2015. április 26., vasárnap

Eleventh Side - Szeretem, mikor...



Niall Horan
A pulzusom az egekbe szökik, mikor percek múltával sem reagál semmit az előző szavaimra. A félelem egyre jobban úrrá lesz rajtam, de próbálom magam türtőztetni és nem kimutatni az érzéseimet. Megpróbálok türelmes lenni és ahelyett, hogy még jobban az őrület határára sodornám magam, a szemeibe nézek. Meglepettséget, boldogságot és riadtságot vélek felfedezni barna íriszeiben. Arcvonása rezzenéstelen, ő is az én mozdulataimat figyeli, ahogyan én az övét.
- Légy a barátnőm - újból megismétlem az előbb elhangzott mondatom, közben pedig apró kezeit az enyém köz veszem és ujjainkat összekulcsolom. Kicsiny keze szinte elveszik az enyémben, ami mosolygásra késztet. Ez is azt szimbolizálja, hogy ő mennyire egy törékeny lány, akit óvni és védelmezni kell. 
Ölemben ficánkolni kezd, de miután megtalálja a számára kényelmes pozíciót, a szemembe néz és végül beszélni kezd.
- Niall - nevemet ajkai lágyan ejtik ki és rájövök, hogy szeretem mikor az ő szájából hallom a saját nevem - te egy nagyon rendes fiú vagy. Alig egy hete ismerlek, de már most érzem, hogy mikor együtt vagyunk, megszűnik körülöttem minden és csak te és én létezünk. A gyönyörű kék szemeid minden pillantásodnál rabul ejtenek és csak arra vágyom, hogy a telt, piros ajkad az enyémen legyen. Mikor melletted vagyok boldogabbnak érzem magam és ez csak a te személyiségednek köszönhető. Bármilyen rossz napom is van, mikor veled vagyok képtelen vagyok a szomorkodásra. A randevúk, amiken eddig voltunk csodálatosak voltak és még mindig alig tudom elhinni, hogy van egy olyan fiú, aki ezt képes értem megtenni. A szavaktól, melyeket a fülembe suttogsz képes vagy zavarba hozni és elfeledtetni velem a körülöttünk zajló eseményeket.
- Mayna - miután monológja végére ér átveszem tőle a szót - szeretem, mikor veled lehetek, mert olyankor igazán boldognak és gondtalannak érzem magam. Szeretem, mikor kicsiny kezeid elvesznek az enyémekben. Szeretem a bugyuta vicceim által kiváltott reakciódat figyelni, hallani csilingelő hangodat és lágy kacajodat. Szeretek elveszni csillogó, barna szemeidben, amikben még azt is látni, mikor igazán boldog vagy. Szeretem érezni, mikor kezeidet derekam köré fonod, meleg ölelésbe hívva ezáltal. Szeretem, hogy elpirulsz, mikor közelebb kerülünk egymáshoz, vagy, ha esetleg kicsit félreérthető dolgot mondok. Szeretem, mikor velem vagy, mert olyankor teljesnek érzem magam.
Kezeimet felé nyújtom, amikkel aztán megfogom az övéit. Ujjaimmal lágyan simogatom kézfejét, miközben arra várok, hogy valamit válaszoljon. Lakkozott körme és igéző tekintete között kapkodom a szemem, de végül megállapodok az ő csokoládé barna színű íriszeinél. Ajkát nyelvével benedvesíti és fejével közeledni kezd az enyém felé. Másodpercek múltával ajkaink egy varázslatos csókban forrnak össze. Puha ajka táncra hívja az enyémet s kezei eközben a hajamban kalandoznak.
- Igen - eltávolodik tőlem éppen annyira, hogy a szavakat kitudja ejteni száján. A hirtelen sokktól leblokkolok és kell egy kis idő, mire feleszmélek, hogy miről is beszél - Leszek a barátnőd, Niall.
Válaszával talán a világ legboldogabb emberévé tett. Ha lehetne, kiszaladnék az utcára és mindenki előtt kikiabálnám, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőm van. Mindenkihez odarohannék, hogy elmondjam, hogy most mennyire boldog vagyok. Ha kell a csillagokat is lehozom, hogy ő boldog lehessen és tudom, ha már ő boldog, akkor én is az vagyok.
Kezeimet karcsú dereka köré kulcsolom és egy szeretet teljes ölelésbe hívom. Perceken át ebben a pózban maradunk, kiélvezzük a pillanat szépségét. A házban néma csend honol, amit a csókjaink cuppogása tör meg néha. Egymás szemében, ölelésében és közelségében elveszve fekszünk a kanapén. Kezeink, lábaink és szinte már egész testünk össze van fonódva. Feje mellkasomon pihen, míg én az ott elterülő hajtincseivel játszadozom. Egy-egy tincset az ujjaim közé veszek, feltekerem az egyikre, aztán pedig leengedem és visszateszem a többi közé. Így megy ez, amíg ő meg nem szakítja ezt a némaságba burkolt romantikus pillanatunkat azzal, hogy megszólal.
- Mit fognak hozzá szólni a rajongóid, ha kiderül, hogy együtt vagyunk? - halkan teszi fel kérdését, szinte alig hallom szavait. Apró kezével a pólóm szegélyét piszkálgatja, de miután ezt megunja, a kezem tanulmányozásába kezd.
- Nem érdekel - nem gondolom át a válaszom, azt mondom ami először a gondolataim közé kerül. Viszont amint kimondom, meg is bánom, hiszen nem így gondolkodom az egészről. A rajongók miatt vagyok ott ahol és szinte mindent nekik köszönhetek. Igenis számít számomra a véleményük - Vagyis ez nem teljesen igaz. Tudják, hogy fontosak nekem és, hogy hálás vagyok nekik, hogy ennyi szeretettel halmoznak el, de el kell fogadniuk, hogy most már van egy lány mellettem. Ők is tudják, hogy egyszer mindannyiunk családot fog alapítani és ezt senki nem akadályozhatja meg. El kell fogadniuk, hogy minden véges és semmi sem tart örökké.
- Mi van, ha fenyegetőznek vagy, ha majd olyan pletykákat fognak terjeszteni, hogy én mekkora pénzéhes vagyok meg pasifaló meg hasonló. Akkor is hinni fogsz nekik?
- Nem fogok nekik hinni. Bízok benne, hogy ilyen nem lesz, de ha mégis, akkor én neked fogok hinni és nem a hülye pletykáknak. Viszont tudják, hogy ha téged bántanak, akkor engem is bántanak. De kérlek, ha ilyenre majd sor kerülne akkor szólj nekem és én leállítom őket.
- Rendben - ujjainkat összekulcsolom és feje búbjára egy lágy puszit adok. Szabad kezemmel a derekát ölelve húzom közelebb magamhoz és azt ott is tartom, miközben ujjaimmal gyengéden simogatom pólója alól kivillanó bőrét - Félek, hogy rosszul fognak reagálni. Félek, hogy megpróbálnak majd minket szétszedni. Attól is rettegek, hogy ha ez esetleg mégsem megy közöttünk, és úgy döntünk, hogy külön utakon folytatjuk, mi lesz a barátságunkkal? Nem akarlak elveszíteni se úgy, mint egy fiút, akivel egy párt alkotok, se úgy, mint egy nagyon jó barátot. Ha pedig sikerülni fog nekik, hogy minket eltávolítsanak egymástól, én abba beleroppanok. Már most egy jó barátot fedeztem fel benned, akibe már lassan szerelmes vagyok és mi van, ha az is leszek, mikor mi külön válunk? Mi van, ha mi szeretjük egymást, de még sem lehetünk együtt? Mi van, ha egy külső tényező közénk áll?
- Figyelj rám Mayna - gyengéden eltolom magamtól és úgy helyezkedek, hogy szembe kerüljünk egymással, de mégis olyan közel legyünk egymáshoz, hogy megtudjam fogni a kezét - Felesleges dolgok miatt rágod most magad. Nem szabad rögtön a negatívra gondolni, mert akkor annak nagyobb esélye van, hogy bekövetkezzen. Az már régen rossz, hogy úgy állsz neki még az elején is a dolgokhoz, hogy minden rosszat felsorolsz. Igen, az tényleg lehet, hogy pletykálni fognak és szét akarnak majd minket szedni, és? Téged ennyire érdekel mások véleménye? Mert engem egyáltalán nem. Rengetegen lesznek, akik azért fognak minket utálni, mert együtt vagyunk, de nekünk ez csak jó lesz. Mert, ha vannak utálóink, abból tudni fogjuk, hogy valahol még is jó, amit teszünk. De azoknak a véleményükkel nem kell foglalkozni, mert velük szemben lesznek azok, akik minket támogatni fognak. Én pedig melletted leszek, amíg csak azt nem mondod, hogy elég és támogatni foglak, bármi is történjék. Szóval ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz majd néhány hét, hónap múlva. Gondolj arra, hogy most együtt vagyunk és boldogok vagyunk. Más nem számít.
- Igen, igazad van - nagyot sóhajtva mondja, miközben tekintetével az enyémben mélyed el - de mindig is olyan ember voltam, aki félt attól, hogy elveszíti a számára fontos személyeket. Már rengeteg ember van, aki kilépett az éltemből és minden egyes ilyen lépésüknél, megtorpantam és összetörtem. Fájt, hogy elmentek és azt az érzést nem akarom még egyszer átélni. Nem akarom megtudni, hogy milyen érzés, mikor téged is elveszítelek, mert azt már nem viselném el. Tudom, hogy csak a jó dolgokkal kellene foglalkoznom, de ezek a rossz emlékek mindig visszahúznak. Tudom, hogy most boldognak kellene lennem és az is vagyok, de mégis bennem motoszkálnak azok a szomorúság és bizonytalanság felé terelő kérdések. Próbálok felejteni, nem törődni vele, hogy mi történt ez előtt, de mégis a múltam marad és bárhogy akarom is, nem tudom kitörölni sem az emlékeimből, sem a szívemből. Főleg nem azt az érzést - szemei könnyekkel telnek meg, amikből ki is csordul az első, amit még több sós csepp követ. Hosszú pilláit lehunyva próbálja visszatartani őket, de látom rajta, hogy küzd a zokogás ellen. Nem tétovázok, kezeimet dereka köré fonom és szorosan átölelem. Fejét amint vállamra hajtja ki is szakad belőle a zokogás. Egész teste remeg, most jön ki belőle az a feszültség és fájdalom, amiről talán még senkinek sem volt képes beszélni. Hátát lágyan simogatom, míg fülébe halk, megnyugtató szavakat suttogok. Rossz érzés őt így látnom, viszont tudom, hogy megvan az oka a kiborulásának, amit nem is firtatok. Ahelyett, hogy kérdezgetném, hogy mi történt vele, gyengéden ringatom, hátát simogatom, míg zokogása csendes sírássá nem vált.
- Bármi is történt veled régebben, tudnod kell, hogy én mindig itt leszek neked. Nem kérdezősködök, hogy mi volt, de ha valakinek beszélni szeretnél róla, akkor szívesen meghallgatlak - homlokára egy nedves puszit nyomok, ami után ő el is távolodik tőlem. Könnyektől nedves tekintetét rám emeli és úgy néz rám, mint egy reményvesztett kislány. Arca nedves a lecsordult sós cseppektől, ajka lefelé görbül és még mindig szipogva szorongatja ujjaimat. Elengedem a kezeit és felállok, de miután visszatérek néhány zsebkendővel, újra kezeim közé veszem az övét és megnyugtatóan simogatom azt. A zsebkendőket elfogadja, és le is törli velük a már félig felszáradt könnyeit.
- Sajnálom, hogy most így kell látnod - hangja szomorúan csendül fel, de mégis van benne egy kis mosolygásra méltó is. Szavaiban azért kér bocsánatot, mert kisírt szemekkel, elkenődött sminkel, szeme alatt fekete csíkokkal ül most előttem, de én ezt egyáltalán nem bánom. Nem zavar, hogy így kell látnom, mert én azt vallom, hogy egy kapcsolatban mind a két félnek meg kell ismernie egymás jó és rossz napjait. Nem csak akkor kell egymás mellett lenniük, mikor boldogok, hanem akkor is mikor a jókedvet a sírás és a szomorúság váltja fel.
- Elfolyt sminkel is ugyanolyan szép vagy, mint smink nélkül vagy vele - szájára egy lassú, lágy csókot hintek, ami után elpirulva, szemeit lesütve szólal meg.
- Pedig elég viccesen nézhetek ki fekete csíkokkal a szemem alatt - felnevet és mosolya engem is mosolygásra késztet. Tudom, hogy még van a kacajában egy kis szomorúság, de jobb így látni őt, hogy mosolyog, mint mikor sír.
- Hol is vannak azok a csíkok? Én nem látok semmit - játékosan a karomra csap és kibontakozik ölelő karjaim közül és feláll a kanapéról. A fürdőszoba felé indul, a hozzá vezető utat pedig meg sem kell kérdeznie, mert mikor korábban itt járt, már megmutattam neki. Várok néhány percet, hogy visszatérjen, de mivel ez nem történik meg, utána indulok. Az ajtón kettőt kopogok és csak azután lépek be az elég nagynak mondható helyiségbe, miután bentről egy halk választ kapok. A mosdókagyló előtt lévő tükör előtt áll és a sminkje maradványait próbálja eltüntetni. Széles mosollyal sétálok oda hozzá és háta mögé lépve kezeimmel átölelem őt. Fejemet vállán pihentetem és a tükrön keresztül figyelem, hogy mit csinál. Egy darabig folytatja megkezdett tevékenységét, de mikor észreveszi, hogy őt figyelem, kezét leejti a hasán pihenő enyémekre - Mit szólnál, ha az egyik nap Harryvel és Barbival csinálnánk egy közös programot?
- Az nagyon jó lenne. Eddig szimpatikusnak tűnnek, de szeretném őket jobban megismerni - válaszának nagyon örülök. Jó érzés, hogy meg szeretné ismerni azokat az embereket, akik számomra nagyon fontosak - Mi lenne, ha elmennénk egy piknikes mozira? Tudod olyanra, amit a parkban szoktak megtartani. Egy nagy kivetítőn vetítik a filmet, mi meg a fűbe leterített pléden nézzük azt.
- Ez nagyon jó ötlet. Vihetnénk piknik kosarat és akkor már piknikezhetnénk is - ő is jó ötletnek tartja, mert fejével bőszen bólogat és a piknik kosarat említve szemei felcsillannak - Majd megkérdezem őket, hogy mit szólnak hozzá. Utána pedig majd keresünk egy napot, mikor elmehetünk. Viszont csalódott vagyok, hogy nem én találtam ezt ki hamarabb. Ha hamarabb eszembe jutott volna, elvittelek volna egy ilyen randira.
- Még most is elvihetsz. Majd meglepődök - szemei pajkosan csillognak, amit még a tükörképén is tisztán látok. A következő néhány percben is őt nézem, de ő is ugyanígy tesz. Egyikőnk sem szólal meg, egymás közelségében veszünk el. Mikor arra gondolok, hogy mától egy párt alkotunk, ajkam mosolyra húzódik és szorosabban fogom őt karjaimmal. Még most is alig hiszem el, hogy végül igent mondott. Féltem, hogy esetleg a válasza nemleges lesz, de végig bennem volt a remény. És most, hogy végre magam mellett tudhatom, még boldogabb vagyok, mint akkor, mikor megismertem. Már akkor tudtam, hogy van benne valami különleges, valami, ami felkeltette a kíváncsiságom. Bebizonyítom neki, hogy nem hozott azzal rossz döntést, hogy a barátnőm lett.
A néhány perccel ezelőtti kérdései, kételyei az én fülembe is beleültették a bogarat. Ismerem a rajongóimat és tudom, hogy mire képesek. A bandában már jó néhány kapcsolatot szétszedtek csupán azért, mert ők nem kedvelték az aktuális lányt. Sokszor semmi igazi okuk sem volt az utálatukra. Hamis dolgokat terjesztettek róluk, mindenféle rosszindulatú jelzőkkel illették őket. Pletykákat kezdtek el terjeszteni, amiknek nem volt igazság alapjuk. Ezekre aztán a média is felfigyelt és sorra hozták le őket a különböző magazinokban, tv műsorokban vagy rádiókban. A lányokat is mélyen érintette ez a dolog, de a legjobban a fiúk sérültek meg benne. Mert, ha elhitték a pletykákat, akkor az adott lányban is csalódtak, viszont mikor kiderült ezeknek a hamissága, akkor a rajongóinkban csalódtak. Liamnek a Daniellel való kapcsolata is ezért ment tönkre. A lány már nem bírta azokat a rosszindulatú, rágalmazó szavakat, amiket a rajongók rá mondtak, és ezt Liam is megérezte. Ezért is döntöttek úgy, hogy inkább véget vetnek kapcsolatuknak. Nagyon szerették egymást és a pletykák ellenére is boldogok voltak együtt, de Liam féltette őt a gonosz Directionerektől. Louis, Zayn és Harry is végig ment ezen a procedúrán és mindannyian rosszul jöttek ki belőle. Mert a vége mindig egy szakítás és a rajongók felé irányuló csalódottság lett. Nekem még nem kellett ezen végig mennem és őszintén megmondva, elég volt végignézni, pedig az is elég rossz volt. Bele sem merek gondolni, hogy mit tennék, ha ilyen nálunk is bekövetkezne.
Apró kezei érintésére térek vissza a gondolataim közül. Szemeivel kíváncsian méreget, de ahelyett, hogy bármit is mondanék neki, máson töröm a fejem. Kezeimet elveszem hasáról és derekára vezetem azokat. Apró mozdulatokat teszek, de az ujjaim fürgén mozogna ruhája vékony anyagán. Felsikít, kezeimet próbálja onnan eltolni, miközben nevetése betölti az egész fürdőszobát. Én is nevetve csikizem tovább és próbálom karjaim között tartani, hogy ki ne szabaduljon onnan. Viszont egy rossz pillantást követően ő már a nappali felé szalad. Nevetése megállíthatatlan még akkor is, mikor észreveszi, hogy utána indulok. Néha hátra pillant és egyre gyorsabbra veszi a tempót, ahogy egyre közelebb érek hozzá. A kanapé körül kergetjük egymást és kacajunk között már a szapora levegő vételünk is hallatszódik. Látom az arcán, hogy már elfáradt, de még mindig fut, viszont már lassabb tempóban. Ezt kihasználom és lábaimat gyorsabban szedem. Felsikít és próbál bele adni mindent abba, hogy elmeneküljön, de nem sikerül neki. Hátulról sikerül elkapnom és kezeimet máris az oldalához vezetem, hogy megcsikizhessem. Kapálózik, ugrál, sikít, de nem sikerül neki kiszabadulni a kezeim közül. Végül addig kapálózik, míg nem mind a ketten a kanapén kötünk ki. Egyik kezemmel a mellkasa mellett támaszkodok, hogy ne nyomjam össze, viszont másik kezem még mindig derekán siklik le és fel. Szinte már könyörgően pislog rám, hogy hagyjam abba és nekem meg is esik rajta a szívem.
- Abba hagyjam? - bőszen bólogat - Akkor kérek egy csókot cserébe.
Barna szemeit megforgatja, de aztán kezével a nyakamhoz nyúl és lehúzza fejemet magához. Ajkaink forró és hosszú csókban találkoznak. Az elmúlt néhány órát követően sikerült rájönnöm, hogy most igazán boldog vagyok. Ez pedig csak ennek a lánynak köszönhető.

2015. április 5., vasárnap

Tenth Side - Epres élvezet



Mayna Collins
Nagyon jó volt egy kis időt eltölteni a szüleimmel. Már nagyon hiányoztak és az együtt eltöltött délutánunktól teljesen feltöltődtem.
Mikorra odaérek, anya már a kedvenc ételeimmel vár, amiknek az illata már teljesen betöltötte a lakást. Az ebéd közben is végig beszélgetünk, nem akarunk elszalasztani egy együtt eltöltött percet sem. Mindenféle kis csetlő-botló dolgok is szóba kerülnek, de miután tele hassal leülünk a nappaliba, felhozzák, hogy mit tervezek a jövőre nézve. A meglepettségtől hirtelen meg sem tudok szólalni. Kell néhány perc, hogy feleszméljek gondolkodásomból, eközben ők pedig türelmesen várnak a válaszomra. Elmondom, hogy szeretnék még kiadni könyveket és, hogy még sikeresebb szeretnék lenni. Mesélek szívem legrejtettebb részein lévő álmaimról, vágyaimról. Aztán felteszik a következő kérdésüket, amitől még jobban megijedek. A válaszaimban pont ezt a témát próbáltam  eddig kerülni, hiszen nem akarok nekik hazudni. Viszont azt sem szeretném, hogy csalódjanak bennem. Éppen ezért döntöttem már napokkal ezelőtt úgy, hogy miután elküldöm a kiadónak néhány vázlatom, csak utána fogom nekik is elmondani. A válaszom csak annyi, hogy még több féle ötlet kering fejemben és nem tudom, hogy melyiket valósítsam meg. Miközben beszélek, nem mertek rájuk nézni, a szoba berendezéseit vizslatom, amit távozásomnál édesanyám meg is jegyez. Szorosan magához ölel és fülembe suttogja, hogy bármi történik is, ő és apa mellettem fognak állni. Kijelentésétől könny gördül le az arcomon, félek, hogy valaha is elveszítem őket. Mind a ketten szorosan megölelgetnek és lelkemre kötötik, hogy amint tudok, látogassam meg őket, de ezt mondaniuk sem kellene, hiszen természetes, hogy elmegyek hozzájuk. Este hét óra körül érek haza és miután átöltözöm itthoni ruhába, nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Egyik szobából járkálok a másikba, de végül főzéssel kötötöm le magam. Egy könnyed vacsorát készítek, amivel beülök a Tv elé és úgy fogyasztom el. Nem sok idő elteltével, viszont az unalmas filmek bámulását is megunom és végül, tíz óra környékén aludni megyek. Hosszas forgolódás után tudok csak álomba zuhanni, mivel a lelkiismeretem nem hagy nyugton.
Reggel a redőny résein beszűrődő napsugarakra ébredek. A meleg kellemesen járja át az arcomat, de az már kevésbé tetszik, hogy a fények a szemembe is érnek. Néhány percig morgolódva forgolódok, hogy, hátha vissza tudok aludni, viszont ez nem sikerül és kénytelen vagyok felkelni. Az éjjeli szekrényen lévő óra tíz órát mutat, miszerint elég sokat aludtam az éjjel. A takarót ledobom magamról és az erkély ajtóhoz sétálok, hogy felhúzhassam a redőnyt, így fényt bebocsájtva a szobába. Ez a nap elég jónak ígérkezik, hiszen kezdenek megjelenni a tavasznak az első jelei. A hó még mindig rendíthetetlenül áll az udvarokban, utcákban, de már a Nap is törekszik, hogy meleget bocsájtson az élőlényekre.
Az ajtót résnyire nyitva hagyom, hogy kiszellőzzön a hálószobám és ez idő alatt a konyhába megyek, hogy reggelit készítsek magamnak. Mivel csak délutánra van programon, és addig még több óra is van, úgy döntök, hogy a délelőttöt lustálkodással, pizsamában töltöm. A nyuszis mamuszomban, és kék, aranyos figurákkal díszített alvóruhában kezdek neki a tojás felverésének. A rántottába különféle zöldségeket is belevagdosok és míg ez sül, egy bögre kakaót is elkészítek mellé. A reggelim hamar el is készül és evőeszköz kíséretével tálcára pakolom őket és a nappaliban lévő dohányzóasztalra teszem le. Mielőtt még elfogyasztanám, felrohanok a szobámba, hogy bezárjam az erkély ajtót. Belépve a helyiségbe,  a kinti hideg levegő megcsap és dideregve megyek a nyílászáróhoz, hogy bezárhassam azt. A hőszabályzót egy kicsivel feljebb tekerem, és visszasétálok a nappaliba, hogy kényelembe helyezhessem magam és így megehessem az ínycsiklandó reggelim. Mivel nem szeretem mikor nagy csend uralkodik a házban, bekapcsolom a Tv-t és egy mese csatornát indítok el, melyben Spongyabob kacarászva kergeti a medúzákat Patrikkal együtt. A jó kedvük engem is jó kedvre derít, a rózsaszín csillag bugyutaságán néha szinte már fulladozva nevetek. Mikorra a mese véget ér, a tálcán lévő ételem is elfogy és teli hassal, jól lakottan viszem ki a mosogatóba a piszkos tányért és poharat. Mai lustálkodásomat még mindig folytatom tovább, beburkolózok egy vastag plédbe, kényelembe helyezem magam és mesék nézésével ütöm el a hátra lévő néhány órát.
Délután kettő órakor, viszont úgy döntök, hogy itt az ideje készülődni, ha nem pizsamában szeretnék megjelenni Niall előtt. A televíziót kikapcsolom, a plédet összehajtom és egy nyújtózást követően a hálószobámba sétálok. Már eléggé felmelegedett a szoba, ezért visszaállítom a hőszabályzót az eredeti hőmérsékletre, és a fürdőszobába vonulok. A pizsamámat és az alatta lévő fehérneműt a szennyesbe dobom és beállok a kellemesen meleg zuhany alá. Testemet a cseresznyevirágos tusfürdőmmel mosom meg, míg hajamra barack illatú sampont teszek. A habot és vele együtt a piszkot leöblítem magamról, és kilépek a zuhanykabin előtt lévő fürdőszoba szőnyegre. Hajamat becsavarom egy puha törölközőbe és így teszem a testemmel is. A párával ellepett helyiségből kilépek a kellemes hőmérsékletű szobámba, de utána rögtön átmegyek a gardróbba, hogy kiválasszam a mai szettem. A szöszi azt mondta, hogy ne öltözzek ki és ne is öltözzek nagyon lengén. Az egyik fogasról leemelem a fekete csőfarmeremet és hozzá egy fehér toppot és krémszínű kötött pulóvert választok. Kiegészítőként pedig egy szintén krémszínű, telitalpú bokacsizmát és ugyanilyen színű táskát választok. A karóráim közül most egy fehér darabra esik a választásom. A mai ruháimat és kiegészítőimet a kezembe véve visszamegyek a szobába, és az ágyra pakolom a ruhákat, hogy ne gyűrődjenek össze. Ezután vissza megyek oda ahonnan jöttem és a fehérneműs fiókomból kiveszem az egyik fehér párt és magamra is húzom. A vizes törölközőt kiterítem a fürdőszobába és a mosdókagyló felett elhelyezett nagy, fali tükör előtt, egy hajszárítóval megszárítom a hajam. Miután mindenhol megszáradt, a konnektorba a hajvasalót dugom, amivel a hajamat egyenesre varázsolom. Mielőtt még a sminkemhez is hozzá fognék, felöltözöm és csak utána kezdek el az arcommal foglalatoskodni. Visszafogott, természetes hatású sminket teszek fel. Ajkaimon halvány rózsaszín szájfény csillog, míg szemhéjam halvány barna, krémszínű színezést kap. Még utoljára a tükörbe nézve megigazítom a hajam és elhagyom a nem túl kicsi fürdőszobát. A táskába beleteszek minden olyan dolgot, ami fontos lehet, köztük a telefonomat és a pénztárcát is. A jobb csuklómra felcsatolom az órámat és miután a lábaimat belebújtatom a cipőbe, kezembe veszem a táskát és elhagyom a sötétségbe borult szobát. Apró, óvatos léptekkel sétálok le a lépcsőn, hiszen nem szeretnék orra esni.
Niall pontosan háromnegyed négykor érkezik meg, amit a csengő megnyomásával jelez. Magamra kapom a kabátomat, a kulcsommal bezárom a bejárati ajtót és a járdán elindulok a kapu felé. A kapu előtt, a járdaszegély mellett parkol a lesötétített ablakos, fekete Range Rover-jével. A járda még mindig le van fagyva és csúszós, ezért megpróbálok lassan sétálni, hogy el ne essek ezalatt a néhány méter alatt. Szerencsémre sérülés és esés nélkül ülök be a kényelmes ülésbe. A szőke hajú fiú a kormány felőli ülésen ül és csillogó szemekkel és mosolyogva figyel engem.
- Szia - egy öleléssel és egy hosszúra nyújtott arcra puszival köszönt. Ajkain percekkel később is, mikor már a ház elől is elhajtunk, ott díszeleg az a boldog mosoly, ami engem is boldogságra késztet. Niall-nek meg van az a kisugárzása, amitől az embereknek jobb kedvük lesz és rájuk is átragad a fiú boldogsága. Ez történt most velem is.
- Egy pillanat és jövök - miután megállunk az autóval, kikapcsolja a biztonsági övét és szinte kiugrik a járműből. Nem megyek utána, az ablakon át figyelve a mellettünk elhaladó autókat türelmesen várok, hogy visszatérjen. Ez gyorsan be is következik, hiszen néhány perc elteltével újra visszaül mellém, viszont most egy virágcsokor is van a kezében - Ezt neked hoztam.
- Nagyon szépen köszönöm - a csokrot a kezembe fogom, míg óvatosan áthajolok az ő oldalára, hogy egy puszit lehelhessek az arcára és visszahuppanok a helyemre, hogy folytathassuk az utunkat. Ez a csokor is, éppen úgy, mint az előző, hatalmas. Több fajta rózsaszínű virágok vannak benne és a szárán egy szintén ilyen színű csomagolás található. Nem csak a kinézetük szép a virágoknak, hanem az illatuk is mesés, ami már betöltötte a kocsi belsejét - Gyönyörű.
- Te vagy a gyönyörű - míg a száján kiejti ezt a néhány szót, rám néz, de aztán újra az útra összpontosít. Arcomra pír kúszik a bókja hallatán, hiszen váratlanul értek szavai, viszont kétség kívül jól esett az amit az előbb mondott.
Kevesebb, mint húsz perc autókázás után megérkezünk, mint kiderült Niall házához. Már korábban is voltam itt, de akkor az út rövidebbnek tűnt, mint most. A kapuk kitárulnak a jármű előtt és lassan begördülünk a garázs elé. Miután beérünk, a kapuk visszazáródnak mögöttünk, így megnyugtatva minket, hogy senki sem fog bejönni a területre. A csokrot és a táskát szorosabban fogom kezeimbe és kilépek a hűvös, késő téli londoni levegőre. A Nap már lassan kezd lemenni, és a lemenő sugari narancssárgásan világítják meg a nagy udvart, amin már ismerősen köszöntenek a növények. Niall mellém lép és derekamat átkarolva terel a bejárati ajtó felé. Mikor belépek a meleg rögtön megcsap, ami kellemesen járja át az ez alatt a néhány rövidke perc alatt átfagyott testrészeimet. A fiú miután leveszi magáról a kabátját és cipőjét, az enyémeket is lesegíti.
- Remélem nem baj, hogy ide jöttünk. Gondolom te is hallottad a rólunk szóló pletykákat és találgatásokat, ezért nem szerettem volna olyan helyre menni ahol bárki is megzavarhat minket.
Az előszobában ácsorgunk, furcsa módon még nem kapcsolt villanyt sem, viszont hamar észre is veszem ennek az okát. A hátam mögött gyertya sor helyezkedik el, közöttük pedig rózsaszirmok vannak elszórva. Kíváncsi tettek ezek az apró tárgyak, ezért a mellett álldogáló fiú felé fordulok és kérdő pillantást vetek felé. Ajkait újra mosolyra húzza, kezeit összekulcsolja az enyémekkel és a gyertyákkal és szirmokkal kirakott úton elindulunk. Az egész házban sötétség uralkodik, csak a gyertyák adnak némi fényt. A rögtönzött út az ebédlőbe vezet, ahol még csodálatosabb látvány tárul a szemem elé. A hosszú asztal helyett egy  nem túl nagy asztal van elhelyezve, amin szintén gyertyák fénylenek. Két szék van mellette, amik körül is fénylő kis mécsesek vannak. Az asztal közepén egy vörös rózsákból álló csokor kapott helyet, de még kettő boros pohár és étellel megpakolt tányér is van a romantikus fényben lévő asztalkán.
Ámulva nézek Niall-re, alig jutok szavakhoz. Csodálatos a látvány ami szemem elé tárul. Még soha egy fiú sem tett értem ilyen dolgot, ez pedig számomra csodálatra méltó.
Míg én a megterített asztalt bámulom, Niall az eddig a kezemben lévő csokrot egy vízzel megtöltött vázába helyezi és a konyhapultra teszi le. Valószínűleg nem ennek kéne lennie a legfontosabb dolgomnak, de előkapom a telefonomat és lefényképezem a szőke hajú fiú által előkészített randi helyszínét. Egy titokzatos köszönő szöveg után posztolom is instagramra, de utána lenémítom készülékemet és táskám mélyére süllyesztem, hogy élvezhessem, ezt a varázslatosnak ígérkező estét.
- Gyere - lép mellém ma esti randi partnerem, de mielőtt még az asztalhoz kísérne, kiveszi a kezemből a táskámat és a nappaliban lévő kanapéra teszi. Ezután visszatér hozzám és az asztalhoz lépdelünk. A széket kihúzza nekem és miután ráülök, be is tol vele. A rózsa csokor már lekerült az asztalról, így akadály nélkül láthatjuk egymást. Ő is helyet foglal a szemben lévő széken és a boros poharat a kezébe véve, koccintásra emeli azt.
- Koccintsunk az előttünk álló estére.
- Az estére - a vörös folyadékkal megtöltött poharak hangosan koccannak, mikor összeérnek. Eközben a mozdulat közben, egymás szemébe nézünk, de még akkor is, mikor belekortyolunk az italba. Az édeskés bor kellemesen csordul le torkomon, ami még többet kíván, de nem áll szándékomban lerészegedni, azért visszateszem a tányérom elé, amin a gőzölgő, étvágy gerjesztő vacsora van.
- Remélem nem baj, hogy lefényképeztem - két falat közben szólalok meg és egyik kezemmel a körülöttünk lévő fénylő gyertyákra és rózsaszirmokra mutatok - Feltettem instagramra a képet, de nem jelöltelek meg rajta.
Félve mondom az utolsó mondatom, hiszen nem esne jól, ha azt mondaná, hogy ezt nem szabadott volna tennem és, hogy töröljem le most. Viszont mikor mosoly kúszik arcára, megnyugodok és a kő leesik szívemről.
- Nem baj, hogy kiposztoltad. Örülök, hogy tetszik - igéző, kék szemeivel a lelkemig tud hatolni és az ilyen pillanatokban meg is ijedek, hogy kiolvassa belőlem a tervemet - Azt hiszem, tudnod kell, hogy ez nem csak az én érdemem, hanem Harry-é is. Ő gyújtotta meg a gyertyákat, mire ide értünk, meg segített az ötlet kitalálásában is.
- Szóval, akkor Harold itt hallgatózik valamelyik szoba ajtaja mögül?
- Nem - hangja vidáman csendül fel - Már nincsen itt, csak ketten vagyunk. Mikor mi megérkeztünk a hátsó ajtón osont ki úgy, hogy ne vedd észre, hogy ő is itt volt.
A vacsora következő percei egymás társaságát élvezve, halk beszélgetés mellett telik el. Szavainkat halkan ejtjük, hiszen félő, hogy a hangosabban kiejtett szavak lerombolnák ezt a csodálatos pillanatot. A társalgásunk közben végig egymás szemébe nézünk, míg arcunkon boldog mosoly húzódik. Apró, csetlő-botló dolgokról kérdezzük egymást, amik viszont még fontosak lehetnek akár egy párkapcsolatban akár az én könyvemben.
- Ez nagyon finom volt - tele hassal dőlök hátra a székemben és  úgy érzem, hogy már egy falat sem menne le a torkomon - Te készítetted?
- Igen - válaszától meglepődök, ami valószínűleg az arcomon is látszódik, hiszen arcán egy büszke, magabiztos mosoly jelenik meg - Azt hitted, hogy egy puccos helyről hozattam?
- Megfordult a fejemben, hogy egy neves étteremből hozattad. Tudom, hogy nagyon szeretsz enni, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz főzni is.
- Azt hiszem ez egy dicséret, szóval köszönöm szépen - poharából megissza az utolsó korty bort is és a szélet kitolva, feláll az asztaltól és mellém sétál. Kezét felém nyújtja, amit én el is fogadok és felállok ülőhelyzetemből. Az asztalon lévő gyertyákat elfújja és összekulcsolt kezekkel a nappaliba sétálunk át. A dohányzóasztal tele van rakva mécsesekkel, amik fényt adnak a sötétségbe borult szobának. A gyertyák által kialakított kör közepén egy tál eper és folyékony csoki van, amik már távolról is elég íncsiklandóan néznek ki. Niall lassan a kanapéhoz vezet, kezébe veszi a két tálat és egymás mellett szorosan elhelyezkedünk a garnitúrán.
Lábaink, karjaink teljesen összesimulnak, szinte eggyé olvadunk. A közelsége miatt melegség jár át,jól érzem magam mellette. Mikor találkozunk, mindig boldogabb leszek és kezdem azt érezni, hogy szeretem mikor a közelemben és olyankor olyan, mintha egy teljesen más ember lennék. Viszont ez mind szép és jó és, ha nem csak a cselszövésem áldozata lenne, akkor azt mondanám, hogy szívesen alkotnék vele egy párt hazugság és mindenféle hátsó tényező nélkül. De a könyv miatt nekem nem szabad többet éreznem, mint egy átlagos ember iránt, mert akkor annak én is megfogom inni a levét. Ahogy most a helyzet kinéz, ebből az egészből csak rosszul jöhetek ki.
Niall egy méretes, szinte már vörös színű epret a csokoládéba márt és a számhoz emeli. Fogaim lágyan hasítják át a gyümölcs húsát. Az íze is éppen olyan jó, mint a kinézete. A ráfolyatott csokitól még édesebbé vált és egy különleges aromát is adott neki. A megmaradt darabot a szőke fiú eszi meg és mielőtt még megint a számhoz tenne egy piros földiepret, én teszem meg ugyanazt a mozdulatot, amit ő az előbb. Felé nyújtom a kezemben tartott gyümölcsöt, az ő keze is megmozdul és megfogja azt a testrészem, amiben az édesség van. Finoman a szájához vezeti és leharap a csokis desszertből egy darabot, de közben szemét le nem veszi rólam. A másik fele az én számban landol, de mozdulataink közben nem szakítjuk el a szemkontaktusunkat.
Tengerkék szemei csillogóan fénylenek, míg az ajkam és a szemem között cikázik velük. Szinte már könyörgően pislog felém, hogy megadjam neki a jelet, amit már egy ideje vár. Ajkamat mosolyra húzom és neki nem is kell több, akcióba lendülnek. Közelebb húzódik hozzám és azt a néhány centiméter távolságot is megszünteti az ajkaink között. A két testrész lágyan, lassú csókban forr össze, amit a gyomromban felébredő pillangók kísérnek. Kezemet a nyakára teszem, így közelebb húzva őt, míg Niall a derekamnál fogva emel át az ölébe, hogy kényelmesebb legyen a pozíciónk. A csók nem tart sokáig, de abban a néhány kis röpke másodpercben mégis úgy érzem, hogy megszűnik körülöttem a világ és csak Ő és Én létezünk. Nem vesztegeti sokáig az idejét, egy röpke lélegzetvételnyi idő után újra lecsap ajkaimra, amik már ismerősen köszöntik az ő puha és formás ajkait.
- Légy a barátnőm - alig hallhatóan, szaporán lélegezve teszi fel ezt a kérdésnek nem mondható mondatot. Elhúzódok, hogy szemeibe tudjak nézni. Félelmet és vágyat sugallnak, az enyém viszont valószínűleg a meglepettségtől tágra nyíltak. Halkan kiengedem a bent tartott levegőt és számat szólásra nyitom és kimondom azokat a szavakat, amitől lehet, hogy nagyon boldog lesz, de lehet, hogy összetöröm a szívét.