Twelfth Side - Talán egy rossz döntés volt

Mayna Collins

Ajka még egyszer az enyémhez ér, mielőtt még kiszállnék az autóból. Ujjaim közé fogom a táskámat és a csokrokat és kilépek a csípős szél fújta járdára. Mosolyogva nézem, ahogy elhajt házam elől, de utána az arcomról leolvad a mosoly. Kifejezéstelen arccal megyek be az udvarra, onnan pedig a kellemesen meleg házba. Cipőmet és kabátomat az előszobában vetem le és a kezemben lévő többi dolgot pedig a konyhapultra helyezem. A két nagy méretű virágcsokornak keresek vázat, amikbe aztán vizet töltök, és a nappaliba elhelyezem őket. A táskámat a kezembe kapom, a villanyokat leoltom és az emeleti hálószobámba sétálok. Mindenütt sötétség uralkodik, hiszen már éjfél körül jár az idő. Lassan haladok a lépcsőkön, ügyelve, hogy ne hogy felbukjak valamiben is. Végül aztán sikerül úgy elérnem a szobámba, hogy nem essek el semmiben. A villanykapcsolóval fényt árasztok a szobában, amiben minden pontosan úgy van, ahogy én azt hagytam. A redőny még fel van húzva, ezért odamegyek és egy rántással le is húzom, hogy ne lásson be senki se az ablakon keresztül. Egy tiszta fehérneművel és pizsamával vonulok be a fürdőszobába, hogy vegyek egy gyors zuhanyt, mielőtt még ágyba zuhannék.

Mikorra végzek, a szememből ki megy az álom és úgy érzem, hogy annyi energiám van, hogy még a maratont is letudnám futni. Ez lehet, hogy nem teljesen igaz, de már tényleg nem vagyok annyira fáradt, mint mikor hazaértem. Eleinte nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. A filmnézést most unalmasnak tartom, főzni nincs kedvem és a házban is tisztaság van. És ekkor, mintha villám csapna belém, megszáll az ihlet. A laptophoz rohanok, hogy gyorsan felkapcsolhassam azt. Az asztalon türelmetlenül kopogok az ujjaimmal, már alig várom, hogy folytathassam művemet. Mikorra végre bekapcsol a gép, megkönnyebbülten felsóhajtok és az asztalra kihelyezett dokumentumra kattintok. Másodpercek töredéke alatt megjelennek azok a mappák, amikben már a félig kész változata van egy-egy résznek. Egy új worldot nyitok meg és többet nem is tétlenkedek. Az ujjaim fürgén járnak a laptop klaviatúráján. Nem gondolkodok, csak írom, amit a szívem súg a kezemnek. Nem sűrűn nézek a képernyőre, mert tudom, hogy akkor valami elvonná a figyelmemet, de néha ezért oda pillantok, hogy nem-e félreírtam egy szót. A szavak csak úgy áradnak belőlem, alig tudok leállni. Végül négy óra múlva, mikor már figyelmem is kezd alább hagyni és szemeim leragadni készülnek, a dokumentumot elmentem és kikapcsolom a gépet. Nagyot ásítva bújok be a meleg takaró alá és fejemet a puha párnára hajtom. Az álom hamar ragad magához, amiben a kimerültség is elég nagy szerepet játszik.

A csengő fülsüketítő hangjára ébredek fel. Automatikusan ülök fel és nyitom ki szemeimet, hogy lássak valamit. Hirtelen nem tudom, hogy mi történik, de miután újra megszólal a csengő, a lélegzetem visszaáll a nyugodt tempójára. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantva döbbenten látom, hogy már dél is elmúlt. Nagyot sóhajtok és egy ásítást elnyomva, a puha szobapapucsomba bújva a földszintre indulok. Még mindig a szememet dörzsölöm, mikor a kaputelefonhoz érek. A gombot megnyomom és újra ledöbbenek, mikor a képernyőn feltárul három ismerős arc. A kapuban Niall, Harry és Barbi áll. Nem várakoztatom őket, megnyomom a másik gombot, ami kinyitja nekik a kaput, hogy bejöhessenek a hidegről.

- Sziasztok - arcomon egy lágy mosollyal fogadom őket. Mindannyiukat megölelem, és két-két pusziban részesítem, de Niallnél a puszi csókba megy át. Még kissé álmoskásan csoszogok be mögöttük a nappaliba, ahol a kanapén helyet is foglalunk.

- Minden rendben? Rengetegszer hívtalak és SMS-t is írtam, de semmire nem reagáltál - Niall aggódóan csillogó kék szemeivel pislog rám. Tényleg ennyire aggódott volna értem? Én miért nem hallottam, hogy csörög a telefon? Valószínűleg mélyen az álmok világába merültem, ami kizárta a körülöttem lévő hangokat is.

- Nem igazán tudtam az éjjel elaludni. Azt hiszem már négy óra is elmúlt, mikor végre sikerült és nem hallottam, hogy csörgött volna a telefonom. Ne haragudj - a mondatom elején picit füllentek, hiszen azt nem említem meg, hogy egész éjjel a könyvön dolgoztam. Hangomba és tekintetembe próbálok belesűríteni annyi megbánást, amennyit csak tudok, ami sikerül is, hiszen magához ölel és egy gyengéd puszit hagy homlokomon - Egyébként hogyan kerültök ide? Már nem mintha nem örülnék nektek, csak kíváncsi vagyok, hogy minek köszönhetem a látogatásotokat.

- Niall említette, hogy jó lenne, ha szerveznénk egy közös programot. Mivel nekünk ma nincs semmilyen programunk és Niallnek sem, mi ráérünk, de csak rajtad áll, hogy van-e más terved mára - Harry türelemmel várja a válaszom, csak úgy, mint Barbi és Niall is.

- Még nem terveztem mára semmit, szóval szerintem mehetünk - megkönnyebbülten és boldogan mosolyognak rám. Niall kíváncsian emeli magasba szemöldökét, amit nem tudok mire vélni - Mi az?

- Cuki vagy pizsamában, de így akarsz jönni? - nevetését alig tudja visszatartani, szinte már felrobban. Fejemet lemondóan rázom meg, mikor a hasát fogva nevet ezen a számára oly vicces dolgon.

- Megyek, elkészülök. Addig is érezzétek magatok otthon - a göndörnek és barátnőjének címezem eme mondatom. Egy halvány mosoly kíséretében felállok és az emeletre vezető lépcső irányába indulok. Lassan haladok felfele, még nem igazán tértem magamhoz az ébredés és vendégeim jelenléte óta. Mára igenis volt tervem. Folytatni akartam a könyvemet, hogy a néhány nap múlva esedékes találkozóra, amit a menedzseremmel fogok lefolytatni, készen legyen legalább a vázlata. Ezek szerint éjszakai bagoly üzemmódba kell átváltanom, hogy be tudjam fejezni.

A hálószobából egy tiszta fehérneművel a fürdőszobába megyek át, hogy vegyek egy meleg zuhanyt. A pizsamámat a mosógép tetejére teszem és beállok a kellemesen meleg vízsugár alá. Percekig csak állok, élvezem a víz nyugtató hatását és teljesen biztos vagyok benne, hogy a melegtől még álmosabb lettem, mint percekkel ezelőtt voltam. Megrázom a fejem, hogy éberebb legyek és a tusfürdőért nyúlok. A virágillatú szépségápolási termékkel alaposan megmosom testem minden szegletét, amit, utána a vízsugár segítségével le is öblítek. A csapot elzárom és kilépek a zuhanyzókabin elé. Egy puha és tiszta törölközővel felitatom testemen lévő nedves cseppeket és néhány perc múlva, már szárazon, a fehérneműmbe bújva lépek ki a párás fürdőszobából.

- Niall - ijedten kapom kezemet magam elé, mikor megpillantom a szobában nézelődő szőke fiút. Mikor meghallja hangomat, kacér mollyal fordul felém és szemeiben vágy csillan fel - Mit csinálsz itt?

- Már nem bírtam tovább várni - megszünteti a közöttünk lévő néhány lépés távolságot és karjai ölelésébe von. Telt ajkát gyorsan tapasztja az enyémre, vágyakozóan, szenvedélyesen és sürgetően csókol. Ajka tépi, a vágytól szinte már cibálja az enyémet. Levegőért kapkodva, kifulladva távolodunk el egymástól. Kezeivel a derekamnál fogva szorosabban fog magához, míg én fejemet szégyenlősen hajtom mellkasára. Arcom a pírtól ég, legfőképpen azért, mert egy szál fehérneműben állok előtte - Gyönyörű vagy.

A hajamba puszil és ujjai kacéran siklanak le-fel fedetlen oldalamon. Fejemet felemelem, szájára egy gyors puszit adok és kibontakozva ölelő karjai közül a gardróbba sétálok, hogy felöltözhessek. Már meg sem lepődök, mikor ő is utánam jön és kíváncsian figyeli minden lépésemet. Próbálok nem foglalkozni vizslató tekintetével és a ruhák között kutatok. Mivel kint még elég télies idő van, ezért próbálom úgy összeállítani szettemet, hogy ne fázzak a kinti hűvös levegőn sem. Végül pedig világos színű, koptatott farmernadrág, fehér felső és barna, lapos talpú bakancs mellett döntök. Kezeim közé fogom őket és visszamegyek a szobába, hogy kényelmesen felvehessem őket.

- Niall, mit csinálsz odabent? - a tükör előtt állok és az utolsó simításokat végzem sminkemen és hajamon. Niall nem jött ki utánam a szobába, bent maradt a gardróbban. Az első percekben még hallottam hangját, de egy ideje már nem szólalt meg, ami rendkívül furcsa. Nem válaszol kérdésemre és már egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit művelhet odabent. Leteszem a szemceruzát az asztalra és a ruhákkal teli szobácskába megyek. Háttal áll nekem, de így is jól látom, hogy kezei között az egyik csipkés fehérneműm van. Néhány lépéssel odamegyek és kikapom kezéből az apró ruhadarabokat. Visszateszem a fiókba és karba tett kézzel, dühös arcot erőltetve nézek a megszeppent szőke fiúra.

- Miért vetted el? - lebiggyesztett szájjal, szomorú boci szemekkel és értetlenül pislog rám. Így teljesen úgy néz ki, mint egy kisfiú, akitől éppen előbb vették el a nyalókáját.

Mosolyogva megcsóválom a fejem és ujjaimat az övéivel összekulcsolom és kivezetem a ruhák közül. A szobában elengedem a kezét, és a tükör előtt elvégzem az utolsó simításokat is sminkemen. Vállaimra omló barna hajamból a szemembe lógó rakoncátlan tincseket ellököm onnan. Táskámba beledobálok minden fontosnak tűnő dolgot és kezembe veszem a cipőmet, mert az előszobában fogom csak felvenni, hiszen nem szeretek cipővel járkálni a házban, főleg, hogy az sártól és víztől tocsog.

- Mehetünk? - mosolyogva nézek az ágyon üldögélő fiúra, aki szavaim hallatán felém kapja a fejét és az ő arcán is a boldogság jelei jelennek meg. Feláll, mellém lép és kezeinket összekulcsolja. Egymás mellett lassú léptekben haladunk le a nappaliba, ahol Harry és Barbi van. Látszólag nem unatkoztak, eléggé elmerültek egymás szájában.

- Mi is itt vagyunk - Niall elkiáltja magát és a kanapén ücsörgő szerelmes pár ijedten ugrik szét. A szőke fiú arcán kaján vigyor jelenik meg, mikor a göndör fiú a középső ujját mutatja fel. Nevetve engedem el a kezét és az előszobába leteszem a cipőt, de utána visszatérek a nevető társasághoz.

- Azt hiszem, mikor terveztétek a mai programot, azt nem vettétek számításba, hogy még tél van - Barbi a háta mögött lévő ablak felé mutat, amin keresztül jól látni, hogy kint nagy pelyhekben esik a hó. Igaza van, hiszen tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy odakint még hó van, és úgy nem igazán lenne jó a földön ülve piknikezni. Csalódottan nézek a mellettem ülő szőkeség felé, hiszen már vártam ezt a közös programot.

- Akkor mit csináljunk? Maradjunk itt és nézzünk filmet? - vetek fel egy ötletet, de még én is érzem, hogy ehhez semmi kedvem sincs. A többiek arcán is látom, hogy nem igazán akarnak most a kanapén fetrengeni és bugyuta filmeket nézni.

- Van egy ötletem - Harry izgatottan pattan fel a helyéről és türelmetlenül néz le ránk. Értetlenül pislogunk körbe és éppen Nialltől akarom megkérdezni, hogy ő esetleg tud-e valamit, mikor a göndör fiú felrángatja őt mellőlem és kimennek a nappaliból. Éretlenül emelem fel szemöldököm és pillantok a szintén semmiről sem tudó lány felé.

- Még sem megy kárba a mai napunk - sejtelmesen mosolyogva térnek vissza a nappaliba néhány perc múltával. Niall felém lép és felállít ülőhelyemről. Kezünket összekulcsolja és Harryék mögött kilépdelünk az előszobába, hogy magunkra öltsük kabátjainkat és cipőinket. Miután a hidegtől óvó meleg ruhadarabok ránk kerülnek, kilépünk a házból a szakadó hóesésbe. Lassan haladunk a hóval beborított csúszós járdán s ennek köszönhetően mikorra az autóhoz érünk, egy hóember, mozgó változatához hasonlítunk. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor a kocsi ajtaja kitárul előttem és fejem fölé tető kerül. Miután mindannyian elfoglaljuk a helyünket az ülésekben, a kocsi motorja felmordul és elhagyjuk a fehér, megfagyott víz által beborított udvaromat. 

Szorosan Niall mellett ülök, lábaink összesimulva, kezeink összekulcsolva és fejem pedig a vállán pihentetem. Az út elég gyorsan eltel, hiszen egy percre sem hagy békén a mellettem lévő szőke fiú. Lágy puszikat hint puha ajkával homlokomra, kezeimet simogatja, váratlan csókokat lop. Aranyos dolgokat suttog fülembe, amik megmelengetik szívemet. Édesen becézget, babusgat, úgy viselkedünk, mint egy igazi szerelmes pár. Viszont, ha tudná, hogy mik is történnek körülöttünk valójában...

A fekete Range Rover lelassul, míg végül meg nem áll két másik autó között egy kocsikkal teli parkolóban. A biztonsági öveket kikapcsolom, felkapom a táskám és kilépek a meleget nyújtó járműből a februári hidegtől hűvös parkolóházba. Niall egyik karját derekam köré fonja, míg én a lehető legközelebb bújok hozzá a hideg elől. 

- Nem egy olyan romantikus helyszín, mint amit eredetileg akartunk, de Harryvel úgy gondoltuk, hogy ez is egy jó kis program lenne - a lift megáll, az ajtók kitárulnak és szemem elé egy hatalmas jégkorcsolya pálya kerül. Már a látványától izgalomba jövök, és alig várom, hogy átverekedjük magunkat az ember tömegen, ami a lift előtt kígyózik. A pálya előtt sem jobb a helyzet, rengetegen vannak a jégen, de még a pályán kívüli terület is tömve van az andalgó pároktól, nevetgélő barát csoportoktól, nosztalgiázó öreg pároktól és kacagó gyerekektől.

Egy kis faházhoz sétálunk a pálya mellett, ahol korcsolyákat lehet kikölcsönözni. Beállunk a hosszú sorba és türelmetlenül várom, hogy teljen el az a néhány perc, hogy minél hamarabb a jégre léphessek, és újra átadhassam magam a gyerekkoromnak. Több mint negyed órás várakozás után végre sorra kerülünk. A pult mögött egy húszas éveiben járó, fekete tüsis hajú, jó képű srác áll. Meglepődik, mikor végig pillant társaságunkon, de aztán próbálja rendezni vonásait és viszonylag normálisan viselkedik velünk. Mindenki megkapja a lábára illő korcsolyákat és egy utolsó intés után egy szabad pad keresésére indulunk. Szerencsénkre pont akkor áll fel egy négy tagú család egy padról, mikor mi annak a közelében vagyunk. Nem tétovázunk, rögtön felé indulunk és el is foglaljuk az eddig egyedül árválkodó üres padot. A cipők helyett a jégkorcsolyák kerülnek a lábunkra és hosszú percek múltával, mikorra sikerül felküzdeni a korcsolyát Harry lábára is, a pálya felé tipegünk. Niallbe kapaszkodok, hogy el ne essek, ő pedig szintén ebből a célból Harry vállát fogja. Ezért négyen egymás mellett, összekapaszkodva lépünk a csúszós jégre. 

- Tudja valaki, hogy hogyan kell korcsolyázni? - ijedten kérdezi a szőkeség, mikor a második próbálkozás után tápászkodik fel a jégről. 

- Én utoljára tizenkét éve korcsolyáztam - szavaim közben apró körökben haladok a kis csoportunk körül, nem tudom megállni, hogy egy helyben maradjak.

- Én is tudok - diadalittasan kiállt fel Harry kezét szorongató, barna hajú lány is. A fiúk arcáról lefagy a mosoly, valószínűleg nem gondolták át teljesen, hogy mire is vállalkoznak, hiszen arckifejezésükből ítélve, ők nem tudnak korcsolyázni - Ha jól sejtem, még korcsolya pálya közelében sem jártatok.

- Akkor nincs más választásunk. Meg tanítunk titeket korcsolyázni - mosolyogva nézek rájuk, de arcukon még mindig zavart mosoly van. Nem gondoltak bele, hogy mi már kipróbáltuk ezt a sportot. 

A magyar modellel megyünk néhány métert a jégen, hogy a két énekes fiúnak legyen valamiféle sejtése, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Mikor visszatérünk melléjük, ők a palánkot szorongatva néznek minket, egy percre sem mozdultak el onnan. Niall mellé csúszok, kezeinket összekulcsolom, és lassan elvezetem a palánktól. Lassú lépésekben haladunk, hogy a szőke fiú megszokja a lába alatt lévő csúszós jeget. Kezemet szorosan fogja, ami végül a vesztembe is visz, hiszen egy rossz lépés során Niall elesik és engem is ránt magával. A hideg jég helyett a fiúra esek, viszont neki nincs ilyen szerencséje, hiszen a kemény talajon landol. Hangos nevetésben törünk ki szerencsétlenségünk miatt és közben legördülök az alattam fekvő fiúról, hogy aztán újra felállhassak. Kezemet felé nyújtom, amit ő szívesen el is fogad. Minden erőmet beleadom, hogy felhúzzam őt a jégről, de csak hosszú próbálkozás után sikerül neki álló helyzetbe tornáznia magát. Egy rövid csókot váltunk és utána folytatjuk kisebb nagyobb esésekkel tarkított korcsolyázásunkat.

- Figyeld Mayna - valahonnan a távolból meghallom Harry hangját, de őt magát sehol sem látom. Körbe fordulok, de a göndör hajú énekes palántát nem találom sehol. A következő pillanatban már Barbi és Niall kiáltását hallom, aztán egy kemény test belém csapódik és mind a ketten a jégre esünk. Úgy érzem magam, mint egy kilapított palacsinta, aki beverte a nem létező fejét - Ne haragudj Mayna. Nem esett semmi bajod? Jól vagy? Fáj valamid?

- A fejemet bevertem egy picit, de semmi baj Harry - megnyugtatóan megsimítom a hátát és a segítségével felkelek eddigi helyemről. Ekkora már csapatunk másik két tagja is ideér hozzánk és Niall egy szoros öllelésbe von, miközben átvizsgálja testem minden egyes szegletét, hogy nem esett-e semmi bajom.

- Biztos nem fáj sehol? - aggódva kérdezi percek múltával is, mikor még mindig a pálya közepén állunk.

- Niall, ne aggódj. Bármikor előfordulhat ilyesmi és semmi bajom sincs - még mindig kétkedve néz rám, de egy csókkal sikerül megenyhítenem - Mit akartál mutatni?

Figyelmemet Harryre irányítom, aki lendületet vesz és lábait egymás után rakva siklik a jégen. Nem megy túl messze tőlünk, de azt a kis távolságot is esés nélkül teszi meg. Mikor visszaér hozzánk, ujjongva megtapsoljuk őt, aminek a göndörke nagyon örül. A következő óra Niall és Harry versengésével telik, míg mi lányok a palánk mellett állva nevetünk rajtuk. Próbálják fitogtatni új korcsolya tudásukat, de inkább több esést látunk, mint sem azt, hogy a jégen siklanak. Végül a párbaj odáig fajul, hogy az nyer, aki kevesebbszer esik el. Szoros az eredmény, de végül hajszál híján a szőke fiú lesz az első hely. Győzelemtől ittas vigyorral siklik felém és mikor elém ér, a derekamnál fogva megpörget a levegőben. Ezt nem is ellenezném olyan nagyon, ha nem a jégen lennénk. Viszont aggodalmam alaptalan, hiszen nem esünk el. Miután letesz hála és dicséret képen egy hosszú csókot nyomok ajkára, amit ő boldogan fogad.

Még egy órát eltöltünk a jégen, bohóckodunk, versenyzünk, esünk-kelünk és csak simán siklunk a jégen egymás kezét szorongatva, szerelmesen. Ezekben a néhány órákban, boldognak, gondtalannak és egy normális lánynak érzem magam, aki a párjával és barátaival eltölt néhány szabad órácskát. Viszont, mikor az autó megáll a házam előtt és miután elbúcsúzok tőlük, újra rám tör az a furcsa érzés, ami, azóta nyomaszt, mióta belevágtam ebbe a tervembe. Ma láttam, hogy mennyire felszabadultak és mennyire önmaguk tudnak lenni akkor is, mikor körülöttük több száz ember van. Talán a Niall iránt fellobbanó érzéseim, talán a lelkiismeretem vagy a tudatalattim miatt, de kezdek lassan rájönni, hogy nem ez volt a legjobb döntés, amit meghoztam életemben. Nem tudom, hogy mit tegyek, nem akarok senkinek sem fájdalmat okozni, de azt sem akarom, hogy a süllyesztőbe kerüljek. Azt hiszem ezzel a rossz lépésemmel egy ördögi körforgásba kerültem bele, amiből talán soha nem kerülhetek ki. Ha pedig igen, akkor annak is csak csekélyke esélye van, hogy megvalósuljon.

Eleventh Side - Szeretem, mikor...

Niall Horan

A pulzusom az egekbe szökik, mikor percek múltával sem reagál semmit az előző szavaimra. A félelem egyre jobban úrrá lesz rajtam, de próbálom magam türtőztetni és nem kimutatni az érzéseimet. Megpróbálok türelmes lenni és ahelyett, hogy még jobban az őrület határára sodornám magam, a szemeibe nézek. Meglepettséget, boldogságot és riadtságot vélek felfedezni barna íriszeiben. Arcvonása rezzenéstelen, ő is az én mozdulataimat figyeli, ahogyan én az övét.

- Légy a barátnőm - újból megismétlem az előbb elhangzott mondatom, közben pedig apró kezeit az enyém köz veszem és ujjainkat összekulcsolom. Kicsiny keze szinte elveszik az enyémben, ami mosolygásra késztet. Ez is azt szimbolizálja, hogy ő mennyire egy törékeny lány, akit óvni és védelmezni kell. 

Ölemben ficánkolni kezd, de miután megtalálja a számára kényelmes pozíciót, a szemembe néz és végül beszélni kezd.

- Niall - nevemet ajkai lágyan ejtik ki és rájövök, hogy szeretem mikor az ő szájából hallom a saját nevem - te egy nagyon rendes fiú vagy. Alig egy hete ismerlek, de már most érzem, hogy mikor együtt vagyunk, megszűnik körülöttem minden és csak te és én létezünk. A gyönyörű kék szemeid minden pillantásodnál rabul ejtenek és csak arra vágyom, hogy a telt, piros ajkad az enyémen legyen. Mikor melletted vagyok boldogabbnak érzem magam és ez csak a te személyiségednek köszönhető. Bármilyen rossz napom is van, mikor veled vagyok képtelen vagyok a szomorkodásra. A randevúk, amiken eddig voltunk csodálatosak voltak és még mindig alig tudom elhinni, hogy van egy olyan fiú, aki ezt képes értem megtenni. A szavaktól, melyeket a fülembe suttogsz képes vagy zavarba hozni és elfeledtetni velem a körülöttünk zajló eseményeket.

- Mayna - miután monológja végére ér átveszem tőle a szót - szeretem, mikor veled lehetek, mert olyankor igazán boldognak és gondtalannak érzem magam. Szeretem, mikor kicsiny kezeid elvesznek az enyémekben. Szeretem a bugyuta vicceim által kiváltott reakciódat figyelni, hallani csilingelő hangodat és lágy kacajodat. Szeretek elveszni csillogó, barna szemeidben, amikben még azt is látni, mikor igazán boldog vagy. Szeretem érezni, mikor kezeidet derekam köré fonod, meleg ölelésbe hívva ezáltal. Szeretem, hogy elpirulsz, mikor közelebb kerülünk egymáshoz, vagy, ha esetleg kicsit félreérthető dolgot mondok. Szeretem, mikor velem vagy, mert olyankor teljesnek érzem magam.
Kezeimet felé nyújtom, amikkel aztán megfogom az övéit. Ujjaimmal lágyan simogatom kézfejét, miközben arra várok, hogy valamit válaszoljon. Lakkozott körme és igéző tekintete között kapkodom a szemem, de végül megállapodok az ő csokoládé barna színű íriszeinél. Ajkát nyelvével benedvesíti és fejével közeledni kezd az enyém felé. Másodpercek múltával ajkaink egy varázslatos csókban forrnak össze. Puha ajka táncra hívja az enyémet s kezei eközben a hajamban kalandoznak.
- Igen - eltávolodik tőlem éppen annyira, hogy a szavakat kitudja ejteni száján. A hirtelen sokktól leblokkolok és kell egy kis idő, mire feleszmélek, hogy miről is beszél - Leszek a barátnőd, Niall.
Válaszával talán a világ legboldogabb emberévé tett. Ha lehetne, kiszaladnék az utcára és mindenki előtt kikiabálnám, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőm van. Mindenkihez odarohannék, hogy elmondjam, hogy most mennyire boldog vagyok. Ha kell a csillagokat is lehozom, hogy ő boldog lehessen és tudom, ha már ő boldog, akkor én is az vagyok.
Kezeimet karcsú dereka köré kulcsolom és egy szeretet teljes ölelésbe hívom. Perceken át ebben a pózban maradunk, kiélvezzük a pillanat szépségét. A házban néma csend honol, amit a csókjaink cuppogása tör meg néha. Egymás szemében, ölelésében és közelségében elveszve fekszünk a kanapén. Kezeink, lábaink és szinte már egész testünk össze van fonódva. Feje mellkasomon pihen, míg én az ott elterülő hajtincseivel játszadozom. Egy-egy tincset az ujjaim közé veszek, feltekerem az egyikre, aztán pedig leengedem és visszateszem a többi közé. Így megy ez, amíg ő meg nem szakítja ezt a némaságba burkolt romantikus pillanatunkat azzal, hogy megszólal.
- Mit fognak hozzá szólni a rajongóid, ha kiderül, hogy együtt vagyunk? - halkan teszi fel kérdését, szinte alig hallom szavait. Apró kezével a pólóm szegélyét piszkálgatja, de miután ezt megunja, a kezem tanulmányozásába kezd.
- Nem érdekel - nem gondolom át a válaszom, azt mondom ami először a gondolataim közé kerül. Viszont amint kimondom, meg is bánom, hiszen nem így gondolkodom az egészről. A rajongók miatt vagyok ott ahol és szinte mindent nekik köszönhetek. Igenis számít számomra a véleményük - Vagyis ez nem teljesen igaz. Tudják, hogy fontosak nekem és, hogy hálás vagyok nekik, hogy ennyi szeretettel halmoznak el, de el kell fogadniuk, hogy most már van egy lány mellettem. Ők is tudják, hogy egyszer mindannyiunk családot fog alapítani és ezt senki nem akadályozhatja meg. El kell fogadniuk, hogy minden véges és semmi sem tart örökké.
- Mi van, ha fenyegetőznek vagy, ha majd olyan pletykákat fognak terjeszteni, hogy én mekkora pénzéhes vagyok meg pasifaló meg hasonló. Akkor is hinni fogsz nekik?
- Nem fogok nekik hinni. Bízok benne, hogy ilyen nem lesz, de ha mégis, akkor én neked fogok hinni és nem a hülye pletykáknak. Viszont tudják, hogy ha téged bántanak, akkor engem is bántanak. De kérlek, ha ilyenre majd sor kerülne akkor szólj nekem és én leállítom őket.
- Rendben - ujjainkat összekulcsolom és feje búbjára egy lágy puszit adok. Szabad kezemmel a derekát ölelve húzom közelebb magamhoz és azt ott is tartom, miközben ujjaimmal gyengéden simogatom pólója alól kivillanó bőrét - Félek, hogy rosszul fognak reagálni. Félek, hogy megpróbálnak majd minket szétszedni. Attól is rettegek, hogy ha ez esetleg mégsem megy közöttünk, és úgy döntünk, hogy külön utakon folytatjuk, mi lesz a barátságunkkal? Nem akarlak elveszíteni se úgy, mint egy fiút, akivel egy párt alkotok, se úgy, mint egy nagyon jó barátot. Ha pedig sikerülni fog nekik, hogy minket eltávolítsanak egymástól, én abba beleroppanok. Már most egy jó barátot fedeztem fel benned, akibe már lassan szerelmes vagyok és mi van, ha az is leszek, mikor mi külön válunk? Mi van, ha mi szeretjük egymást, de még sem lehetünk együtt? Mi van, ha egy külső tényező közénk áll?
- Figyelj rám Mayna - gyengéden eltolom magamtól és úgy helyezkedek, hogy szembe kerüljünk egymással, de mégis olyan közel legyünk egymáshoz, hogy megtudjam fogni a kezét - Felesleges dolgok miatt rágod most magad. Nem szabad rögtön a negatívra gondolni, mert akkor annak nagyobb esélye van, hogy bekövetkezzen. Az már régen rossz, hogy úgy állsz neki még az elején is a dolgokhoz, hogy minden rosszat felsorolsz. Igen, az tényleg lehet, hogy pletykálni fognak és szét akarnak majd minket szedni, és? Téged ennyire érdekel mások véleménye? Mert engem egyáltalán nem. Rengetegen lesznek, akik azért fognak minket utálni, mert együtt vagyunk, de nekünk ez csak jó lesz. Mert, ha vannak utálóink, abból tudni fogjuk, hogy valahol még is jó, amit teszünk. De azoknak a véleményükkel nem kell foglalkozni, mert velük szemben lesznek azok, akik minket támogatni fognak. Én pedig melletted leszek, amíg csak azt nem mondod, hogy elég és támogatni foglak, bármi is történjék. Szóval ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz majd néhány hét, hónap múlva. Gondolj arra, hogy most együtt vagyunk és boldogok vagyunk. Más nem számít.
- Igen, igazad van - nagyot sóhajtva mondja, miközben tekintetével az enyémben mélyed el - de mindig is olyan ember voltam, aki félt attól, hogy elveszíti a számára fontos személyeket. Már rengeteg ember van, aki kilépett az éltemből és minden egyes ilyen lépésüknél, megtorpantam és összetörtem. Fájt, hogy elmentek és azt az érzést nem akarom még egyszer átélni. Nem akarom megtudni, hogy milyen érzés, mikor téged is elveszítelek, mert azt már nem viselném el. Tudom, hogy csak a jó dolgokkal kellene foglalkoznom, de ezek a rossz emlékek mindig visszahúznak. Tudom, hogy most boldognak kellene lennem és az is vagyok, de mégis bennem motoszkálnak azok a szomorúság és bizonytalanság felé terelő kérdések. Próbálok felejteni, nem törődni vele, hogy mi történt ez előtt, de mégis a múltam marad és bárhogy akarom is, nem tudom kitörölni sem az emlékeimből, sem a szívemből. Főleg nem azt az érzést - szemei könnyekkel telnek meg, amikből ki is csordul az első, amit még több sós csepp követ. Hosszú pilláit lehunyva próbálja visszatartani őket, de látom rajta, hogy küzd a zokogás ellen. Nem tétovázok, kezeimet dereka köré fonom és szorosan átölelem. Fejét amint vállamra hajtja ki is szakad belőle a zokogás. Egész teste remeg, most jön ki belőle az a feszültség és fájdalom, amiről talán még senkinek sem volt képes beszélni. Hátát lágyan simogatom, míg fülébe halk, megnyugtató szavakat suttogok. Rossz érzés őt így látnom, viszont tudom, hogy megvan az oka a kiborulásának, amit nem is firtatok. Ahelyett, hogy kérdezgetném, hogy mi történt vele, gyengéden ringatom, hátát simogatom, míg zokogása csendes sírássá nem vált.
- Bármi is történt veled régebben, tudnod kell, hogy én mindig itt leszek neked. Nem kérdezősködök, hogy mi volt, de ha valakinek beszélni szeretnél róla, akkor szívesen meghallgatlak - homlokára egy nedves puszit nyomok, ami után ő el is távolodik tőlem. Könnyektől nedves tekintetét rám emeli és úgy néz rám, mint egy reményvesztett kislány. Arca nedves a lecsordult sós cseppektől, ajka lefelé görbül és még mindig szipogva szorongatja ujjaimat. Elengedem a kezeit és felállok, de miután visszatérek néhány zsebkendővel, újra kezeim közé veszem az övét és megnyugtatóan simogatom azt. A zsebkendőket elfogadja, és le is törli velük a már félig felszáradt könnyeit.
- Sajnálom, hogy most így kell látnod - hangja szomorúan csendül fel, de mégis van benne egy kis mosolygásra méltó is. Szavaiban azért kér bocsánatot, mert kisírt szemekkel, elkenődött sminkel, szeme alatt fekete csíkokkal ül most előttem, de én ezt egyáltalán nem bánom. Nem zavar, hogy így kell látnom, mert én azt vallom, hogy egy kapcsolatban mind a két félnek meg kell ismernie egymás jó és rossz napjait. Nem csak akkor kell egymás mellett lenniük, mikor boldogok, hanem akkor is mikor a jókedvet a sírás és a szomorúság váltja fel.
- Elfolyt sminkel is ugyanolyan szép vagy, mint smink nélkül vagy vele - szájára egy lassú, lágy csókot hintek, ami után elpirulva, szemeit lesütve szólal meg.
- Pedig elég viccesen nézhetek ki fekete csíkokkal a szemem alatt - felnevet és mosolya engem is mosolygásra késztet. Tudom, hogy még van a kacajában egy kis szomorúság, de jobb így látni őt, hogy mosolyog, mint mikor sír.
- Hol is vannak azok a csíkok? Én nem látok semmit - játékosan a karomra csap és kibontakozik ölelő karjaim közül és feláll a kanapéról. A fürdőszoba felé indul, a hozzá vezető utat pedig meg sem kell kérdeznie, mert mikor korábban itt járt, már megmutattam neki. Várok néhány percet, hogy visszatérjen, de mivel ez nem történik meg, utána indulok. Az ajtón kettőt kopogok és csak azután lépek be az elég nagynak mondható helyiségbe, miután bentről egy halk választ kapok. A mosdókagyló előtt lévő tükör előtt áll és a sminkje maradványait próbálja eltüntetni. Széles mosollyal sétálok oda hozzá és háta mögé lépve kezeimmel átölelem őt. Fejemet vállán pihentetem és a tükrön keresztül figyelem, hogy mit csinál. Egy darabig folytatja megkezdett tevékenységét, de mikor észreveszi, hogy őt figyelem, kezét leejti a hasán pihenő enyémekre - Mit szólnál, ha az egyik nap Harryvel és Barbival csinálnánk egy közös programot?
- Az nagyon jó lenne. Eddig szimpatikusnak tűnnek, de szeretném őket jobban megismerni - válaszának nagyon örülök. Jó érzés, hogy meg szeretné ismerni azokat az embereket, akik számomra nagyon fontosak - Mi lenne, ha elmennénk egy piknikes mozira? Tudod olyanra, amit a parkban szoktak megtartani. Egy nagy kivetítőn vetítik a filmet, mi meg a fűbe leterített pléden nézzük azt.
- Ez nagyon jó ötlet. Vihetnénk piknik kosarat és akkor már piknikezhetnénk is - ő is jó ötletnek tartja, mert fejével bőszen bólogat és a piknik kosarat említve szemei felcsillannak - Majd megkérdezem őket, hogy mit szólnak hozzá. Utána pedig majd keresünk egy napot, mikor elmehetünk. Viszont csalódott vagyok, hogy nem én találtam ezt ki hamarabb. Ha hamarabb eszembe jutott volna, elvittelek volna egy ilyen randira.
- Még most is elvihetsz. Majd meglepődök - szemei pajkosan csillognak, amit még a tükörképén is tisztán látok. A következő néhány percben is őt nézem, de ő is ugyanígy tesz. Egyikőnk sem szólal meg, egymás közelségében veszünk el. Mikor arra gondolok, hogy mától egy párt alkotunk, ajkam mosolyra húzódik és szorosabban fogom őt karjaimmal. Még most is alig hiszem el, hogy végül igent mondott. Féltem, hogy esetleg a válasza nemleges lesz, de végig bennem volt a remény. És most, hogy végre magam mellett tudhatom, még boldogabb vagyok, mint akkor, mikor megismertem. Már akkor tudtam, hogy van benne valami különleges, valami, ami felkeltette a kíváncsiságom. Bebizonyítom neki, hogy nem hozott azzal rossz döntést, hogy a barátnőm lett.
A néhány perccel ezelőtti kérdései, kételyei az én fülembe is beleültették a bogarat. Ismerem a rajongóimat és tudom, hogy mire képesek. A bandában már jó néhány kapcsolatot szétszedtek csupán azért, mert ők nem kedvelték az aktuális lányt. Sokszor semmi igazi okuk sem volt az utálatukra. Hamis dolgokat terjesztettek róluk, mindenféle rosszindulatú jelzőkkel illették őket. Pletykákat kezdtek el terjeszteni, amiknek nem volt igazság alapjuk. Ezekre aztán a média is felfigyelt és sorra hozták le őket a különböző magazinokban, tv műsorokban vagy rádiókban. A lányokat is mélyen érintette ez a dolog, de a legjobban a fiúk sérültek meg benne. Mert, ha elhitték a pletykákat, akkor az adott lányban is csalódtak, viszont mikor kiderült ezeknek a hamissága, akkor a rajongóinkban csalódtak. Liamnek a Daniellel való kapcsolata is ezért ment tönkre. A lány már nem bírta azokat a rosszindulatú, rágalmazó szavakat, amiket a rajongók rá mondtak, és ezt Liam is megérezte. Ezért is döntöttek úgy, hogy inkább véget vetnek kapcsolatuknak. Nagyon szerették egymást és a pletykák ellenére is boldogok voltak együtt, de Liam féltette őt a gonosz Directionerektől. Louis, Zayn és Harry is végig ment ezen a procedúrán és mindannyian rosszul jöttek ki belőle. Mert a vége mindig egy szakítás és a rajongók felé irányuló csalódottság lett. Nekem még nem kellett ezen végig mennem és őszintén megmondva, elég volt végignézni, pedig az is elég rossz volt. Bele sem merek gondolni, hogy mit tennék, ha ilyen nálunk is bekövetkezne.
Apró kezei érintésére térek vissza a gondolataim közül. Szemeivel kíváncsian méreget, de ahelyett, hogy bármit is mondanék neki, máson töröm a fejem. Kezeimet elveszem hasáról és derekára vezetem azokat. Apró mozdulatokat teszek, de az ujjaim fürgén mozogna ruhája vékony anyagán. Felsikít, kezeimet próbálja onnan eltolni, miközben nevetése betölti az egész fürdőszobát. Én is nevetve csikizem tovább és próbálom karjaim között tartani, hogy ki ne szabaduljon onnan. Viszont egy rossz pillantást követően ő már a nappali felé szalad. Nevetése megállíthatatlan még akkor is, mikor észreveszi, hogy utána indulok. Néha hátra pillant és egyre gyorsabbra veszi a tempót, ahogy egyre közelebb érek hozzá. A kanapé körül kergetjük egymást és kacajunk között már a szapora levegő vételünk is hallatszódik. Látom az arcán, hogy már elfáradt, de még mindig fut, viszont már lassabb tempóban. Ezt kihasználom és lábaimat gyorsabban szedem. Felsikít és próbál bele adni mindent abba, hogy elmeneküljön, de nem sikerül neki. Hátulról sikerül elkapnom és kezeimet máris az oldalához vezetem, hogy megcsikizhessem. Kapálózik, ugrál, sikít, de nem sikerül neki kiszabadulni a kezeim közül. Végül addig kapálózik, míg nem mind a ketten a kanapén kötünk ki. Egyik kezemmel a mellkasa mellett támaszkodok, hogy ne nyomjam össze, viszont másik kezem még mindig derekán siklik le és fel. Szinte már könyörgően pislog rám, hogy hagyjam abba és nekem meg is esik rajta a szívem.
- Abba hagyjam? - bőszen bólogat - Akkor kérek egy csókot cserébe.
Barna szemeit megforgatja, de aztán kezével a nyakamhoz nyúl és lehúzza fejemet magához. Ajkaink forró és hosszú csókban találkoznak. Az elmúlt néhány órát követően sikerült rájönnöm, hogy most igazán boldog vagyok. Ez pedig csak ennek a lánynak köszönhető.

Tenth Side - Epres élvezet

Mayna Collins

Nagyon jó volt egy kis időt eltölteni a szüleimmel. Már nagyon hiányoztak és az együtt eltöltött délutánunktól teljesen feltöltődtem.
Mikorra odaérek, anya már a kedvenc ételeimmel vár, amiknek az illata már teljesen betöltötte a lakást. Az ebéd közben is végig beszélgetünk, nem akarunk elszalasztani egy együtt eltöltött percet sem. Mindenféle kis csetlő-botló dolgok is szóba kerülnek, de miután tele hassal leülünk a nappaliba, felhozzák, hogy mit tervezek a jövőre nézve. A meglepettségtől hirtelen meg sem tudok szólalni. Kell néhány perc, hogy feleszméljek gondolkodásomból, eközben ők pedig türelmesen várnak a válaszomra. Elmondom, hogy szeretnék még kiadni könyveket és, hogy még sikeresebb szeretnék lenni. Mesélek szívem legrejtettebb részein lévő álmaimról, vágyaimról. Aztán felteszik a következő kérdésüket, amitől még jobban megijedek. A válaszaimban pont ezt a témát próbáltam  eddig kerülni, hiszen nem akarok nekik hazudni. Viszont azt sem szeretném, hogy csalódjanak bennem. Éppen ezért döntöttem már napokkal ezelőtt úgy, hogy miután elküldöm a kiadónak néhány vázlatom, csak utána fogom nekik is elmondani. A válaszom csak annyi, hogy még több féle ötlet kering fejemben és nem tudom, hogy melyiket valósítsam meg. Miközben beszélek, nem mertek rájuk nézni, a szoba berendezéseit vizslatom, amit távozásomnál édesanyám meg is jegyez. Szorosan magához ölel és fülembe suttogja, hogy bármi történik is, ő és apa mellettem fognak állni. Kijelentésétől könny gördül le az arcomon, félek, hogy valaha is elveszítem őket. Mind a ketten szorosan megölelgetnek és lelkemre kötötik, hogy amint tudok, látogassam meg őket, de ezt mondaniuk sem kellene, hiszen természetes, hogy elmegyek hozzájuk. Este hét óra körül érek haza és miután átöltözöm itthoni ruhába, nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Egyik szobából járkálok a másikba, de végül főzéssel kötötöm le magam. Egy könnyed vacsorát készítek, amivel beülök a Tv elé és úgy fogyasztom el. Nem sok idő elteltével, viszont az unalmas filmek bámulását is megunom és végül, tíz óra környékén aludni megyek. Hosszas forgolódás után tudok csak álomba zuhanni, mivel a lelkiismeretem nem hagy nyugton.
Reggel a redőny résein beszűrődő napsugarakra ébredek. A meleg kellemesen járja át az arcomat, de az már kevésbé tetszik, hogy a fények a szemembe is érnek. Néhány percig morgolódva forgolódok, hogy, hátha vissza tudok aludni, viszont ez nem sikerül és kénytelen vagyok felkelni. Az éjjeli szekrényen lévő óra tíz órát mutat, miszerint elég sokat aludtam az éjjel. A takarót ledobom magamról és az erkély ajtóhoz sétálok, hogy felhúzhassam a redőnyt, így fényt bebocsájtva a szobába. Ez a nap elég jónak ígérkezik, hiszen kezdenek megjelenni a tavasznak az első jelei. A hó még mindig rendíthetetlenül áll az udvarokban, utcákban, de már a Nap is törekszik, hogy meleget bocsájtson az élőlényekre.
Az ajtót résnyire nyitva hagyom, hogy kiszellőzzön a hálószobám és ez idő alatt a konyhába megyek, hogy reggelit készítsek magamnak. Mivel csak délutánra van programon, és addig még több óra is van, úgy döntök, hogy a délelőttöt lustálkodással, pizsamában töltöm. A nyuszis mamuszomban, és kék, aranyos figurákkal díszített alvóruhában kezdek neki a tojás felverésének. A rántottába különféle zöldségeket is belevagdosok és míg ez sül, egy bögre kakaót is elkészítek mellé. A reggelim hamar el is készül és evőeszköz kíséretével tálcára pakolom őket és a nappaliban lévő dohányzóasztalra teszem le. Mielőtt még elfogyasztanám, felrohanok a szobámba, hogy bezárjam az erkély ajtót. Belépve a helyiségbe,  a kinti hideg levegő megcsap és dideregve megyek a nyílászáróhoz, hogy bezárhassam azt. A hőszabályzót egy kicsivel feljebb tekerem, és visszasétálok a nappaliba, hogy kényelembe helyezhessem magam és így megehessem az ínycsiklandó reggelim. Mivel nem szeretem mikor nagy csend uralkodik a házban, bekapcsolom a Tv-t és egy mese csatornát indítok el, melyben Spongyabob kacarászva kergeti a medúzákat Patrikkal együtt. A jó kedvük engem is jó kedvre derít, a rózsaszín csillag bugyutaságán néha szinte már fulladozva nevetek. Mikorra a mese véget ér, a tálcán lévő ételem is elfogy és teli hassal, jól lakottan viszem ki a mosogatóba a piszkos tányért és poharat. Mai lustálkodásomat még mindig folytatom tovább, beburkolózok egy vastag plédbe, kényelembe helyezem magam és mesék nézésével ütöm el a hátra lévő néhány órát.
Délután kettő órakor, viszont úgy döntök, hogy itt az ideje készülődni, ha nem pizsamában szeretnék megjelenni Niall előtt. A televíziót kikapcsolom, a plédet összehajtom és egy nyújtózást követően a hálószobámba sétálok. Már eléggé felmelegedett a szoba, ezért visszaállítom a hőszabályzót az eredeti hőmérsékletre, és a fürdőszobába vonulok. A pizsamámat és az alatta lévő fehérneműt a szennyesbe dobom és beállok a kellemesen meleg zuhany alá. Testemet a cseresznyevirágos tusfürdőmmel mosom meg, míg hajamra barack illatú sampont teszek. A habot és vele együtt a piszkot leöblítem magamról, és kilépek a zuhanykabin előtt lévő fürdőszoba szőnyegre. Hajamat becsavarom egy puha törölközőbe és így teszem a testemmel is. A párával ellepett helyiségből kilépek a kellemes hőmérsékletű szobámba, de utána rögtön átmegyek a gardróbba, hogy kiválasszam a mai szettem. A szöszi azt mondta, hogy ne öltözzek ki és ne is öltözzek nagyon lengén. Az egyik fogasról leemelem a fekete csőfarmeremet és hozzá egy fehér toppot és krémszínű kötött pulóvert választok. Kiegészítőként pedig egy szintén krémszínű, telitalpú bokacsizmát és ugyanilyen színű táskát választok. A karóráim közül most egy fehér darabra esik a választásom. A mai ruháimat és kiegészítőimet a kezembe véve visszamegyek a szobába, és az ágyra pakolom a ruhákat, hogy ne gyűrődjenek össze. Ezután vissza megyek oda ahonnan jöttem és a fehérneműs fiókomból kiveszem az egyik fehér párt és magamra is húzom. A vizes törölközőt kiterítem a fürdőszobába és a mosdókagyló felett elhelyezett nagy, fali tükör előtt, egy hajszárítóval megszárítom a hajam. Miután mindenhol megszáradt, a konnektorba a hajvasalót dugom, amivel a hajamat egyenesre varázsolom. Mielőtt még a sminkemhez is hozzá fognék, felöltözöm és csak utána kezdek el az arcommal foglalatoskodni. Visszafogott, természetes hatású sminket teszek fel. Ajkaimon halvány rózsaszín szájfény csillog, míg szemhéjam halvány barna, krémszínű színezést kap. Még utoljára a tükörbe nézve megigazítom a hajam és elhagyom a nem túl kicsi fürdőszobát. A táskába beleteszek minden olyan dolgot, ami fontos lehet, köztük a telefonomat és a pénztárcát is. A jobb csuklómra felcsatolom az órámat és miután a lábaimat belebújtatom a cipőbe, kezembe veszem a táskát és elhagyom a sötétségbe borult szobát. Apró, óvatos léptekkel sétálok le a lépcsőn, hiszen nem szeretnék orra esni.
Niall pontosan háromnegyed négykor érkezik meg, amit a csengő megnyomásával jelez. Magamra kapom a kabátomat, a kulcsommal bezárom a bejárati ajtót és a járdán elindulok a kapu felé. A kapu előtt, a járdaszegély mellett parkol a lesötétített ablakos, fekete Range Rover-jével. A járda még mindig le van fagyva és csúszós, ezért megpróbálok lassan sétálni, hogy el ne essek ezalatt a néhány méter alatt. Szerencsémre sérülés és esés nélkül ülök be a kényelmes ülésbe. A szőke hajú fiú a kormány felőli ülésen ül és csillogó szemekkel és mosolyogva figyel engem.
- Szia - egy öleléssel és egy hosszúra nyújtott arcra puszival köszönt. Ajkain percekkel később is, mikor már a ház elől is elhajtunk, ott díszeleg az a boldog mosoly, ami engem is boldogságra késztet. Niall-nek meg van az a kisugárzása, amitől az embereknek jobb kedvük lesz és rájuk is átragad a fiú boldogsága. Ez történt most velem is.
- Egy pillanat és jövök - miután megállunk az autóval, kikapcsolja a biztonsági övét és szinte kiugrik a járműből. Nem megyek utána, az ablakon át figyelve a mellettünk elhaladó autókat türelmesen várok, hogy visszatérjen. Ez gyorsan be is következik, hiszen néhány perc elteltével újra visszaül mellém, viszont most egy virágcsokor is van a kezében - Ezt neked hoztam.
- Nagyon szépen köszönöm - a csokrot a kezembe fogom, míg óvatosan áthajolok az ő oldalára, hogy egy puszit lehelhessek az arcára és visszahuppanok a helyemre, hogy folytathassuk az utunkat. Ez a csokor is, éppen úgy, mint az előző, hatalmas. Több fajta rózsaszínű virágok vannak benne és a szárán egy szintén ilyen színű csomagolás található. Nem csak a kinézetük szép a virágoknak, hanem az illatuk is mesés, ami már betöltötte a kocsi belsejét - Gyönyörű.
- Te vagy a gyönyörű - míg a száján kiejti ezt a néhány szót, rám néz, de aztán újra az útra összpontosít. Arcomra pír kúszik a bókja hallatán, hiszen váratlanul értek szavai, viszont kétség kívül jól esett az amit az előbb mondott.
Kevesebb, mint húsz perc autókázás után megérkezünk, mint kiderült Niall házához. Már korábban is voltam itt, de akkor az út rövidebbnek tűnt, mint most. A kapuk kitárulnak a jármű előtt és lassan begördülünk a garázs elé. Miután beérünk, a kapuk visszazáródnak mögöttünk, így megnyugtatva minket, hogy senki sem fog bejönni a területre. A csokrot és a táskát szorosabban fogom kezeimbe és kilépek a hűvös, késő téli londoni levegőre. A Nap már lassan kezd lemenni, és a lemenő sugari narancssárgásan világítják meg a nagy udvart, amin már ismerősen köszöntenek a növények. Niall mellém lép és derekamat átkarolva terel a bejárati ajtó felé. Mikor belépek a meleg rögtön megcsap, ami kellemesen járja át az ez alatt a néhány rövidke perc alatt átfagyott testrészeimet. A fiú miután leveszi magáról a kabátját és cipőjét, az enyémeket is lesegíti.
- Remélem nem baj, hogy ide jöttünk. Gondolom te is hallottad a rólunk szóló pletykákat és találgatásokat, ezért nem szerettem volna olyan helyre menni ahol bárki is megzavarhat minket.
Az előszobában ácsorgunk, furcsa módon még nem kapcsolt villanyt sem, viszont hamar észre is veszem ennek az okát. A hátam mögött gyertya sor helyezkedik el, közöttük pedig rózsaszirmok vannak elszórva. Kíváncsi tettek ezek az apró tárgyak, ezért a mellett álldogáló fiú felé fordulok és kérdő pillantást vetek felé. Ajkait újra mosolyra húzza, kezeit összekulcsolja az enyémekkel és a gyertyákkal és szirmokkal kirakott úton elindulunk. Az egész házban sötétség uralkodik, csak a gyertyák adnak némi fényt. A rögtönzött út az ebédlőbe vezet, ahol még csodálatosabb látvány tárul a szemem elé. A hosszú asztal helyett egy  nem túl nagy asztal van elhelyezve, amin szintén gyertyák fénylenek. Két szék van mellette, amik körül is fénylő kis mécsesek vannak. Az asztal közepén egy vörös rózsákból álló csokor kapott helyet, de még kettő boros pohár és étellel megpakolt tányér is van a romantikus fényben lévő asztalkán.
Ámulva nézek Niall-re, alig jutok szavakhoz. Csodálatos a látvány ami szemem elé tárul. Még soha egy fiú sem tett értem ilyen dolgot, ez pedig számomra csodálatra méltó.
Míg én a megterített asztalt bámulom, Niall az eddig a kezemben lévő csokrot egy vízzel megtöltött vázába helyezi és a konyhapultra teszi le. Valószínűleg nem ennek kéne lennie a legfontosabb dolgomnak, de előkapom a telefonomat és lefényképezem a szőke hajú fiú által előkészített randi helyszínét. Egy titokzatos köszönő szöveg után posztolom is instagramra, de utána lenémítom készülékemet és táskám mélyére süllyesztem, hogy élvezhessem, ezt a varázslatosnak ígérkező estét.
- Gyere - lép mellém ma esti randi partnerem, de mielőtt még az asztalhoz kísérne, kiveszi a kezemből a táskámat és a nappaliban lévő kanapéra teszi. Ezután visszatér hozzám és az asztalhoz lépdelünk. A széket kihúzza nekem és miután ráülök, be is tol vele. A rózsa csokor már lekerült az asztalról, így akadály nélkül láthatjuk egymást. Ő is helyet foglal a szemben lévő széken és a boros poharat a kezébe véve, koccintásra emeli azt.
- Koccintsunk az előttünk álló estére.
- Az estére - a vörös folyadékkal megtöltött poharak hangosan koccannak, mikor összeérnek. Eközben a mozdulat közben, egymás szemébe nézünk, de még akkor is, mikor belekortyolunk az italba. Az édeskés bor kellemesen csordul le torkomon, ami még többet kíván, de nem áll szándékomban lerészegedni, azért visszateszem a tányérom elé, amin a gőzölgő, étvágy gerjesztő vacsora van.
- Remélem nem baj, hogy lefényképeztem - két falat közben szólalok meg és egyik kezemmel a körülöttünk lévő fénylő gyertyákra és rózsaszirmokra mutatok - Feltettem instagramra a képet, de nem jelöltelek meg rajta.
Félve mondom az utolsó mondatom, hiszen nem esne jól, ha azt mondaná, hogy ezt nem szabadott volna tennem és, hogy töröljem le most. Viszont mikor mosoly kúszik arcára, megnyugodok és a kő leesik szívemről.
- Nem baj, hogy kiposztoltad. Örülök, hogy tetszik - igéző, kék szemeivel a lelkemig tud hatolni és az ilyen pillanatokban meg is ijedek, hogy kiolvassa belőlem a tervemet - Azt hiszem, tudnod kell, hogy ez nem csak az én érdemem, hanem Harry-é is. Ő gyújtotta meg a gyertyákat, mire ide értünk, meg segített az ötlet kitalálásában is.
- Szóval, akkor Harold itt hallgatózik valamelyik szoba ajtaja mögül?
- Nem - hangja vidáman csendül fel - Már nincsen itt, csak ketten vagyunk. Mikor mi megérkeztünk a hátsó ajtón osont ki úgy, hogy ne vedd észre, hogy ő is itt volt.
A vacsora következő percei egymás társaságát élvezve, halk beszélgetés mellett telik el. Szavainkat halkan ejtjük, hiszen félő, hogy a hangosabban kiejtett szavak lerombolnák ezt a csodálatos pillanatot. A társalgásunk közben végig egymás szemébe nézünk, míg arcunkon boldog mosoly húzódik. Apró, csetlő-botló dolgokról kérdezzük egymást, amik viszont még fontosak lehetnek akár egy párkapcsolatban akár az én könyvemben.
- Ez nagyon finom volt - tele hassal dőlök hátra a székemben és  úgy érzem, hogy már egy falat sem menne le a torkomon - Te készítetted?
- Igen - válaszától meglepődök, ami valószínűleg az arcomon is látszódik, hiszen arcán egy büszke, magabiztos mosoly jelenik meg - Azt hitted, hogy egy puccos helyről hozattam?
- Megfordult a fejemben, hogy egy neves étteremből hozattad. Tudom, hogy nagyon szeretsz enni, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz főzni is.
- Azt hiszem ez egy dicséret, szóval köszönöm szépen - poharából megissza az utolsó korty bort is és a szélet kitolva, feláll az asztaltól és mellém sétál. Kezét felém nyújtja, amit én el is fogadok és felállok ülőhelyzetemből. Az asztalon lévő gyertyákat elfújja és összekulcsolt kezekkel a nappaliba sétálunk át. A dohányzóasztal tele van rakva mécsesekkel, amik fényt adnak a sötétségbe borult szobának. A gyertyák által kialakított kör közepén egy tál eper és folyékony csoki van, amik már távolról is elég íncsiklandóan néznek ki. Niall lassan a kanapéhoz vezet, kezébe veszi a két tálat és egymás mellett szorosan elhelyezkedünk a garnitúrán.
Lábaink, karjaink teljesen összesimulnak, szinte eggyé olvadunk. A közelsége miatt melegség jár át,jól érzem magam mellette. Mikor találkozunk, mindig boldogabb leszek és kezdem azt érezni, hogy szeretem mikor a közelemben és olyankor olyan, mintha egy teljesen más ember lennék. Viszont ez mind szép és jó és, ha nem csak a cselszövésem áldozata lenne, akkor azt mondanám, hogy szívesen alkotnék vele egy párt hazugság és mindenféle hátsó tényező nélkül. De a könyv miatt nekem nem szabad többet éreznem, mint egy átlagos ember iránt, mert akkor annak én is megfogom inni a levét. Ahogy most a helyzet kinéz, ebből az egészből csak rosszul jöhetek ki.
Niall egy méretes, szinte már vörös színű epret a csokoládéba márt és a számhoz emeli. Fogaim lágyan hasítják át a gyümölcs húsát. Az íze is éppen olyan jó, mint a kinézete. A ráfolyatott csokitól még édesebbé vált és egy különleges aromát is adott neki. A megmaradt darabot a szőke fiú eszi meg és mielőtt még megint a számhoz tenne egy piros földiepret, én teszem meg ugyanazt a mozdulatot, amit ő az előbb. Felé nyújtom a kezemben tartott gyümölcsöt, az ő keze is megmozdul és megfogja azt a testrészem, amiben az édesség van. Finoman a szájához vezeti és leharap a csokis desszertből egy darabot, de közben szemét le nem veszi rólam. A másik fele az én számban landol, de mozdulataink közben nem szakítjuk el a szemkontaktusunkat.
Tengerkék szemei csillogóan fénylenek, míg az ajkam és a szemem között cikázik velük. Szinte már könyörgően pislog felém, hogy megadjam neki a jelet, amit már egy ideje vár. Ajkamat mosolyra húzom és neki nem is kell több, akcióba lendülnek. Közelebb húzódik hozzám és azt a néhány centiméter távolságot is megszünteti az ajkaink között. A két testrész lágyan, lassú csókban forr össze, amit a gyomromban felébredő pillangók kísérnek. Kezemet a nyakára teszem, így közelebb húzva őt, míg Niall a derekamnál fogva emel át az ölébe, hogy kényelmesebb legyen a pozíciónk. A csók nem tart sokáig, de abban a néhány kis röpke másodpercben mégis úgy érzem, hogy megszűnik körülöttem a világ és csak Ő és Én létezünk. Nem vesztegeti sokáig az idejét, egy röpke lélegzetvételnyi idő után újra lecsap ajkaimra, amik már ismerősen köszöntik az ő puha és formás ajkait.
- Légy a barátnőm - alig hallhatóan, szaporán lélegezve teszi fel ezt a kérdésnek nem mondható mondatot. Elhúzódok, hogy szemeibe tudjak nézni. Félelmet és vágyat sugallnak, az enyém viszont valószínűleg a meglepettségtől tágra nyíltak. Halkan kiengedem a bent tartott levegőt és számat szólásra nyitom és kimondom azokat a szavakat, amitől lehet, hogy nagyon boldog lesz, de lehet, hogy összetöröm a szívét.

Ninth Side - "Niall Horan, a szőke szépfiú becsajozott?"

Mindenkit ölel,

Anastasia B.

Niall Horan

Már percek óta idegesen toporgok göndör barátom háza előtt, miközben az egyik kezemmel a csengőt nyomom. Már március elejét írunk, viszont még mindig hűvös a levegő, a tájat beborító hó még nem olvadt el és cseppet sem látni a tavasznak a jelét. Mivel kocsival indultam el otthonról és nem állt szándékomban a hideg levegőn ácsorogni, kabátot sem hoztam magammal. Most már tudom, hogy ez elég rossz ötlet volt, hiszen már kezdenek testrészeim átfázni. Nem akarok lebetegedni, ezért úgy döntök, hogy még adok egy utolsó esélyt arra, hogy kinyíljon az ajtó, és újra megnyomom a csengőt. A nyílászáró túloldaláról hangokat hallok, ezért várok, hátha meghallotta valaki, hogy megérkeztem. Nem is telik el sok idő, Harry zavartan vigyorogva áll előttem és beljebb tessékel. A lépcsőről barna hajú barátnője rohan le, miközben egy pulóvert próbál magára küzdeni, kisebb-nagyobb sikerrel. Egy gyors öleléssel köszönt, csókot vált barátjával és már ki is viharzik a házból és a fél mesztelen göndörkével maradunk csak itt.
- Elaludtatok? - kérdezem nevetve, miközben a konyhába indulok egy pohár üdítőért.
- Valami olyasmi - két poharat vesz elő a szekrényből és mind a kettőt tele tölti kólával. A bárpultnak dőlve kortyolom az italomat, míg ő a mosogatónak dől és úgy fogyasztja el a pohara tartalmát - tegnap elmentünk bulizni Barbi egyik Londonban élő magyar barátjához, későn értünk haza és teljesen kiment a fejünkből, hogy mind a kettőnknek programja van mára. Az egyik modell csajszival mennek vásárolni, én meg meghívtalak téged és erre már csak akkor jöttem rá, mikor az előbb kinyitottam neked az ajtót.
- Hosszú estétek lehetett - hangosan felnevetek a szerencsétlenségükön, de a másnapos emberkét látva, visszább fogom magam - Elmenjek? Nem gond, ha nem ma szereljük össze azt a szekrényt.
- Már vettem be fájdalomcsillapítót, szóval hamarosan jobb lesz. Csak kellene néhány perc, míg letusolok, meg ilyesmi. Addig érezd magad otthon - ellöki magát a mosogatótól, megveregeti a vállam és lassú, komótos lépésekben elhagyja a konyhát.
- Ezt felesleges volt mondanod - szólok utána kicsit erősebb hangerővel, hogy ő is meghallja. Valószínűleg ez nem tetszik neki, mert egy halk sziszegést hallok, de aztán újra összeszedi magát és az emeleti hálószoba felé indul.
Megiszom az utolsó korty kólát is és miután a poharat a mosogatóba helyezem, a nappaliba megyek át. Amíg Harry elkészül, kényelmesen elhelyezkedem a nagy, krémszínű kanapén és a szemben lévő Tv egyik adását kezdem nézni. Pontosabban nézném, ha nem kalandozna el a figyelmem. Amióta egy csapatba kerültünk és jobban megismertük egymást, azóta olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Nehéz volt akkor hozzászokni a gondolathoz, hogy csak úgy juthatok tovább az elő showba, hogy ha ezzel a négy fiúval egy csapatba kerülök, de mára már ezt teljesen megszoktam és egyetértek az akkori mentorok döntésében. Így, hogy csapatban vagyunk, sokkal jobban eltudjuk viselni a minket érő sértéseket, kritikákat. Áttudjuk érezni, hogy mi zajlik le ilyen esetekben a másikban és ezáltal könnyebben tudunk neki segíteni. Egyedül ezt az egész pörgést, nyilvános életet magánélet nélkül nehezen lehetne elviselni és azt hiszem, hogy nem is tudnám. Mikor belecsöppentünk ebbe az egész forgatagba, olyan lelkiállapot tört rám, amiben azt fontolgattam, hogy kilépek ebből az egészből, mert nem nekem való. Csak még egy lapáttal volt erre az is, hogy rengeteg rajongótól megkaptam, hogy nekem nincs helyem a bandában és, hogy szerintük a fiúknak is jobb lenne nélkülem. Nem tudtam ezzel a helyzettel mit kezdeni, kezdtem azt hinni, hogy tényleg igazuk van a rosszakaróimnak és nincs nekem helyem a bandában. Komolyan azt fontolgattam, hogy örömet szerzek nekik és eltűnök innen, de szerencsére ott voltak a fiúk. Ők tartották bennem a lelket, többször is leültünk és átbeszéltük a dolgokat és mindig azon az állásponton voltak, hogy nem szabad megtennem azt a lépést. Ebben az időben láttam, hogy a fiúk is nagyon aggódtak és letörtek voltak, nem úgy viselkedtek, mint az előtt. Aztán az egyik koncert alkalmával tönkrement a mikrofonom a Little Things dalunk alatt és a rajongók, akik ott álltak a közönség soraiban, egy emberként énekelték az én szólómat. Nem tudtam türtőztetni magam és a szemem könnyekbe borult. Az volt az a pillanat, mikor eldöntöttem, hogy nem szabad elhagynom ezt a bandát, hiszen vannak emberek akik engem is szeretnek. Lehet, hogy nincsenek sokan, de legalább nekik  örömöt kell szereznem és attól a naptól kezdve ezt a küldetésemnek tartottam. Örömöt szerettem volna nekik szerezni, elmondani, hogy mennyire örülök, hogy velem/velünk vannak, megölelni őket és elmondani, hogy mennyire szépek. Már rengeteg Directionerrel sikerült találkoznom, de sajnos tudom, hogy még többen vannak, akiknek nem adatik meg a lehetőség, hogy eljöjjenek egy koncertünkre és, hogy találkozzanak velünk. Ez a tény engem is elszomorít, de éppen ezért próbálok a távol lévő rajongóknak virtuális úton is örömet okozni, például egy twitter követéssel, válasszal a kérdésükre és beszélgetéssel. Az utána lévő pillanatokban engem is egy melegség jár át, hiszen sikerült legalább még egy embernek örömet szereznem egy kis aprósággal, ami számára sokat jelent.
- Itt vagyok - Harry hangjára a lépcső felé kapom a fejemet, ahol göndör barátomat pillantom meg fekete pólóban és fekete farmernadrágban, vagyis a szokásos szerelésében - Mit nézünk?
Ledobja magát a kanapéra és a TV képernyőjét kezdi bámulni. Én is odanézek és miután tudatosul bennem, hogy mi is megy az adott csatornán, furcsa fejet vágok. Ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a göndör, meglepett arccal a készülékre mutogat, miszerint tényleg igaz-e, hogy én ezt néztem.
- Niall, most komolyan ezt a csatornát nézted, amin nem megy semmi és a képernyő is fekete? - nem tudja megállni, kérdése végén felnevet, de közben a távirányítóért nyúl, hogy keressen egy izgalmasabb műsort.
- Most miért? Nekem tetszett, hogy nincs kép és hang. Így legalább nem tömte tele a fejem a TV sok sületlenséggel - én sem bírom ki nevetés nélkül és a ház a kettőnk hangjától hangos - Mikor akarod, hogy hozzá kezdjünk?
- Akár most. Leszaladok a garázsba a cuccokért, addig itt csinálj egy kis helyet, hogy elférjünk - eleget teszek a kérésének és én is felállok a helyemről és körbefordulva szemügyre veszem, hogy mit tudnék eltolni. A dohányzó asztalt a szekrényekhez tolom és a kanapét is elmozdítom a helyéről az előbb eltolt asztal irányába. Az eddig foglalt helyek ezáltal szabaddá válnak és így a nappali nagysága is nagyobbnak tűnik. A Televízión egy zene csatornára kapcsolok, a hangot kicsit felhangosítom, de csak pont annyira, hogy a zenét is és egymás szavait is halljuk anélkül, hogy kiabálnunk kellene. Mikorra ezzel is végzek, Harry egy nagy dobozzal és egy szerszámos ládával tér vissza. Mind a kettő dolgot lepakoljuk a padlóra és először a dobozból szedjük ki annak a tartalmát. Lécek és csavarok tömkelegét rejti a csomagolás, de szerencsénkre még egy használati utasítást is beletettek. Mielőtt még bármibe is belefognánk a papíron lévő ábrát tanulmányozzuk, hogy pontosan minek hol van a helye.
- A fiókot, ha úgy tesszük oda, nem fog kipotyogni minden? Mert, ha kihúzod akkor, a sima rész van fent, a pakolós rész pedig lent - Harold a fejét fordítgatva ül a papír felett, miközben azt próbálja kitalálni, hogy hogyan is van ez az egész. Oda megyek mellé, hogy én is közelebbről szemügyre tudjam venni a rajzot. Magamban  felnevetek barátom bénázásán és mielőtt még bármit is mondanék neki, kiveszem a kezéből a lapot, megfordítom és úgy adom neki vissza - Így már mindjárt más.
- Azért te is gondolhattad volna, hogy valami nincs rendben a képpel - arcomra mosoly kúszik komolyságra intő arca láttán.
- Egyszer velem is előfordulhat, hogy tévedek - hangja már nem azt a komolyságot tükrözi, mint előbb az arca, hanem már ő is jobb kedvű, tudja, hogy vicces az, ami az előbb történt és ezért nem is veszi komolyan, hogy kinevettem.
- Egyszer? Szerintem volt az már több is, mint egy - a beszélgetés közben a munkához is hozzá látunk és az első kettő darab elemet összecsavarozzuk az utasítás szerint.
- Igen? Mondj egy példát rá, hogy mikor tévedtem - felnéz a papír fölül és várakozva tekint rám.
- Mielőtt még találkoztál volna Barbival, volt egy dögös, vörös csaj. Emlékszál rá, ugye? Azt mondtad, hogy maga a természetesség és, hogy semmi plasztika sincs rajta. Aztán pedig kiderült, hogy eredetileg férfi volt - ismét felnevetek, mikor visszagondolok erre az emlékre. Akkoriban Harry-nek nagyon tetszett ez a vörös hajú lány és váltig bizonygatta, hogy semmi furcsa sincs rajta és, hogy az a lány talpig lány. Mielőtt még lefeküdtek volna, kiderült, hogy a vöröske férfi volt még azelőtt egy évvel, de átoperáltatta magát. A csalódott fiú azonnal letett a lány megszerzéséről és minden kapcsolatot megszakított vele. Utána még néhány napig letört volt a csalódás miatt, de később visszanyerte régi formáját és újra csajozásba lendült.
- Én tényleg azt hittem, hogy egy rendes lány és nem tűntek fel a férfias vonásai.
- Azért a hangjában volt valami férfias, nem gondolod? - mivel tudom, hogy ilyen megjegyzésektől nem sértődik meg és nem is veszi magára, ezért nyugodtan mondom ki azokat a szavakat amiket gondolok.
- Na jó, talán tényleg volt mikor tévedtem - ő maga is beismeri, hogy ismeretségünk során elégszer hozott már rossz döntést, főleg a nőkkel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy nem rossz érzéssel gondol vissza azokra az időkre, mert ezen az emléken is nevet és még elárul néhány olyan cikis részletet is a vöröskéről, amit eddig még nem említett. Ezek alapján tényleg nem értem, hogy hogyan nem tűnt fel neki - Múltkor találkoztam vele. Egy férfi oldalán jelent meg egy étteremben és elég boldognak tűnt. Bocsánatot kértem tőle, az akkori viselkedésem miatt, és azt mondta, hogy ő ezt már rég elfelejtette és nem neheztel rám. Szóval azért egy kicsit meg nyugodt a lelkiismeretem.
- Jó kis találkozás lehetett - míg beszélgettünk, addig sem tétlenkedtünk. A szekrény vagyis inkább a komód fontos darabjai készen vannak, az alappillére már áll. Igazából nem is olyan nehéz ez, mint amilyennek tűnik. Csak össze kell őket csavarozni és mindent jó helyre tenni. Azt hiszem ez a két lépés a dolog kulcsa.
- Harry, hol az utolsó csavar? - kérdezem, mikor már sokadjára is átnéztem a körülöttem lévő területet. A szekrényke már áll és ez az utolsó csavar hiányzik, hogy tényleg jó legyen és ne dőljön össze.
- Nem tudom, lehet, hogy már nincs is hozzá több - még egyszer szétnézek, hátha mégis megtalálom, de most sem járok sikerrel. Mivel már kész a szekrény és nincs rajta több dolgunk, úgy döntünk, hogy betesszük a helyére. Megfogom az említett bútort és Harry vezetésével a földszinti vendégszobába sétálok. A ház tulajdonosa az ágy melletti részhez navigál, ahova el is helyezem a kezemben lévő darabot. Még egy lámpa is felkerül rá és mi büszkén sétálunk ki a szobából, hogy segítség nélkül sikerült össze szerelnünk egy bútort. Újra a nappaliba térünk, ahol az eltolt bútorokat visszatesszük az eredeti helyükre és kényelmesen elhelyezkedünk a kanapén, hogy kipihenjük a fáradalmainkat.
- Niall Horan, a One Direction szőke szépfiúja becsajozott? - a TV-ben egy barna hajú, túlsminkelt, csinos ruhába felöltöztetett műsorvezető beszél rólam. Nem szoktam figyelni a rólunk szóló híreket, de erre most mégis felkapom a fejem és kíváncsian hallgatom - A napokban az énekes egy virágüzletben járt, ahol egy ismeretlen lánynak egy nagy csokor virágot küldetett. Többen is jelen voltak eme cselekedetekor, de a lány neve és címe nem lett megemlítve Niall és az eladó között zajló beszélgetésben. Az elmondottakból az viszont kiderült, hogy szeretné, ha ez titokban maradna és nem kerülne nyilvánosságra. Ez a vágya nem sikerült, hiszen már a világháló tele van azokkal a hírekkel, miszerint Niall-nek végre sikerült barátnőre lelni. A virágos incidenst megelőzően, szintén többen tanúsították, hogy egy barna hajú lánnyal hőlégballonba szállnak és London felett repkednek. Képek sajnos nem készültek, ezért a titokzatos leányzó titkos marad. Niall felől nem kaptunk semmi féle jelet, hogy a pletykák igazak. Én azt mondom, ha ez a hír tényleg valós, akkor majd maga Niall fogja ezt velünk tudatni. Az viszont biztos, hogy ha így lesz, akkor tőlünk az első kézben értesülhetnek az információkról.
Miközben a nő szövegelését hallgatom, egyre jobban idegesebb leszek. Mi az, hogy tanúk bizonyíthatják? Embereket állítottak rám, vagy mi a búbánat? Elegem van, hogy semmit se tehetek anélkül, hogy ne fújná azt fel a média. Minden lépésemről úgy számolnak be, mintha az természetes lenne. Tudni akarnak mindent. Tudni akarják, hogy ki az a lány, hogy tényleg a barátnőm-e, de nekik ez miért jó? Pénzt tudnak belőlem csinálni? Ha igen, akkor is tiszteletben tarthatnák mások magánéletét és kívánságait.
- Ne húzd fel magad, tudod, hogy milyenek. Csak egy jó média fogásnak tartják, hogy van egy lány az életedben, akiről ők nem tudnak és nem is tudják kideríteni - Harry próbál megnyugtatni, amiért hálás vagyok neki, de valahogy idegességem nem hagy alább.
- Miért kell ilyen köcsögnek lenni a médiának? Miért nem tudják tiszteletben tartani mások magánéletét? Ők sem örülnének, ha holnap megjelennének olyan cikkek róluk, amik nem igazak, vagy szeretnék, hogy kitudódjon - hangulatomnak köszönhetően nem tudunk ülve maradni és a nappali közepén fel-le kezdek járkálni.
- Tudod, hogy csak azt akarják, hogy téged felidegesítsenek, hogy közben kikotyogj számukra fontos információkat. Tudom, hogy ez most nehéz, hiszen már én is keresztül mentem rajta és a többiek is, de tudnod kell, hogy melletted állunk. Akkor is ott leszünk, ha úgy döntesz, hogy járni kezdesz Maynaval és nyíltan felvállaljátok a kapcsolatotokat, de akkor is, ha ennek az ellentettje lesz.
- Az a baj, hogy még én sem tudom, hogy mit akarok. Mayna kedves lány, de mégis van bennem egy félelem. Azt se tudom, hogy mitől van, de van és ez a lényeg. Ráadásul holnap megint randizni megyünk és így már végképp nem tudom, hogy hova vigyem.
- Ne aggódj ez miatt, szerintem az is jó, mikor a fiú főz a lánynak és kettesben megvacsoráznak ott a lakásban utána meg filmeznek és együtt töltenek egy estét.
Beszélgetésünket a vendégszoba felől jövő csörömpölés szakítja meg. Mind a ketten arra kapjuk a fejünket és másodpercek töredéke alatt be is érünk a szobába. Az ágy mellett lévő szekrény és a rajta lévő lámpa darabokra hullva terül el a szőnyegen.
- Ezek szerint, tényleg kellett még ez a csavar - zavartan vakarja meg a fejét a mellettem álló fiú, miközben a farzsebéből húzza elő az utolsó csavart. Szóval nála volt és most ez miatt dőlt össze a komód. Bocsánat kérően néz rám és én megadóan sóhajtok. Nem tudhatta, hogy fontos az az apróság.
- Akkor hívjunk ki egy szerelőt - a telefonomat nyomkodva hívok ki egy asztalost, hogy rendbe hozza azt,a mit mi elrontottunk.

Eighth Side - Burkolt üzenet

Mayna Collins

Ahogy nem rég megbeszéltem a menedzseremmel, elküldök neki egy már megírt részt a következő könyvemből. Elmondtam neki, hogy miről fog szólni és először nem támogatta az ötletemet. Szerinte, ha ezt az egészet elcseszem, nagyon megüthetem a bokámat. Ebben nem tévedett olyan nagyot, viszont én bízok magamban, bízok a tehetségemben és bízok abban is, hogy ez az egész jól fog elsülni. Tudom, hogy ez az egyetlen esélyem és tudom, hogy rengeteg emberrel megutáltathatom magam, viszont azt is tudom, hogy ezzel a könyvvel leránthatom a leplet a rózsaszínködben élő emberekről. Azokról akik imádásig oda vannak a One Direction nevű fiúbandáért, azokról, akik csak a jót látják bennük úgy, hogy a rossz ott lakozik a felszínen, de azt félresöprik.
Egy kattintással bemásolok egy részt az e-mail szöveg ablakába és elküldöm azt a menedzserem számára. Nem olyan túl sokat küldök, de ez a mennyiség pont elég ahhoz, hogy felkeltse valaki figyelmét és, hogy ezáltal eldőljön, hogy tovább olvassa-e vagy esetleg még sem.

One Direction, a dicsfény mögött

Írta: Mayna Collins

Világszerte lányok milliói epedeznek az öttagú, baba arcú fiatalokból álló banda után. Négy albumukat világ körüli turnékra vitték el, ahol lányok ezrei tomboltak, miközben minél közelebb próbáltak tolakodni a színpadhoz, hogy  lehetőleg a legközelebb legyenek imádatuk tárgyához. Rengeteg koncert, interjú, díj és hivatalos megjelenés van a hátuk mögöttük. Bárhová mentek, mindenhol kitörő lelkesedéssel fogatták őket. Még az utcára se tudnak lépni testőrök nélkül, hiszen azon nyomban lelkes rajongók rohamozzák meg őket, akik csak aláírást és képet szeretnének a kedvenceikkel. Sokan azt mondják, hogy a fiúk dalai mentették meg az életüket és ezért hálásak nekik. Turnéjaik során számos olyan országba ellátogathattak, amiknek a létezéséről se tudtak és így valóra válthatták az ott élő Dierctionerek álmát. Viszont azokra a rajongókra senki sem gondol, akiknek nem adatott meg az a lehetőség, hogy elmehessenek egy koncertjükre, vagy készíthessenek egy közös képet. Ezek a rajongók időt nem kímélve, különböző internetes oldalakon a fiúk figyelmét próbálják felkelteni. Videókat tesznek fel, számtalan szöveget írnak nekik, de ez úgy tűnik, hogy még sem elég, hiszen a fiúk rájuk még most sem figyeltek fel. Vannak, akik otthon, a szoba négy fala közt álomba sírják magukat, csupán az miatt, mert megláttak egy közösségi oldalon egy képet, amin egy rajongó és az egyik One Direction-os tag szerepel. Viszont bármennyire is fáj, ki kell azt is mondani, vannak olyan rajongók is, akik egész életüket azért áldozzák fel, hogy a fiúkkal akár egyszer is találkozhassanak, de mikor ez még sem jön végbe és ők úgy érzik, hogy itt a vég, a világon talán a legszörnyűbb cselekedethez folyamodnak. Öngyilkosok lesznek, s mikor már megtörténik a tragédia, akkor figyelnek fel az elhunyt lány történetére ezek az énekes fiúk. Viszont ez már túl késő, hiszen a halottat nem lehet visszahozni. 

Megszámlálhatatlan oldal ír a fiúk életéről, magánéletéről és a sztárvilágban történő dolgaikról. Ezek között van olyan, ami hiteles és megbízható információkat tartalmaz, de sajnos egyre több az olyan oldal, ahol csak légből kapott mondatokat lehet olvasni. Ezek közül, az oldalak közül egyiknek sem tudja az írója, hogy milyen is pontosan a One Direction fiúbanda egy-egy tagja. Viszont, most itt vagyok én, akinek volt szerencséje személyesen is találkozni ennek a bandának a tagjaival. Napokat tölthettem el velük, miközben beszélhettem velük olyan témákról, melyekről még senki sem tud a médiában. Olyan dolgokat mondtak el, amik bensőségesek és számukra nagyon fontosak, hogy ne kerüljenek napvilágra. A kérdés pedig az, hogy riporterként kerültem a fiúkhoz? A válasz, nem. Az egyik bandatag által kerültem hozzájuk közelebb úgy, hogy már barátként tekintettek rám. Ez idő alatt ki tudtam őket ismerni annyira, hogy biztos legyek benne, hogy a médiába és a rajongók által létrehozott dolgok, mint tévhitek. Mik ezek a tévhitek? Ezekről foglya lerántani a leplet ez a könyv.

Ez a rövidke szöveg lesz a könyvnek az előszója, a bevezető szerűsége, amiben az irományom rövid tartalmát fedem fel. Természetesen ez csak egy vázlat, amin még alakítgatni, javítgatni fogok, hiszen egy zsenge, félig kész művet nem adhatok ki a kezeim közül. Anderson-on kívül más senki nem tudja, hogy mire készülök, tehát még a szüleimnek sem ejtettem szót a készülő alkotásomról. Tudom, hogy lebeszélnének ennek a megírásáról, mert mindig azt mondták, hogy ne avatkozzak olyan dolgokba, amikhez nincsen közöm. Ebben igazuk is van, és éppen ezért félek, hogy ha ezt elolvassák, akkor csalódni fognak bennem.
Menedzserem, aki utam egyengetésében segít, néhány perc elteltével már válaszol is az általam küldött e-mailre. Azt írja, hogy eddig tetszik neki és szerinte figyelem felkeltőre sikerült ez a kis szösszenet, viszont továbbra is tartja magát ahhoz a nézetéhez, hogy nem szeretné, ha ebből a kis tervemből egy hatalmas bukás lenne. Ez a könyv, egy vízválasztó az életemben, hiszen, ha jól sikerül, akkor még nagyobb népszerűségre tehetek szert és nagyobb kiadók is érdeklődhetnek irántam. Viszont megvan az esélye annak is, hogy a kiadvány katasztrófába fog torkollni és a kritikaírók és a banda rajongói darabokra fogják szedni a negatív tartalmú véleményükkel.
A csendes, nyugodt pillanatomat a csengő hangja szakítja meg. Ennek hallatára a laptopot az ölemből az ágyra teszem és lassú, nem túlsietős léptekben a földszintre indulok, hogy megtudjam nézni, hogy ki a váratlan vendég. Mire az előszobába érek, a csengő hangja újra megszólal és már nem áll szándékomban tovább várakoztatni a vendéget, a kapucsengő kameráján keresztül megnézem, hogy ki is az illető. A képernyőn egy fiú tűnik fel, akinek a fején egy futár cég logójával ellátott sapka díszeleg. Arcán jól kivehető a türelmetlenség, ezért egy gomb segítségével kinyitom a kaput, hogy betudjon rajta jönni. Egy perc sem telik el, máris kopogtat az ajtón, amit egy mosoly kíséretében ki is nyitok.
- Jó napot, hölgyem - legcsábosabb mosolyát villantja felém, miközben észrevétlenül próbál végig mérni. Nos, ez nem igazán sikerül neki, hiszen, látom, hogy szemei az arcomról más felé kalandoznak el.
- Jó napot - szólalok meg, mikor már kényelmetlenné válik a folyamatos stírölése. Hangomra felkapja a fejét és  újra szemeimbe néz, míg ajkain még mindig az a széles mosoly terül el.
- Ezt a csokrot magának küldték - egy rózsaszín és vörös rózsákból álló, nagy méretű csokrot nyújt felém. A virágok láttán meglepődök, nem tudom, hogy ki küldhette ezt a csodálatos ajándékot, de próbálom visszafojtani meglepődöttségem, hogy ne lássa a futár fiú, hogy nem vártam semmi ilyesmit senkitől - Itt írja alá - a tollal a kezében tartott papírkán, a nevem melletti rublikára mutat. A nem megszokott méretű csokrot a bal kezembe fogom, míg a másikkal a lapra kanyarintom az aláírásomat.
- Mennyit fizetek? - kérdezem, mikor már a pénztárcámért indulnék.
- Az úr, aki küldte a csokrot, már rendezte az összeget - válasza közben is mosolyog - szerencsés férfi, hogy egy ilyen gyönyörű barátnője van.
- Köszönöm, de nem a barátom - arcom pírba borul a kijelentése miatt, hiszen, mindig is  szégyenlős lány voltam, akit könnyen zavarba lehetett hozni - vagyis még nem vagyunk együtt.
- Nos, akkor egy seggfej lesz, ha egy ilyen csodás lehetőséget elszalaszt. Ha a helyében lennék, akkor már régen léptem volna az ügy érdekében - szeme kacéran csillan fel, miközben újra végig mér, és ajkait nyelvével benedvesíti.
- Köszönöm, de nekem most mennem kell - nem szándékozom megvárni, míg ez a flörtölése tovább megy ezért burkolt mondatban távozásra kényszerítem. Veszi a célzást és miután búcsút int, lelépdel a lépcsőfokokon és maga után bezárva a kaput, elhagyja az udvart.
Csak akkor megyek vissza a házba, mikor meggyőződöm arról, hogy a futár véglegesen elhagyta a tulajdonomban lévő telket és egyedül vagyok. Tekintetemet szinte le sem veszem a két féle színű virágcsokorról, miközben egyik lábammal belököm a bejárati ajtót és a nappali felé sétálok. A rózsák közé szorosan elbújtatva észreveszek egy apró papírdarabkát, amit olyan reménnyel szedek ki, hogy megtudhatom a feladó kilétét. Mielőtt viszont még elolvasnám, gondoskodom a csokorról is és beleteszem vízzel megtöltött vázába és a nappali közepén található asztalra helyezem el.  A kettéhajtott papír első oldalán a nevem található kacskaringós, férfias kézírással felírva. Ezután kíváncsian hajtom szét, amely után rögtön szemem elé tárul a fehér lapocskára írt néhány szó.

Nagyon jól éreztem magam veled tegnap. Remélem, hogy nem bántad meg,

hogy eljöttél velem a felhők fölé. Már alig várom, hogy újra láthassalak és

karjaimban tarthassalak. 

Ölel: Niall

ui.: Kérlek, mondd, hogy nem vagy allergiás a rózsákra!

Arcom ismét felveszi a halvány rózsaszínes árnyalatát a szőke fiú szavai láttán. Meglepett ezzel a tettével, hiszen nem gondoltam volna arra, hogy ennyire jól érezte magát velem és arra sem, hogy még találkozni akar velem. Bevallom, én is jól értem magam a rendevúnkon, nagyon kedves és szeretetteljes fiúnak tartom, viszont tudom, hogy nem szabad beleszeretnem. Nem követhetem el azt a hibát, hogy szerelmes legyek belé, mert most a karrierem sokkal fontosabb a számomra. Ráérek a szerelemre majd néhány év múlva is, most félre kell tennem ezt az érzést. Hiszen ha megjelenik a könyv és esetleg beleszeretnék ebbe a fiúba, akkor magamba is egy hatalmasat rúgnék, nem csak belé. Elég, ha ő fog csalódni bennem és pont elegendő egy összetört szív, mint kettő.

Viszont ennek ellenére, találkozgatnom kell vele és kedvesnek kell lennem, hogy ne fogjon gyanút, mert ő az egyetlen ember a bandában, akin keresztül véghezvihetem a terveimet, bármi áron is. Éppen ezért teszem, most azt, hogy a telefonommal lefényképezem az előttem lévő virághalmazt és néhány effekttel és kedves szóval, az instagramra posztolom. Nem jelölöm meg rajta Niallt, csak néhány szóban kifejtem, hogy mennyire örülök a képen szereplő ajándéknak és, hogy nagyon köszönöm annak a fiúnak, aki ezt küldte nekem. A kép a megjelenése után már több száz szívelést kap és rengeteg komment is érkezik rá. Sokan azt kérdezgetik, hogy kitől van ez a csokor, vannak, akik még nevet is írnak, hogy kit tippelnek a feladónak, viszont vannak olyanok is, akik csak a tetszésüket írják le a hozzászólásukban. Miközben az értesítések között nézelődök, megakad a szemem az egyiken. A szőke fiú is szívelte a képet és ez, csak mosolyt csal az arcomra. Ezután az értesítések oldalacska még jobban felpörög Niallnek hála, mert sokan a kommentben nyilvánítják ki meglepődöttségüket, miszerint a híres énekesnek is tetszik a kiposztolt képem.

- Szia - mosolyogva szólok bele a telefonba, hiszen idő közben a kék szemű fiú telefonhívást kedvezményezett.

- Szia Mayna - hangjától ajkam még nagyobb mosolyra húzódik és biztos vagyok benne, hogy az ő arcán is ott húzódik a száján a jó kedvnek a jele - Megkaptad a virágot?

- Igen. Nagyon szépen köszönöm, de nem kellett volna rám költened - hallom, hogy a vonal túlsó oldalán hangosan kifújja a levegőt, amit azt hiszem, hogy a kijelentésem miatt tesz - nem vagyok rájuk allergiás.

- Hú, akkor megnyugodtam. Már azt hittem, hogy kidobtad őket, mert megállás nélkül tüsszögtél tőlük - kacéran nevet fel, aminek hallatára én is kuncogó hangot hallatok.

- Ha ez történt volna, még akkor sem dobtam volna ki ezeket a gyönyörű virágokat.

Ezután a mondatom után egy kis csend áll be. Nem tudom, hogy mit is mondhatnék most és valószínűleg ő sem. Nem teszek fel bugyuta Hogy vagy kérdést se ehhez hasonlókat, hiszen az már nagyon sablonos és unalmas lenne. Inkább megvárom, míg ő mond valamit, mert nekem most semmi értelmes sem jut az eszembe. 

- Mit csinálsz ma? - kérdése váratlanul ér, mert a némaságunk közben gondolataim elkalandoztak valahová máshová és a szavai rángatnak vissza a valóságba.

- Még nincs pontos tervem, de azt hiszem a szüleimet fogom meglátogatni,mert amióta itthon vagyok nem találkoztam velük és eléggé bűntudatom van ez miatt - mikor néhány nappal ezelőtt visszajöttem Londonba, akkor találkoztam szüleimmel, de akkor is csak néhány percet tudtunk együtt lenni. Megígértem nekik, hogy hamarosan meglátogatom őket és már éppen itt az ideje, hogy elmenjek hozzájuk. Már nagyon hiányoznak és szükségem van egy kis anyai és apai szeretetre és biztonságra, amit csak ők tudnak nekem nyújtani. Hiába is, a családnál nincs fontosabb dolog az egész világon - és neked vannak terveid?

- Harry meghívott, hogy menjek át hozzá, mert vettek valami szekrényféleséget és egyedül nehezen megy neki annak az összeszerelése. Barbi, pedig nem igazán ért az ilyenféle dolgokhoz, szóval kénytelen vagyok én neki segíteni. Nem mintha én már szereltem volna össze egy szekrényt - szavai hallatán elképzelem, ahogy ketten egy papír felett görnyedve próbálják kitalálni, hogy melyik csavarnak hol a helye. Aztán nagy boldogan felugranak, mikor sikerül összeállítaniuk a bútordarabot, de néhány perccel később az darabokra hullik, mert a csavarok lazák voltak - Mit szólnál, ha holnap megismételnénk a tegnapi pillanatot? Mármint, nem megyünk megint a magasba, hanem valahová máshova. Vagyis úgy értem, hogy ha holnap ráérsz, akkor szervezhetnénk megint egy közös programot.

- Holnapra nem terveztem még semmit, szóval szívesen elmegyek veled bárhová. Viszont, ha kérhetem, ne menjünk puccos helyre vagy nagyon mű és erőltetett helyszínre, mert a természetesség híve vagyok. Az sem zavar, ha egy fotelban üldögélve beszélgetünk és sült krumplit eszünk rántott hússal - utolsó mondatomon felnevet, valószínűleg viccesnek tartotta az én komoly kijelentésemet - nem viccelek. Azért mondtam, hogy legyen egy kis viszonyítási alapod, hogy mi nem puccos nekem és, hogy mi az. De persze, ha egy étterembe megyünk az se nagy baj, de azért annak mégis más a hangulata, mint egy meghitt, kettesben eltöltött vacsorának.

- Most kitaláltad a tervemet. London legdrágább éttermébe akartalak elvinni ahol kaviárt és rákot ettünk volna a legjobb minőségű pezsgőkkel vegyítve - beszédjébe ismét beleviszi a humort, viszont ennek most nem örülök, hiszen én komolyan gondoltam, amit mondtam és elvárnám, hogy ilyenkor ne viccelődjön - nem szándékoztam olyan helyre menni. Én sem szeretem a fényűző, drága helyeket, és ha tehetem, kerülöm őket. Szóval ne aggódj ez ügyben, de még az a kérésem lenne, hogy meleg ruhába öltözz fel, mert megint a szabadban leszünk.

- Rendben.

- Majd később üzenetben elküldöm, hogy mikorra megyek érted, mert most mennem kell. Vár Harry és a szekrény. Szia Mayna.

- Szia Niall.

Az elköszönés után pár perccel tényleg elküldi SMS-ben, hogy mikorra legyek holnap kész. Öt órát ír az üzenetben, szóval lesz elegendő időm arra, hogy elkészülhessek úgy, hogy ne kelljen közben azon kattognom, hogy bármelyik pillanatban ide érhet. A nap további részét úgy töltöm, ahogy azt nem rég mondtam a szőke fiúnak. A szüleim boldogok, mikor az ajtójukban állva megpillantanak engem és az én szívem is megnyugszik, mikor elmondják, hogy nem haragszanak rám és egy szeretet teljes ölelésbe vonnak. Ez az az érzés, ami már olyan rég óta hiányzik nekem. Elmondhatatlanul jó érzés a karjaik között lenni, illatukat beszívva azt suttogni, hogy mennyire szeretem őket.

Seventh Side - A mélybe nézni s a pillanatnak élni

Niall Horan

 A Nap még alig kelt fel, de én már  kezemben a telefont szorongatva idegesen járkálok fel-alá a nappaliban. Fel akarom őt hívni, viszont valami mégis meggátol benne. Félek. Nem tudom, hogy mitől és, hogy miért, de félek.

- Haló - hosszú csöngés után egy álmos hang szól bele a készülékbe - Ki az?

- Szia, Harry Niall vagyok. Azért hívlak, mert tegnap elhívtam Maynat randira, de most nem merem felhívni, hogy mikor ér rá és fogalmam sincs, hogy - számból a szavak megállás nélkül áradnak ki és még azt is nehezen veszem észre, hogy Harry a szavamba vág.

- Nyugodj le és mondd el még egyszer, hogy minek a jó égnek hívtál fel reggel hét órakor, mikor még a Nap is alszik? - nyugodtan beszél, de hanglejtésében érzek egy kis parányi dühöt is. Hangosan kifújom az eddig a tüdőmben lévő levegőt és immár nyugodtabban újra beszélni kezdek.

- Tegnap miután elmentetek Mayna még itt maradt egy kicsit és elhívtam randizni. Igent mondott és abban maradtunk, hogy majd hívom, hogy mikor ér rá. Én viszont nem tudok tovább várni, de mit szólna, ha most hívnám fel? Nem nézne rámenősnek? Mi van, ha viszont nemet mond? Ha igent akkor hova vigyem? Azt sem tudom, hogy mi a kedvenc étterme vagy, hogy mit szeret csinálni. Örülne neki. ha elvinném Párizsba? Mondjuk az Eiffel toronyhoz aztán meg egy romantikus vacsorára - újra visszatér az idegességem és ennek következtében sok sületlenséget hadarok el.

- Niall, nem hiszem, hogy egy puccos vacsorára vágyik Párizsban. Bár kétség sem férhet hozzá, hogy annak minden nő örül, de szerintem valami kevésbé fényűzőbb helyre kellene vinned. Szerintem hívd fel nyugodtan, de ne most mert még korán van, hanem egy-két óra múlva. Ha ma esetleg nem ér rá, akkor ott a következő nap, ha akkor sem akkor azután is van ezer meg egy nap. Ha találkozni akar veled, akkor időt fog rád szakítani bármennyi dolga is van. Szóval szerintem hívd fel, baj nem lehet

belőle - szavai életmentően hatnak rám, hiszen már közel vagyok a megőrüléshez.

- Akkor ne foglaljak repülőjegyet a Párizsba tartó repülőre?

- Ne - jól esően nevetünk fel a már szánalmasnak mondható kérdésemen - Komolyra fordítva a szót Niall. Add önmagad és meglátod, hogy Mayna értékelni fogja a hétköznapiságodat és ha van egy kis esze, nem hagy elveszni téged.

- Köszönöm Harry. Nem csak ezt, hanem mindent - fejemben végig pörögnek az eltelt éveknek a pillanatai. Voltak rosszak és jók is egyaránt, de mindegyikben volt valami közös. Mi nem csak öt fiúból álló banda vagyunk. Mi barátok vagyunk, akik inkább már testvérekként tekintenek a másikra. Mi egy család vagyunk  - Köszönöm, hogy megismerhettelek.

- Ne nekem köszönd, hanem a sorsnak. Ha aznap valamelyikünk nem megy el a meghallgatásra, akkor lehet, hogy nem lennénk itt. Sőt, One Direction sem lenne, de ez mind csak lehet, meg mi lett volna ha szöveg, szóval nem is érdemes rá gondolni. Inkább mond, hogy mit tervezel.

- Van egy nagyon jó ötletem, ami szerintem nem felvágós, de romantikus. Szeretném, ha ez egy szép emlék lenne a számára és a számomra is, ha ez az egész közöttünk nem jön össze. Egy elfelejthetetlen pillanatot szeretnék neki okozni.

- Ne aggódj, biztos tetszeni fog neki, de ha még se jön össze, akkor azzal csak ő fog veszíteni.

Ezután még néhány mondatot váltunk, de aztán bontjuk a vonalat. Kicsit lenyugtattak Harry szavai, hiszen nagyon sok fontos és igaz dolgot mondott, de bennem még is van némi félelem. Nem akarom, hogy rosszul süljön el ez az egész. Igaz, hogy még nem nagyon ismerem és szerelmes se vagyok belé, de mégis fájna, ha elveszítenék egy olyan csodálatos lányt, mint őt. Mert tudom, hogy ő egy tisztességes ember, aki önszántából nem lenne képes csalódást okozni másoknak és nem is verne át másokat.

A falon lévő óra mutatója hamarosan a kilencest is eléri. A Nap már régen az ég magaslataiban jár, s fényt áraszt az olvadozó hótól nedves tájra. Az utakon egyre több autó halad el és ez által egyre zajosabb lesz az eddig halk utca. Fejemben is hasonló zaj van. Különféle gondolatok cikáznak át rajta, negatívak csatákat vívnak a pozitív feltevéseimmel. Szívem hevesen dobog, kezem reszket, félek és egy pillanatra megdöbbenek, mikor a telefonom képernyőjén felvillan a lánynak a neve, aki már kora reggel óta kering gondolataimban. Nem tétovázok, azonnal elhúzom a zöld ikont, így szabad utat hagyva csilingelő, lágy hangjának.

- Szia Niall. Remélem nem ébresztettelek fel a hívásommal - ha tudnád, hogy azóta várok erre a pillanatra, mióta elmentél. Ha tudnád, hogy úgy hiányzott a hangod, mint halnak a víz, vagy madárnak a repülés.

- Szia Mayna. Nem, már egy ideje ébren vagyok - arcomon letörölhetetlen mosollyal szólalok meg.

- Nem akarlak zavarni, vagy valami hasonló, csak azért kerestelek, hogy délutánra van-e valami programod? Ha ráérsz, arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valami közös programot - ő hív randira? De hiszen tegnap én már ezt megtettem. Én akartam tőle ezt megkérdezni, de sajnos megelőzött.

- Már én is hívni akartalak, hogy mikor érnél rá, hogy találkozzunk. Viszont ha jól vettem ki a szavaidból, akkor ma délutánra nincs programod, ugye? Mert nekem sincsen.

- Nekem ma tökéletes lenne - válaszától, szinte az egekben érzem magam. Nagyon örülök neki, hogy ma találkozunk, randizunk - Hova megyünk? Mert akkor alkalomhoz illően kell öltöznöm.

- Az legyen még az én titkom. Nem kell estélyiben vagy valami hasonlóban jönnöd, csak öltözz fel olyan ruhába ami melegen tart és amiben jól érzed magad - gondolatban már most a délutánt tervezem. Fel kell hívnom néhány embert, hogy végre hajthassam a tervemet - Három órára érted megyek.

- Rendben - mikor megszólal, az előbb elkalandozott gondolataim közül rángat ki eme szavával – Akkor délután találkozunk. Viszlát Niall.

- Szia Mayna.

A fejemben már körvonalazódtak a nap további részéről a terveim, viszont ehhez segítségre van szükségem. Kezemből nem teszem le a telefont, már rögtön az előbb bontott hívás után tárcsázom azt az embert, aki most segíteni tud nekem. Néhány csörgés után fel is veszi, és sietve el magyarázom neki a terveimet. Nehezen, de belemegy és megígéri, hogy délutánig előkészíti a randevú egy kulcs fontosságú darabját. A fejemben lévő képzeletbeli listán ezt a pontot kipipálom, és a következőre ugrok, ami az ételnek a beszerzése. A hűtő tele van, hála annak, hogy nem rég vásároltam be. A benne lévő dolgokból összeállítok néhány íncsiklandóan kinéző szendvicset és szalvétákba csomagolom. Óvatosan a piknik kosárba pakolom őket, aztán pedig forró kakaót készítek, és két termoszba öntöm és a szendvicsek mellé helyezem őket. A nappali egyik szekrényéből előkeresek néhány vastag plédet és a kosárral együtt a kocsi csomagtartójába pakolom őket. Még rengeteg időm van, de nem szeretném, ha esetleg itt felejteném ezeket, mert akkor fuccsba menne a délutáni tervem. Miután felérek a garázsból, fel hívom azt az embert, akivel nem is olyan régen beszéltem, hogy megtudjam, hogy hogyan halad az előkészülettel. Szerencsére ez miatt nem kell aggódnom, hiszen azt mondja, hogy minden rendben van és én hiszek is neki.
A nap következő néhány órájában izgatottan rohangálok a lakásban. Az izgatottság egyre jobban úrrá lesz rajtam s az idő is gyorsan telik én pedig egyre jobban azt érzem, hogy késésben vagyok. Már háromnegyed kettő is régen elmúlik, mikor a zuhany alá állok. Samponnal megmosom a hajamat, míg tusfürdővel alaposan átdörzsölöm minden pontomat, hogy még véletlenül se maradjon száraz testrészem. A zuhany alól kilépve egy tiszta törölközőt tekerek csípőm köré, és egy hajszárítóval pedig rászárítok a hajamra, hiszen, vizes hajjal nem indulhatok el és időm pedig már nincsen arra, hogy magától száradjon meg. Ez után még vizes részeimet áttörlöm a törölközővel és egy tiszta alsót magamra rángatva a ruhás szekrényhez megyek, hogy kiválasszam, melyik darabokat vegyem fel. Sokat nem totojázok vele, egy fekete színű farmernadrágot, egy fehér pólót és szintén egy fekete színű pulóvert veszek fel. A polcról még leemelek egy sapkát és miután a zokni is a lábamon van, lerobogok a nappaliba. Felkapom a kocsi kulcsot a telefonommal és a pénztárcámmal együtt, belebújok a cipőmbe és már megyek is a garázsba, hogy beülve az autómba elindulhassak.
Három óra előtt néhány perccel érek Mayna háza elé. Egy üzenetben ezt közlöm is vele és hamarosan meg is jelenik a kapuban. Szinte kiugrok az ülésből és átsietek a másik oldalra, hogy kinyithassam neki az ajtót. Mosolyogva fogadja eme gesztusom és miután elhelyezkedik az ülésben, én is elfoglalom a sajátomat. Mielőtt még a kulcsot elfordítanám, és a motor felbőgne, a hátsó ülésre tett csokor felé nyúlok. A piros színű virágokból készített csokrot a kíváncsian pislogó lány felé nyújtom. Arcvonásaiból azt veszem, ki, hogy meg van lepődve és hálája jeléül egy puszit hint az arcomra.
A motor felbőg, a kerekek megmozdulnak és az autó elindul. Lassan, nyugodt tempóban haladunk a forgalmas utakon, nem sietünk sehova. A belső teret a rádióból áradó halk zene és Mayna szavai tölti be. Most éppen a mai napját meséli. Azt mondja, hogy nagyon izgult mikor reggel felhívott és azt hitte, hogy vissza fogom utasítani. Mikor elmondom, hogy én is hogyan éreztem, a meglepődöttség jelei jelennek meg rajta. Az út további részében folyamatosan azt kérdezgeti, hogy hova tartunk és mit fogunk csinálni. Természetesen egy kérdésére sem adok pontos választ és próbálom nem kimutatni, hogy mennyire örülök kíváncsiságának. Közben már London forgalmas utcáit is elhagyjuk és helyét a fákkal és természettel teli út veszi át. Nem sokkal később egy földútra térünk le, amin haladva elérünk egy tisztásra. A kulcsot elfordítva a motort leállítom és mosolyogva a kíváncsian körbe pillantgató lány felé fordulok.
- Hol vagyunk? - izgatottan kérdezi, miközben tekintetét a tájon vezeti végig.
Nem válaszolok, a biztonsági övet kikapcsolom és kiszállok az autóból és Mayna oldalára sétálok.
- Gyere - nyújtom a kezem felé, és ő bátortalanul, de elfogadja a kezem és kilép a fűre. Ezután a csomagtartóhoz sétálok és kiveszem onnan a piknik kosarat és a plédeket. Az utóbb említett darabokat az egyik alkaromra terítem, a kosarat a kezembe fogom, a másikkal pedig Mayna derekát átölelve terelgetem őt a helyes irányba.
- Piknikezni fogunk? - erre a kérdésére sem válaszolok, csak némán lépkedek előre, fel a dombon.
Néhány perces séta után felérünk a dombtetőre ahonnan elénk tárul a két domb között húzódó völgy. Megállok, mikor észreveszem, hogy az eddig mellettem haladó lány eltűnt. Magam mögé nézek és látom, hogy ledermedve áll egy helyben és maga elé mutogat.
- Ez most tényleg az amire gondolok? - álmélkodva kérdezi. Arcán már az ámulat helyett mosoly terül szét és boldogságtól csillogó szemekkel tekint rám.
- Miért, mire gondolsz? - nevetve kérdezem tőle, miközben elindulok lefelé a dombról a völgy irányába. Néhány másodperces késéssel ő is utánam indul, és mikor lassítok, mellém is ér. Hamar le is érünk a völgybe ahol Maynán már megjelennek az izgatottság első jelei.
- Sziasztok - köszön az előttünk álló Dylan aki velünk fog tartani az úton. Mi is köszönünk neki és miután a férfi ismerteti velünk a szabályokat, hogy miket szabad tenni és mit nem, beszállunk az elég méretes kosárba. A kis ajtó bezáródik mögöttünk és percek múltával már a földtől távolodunk el, a felhők felé haladva.
- Elfelejtettem megkérdezni, hogy esetleg nincs-e tériszonyod - zavartan nézek a mellettem álldogáló lányra - Még nincs túl későn, szóval megkérdezem most. Van tériszonyod?
- Ne aggódj Niall, nem félek a magasban - mosolyogva válaszol, miközben tekintetét le nem veszi az alattunk húzódó tájról - Csodálatos.
A hőlégballon korlátjának dőlve figyeli a kilátást. Az elején még féltem, hogy nem fog neki tetszeni az ötlet és félni fog idefent a magasban, de nem ez történt. Boldognak tűnik, és ahogy látom, nagyon élvezi, hogy itt van fent. Mivel elég nagy a hely a hőlégballon fedélzetén, a túl oldalon lévő Dylan nem zavar minket abban, hogy gondtalanul beszélgessünk.
- Éhes vagy? - nézek fel rá, miközben a piknik kosárhoz hajolok le, hogy kivegyek belőle kettő szendvicset és a kakaókat. Bólint, de a válaszára nem sokat várok, hiszen még a reagálása előtt a kezébe nyomom az egyik szendvicset és termoszt. Az egyik plédet a hátára teszem, így megvédve őt a megfázástól, utána én is magamra kapom a másikat és a szendvics falatozásába kezdek.
Mikorra London épületei és utcái felé érünk, az égen lévő narancssárga korong a horizont alá kúszik, s körülötte mindent a saját fényére színez. Mayna ámulattal figyeli ezt a jelenséget, hiszen az itteni házak ablakaiból nem sokszor látni, főleg nem ilyen szépen. Körülöttünk minden néma csöndbe burkolózik, miközben a Naplementét nézzük. Mintha a Föld megszűnt volna forogni, mintha nem létezne más, csak ő és én. Csak mi. A sárga korong még percekig még látható, de aztán eltűnik, hogy holnap egy újabb napot hozzon magával.
A csendet egy torokköszörülés töri meg. Gondolataimból kiszakadva, csodálkozva nézek körbe, de mivel nem veszek észre semmilyen különös dolgot, újra a tájba merülök. Néhány másodperc múlva egy hangosabb, az előzőhöz hasonló hangot hallok, de párosul hozzá az is, hogy valaki megütögeti a mellkasomat. Mikor meglátom, hogy mi történt, zavartan húzódok el, s tőle néhány lépésnyire állok csak meg.
- Ne haragudj - csak ennyit tudok kinyögni. Látom az arcán, hogy meg van hökkenve és félek, hogy ezzel a váratlan öleléssel, most elrontok mindent. Nem tudom, hogy mikor ölelhettem át, de valószínűleg akkor cselekedtem, mikor a Naplementét néztük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nekem nem esett jól, sőt, elmondhatatlan érzés volt őt a karomban tartani és perceken át ölelni. Remélem, hogy még lesz erre lehetőségem és nem fog magától ellökni, mint egy rongybabát - Nem tudom, mikor történt, kérlek ne..
- Ne Niall, semmi gond. Nem kell szabadkoznod. Örülök, hogy megöleltél, mert így még különlegesebbé tetted ezt a pillanatot - mondatomat nem tudom befejezni, mert szavamba vág. Miközben beszél apró lépésekben halad felém, s az utolsó szava befejeztével kezeit nyakam köré tekeri és magához húz. Hirtelen ledermedek, de én is átölelem s szorosan karjaim közé zárom. Illata orromba kúszik, míg haja csikizi az arcomat. Olyan jó őt ölelni. Olyan jó lenne, ha így maradhatnánk örökre és nem kellene foglalkozni a körülöttünk lévő dolgokkal. Viszont ezt a pillanatot, mint minden mást is megtöri valami. Az engem ölelő kicsiny test reszket karjaimban, és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Bármennyire se szeretném, eltávolodok tőle és egy plédet terítek rá és gondosan betakargatom vele, de annyira, hogy már csak a feje látszódik ki. Hálásan mosolyog rám és a korlátnak dőlve figyeli immár az égen lévő csillagokat. Mellé lépek és mielőtt még bármit is csinálnék, fejét vállamra hajtja. Derekánál fogva húzom közelebb magamhoz és gyengéden, de mégis olyan erősen szorítom, mintha elveszíthetném.
Míg le nem szállunk ugyanarra a tisztásra ahonnan elindultunk, abban a pozícióban maradunk. Egymás karjai közül figyeljük a fényben úszó angol fővárost és az égen lévő fénylő pontokat. Aztán a hőlégballon földet ér és eljött a pillanat, amit nem szerettem volna. Elválunk egymás testétől és a plédekkel és a kosárral karöltve elhagyjuk ezt a helyet. Dylantől elköszönünk és némán, egymás mellett már-már kullogva lépdelünk a kocsi felé. Mikor odaérünk, a csomagokat beteszem a hátsóülésre és miután Mayna elfoglalja a helyét én is átrobogok a saját oldalam felé. Miután a motor felbőg, a hideg autót melegség járja át, így felmelegítve minket. A visszavezető út gyorsabban eltelik, mint az idevezető. Hirtelen azon kapom magam, hogy már Mayna háza előtt parkolunk és még mindig némán egymás szemébe bámulunk. Végül, ezt a kínosnak nem mondható csendet ő szakítja meg halk szavaival.
- Nagyon jól éreztem ma veled magam. Köszönöm ezt a csodálatos délutánt.
- Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásom és, hogy eljöttél ma velem. Nagyon jól éreztem magam a társaságodban és remélem, hogy még megismételhetjük valamikor - reménykedve mondom ki az utolsó szavakat, hiszen valahol, legbelül sejtem, hogy ennek még lesz folytatása, de mégis félek, hogy visszautasít.
- Én is szeretném, ha még lenne ilyen együtt töltött pillanatunk - válasza hallatán arcom felderül, szívem kiugrani készül, hiszen nem utasított vissza. Ez azt jelenti, hogy kaptam egy esélyt arra, hogy meghódítsam őt, hogy megmutathassam neki, mind azt, ami a szívemben lakozik. Közelebb hajolok hozzá és ismét karjaim közé zárom. Most viszont nem nyújtjuk olyan hosszúra ezt a pillanatot, mint az előzőt. Mikor eltávolodok tőle, arcára egy hosszú, lágy puszit lehelek, aminek a hatására arca egy halvány pírba borul. Kabátját szorosabban fogja magához, egy utolsó pillantást vet felém és az ajtót kinyitva kiszáll az autóból. Figyelemmel kísérem, míg a kulcscsomóján lévő kulccsal kinyitja a nagy vaskaput és eltűnik mögötte, és csak aztán indulok el.
Tudom, hogy ma nem sokat beszéltünk. Nem tudtunk meg egymásról még több fontos és kevésbé fontos dolgot, de ez a mai nap, mégis különleges volt. Együtt, egymás karjai között néztük végig a Naplementét és nem féltünk egymáshoz érni. Szavak nélkül is képesek voltunk kommunikálni és a csend, ami közöttünk volt, nem volt kínos csend. Mert minden egyes vele eltöltött pillanat számomra nem kínos, hanem tartalmas, bármivel is töltsük azt ki.