2014. július 30., szerda

Second Side - "És veled mi a helyzet, Niall?"


Niall Horan
   A hálószobám és a fürdőszoba között rohangálva kezdem a kevésbé sem nyugodt napomat. Még csak reggel hét óra van, de máris azt hiszem, hogy elkéstünk. Ezelőtt tíz perccel arra ébredtem, hogy Louis és a banda többi tagja eszeveszettül nyomja a csengőt. Azt meg se említve, hogy a fejük olyan színű volt, mint a paradicsom és szemükkel akár meg is tudtak volna ölni. Tegnapeste elfelejtettem beállítani az ébresztőt, így a mai kora reggeli interjút is elfelejtettem, ami miatt a fiúk most ennyire idegesek.
   - Niall haladj már - Harry mérges hangját hallom meg, mikor már pólómat magamra rángatva rohanok le a lépcsőn. Mikor meglátnak, már rögtön az ajtó felé igyekeznek, és engem meg sem várva ülnek be a kocsiba. A lábaimat gyorsan beledugom a fehér cipőimbe, majd miután a házat beriasztózom és kulcsra zárom, beszállok én is a kisbuszba. A hangulat szokatlanul most fagyos, senki nem szól semmit, csak az ablakon bámulnak ki, vagy a telefonjaikat nyomkodják.
   - Srácok, sajnálom, hogy elfelejtettem, hogy ma lesz egy interjúnk, de ez már veletek is elő fordult. Nem hiszem, hogy ebből ilyen nagy gondot kellene csinálni - mondom egy vállrándítással megfűszerezve. Szinte egyszerre kapják felém a fejüket és szemeik megint szikrákat szórnak. Nem tudom, mi bajuk van mostanában, hogy így viselkednek velem.
   - Igen, volt már mikor mi is elfelejtettünk valamit és késésben voltunk, de te nem csak egy-két alkalommal felejtesz el dolgokat Niall, hanem szinte mindig. Nincs olyan interjú, vagy fotó sorozat készítés, ahonnan a te feledékenységed miatt ne késnénk el. És ez már nem csak nekünk nem tetszik, hanem Paul-nak sincs az ínyére. - Liam szavai letaglóznak. Tudom, hogy mostanában kicsit feledékeny vagyok, de ki nem szokott az lenni? 
   - Oké, beismerem, hogy mostanában feledékenyebb vagyok az átlagnál, megpróbálok rajta változtatni, de ez nem olyan könnyű, mint hiszitek. Tudjátok milyen nehéz egyedül vezetni a házat, fejben tartani, hogy mit kell holnap csinálni és hova kell menni, miközben átkozottul magányos vagy? Valószínűleg nem, mert nektek ott vannak a barátnőitek, akikkel folyton együtt vagytok, de én? Velem mi van? Nincs barátnőm, de vannak barátaim, akik le se tojják  a fejemet, és azt se érdekli őket, ha leugranék a tetőről. - az elmúlt hetek bennem lakozó fájdalma villámcsapásként tör ki belőlem, és jól esik. Sőt, nagyon jól esik elmondani a barátaimnak, hogy mi bánt, de tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont és lehet, hogy meg is fognak haragudni - Tudom, hogy szeretitek őket és én is örülök, hogy boldogok vagytok mellettük, de engem ez idő alatt elfelejtettetek. 
   A kisbuszban újra beáll a kínos, fagyott hangulatú csend. Mindenki meglepetten pislog felém, azt hiszem, alig tudják felfogni, hogy miket mondtam nekik az imént. Mikor még Harry-nek sem volt barátnője és nekem sem, szinte minden nap együtt lógtunk. Volt mikor ő jött át hozzám, volt mikor én mentem hozzá és gyakran elmentünk koncertekre, bulikba vagy csak úgy iszogatni egyet. Aztán mikor neki is megtetszett egy lány, szerelmes lett belé és végül megkérdezte tőle, hogy lenne-e a barátnője, minden megváltozott. Ő boldog volt a lánnyal, én pedig egyedül maradtam. Örültem, hogy talált egy olyan lányt, aki szereti őt és ő is viszont szereti, de én egyedül maradtam és a pasis programjainkon csak egyedül maradtam. Tudom, hogy vannak más barátaim is, akikkel sokfelé el tudtam menni és tudok is, de nekem hiányzik a négy legjobb barátom, akikkel a kamerákon kívül már rég találkoztam.
   A minket szállító jármű egy fékcsikorgást hallatva megáll az interjú helyszínének a parkolójában. Az ajtó kicsapódik, és egymás után kilépünk rajta, így elhagyva a kisbuszt. Körülöttünk megjelenik egy kisebb, lányokból álló csoport, és a neveinket kiabálják. Széles mosollyal az arcomon elindulok feléjük, de az egyik testőr megállít és rám parancsol, hogy nem mehetek oda. Nekem sem kell több, veszekedni kezdek vele, hisz nem ő, hanem a rajongóink juttattak el minket odáig ahol most vagyunk. Kiakadásom persze semmit sem, unott arccal kezd befelé tuszkolni a hatalmas épületbe, úgy, ahogy a többi testőr is teszi a másik négy lázadozó banda taggal. Perceken belül be is érünk az épületbe, ahol már megszűnnek a kívülről jövő zajok, velük együtt a kint lévő lányok csalódott sírása is.
   - Miért kellett ezt csinálni? Miért nem állhattunk meg autogramot adni és képeket készíteni? - kérdezem felháborodottan a megjelenő menedzserünket.
   - Már így is késében vagytok - vet, rám egy jelentőség teljes pillantást aztán folytatja - Majd kifelé menet megálltok, addig úgyis itt lesznek.
   Számat újra szólásra nyitnám, hogy én most akartam megállni a lányoknál, de ő csendre int és elindul a lift irányába. Pár perc múlva várakozóan néz vissza és hirtelen mindannyian elindulunk az irányába. Az aprócska liftbe mind a hatan beszállunk és csodálkozom is, hogy nem szakad le. Az aulában, a lift melletti falon, ha jól emlékszem azt olvastam, hogy egyszer maximum négy ember tartózkodhat bent. Nagy csoda folytán sikerül felérnünk a harmadik emeletre úgy, hogy se nem állt meg se nem szakadt le a minket felhozó lift.
   - Nagy szeretettel köszöntjük azt az öt fiút, akik hosszú idő után végre hozzánk is ellátogattak. Itt van tehát velünk a RadioDisney stúdiójában a One Direction - a rádiós mikrofon mögött ülő műsorvezető kitörő lelkesedéssel köszönt minket, miután az itt dolgozó emberek segítettek ránk adni a füleseket.
   - Sziasztok - egyenként, a mikrofonon keresztül köszönünk a rádióhallgatóknak, és ezután türelmesen várjuk a felénk irányuló kérdéseket.
   - Először is fiúk, meséljetek egy kicsit nekünk a hetetekről - bájosan mosolyogva kéri meg a bandát a harmincas éveiben járó nő.
- Most elég zsúfolt időszakon vagyunk túl - mondja Harry miközben a műsorvezető felé fordul - Most is és az elmúlt hetekben is a hamarosan megjelenő albumunkon dolgoztunk, leforgattunk egy videó klipet, koncertekre jártunk és egy jótékonysági rendezvényen is voltunk.
   - Mesélnétek nekem erről a rendezvényről?
   - Igazság szerint ez egy hosszabb ideig tartó esemény volt. Több közismert ember összefogott és olyan gyerekek, felnőttek részére gyűjtöttek, akiknek súlyos betegségeik vannak és az ezzel járó költségeket nem tudják kifizetni. A program keretén belül ellátogattunk a St.Patrick gyermekotthonba is, ahol voltak olyan öt-hat éves körüli gyerekek, akiknél agydaganatot vagy csontritkulást diagnosztizáltak. Eközben ezt a programot úgymond híresztelni is kellett, hogy minél több emberhez eljusson, és minél többen tudjanak segíteni a rászorulókon. Múlt szombaton volt ennek az eseménynek a záró estje, ahol kiderült, hogy sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy körülbelül ötven kórhát betegein tudnak vele segíteni. Nagyon örülünk a srácokkal, hogy segíthettünk ezeknek a gyerekeknek és felnőtteknek is - felszínesen mondom csak el ennek a jótékonysági programnak az eseményeit, mert már a tv-ben és máshol is sokszor leadták ezt a hírt.
   - Gratulálok srácok, ez tényleg nagy teljesítmény - egy halvány mosolyt felé küldve köszönjük meg a szavait.
   A műsor további része szinte úgy telik, ahogy mindig is szokott. Kérdéseket tesz fel nekünk az albumról és a koncertekről is, mire mi készségesen válaszolunk. Csak egy dolog nem olyan, mint általában. A hangulat. Louis elejt néha egy-egy poént, de a reagálás nem olyan rá, mint általában. Nem viccelődünk egymással, nem mondunk cikis sztorikat a hallgatóknak, csak némán ülünk, vagy a kérdésekre válaszolgatunk. Ez a hangulat azt  hiszem a reggeli kiakadásom következménye, azt gondolhatják, hogy haragszom rájuk. Én csak feleslegesnek érzem magam és magányosnak, de nem haragszom rájuk.
   - Srácok, meséljetek egy kicsit a magánéletetekről - most jön az a rész, amit szinte minden híresség utál az interjúkban - Ha jól tudom többeteknek is van párja.
   - Igen, ez így igaz. Louis, Liam és Zayn is boldog pár kapcsolatban él - mondja Harry, miközben az említett három fiú hevesen bólogatni kezd - És nekem is van egy csodálatos barátnőm.
   - Ki a szerencsés lány? - próbál minél jobban tudakolózni a nő, mindent meg akar tudni a magán életünkről.
   - Nem szeretném még elárulni a nevét, mert meg akarom őt védeni a nyilvánosságtól és a rajongók fenyegetéseitől is. Szeretném, ha még egy darabig úgy tudna élni, hogy nem mutogatnak ujjal rá az utcán, hogy ő Harry Styles barátnője. Persze ha majd ő is beleegyezik és a kapcsolatunk is eljut arra a szintre, akkor majd felvállaljuk a nyilvánosság előtt is a kapcsolatunkat.
   - Azt megtudhatjuk, hogy mióta vagytok együtt? - Harry szemeiben látni, hogy kezd mérges lenni és lassan elveszíti a türelmét a nő kérdéseit hallgatva. Úgy tűnik, mintha a nő direkt azt akarná, hogy felidegesítse a fiút.
   - Néhány hónapja - feleli nemes egyszerűséggel a göndör hajú fiú és miután a nő a másik három fiút bombázza a kérdéseivel, ő fellélegezve dől hátra a székében.
Hasonló kérdéseket tesz fel a másik három banda tagnak a műsorvezető, mint Harry-nek. Ők már kicsivel rutinosabban, nyugodtabban kezelik a helyzetet és mosolyogva válaszolnak a feléjük irányuló kérdésekre. Már kezdem azt hinni, hogy elfelejtette a nő, hogy én is itt vagyok, de szerencsétlenségemre ez nem így van. Amolyan mindent sejtő, gúnyos vigyorral fordul felém az egyre jobban unszimpatikussá váló műsorvezető nő.
   - És veled mi a helyzet Niall? Van most valaki a láthatáron?
   - Nem, most nincs - kicsit feszengve, kényelmetlenül érzem magam, de az az érzésem, hogy akarattal ilyen helyzetbe akar hozni ez a nő.
   - A napokban összehoztak téged Palvin Barbival, a gyönyörű magyar modellel. Akkor nem igazak a hírek, még sincs semmi kialakulóban köztetek?
   - Barbi nagyon szép, kedves, humoros lány, de nagyon jó barátságon kívül nincs semmi közöttünk. Olyan nekem és szerintem én is neki, mintha a fogadott testvérem lenne - miközben beszélek, szememmel Harry felé sandítok. Biztatóan mosolyog rám, így megnyugodva próbálom tovább bizonyítani az igazamat, de ahogy látom ez nem nagyon sikerül, mert a nő még mindig olyan mindent tudó szemekkel vizslat engem. Miután rájön, hogy én már nem fogok neki többet mondani a nem létező kapcsolatomról, megköszöni, hogy eljöttünk majd egy búcsúzkodás után visszatér a mikrofon mögé és felkonferálja a következő dalt.
   Megkönnyebbülten ülünk be abba a járműbe, ami reggel is hozott minket és elindulunk hazafelé.
   - Figyelj, Niall - sóhajt Liam, így megtörve a néhány perce beállt csendet - Ne haragudj, hogy reggel úgy viselkedtünk veled. Tudod, hogy szeretünk, a barátunk vagy és nem akarjuk, hogy az ilyenek miatt kidobjanak a bandából. Ne haragudj, hogy az utóbbi időben elhanyagoltunk téged és egymást is, de tudod, hogy egy telefonhívásodba kerül, és mi melletted vagyunk. Megígérjük neked, hogy többet fogunk veled is és a bandával is foglalkozni.
   - Ti ne haragudjatok, hogy úgy kiborultam reggel, de nem szeretném, ha miattam menne tönkre a kapcsolatotok - egy halovány mosoly kíséretében mondom, mire a mellettem és a velem szemben ülő fiúktól egy szúrós pillantást kapok - Oké, befogtam.
   - Szóval, ha bármi baj van, vagy csak unatkozol és beszélgetni akarsz valakivel egy telefon és már ott is vagyunk. De most már számíthatsz arra, hogy akkor is megyünk, ha nem hívsz - mondja a mellettem ülő Harry.
   A következő percek gyorsan eltelnek. Olyan, mintha már ezer éve nem találkoztunk volna. Mindenki elmeséli, hogy mit csinált abban a pár napban, amíg nem találkoztunk, viccelődünk, hülyéskedünk, egy szóval úgy viselkedünk, mint azelőtt. Liam, Zayn és Louis néhány napra hazautazik a családjához, de megbeszéljük, hogy miután haza jönnek, csapunk egy közös grillezést valamelyikünknél. Öleléssel és vállveregetéssel köszönünk el Louis-tól, mikor az autó az ő háza előtt parkol le. Zayn-t és Liam-et már percekkel korábban kiraktuk a házuknál, miután tőlük is elbúcsúztunk.
   - Szia, Louis - kiabálunk utána és egy utolsó intés után a jármű újra elindul, ezúttal az én házam felé.
   - Akkor majd hívlak, hogy mikor jöjjünk át - int egyet Harry és az autó újra elindul. Megbeszéltük, hogy holnap átjönnek a barátnőjével hozzám egy filmnézésre, beszélgetésre.

   Már dél is elmúlt, mikor unalmamban a laptoppal leülök a nappaliban elhelyezett kanapéra. Az elmúlt néhány órában tv-t néztem, ettem, fürdöttem és még dalt is próbáltam írni, de nem igazán volt ihletem. Így az utolsó ötlet volt a laptop és a twitter. A felhasználó nevemet rutinosan pötyögöm be a helyére majd miután a jelszavam is helyesen bekerül a kis rublikába, belépek a közösségi oldalra. Több száz értesítés és üzenet fogad. Először az üzenetekre kattintok, és szememet végig futtatom rajtuk. Mivel nincs más dolgom, sorban elkezdek visszaírni a rajongóknak, így egy kis örömet szerezve nekik. Vannak, akik azt kérik, hogy kövessem be valamelyik ismerősüket, de akadnak olyanok is, akik csak a hogylétem felől érdeklődnek. Miután az üzenet küldőinek nagy részének válaszolok, az értesítésekre kattintok. Sokan megjelöltek a tweetjeikben, miszerint szeretnék, ha bekövetném őket. Nem vagyok a jó elrontója, így örömmel teszem meg a kérésüket. Rengeteg kedves, dicsérő és szeretet sugárzó szavakat kapok a rajongóktól, amit egy kiírásban meg is köszönök nekik. Ezután ha lehet olyant  mondani még több értesítés és üzenet árasztja el a fiókomat, de most inkább a kezdőlapra koncentrálok. A szemem megakad egy kiírásban. Egy directioner lány rakott ki egy képet a kedvenc könyvének a szerzőjével. A könyv címét is említi a lány, ami felkelti a figyelmemet. Nagyon jól ismerem azt a könyvet, mikor akadt szabad napom a kanapén fekve azt olvasgattam. Hirtelen felindulásból nyitom meg a kommenteket és kíváncsian böngészem azokat. Szerencsémre sokan megkérdezték tőle, hogy hol volt vagy van a dedikálás, amire ő készségesen válaszolt is.
   Sietve csapom le a laptopom tetejét, majd miután a cipőmet magamat rángatom, a garázsban lévő autóm felé rohanok. A kulcsot elfordítom, így mozgásra bírom az alattam lévő járművet és percek múltán már a főúton száguldok a könyves bolt felé.
Igazából egy nagy hülyeség, amit most csinálok. Nem tudom, hogy már vége van-e vagy sem és ha nincs, valószínűleg elég furcsán fog rám nézni a szerző, hisz nem minden fiatal férfi olvas ilyen szerelmes történeteket. Reményeim szerint már kevesen vannak és igazam is lesz. Mikor a bolt előtt leparkolok, az átlátszó üvegeken keresztül belátok, így azt is látom, hogy már csak hárman vannak az asztal előtt. A kapucnimat a fejembe húzom, szemüvegemet felteszem szememre és miután kezembe veszem a könyvet, kiszállok az autóból. Bezárom, majd lehajtott fejjel besétálok a dedikálás színhelyére.
   - Jó napot - halkan egy köszönőszerűséget mormogok, míg beállok az előttem lévő lány mögé.
   Alig telik el tíz perc, míg az előttem lévő lány is elhagyja az épületet és én következem. Egy apró lépéssel a különösen fiatal lány elé lépek. Nem néz fel rám, így barna, vállig érő haja az arcába hullik, amit egy mozdulattal próbál arrébb lökni.
   - Kinek írhatom? - kérdezi. Kapucnimat lesöpröm a fejemről, szemüvegemet leveszem a szememről, hogy nem takarja el azt és egy barátságos mosollyal az előttem ülő íróra nézek.
   - Niall - egy pillanatra felnéz, de aztán fejét újra lehajtja és tollával valamit írni kezd - Niall Horan.
   Néhány másodperc múlva csodálkozó szemekkel mered rám, amire én megeresztek egy mosoly félét.
   - Úristen, ne haragudj, hogy nem ismertelek fel - mondja, kétségbe esetten miközben feláll a helyéről.
   Az előbb alá írt könyvet a kezembe adja és mosolyogva pislog rám. Mikor elolvastam a könyvet, gondoltam, hogy nem egy hatvan éves nő írta azt, de azt álmodni se mertem volna, hogy egy velem egy korú lány.
   - Milyen fiatal vagy - hirtelen kijelentésem hevében a homlokomra csapok és zavartan, bocsánatkérően fordulok felé - Ne haragudj, én nem úgy értettem. Azt hittem, hogy..
   - Azt hitted, hogy egy nyugdíjas, ráncos nő írta a könyvet - jóízűen nevet fel, amire én zavartan elmosolyodok és bólintok - Mindenki azt hiszi. Már megszoktam.
   - Nagyon jó a könyved, tehetségesen írsz - próbálom feloldani azt a pici feszültséghez hasonló hangulatot, amit az előbb teremtettem.
   - Te tényleg elolvastad a könyvemet? Nem néztem volna ki belőled - most rajta a sor és ő kezd el zavartan magyarázni, míg én mosolyogva figyelem őt - Mármint úgy értem, hogy nem sok fiú szokott könyvet olvasni, legfőképp romantikus regényt nem.
   Még néhány percig beszélgetünk, de aztán neki el kell menni, mert egy interjúra várják, de még előtte megbeszéljük, hogy miután itt végez, elmegyünk a közeli kávézóba inni valamit. Mosolyogva ülök le arra a székre, amin még az előbb ő ült és kezembe véve a telefonom próbálom elütni az időt.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, elsőnek azt hittem, hogy a legelesö sikeres könyvével Niall-t és a többieket vesztette el.
    De így még jobb, hogy csak most ismerkednek. :33

    VálaszTörlés