban a fiúk sérültek meg benne. Mert, ha elhitték a pletykákat, akkor az adott lányban is csalódtak, viszont mikor kiderült ezeknek a hamissága, akkor a rajongóinkban csalódtak. Liamnek a Daniellel való kapcsolata is ezért ment tönkre. A lány már nem bírta azokat a rosszindulatú, rágalmazó szavakat, amiket a rajongók rá mondtak, és ezt Liam is megérezte. Ezért is döntöttek úgy, hogy inkább véget vetnek kapcsolatuknak. Nagyon szerették egymást és a pletykák ellenére is boldogok voltak együtt, de Liam féltette őt a gonosz Directionerektől. Louis, Zayn és Harry is végig ment ezen a procedúrán és mindannyian rosszul jöttek ki belőle. Mert a vége mindig egy szakítás és a rajongók felé irányuló csalódottság lett. Nekem még nem kellett ezen végig mennem és őszintén megmondva, elég volt végignézni, pedig az is elég rossz volt. Bele sem merek gondolni, hogy mit tennék, ha ilyen nálunk is bekövetkezne.
Apró kezei érintésére térek vissza a gondolataim közül. Szemeivel kíváncsian méreget, de ahelyett, hogy bármit is mondanék neki, máson töröm a fejem. Kezeimet elveszem hasáról és derekára vezetem azokat. Apró mozdulatokat teszek, de az ujjaim fürgén mozogna ruhája vékony anyagán. Felsikít, kezeimet próbálja onnan eltolni, miközben nevetése betölti az egész fürdőszobát. Én is nevetve csikizem tovább és próbálom karjaim között tartani, hogy ki ne szabaduljon onnan. Viszont egy rossz pillantást követően ő már a nappali felé szalad. Nevetése megállíthatatlan még akkor is, mikor észreveszi, hogy utána indulok. Néha hátra pillant és egyre gyorsabbra veszi a tempót, ahogy egyre közelebb érek hozzá. A kanapé körül kergetjük egymást és kacajunk között már a szapora levegő vételünk is hallatszódik. Látom az arcán, hogy már elfáradt, de még mindig fut, viszont már lassabb tempóban. Ezt kihasználom és lábaimat gyorsabban szedem. Felsikít és próbál bele adni mindent abba, hogy elmeneküljön, de nem sikerül neki. Hátulról sikerül elkapnom és kezeimet máris az oldalához vezetem, hogy megcsikizhessem. Kapálózik, ugrál, sikít, de nem sikerül neki kiszabadulni a kezeim közül. Végül addig kapálózik, míg nem mind a ketten a kanapén kötünk ki. Egyik kezemmel a mellkasa mellett támaszkodok, hogy ne nyomjam össze, viszont másik kezem még mindig derekán siklik le és fel. Szinte már könyörgően pislog rám, hogy hagyjam abba és nekem meg is esik rajta a szívem.
- Abba hagyjam? - bőszen bólogat - Akkor kérek egy csókot cserébe.
Barna szemeit megforgatja, de aztán kezével a nyakamhoz nyúl és lehúzza fejemet magához. Ajkaink forró és hosszú csókban találkoznak. Az elmúlt néhány órát követően sikerült rájönnöm, hogy most igazán boldog vagyok. Ez pedig csak ennek a lánynak köszönhető.

Tenth Side - Epres élvezet

Mayna Collins

Nagyon jó volt egy kis időt eltölteni a szüleimmel. Már nagyon hiányoztak és az együtt eltöltött délutánunktól teljesen feltöltődtem.
Mikorra odaérek, anya már a kedvenc ételeimmel vár, amiknek az illata már teljesen betöltötte a lakást. Az ebéd közben is végig beszélgetünk, nem akarunk elszalasztani egy együtt eltöltött percet sem. Mindenféle kis csetlő-botló dolgok is szóba kerülnek, de miután tele hassal leülünk a nappaliba, felhozzák, hogy mit tervezek a jövőre nézve. A meglepettségtől hirtelen meg sem tudok szólalni. Kell néhány perc, hogy feleszméljek gondolkodásomból, eközben ők pedig türelmesen várnak a válaszomra. Elmondom, hogy szeretnék még kiadni könyveket és, hogy még sikeresebb szeretnék lenni. Mesélek szívem legrejtettebb részein lévő álmaimról, vágyaimról. Aztán felteszik a következő kérdésüket, amitől még jobban megijedek. A válaszaimban pont ezt a témát próbáltam  eddig kerülni, hiszen nem akarok nekik hazudni. Viszont azt sem szeretném, hogy csalódjanak bennem. Éppen ezért döntöttem már napokkal ezelőtt úgy, hogy miután elküldöm a kiadónak néhány vázlatom, csak utána fogom nekik is elmondani. A válaszom csak annyi, hogy még több féle ötlet kering fejemben és nem tudom, hogy melyiket valósítsam meg. Miközben beszélek, nem mertek rájuk nézni, a szoba berendezéseit vizslatom, amit távozásomnál édesanyám meg is jegyez. Szorosan magához ölel és fülembe suttogja, hogy bármi történik is, ő és apa mellettem fognak állni. Kijelentésétől könny gördül le az arcomon, félek, hogy valaha is elveszítem őket. Mind a ketten szorosan megölelgetnek és lelkemre kötötik, hogy amint tudok, látogassam meg őket, de ezt mondaniuk sem kellene, hiszen természetes, hogy elmegyek hozzájuk. Este hét óra körül érek haza és miután átöltözöm itthoni ruhába, nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Egyik szobából járkálok a másikba, de végül főzéssel kötötöm le magam. Egy könnyed vacsorát készítek, amivel beülök a Tv elé és úgy fogyasztom el. Nem sok idő elteltével, viszont az unalmas filmek bámulását is megunom és végül, tíz óra környékén aludni megyek. Hosszas forgolódás után tudok csak álomba zuhanni, mivel a lelkiismeretem nem hagy nyugton.
Reggel a redőny résein beszűrődő napsugarakra ébredek. A meleg kellemesen járja át az arcomat, de az már kevésbé tetszik, hogy a fények a szemembe is érnek. Néhány percig morgolódva forgolódok, hogy, hátha vissza tudok aludni, viszont ez nem sikerül és kénytelen vagyok felkelni. Az éjjeli szekrényen lévő óra tíz órát mutat, miszerint elég sokat aludtam az éjjel. A takarót ledobom magamról és az erkély ajtóhoz sétálok, hogy felhúzhassam a redőnyt, így fényt bebocsájtva a szobába. Ez a nap elég jónak ígérkezik, hiszen kezdenek megjelenni a tavasznak az első jelei. A hó még mindig rendíthetetlenül áll az udvarokban, utcákban, de már a Nap is törekszik, hogy meleget bocsájtson az élőlényekre.
Az ajtót résnyire nyitva hagyom, hogy kiszellőzzön a hálószobám és ez idő alatt a konyhába megyek, hogy reggelit készítsek magamnak. Mivel csak délutánra van programon, és addig még több óra is van, úgy döntök, hogy a délelőttöt lustálkodással, pizsamában töltöm. A nyuszis mamuszomban, és kék, aranyos figurákkal díszített alvóruhában kezdek neki a tojás felverésének. A rántottába különféle zöldségeket is belevagdosok és míg ez sül, egy bögre kakaót is elkészítek mellé. A reggelim hamar el is készül és evőeszköz kíséretével tálcára pakolom őket és a nappaliban lévő dohányzóasztalra teszem le. Mielőtt még elfogyasztanám, felrohanok a szobámba, hogy bezárjam az erkély ajtót. Belépve a helyiségbe,  a kinti hideg levegő megcsap és dideregve megyek a nyílászáróhoz, hogy bezárhassam azt. A hőszabályzót egy kicsivel feljebb tekerem, és visszasétálok a nappaliba, hogy kényelembe helyezhessem magam és így megehessem az ínycsiklandó reggelim. Mivel nem szeretem mikor nagy csend uralkodik a házban, bekapcsolom a Tv-t és egy mese csatornát indítok el, melyben Spongyabob kacarászva kergeti a medúzákat Patrikkal együtt. A jó kedvük engem is jó kedvre derít, a rózsaszín csillag bugyutaságán néha szinte már fulladozva nevetek. Mikorra a mese véget ér, a tálcán lévő ételem is elfogy és teli hassal, jól lakottan viszem ki a mosogatóba a piszkos tányért és poharat. Mai lustálkodásomat még mindig folytatom tovább, beburkolózok egy vastag plédbe, kényelembe helyezem magam és mesék nézésével ütöm el a hátra lévő néhány órát.
Délután kettő órakor, viszont úgy döntök, hogy itt az ideje készülődni, ha nem pizsamában szeretnék megjelenni Niall előtt. A televíziót kikapcsolom, a plédet összehajtom és egy nyújtózást követően a hálószobámba sétálok. Már eléggé felmelegedett a szoba, ezért visszaállítom a hőszabályzót az eredeti hőmérsékletre, és a fürdőszobába vonulok. A pizsamámat és az alatta lévő fehérneműt a szennyesbe dobom és beállok a kellemesen meleg zuhany alá. Testemet a cseresznyevirágos tusfürdőmmel mosom meg, míg hajamra barack illatú sampont teszek. A habot és vele együtt a piszkot leöblítem magamról, és kilépek a zuhanykabin előtt lévő fürdőszoba szőnyegre. Hajamat becsavarom egy puha törölközőbe és így teszem a testemmel is. A párával ellepett helyiségből kilépek a kellemes hőmérsékletű szobámba, de utána rögtön átmegyek a gardróbba, hogy kiválasszam a mai szettem. A szöszi azt mondta, hogy ne öltözzek ki és ne is öltözzek nagyon lengén. Az egyik fogasról leemelem a fekete csőfarmeremet és hozzá egy fehér toppot és krémszínű kötött pulóvert választok. Kiegészítőként pedig egy szintén krémszínű, telitalpú bokacsizmát és ugyanilyen színű táskát választok. A karóráim közül most egy fehér darabra esik a választásom. A mai ruháimat és kiegészítőimet a kezembe véve visszamegyek a szobába, és az ágyra pakolom a ruhákat, hogy ne gyűrődjenek össze. Ezután vissza megyek oda ahonnan jöttem és a fehérneműs fiókomból kiveszem az egyik fehér párt és magamra is húzom. A vizes törölközőt kiterítem a fürdőszobába és a mosdókagyló felett elhelyezett nagy, fali tükör előtt, egy hajszárítóval megszárítom a hajam. Miután mindenhol megszáradt, a konnektorba a hajvasalót dugom, amivel a hajamat egyenesre varázsolom. Mielőtt még a sminkemhez is hozzá fognék, felöltözöm és csak utána kezdek el az arcommal foglalatoskodni. Visszafogott, természetes hatású sminket teszek fel. Ajkaimon halvány rózsaszín szájfény csillog, míg szemhéjam halvány barna, krémszínű színezést kap. Még utoljára a tükörbe nézve megigazítom a hajam és elhagyom a nem túl kicsi fürdőszobát. A táskába beleteszek minden olyan dolgot, ami fontos lehet, köztük a telefonomat és a pénztárcát is. A jobb csuklómra felcsatolom az órámat és miután a lábaimat belebújtatom a cipőbe, kezembe veszem a táskát és elhagyom a sötétségbe borult szobát. Apró, óvatos léptekkel sétálok le a lépcsőn, hiszen nem szeretnék orra esni.
Niall pontosan háromnegyed négykor érkezik meg, amit a csengő megnyomásával jelez. Magamra kapom a kabátomat, a kulcsommal bezárom a bejárati ajtót és a járdán elindulok a kapu felé. A kapu előtt, a járdaszegély mellett parkol a lesötétített ablakos, fekete Range Rover-jével. A járda még mindig le van fagyva és csúszós, ezért megpróbálok lassan sétálni, hogy el ne essek ezalatt a néhány méter alatt. Szerencsémre sérülés és esés nélkül ülök be a kényelmes ülésbe. A szőke hajú fiú a kormány felőli ülésen ül és csillogó szemekkel és mosolyogva figyel engem.
- Szia - egy öleléssel és egy hosszúra nyújtott arcra puszival köszönt. Ajkain percekkel később is, mikor már a ház elől is elhajtunk, ott díszeleg az a boldog mosoly, ami engem is boldogságra késztet. Niall-nek meg van az a kisugárzása, amitől az embereknek jobb kedvük lesz és rájuk is átragad a fiú boldogsága. Ez történt most velem is.
- Egy pillanat és jövök - miután megállunk az autóval, kikapcsolja a biztonsági övét és szinte kiugrik a járműből. Nem megyek utána, az ablakon át figyelve a mellettünk elhaladó autókat türelmesen várok, hogy visszatérjen. Ez gyorsan be is következik, hiszen néhány perc elteltével újra visszaül mellém, viszont most egy virágcsokor is van a kezében - Ezt neked hoztam.
- Nagyon szépen köszönöm - a csokrot a kezembe fogom, míg óvatosan áthajolok az ő oldalára, hogy egy puszit lehelhessek az arcára és visszahuppanok a helyemre, hogy folytathassuk az utunkat. Ez a csokor is, éppen úgy, mint az előző, hatalmas. Több fajta rózsaszínű virágok vannak benne és a szárán egy szintén ilyen színű csomagolás található. Nem csak a kinézetük szép a virágoknak, hanem az illatuk is mesés, ami már betöltötte a kocsi belsejét - Gyönyörű.
- Te vagy a gyönyörű - míg a száján kiejti ezt a néhány szót, rám néz, de aztán újra az útra összpontosít. Arcomra pír kúszik a bókja hallatán, hiszen váratlanul értek szavai, viszont kétség kívül jól esett az amit az előbb mondott.
Kevesebb, mint húsz perc autókázás után megérkezünk, mint kiderült Niall házához. Már korábban is voltam itt, de akkor az út rövidebbnek tűnt, mint most. A kapuk kitárulnak a jármű előtt és lassan begördülünk a garázs elé. Miután beérünk, a kapuk visszazáródnak mögöttünk, így megnyugtatva minket, hogy senki sem fog bejönni a területre. A csokrot és a táskát szorosabban fogom kezeimbe és kilépek a hűvös, késő téli londoni levegőre. A Nap már lassan kezd lemenni, és a lemenő sugari narancssárgásan világítják meg a nagy udvart, amin már ismerősen köszöntenek a növények. Niall mellém lép és derekamat átkarolva terel a bejárati ajtó felé. Mikor belépek a meleg rögtön megcsap, ami kellemesen járja át az ez alatt a néhány rövidke perc alatt átfagyott testrészeimet. A fiú miután leveszi magáról a kabátját és cipőjét, az enyémeket is lesegíti.
- Remélem nem baj, hogy ide jöttünk. Gondolom te is hallottad a rólunk szóló pletykákat és találgatásokat, ezért nem szerettem volna olyan helyre menni ahol bárki is megzavarhat minket.
Az előszobában ácsorgunk, furcsa módon még nem kapcsolt villanyt sem, viszont hamar észre is veszem ennek az okát. A hátam mögött gyertya sor helyezkedik el, közöttük pedig rózsaszirmok vannak elszórva. Kíváncsi tettek ezek az apró tárgyak, ezért a mellett álldogáló fiú felé fordulok és kérdő pillantást vetek felé. Ajkait újra mosolyra húzza, kezeit összekulcsolja az enyémekkel és a gyertyákkal és szirmokkal kirakott úton elindulunk. Az egész házban sötétség uralkodik, csak a gyertyák adnak némi fényt. A rögtönzött út az ebédlőbe vezet, ahol még csodálatosabb látvány tárul a szemem elé. A hosszú asztal helyett egy  nem túl nagy asztal van elhelyezve, amin szintén gyertyák fénylenek. Két szék van mellette, amik körül is fénylő kis mécsesek vannak. Az asztal közepén egy vörös rózsákból álló csokor kapott helyet, de még kettő boros pohár és étellel megpakolt tányér is van a romantikus fényben lévő asztalkán.
Ámulva nézek Niall-re, alig jutok szavakhoz. Csodálatos a látvány ami szemem elé tárul. Még soha egy fiú sem tett értem ilyen dolgot, ez pedig számomra csodálatra méltó.
Míg én a megterített asztalt bámulom, Niall az eddig a kezemben lévő csokrot egy vízzel megtöltött vázába helyezi és a konyhapultra teszi le. Valószínűleg nem ennek kéne lennie a legfontosabb dolgomnak, de előkapom a telefonomat és lefényképezem a szőke hajú fiú által előkészített randi helyszínét. Egy titokzatos köszönő szöveg után posztolom is instagramra, de utána lenémítom készülékemet és táskám mélyére süllyesztem, hogy élvezhessem, ezt a varázslatosnak ígérkező estét.
- Gyere - lép mellém ma esti randi partnerem, de mielőtt még az asztalhoz kísérne, kiveszi a kezemből a táskámat és a nappaliban lévő kanapéra teszi. Ezután visszatér hozzám és az asztalhoz lépdelünk. A széket kihúzza nekem és miután ráülök, be is tol vele. A rózsa csokor már lekerült az asztalról, így akadály nélkül láthatjuk egymást. Ő is helyet foglal a szemben lévő széken és a boros poharat a kezébe véve, koccintásra emeli azt.
- Koccintsunk az előttünk álló estére.
- Az estére - a vörös folyadékkal megtöltött poharak hangosan koccannak, mikor összeérnek. Eközben a mozdulat közben, egymás szemébe nézünk, de még akkor is, mikor belekortyolunk az italba. Az édeskés bor kellemesen csordul le torkomon, ami még többet kíván, de nem áll szándékomban lerészegedni, azért visszateszem a tányérom elé, amin a gőzölgő, étvágy gerjesztő vacsora van.
- Remélem nem baj, hogy lefényképeztem - két falat közben szólalok meg és egyik kezemmel a körülöttünk lévő fénylő gyertyákra és rózsaszirmokra mutatok - Feltettem instagramra a képet, de nem jelöltelek meg rajta.
Félve mondom az utolsó mondatom, hiszen nem esne jól, ha azt mondaná, hogy ezt nem szabadott volna tennem és, hogy töröljem le most. Viszont mikor mosoly kúszik arcára, megnyugodok és a kő leesik szívemről.
- Nem baj, hogy kiposztoltad. Örülök, hogy tetszik - igéző, kék szemeivel a lelkemig tud hatolni és az ilyen pillanatokban meg is ijedek, hogy kiolvassa belőlem a tervemet - Azt hiszem, tudnod kell, hogy ez nem csak az én érdemem, hanem Harry-é is. Ő gyújtotta meg a gyertyákat, mire ide értünk, meg segített az ötlet kitalálásában is.
- Szóval, akkor Harold itt hallgatózik valamelyik szoba ajtaja mögül?
- Nem - hangja vidáman csendül fel - Már nincsen itt, csak ketten vagyunk. Mikor mi megérkeztünk a hátsó ajtón osont ki úgy, hogy ne vedd észre, hogy ő is itt volt.
A vacsora következő percei egymás társaságát élvezve, halk beszélgetés mellett telik el. Szavainkat halkan ejtjük, hiszen félő, hogy a hangosabban kiejtett szavak lerombolnák ezt a csodálatos pillanatot. A társalgásunk közben végig egymás szemébe nézünk, míg arcunkon boldog mosoly húzódik. Apró, csetlő-botló dolgokról kérdezzük egymást, amik viszont még fontosak lehetnek akár egy párkapcsolatban akár az én könyvemben.
- Ez nagyon finom volt - tele hassal dőlök hátra a székemben és  úgy érzem, hogy már egy falat sem menne le a torkomon - Te készítetted?
- Igen - válaszától meglepődök, ami valószínűleg az arcomon is látszódik, hiszen arcán egy büszke, magabiztos mosoly jelenik meg - Azt hitted, hogy egy puccos helyről hozattam?
- Megfordult a fejemben, hogy egy neves étteremből hozattad. Tudom, hogy nagyon szeretsz enni, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz főzni is.
- Azt hiszem ez egy dicséret, szóval köszönöm szépen - poharából megissza az utolsó korty bort is és a szélet kitolva, feláll az asztaltól és mellém sétál. Kezét felém nyújtja, amit én el is fogadok és felállok ülőhelyzetemből. Az asztalon lévő gyertyákat elfújja és összekulcsolt kezekkel a nappaliba sétálunk át. A dohányzóasztal tele van rakva mécsesekkel, amik fényt adnak a sötétségbe borult szobának. A gyertyák által kialakított kör közepén egy tál eper és folyékony csoki van, amik már távolról is elég íncsiklandóan néznek ki. Niall lassan a kanapéhoz vezet, kezébe veszi a két tálat és egymás mellett szorosan elhelyezkedünk a garnitúrán.
Lábaink, karjaink teljesen összesimulnak, szinte eggyé olvadunk. A közelsége miatt melegség jár át,jól érzem magam mellette. Mikor találkozunk, mindig boldogabb leszek és kezdem azt érezni, hogy szeretem mikor a közelemben és olyankor olyan, mintha egy teljesen más ember lennék. Viszont ez mind szép és jó és, ha nem csak a cselszövésem áldozata lenne, akkor azt mondanám, hogy szívesen alkotnék vele egy párt hazugság és mindenféle hátsó tényező nélkül. De a könyv miatt nekem nem szabad többet éreznem, mint egy átlagos ember iránt, mert akkor annak én is megfogom inni a levét. Ahogy most a helyzet kinéz, ebből az egészből csak rosszul jöhetek ki.
Niall egy méretes, szinte már vörös színű epret a csokoládéba márt és a számhoz emeli. Fogaim lágyan hasítják át a gyümölcs húsát. Az íze is éppen olyan jó, mint a kinézete. A ráfolyatott csokitól még édesebbé vált és egy különleges aromát is adott neki. A megmaradt darabot a szőke fiú eszi meg és mielőtt még megint a számhoz tenne egy piros földiepret, én teszem meg ugyanazt a mozdulatot, amit ő az előbb. Felé nyújtom a kezemben tartott gyümölcsöt, az ő keze is megmozdul és megfogja azt a testrészem, amiben az édesség van. Finoman a szájához vezeti és leharap a csokis desszertből egy darabot, de közben szemét le nem veszi rólam. A másik fele az én számban landol, de mozdulataink közben nem szakítjuk el a szemkontaktusunkat.
Tengerkék szemei csillogóan fénylenek, míg az ajkam és a szemem között cikázik velük. Szinte már könyörgően pislog felém, hogy megadjam neki a jelet, amit már egy ideje vár. Ajkamat mosolyra húzom és neki nem is kell több, akcióba lendülnek. Közelebb húzódik hozzám és azt a néhány centiméter távolságot is megszünteti az ajkaink között. A két testrész lágyan, lassú csókban forr össze, amit a gyomromban felébredő pillangók kísérnek. Kezemet a nyakára teszem, így közelebb húzva őt, míg Niall a derekamnál fogva emel át az ölébe, hogy kényelmesebb legyen a pozíciónk. A csók nem tart sokáig, de abban a néhány kis röpke másodpercben mégis úgy érzem, hogy megszűnik körülöttem a világ és csak Ő és Én létezünk. Nem vesztegeti sokáig az idejét, egy röpke lélegzetvételnyi idő után újra lecsap ajkaimra, amik már ismerősen köszöntik az ő puha és formás ajkait.
- Légy a barátnőm - alig hallhatóan, szaporán lélegezve teszi fel ezt a kérdésnek nem mondható mondatot. Elhúzódok, hogy szemeibe tudjak nézni. Félelmet és vágyat sugallnak, az enyém viszont valószínűleg a meglepettségtől tágra nyíltak. Halkan kiengedem a bent tartott levegőt és számat szólásra nyitom és kimondom azokat a szavakat, amitől lehet, hogy nagyon boldog lesz, de lehet, hogy összetöröm a szívét.