2015. február 7., szombat

Seventh Side - A mélybe nézni s a pillanatnak élni



Niall Horan
 A Nap még alig kelt fel, de én már  kezemben a telefont szorongatva idegesen járkálok fel-alá a nappaliban. Fel akarom őt hívni, viszont valami mégis meggátol benne. Félek. Nem tudom, hogy mitől és, hogy miért, de félek.
- Haló - hosszú csöngés után egy álmos hang szól bele a készülékbe - Ki az?
- Szia, Harry Niall vagyok. Azért hívlak, mert tegnap elhívtam Maynat randira, de most nem merem felhívni, hogy mikor ér rá és fogalmam sincs, hogy - számból a szavak megállás nélkül áradnak ki és még azt is nehezen veszem észre, hogy Harry a szavamba vág.
- Nyugodj le és mondd el még egyszer, hogy minek a jó égnek hívtál fel reggel hét órakor, mikor még a Nap is alszik? - nyugodtan beszél, de hanglejtésében érzek egy kis parányi dühöt is. Hangosan kifújom az eddig a tüdőmben lévő levegőt és immár nyugodtabban újra beszélni kezdek.
- Tegnap miután elmentetek Mayna még itt maradt egy kicsit és elhívtam randizni. Igent mondott és abban maradtunk, hogy majd hívom, hogy mikor ér rá. Én viszont nem tudok tovább várni, de mit szólna, ha most hívnám fel? Nem nézne rámenősnek? Mi van, ha viszont nemet mond? Ha igent akkor hova vigyem? Azt sem tudom, hogy mi a kedvenc étterme vagy, hogy mit szeret csinálni. Örülne neki. ha elvinném Párizsba? Mondjuk az Eiffel toronyhoz aztán meg egy romantikus vacsorára - újra visszatér az idegességem és ennek következtében sok sületlenséget hadarok el.
- Niall, nem hiszem, hogy egy puccos vacsorára vágyik Párizsban. Bár kétség sem férhet hozzá, hogy annak minden nő örül, de szerintem valami kevésbé fényűzőbb helyre kellene vinned. Szerintem hívd fel nyugodtan, de ne most mert még korán van, hanem egy-két óra múlva. Ha ma esetleg nem ér rá, akkor ott a következő nap, ha akkor sem akkor azután is van ezer meg egy nap. Ha találkozni akar veled, akkor időt fog rád szakítani bármennyi dolga is van. Szóval szerintem hívd fel, baj nem lehet
belőle - szavai életmentően hatnak rám, hiszen már közel vagyok a megőrüléshez.
- Akkor ne foglaljak repülőjegyet a Párizsba tartó repülőre?
- Ne - jól esően nevetünk fel a már szánalmasnak mondható kérdésemen - Komolyra fordítva a szót Niall. Add önmagad és meglátod, hogy Mayna értékelni fogja a hétköznapiságodat és ha van egy kis esze, nem hagy elveszni téged.
- Köszönöm Harry. Nem csak ezt, hanem mindent - fejemben végig pörögnek az eltelt éveknek a pillanatai. Voltak rosszak és jók is egyaránt, de mindegyikben volt valami közös. Mi nem csak öt fiúból álló banda vagyunk. Mi barátok vagyunk, akik inkább már testvérekként tekintenek a másikra. Mi egy család vagyunk  - Köszönöm, hogy megismerhettelek.
- Ne nekem köszönd, hanem a sorsnak. Ha aznap valamelyikünk nem megy el a meghallgatásra, akkor lehet, hogy nem lennénk itt. Sőt, One Direction sem lenne, de ez mind csak lehet, meg mi lett volna ha szöveg, szóval nem is érdemes rá gondolni. Inkább mond, hogy mit tervezel.
- Van egy nagyon jó ötletem, ami szerintem nem felvágós, de romantikus. Szeretném, ha ez egy szép emlék lenne a számára és a számomra is, ha ez az egész közöttünk nem jön össze. Egy elfelejthetetlen pillanatot szeretnék neki okozni.
- Ne aggódj, biztos tetszeni fog neki, de ha még se jön össze, akkor azzal csak ő fog veszíteni.
Ezután még néhány mondatot váltunk, de aztán bontjuk a vonalat. Kicsit lenyugtattak Harry szavai, hiszen nagyon sok fontos és igaz dolgot mondott, de bennem még is van némi félelem. Nem akarom, hogy rosszul süljön el ez az egész. Igaz, hogy még nem nagyon ismerem és szerelmes se vagyok belé, de mégis fájna, ha elveszítenék egy olyan csodálatos lányt, mint őt. Mert tudom, hogy ő egy tisztességes ember, aki önszántából nem lenne képes csalódást okozni másoknak és nem is verne át másokat.
A falon lévő óra mutatója hamarosan a kilencest is eléri. A Nap már régen az ég magaslataiban jár, s fényt áraszt az olvadozó hótól nedves tájra. Az utakon egyre több autó halad el és ez által egyre zajosabb lesz az eddig halk utca. Fejemben is hasonló zaj van. Különféle gondolatok cikáznak át rajta, negatívak csatákat vívnak a pozitív feltevéseimmel. Szívem hevesen dobog, kezem reszket, félek és egy pillanatra megdöbbenek, mikor a telefonom képernyőjén felvillan a lánynak a neve, aki már kora reggel óta kering gondolataimban. Nem tétovázok, azonnal elhúzom a zöld ikont, így szabad utat hagyva csilingelő, lágy hangjának.
- Szia Niall. Remélem nem ébresztettelek fel a hívásommal - ha tudnád, hogy azóta várok erre a pillanatra, mióta elmentél. Ha tudnád, hogy úgy hiányzott a hangod, mint halnak a víz, vagy madárnak a repülés.
- Szia Mayna. Nem, már egy ideje ébren vagyok - arcomon letörölhetetlen mosollyal szólalok meg.
- Nem akarlak zavarni, vagy valami hasonló, csak azért kerestelek, hogy délutánra van-e valami programod? Ha ráérsz, arra gondoltam, hogy csinálhatnánk valami közös programot - ő hív randira? De hiszen tegnap én már ezt megtettem. Én akartam tőle ezt megkérdezni, de sajnos megelőzött.
- Már én is hívni akartalak, hogy mikor érnél rá, hogy találkozzunk. Viszont ha jól vettem ki a szavaidból, akkor ma délutánra nincs programod, ugye? Mert nekem sincsen.
- Nekem ma tökéletes lenne - válaszától, szinte az egekben érzem magam. Nagyon örülök neki, hogy ma találkozunk, randizunk - Hova megyünk? Mert akkor alkalomhoz illően kell öltöznöm.
- Az legyen még az én titkom. Nem kell estélyiben vagy valami hasonlóban jönnöd, csak öltözz fel olyan ruhába ami melegen tart és amiben jól érzed magad - gondolatban már most a délutánt tervezem. Fel kell hívnom néhány embert, hogy végre hajthassam a tervemet - Három órára érted megyek.
- Rendben - mikor megszólal, az előbb elkalandozott gondolataim közül rángat ki eme szavával – Akkor délután találkozunk. Viszlát Niall.
- Szia Mayna.
A fejemben már körvonalazódtak a nap további részéről a terveim, viszont ehhez segítségre van szükségem. Kezemből nem teszem le a telefont, már rögtön az előbb bontott hívás után tárcsázom azt az embert, aki most segíteni tud nekem. Néhány csörgés után fel is veszi, és sietve el magyarázom neki a terveimet. Nehezen, de belemegy és megígéri, hogy délutánig előkészíti a randevú egy kulcs fontosságú darabját. A fejemben lévő képzeletbeli listán ezt a pontot kipipálom, és a következőre ugrok, ami az ételnek a beszerzése. A hűtő tele van, hála annak, hogy nem rég vásároltam be. A benne lévő dolgokból összeállítok néhány íncsiklandóan kinéző szendvicset és szalvétákba csomagolom. Óvatosan a piknik kosárba pakolom őket, aztán pedig forró kakaót készítek, és két termoszba öntöm és a szendvicsek mellé helyezem őket. A nappali egyik szekrényéből előkeresek néhány vastag plédet és a kosárral együtt a kocsi csomagtartójába pakolom őket. Még rengeteg időm van, de nem szeretném, ha esetleg itt felejteném ezeket, mert akkor fuccsba menne a délutáni tervem. Miután felérek a garázsból, fel hívom azt az embert, akivel nem is olyan régen beszéltem, hogy megtudjam, hogy hogyan halad az előkészülettel. Szerencsére ez miatt nem kell aggódnom, hiszen azt mondja, hogy minden rendben van és én hiszek is neki.
A nap következő néhány órájában izgatottan rohangálok a lakásban. Az izgatottság egyre jobban úrrá lesz rajtam s az idő is gyorsan telik én pedig egyre jobban azt érzem, hogy késésben vagyok. Már háromnegyed kettő is régen elmúlik, mikor a zuhany alá állok. Samponnal megmosom a hajamat, míg tusfürdővel alaposan átdörzsölöm minden pontomat, hogy még véletlenül se maradjon száraz testrészem. A zuhany alól kilépve egy tiszta törölközőt tekerek csípőm köré, és egy hajszárítóval pedig rászárítok a hajamra, hiszen, vizes hajjal nem indulhatok el és időm pedig már nincsen arra, hogy magától száradjon meg. Ez után még vizes részeimet áttörlöm a törölközővel és egy tiszta alsót magamra rángatva a ruhás szekrényhez megyek, hogy kiválasszam, melyik darabokat vegyem fel. Sokat nem totojázok vele, egy fekete színű farmernadrágot, egy fehér pólót és szintén egy fekete színű pulóvert veszek fel. A polcról még leemelek egy sapkát és miután a zokni is a lábamon van, lerobogok a nappaliba. Felkapom a kocsi kulcsot a telefonommal és a pénztárcámmal együtt, belebújok a cipőmbe és már megyek is a garázsba, hogy beülve az autómba elindulhassak.
Három óra előtt néhány perccel érek Mayna háza elé. Egy üzenetben ezt közlöm is vele és hamarosan meg is jelenik a kapuban. Szinte kiugrok az ülésből és átsietek a másik oldalra, hogy kinyithassam neki az ajtót. Mosolyogva fogadja eme gesztusom és miután elhelyezkedik az ülésben, én is elfoglalom a sajátomat. Mielőtt még a kulcsot elfordítanám, és a motor felbőgne, a hátsó ülésre tett csokor felé nyúlok. A piros színű virágokból készített csokrot a kíváncsian pislogó lány felé nyújtom. Arcvonásaiból azt veszem, ki, hogy meg van lepődve és hálája jeléül egy puszit hint az arcomra.
A motor felbőg, a kerekek megmozdulnak és az autó elindul. Lassan, nyugodt tempóban haladunk a forgalmas utakon, nem sietünk sehova. A belső teret a rádióból áradó halk zene és Mayna szavai tölti be. Most éppen a mai napját meséli. Azt mondja, hogy nagyon izgult mikor reggel felhívott és azt hitte, hogy vissza fogom utasítani. Mikor elmondom, hogy én is hogyan éreztem, a meglepődöttség jelei jelennek meg rajta. Az út további részében folyamatosan azt kérdezgeti, hogy hova tartunk és mit fogunk csinálni. Természetesen egy kérdésére sem adok pontos választ és próbálom nem kimutatni, hogy mennyire örülök kíváncsiságának. Közben már London forgalmas utcáit is elhagyjuk és helyét a fákkal és természettel teli út veszi át. Nem sokkal később egy földútra térünk le, amin haladva elérünk egy tisztásra. A kulcsot elfordítva a motort leállítom és mosolyogva a kíváncsian körbe pillantgató lány felé fordulok.
- Hol vagyunk? - izgatottan kérdezi, miközben tekintetét a tájon vezeti végig.
Nem válaszolok, a biztonsági övet kikapcsolom és kiszállok az autóból és Mayna oldalára sétálok.
- Gyere - nyújtom a kezem felé, és ő bátortalanul, de elfogadja a kezem és kilép a fűre. Ezután a csomagtartóhoz sétálok és kiveszem onnan a piknik kosarat és a plédeket. Az utóbb említett darabokat az egyik alkaromra terítem, a kosarat a kezembe fogom, a másikkal pedig Mayna derekát átölelve terelgetem őt a helyes irányba.
- Piknikezni fogunk? - erre a kérdésére sem válaszolok, csak némán lépkedek előre, fel a dombon.
Néhány perces séta után felérünk a dombtetőre ahonnan elénk tárul a két domb között húzódó völgy. Megállok, mikor észreveszem, hogy az eddig mellettem haladó lány eltűnt. Magam mögé nézek és látom, hogy ledermedve áll egy helyben és maga elé mutogat.
- Ez most tényleg az amire gondolok? - álmélkodva kérdezi. Arcán már az ámulat helyett mosoly terül szét és boldogságtól csillogó szemekkel tekint rám.
- Miért, mire gondolsz? - nevetve kérdezem tőle, miközben elindulok lefelé a dombról a völgy irányába. Néhány másodperces késéssel ő is utánam indul, és mikor lassítok, mellém is ér. Hamar le is érünk a völgybe ahol Maynán már megjelennek az izgatottság első jelei.
- Sziasztok - köszön az előttünk álló Dylan aki velünk fog tartani az úton. Mi is köszönünk neki és miután a férfi ismerteti velünk a szabályokat, hogy miket szabad tenni és mit nem, beszállunk az elég méretes kosárba. A kis ajtó bezáródik mögöttünk és percek múltával már a földtől távolodunk el, a felhők felé haladva.
- Elfelejtettem megkérdezni, hogy esetleg nincs-e tériszonyod - zavartan nézek a mellettem álldogáló lányra - Még nincs túl későn, szóval megkérdezem most. Van tériszonyod?
- Ne aggódj Niall, nem félek a magasban - mosolyogva válaszol, miközben tekintetét le nem veszi az alattunk húzódó tájról - Csodálatos.
A hőlégballon korlátjának dőlve figyeli a kilátást. Az elején még féltem, hogy nem fog neki tetszeni az ötlet és félni fog idefent a magasban, de nem ez történt. Boldognak tűnik, és ahogy látom, nagyon élvezi, hogy itt van fent. Mivel elég nagy a hely a hőlégballon fedélzetén, a túl oldalon lévő Dylan nem zavar minket abban, hogy gondtalanul beszélgessünk.
- Éhes vagy? - nézek fel rá, miközben a piknik kosárhoz hajolok le, hogy kivegyek belőle kettő szendvicset és a kakaókat. Bólint, de a válaszára nem sokat várok, hiszen még a reagálása előtt a kezébe nyomom az egyik szendvicset és termoszt. Az egyik plédet a hátára teszem, így megvédve őt a megfázástól, utána én is magamra kapom a másikat és a szendvics falatozásába kezdek.
Mikorra London épületei és utcái felé érünk, az égen lévő narancssárga korong a horizont alá kúszik, s körülötte mindent a saját fényére színez. Mayna ámulattal figyeli ezt a jelenséget, hiszen az itteni házak ablakaiból nem sokszor látni, főleg nem ilyen szépen. Körülöttünk minden néma csöndbe burkolózik, miközben a Naplementét nézzük. Mintha a Föld megszűnt volna forogni, mintha nem létezne más, csak ő és én. Csak mi. A sárga korong még percekig még látható, de aztán eltűnik, hogy holnap egy újabb napot hozzon magával.
A csendet egy torokköszörülés töri meg. Gondolataimból kiszakadva, csodálkozva nézek körbe, de mivel nem veszek észre semmilyen különös dolgot, újra a tájba merülök. Néhány másodperc múlva egy hangosabb, az előzőhöz hasonló hangot hallok, de párosul hozzá az is, hogy valaki megütögeti a mellkasomat. Mikor meglátom, hogy mi történt, zavartan húzódok el, s tőle néhány lépésnyire állok csak meg.
- Ne haragudj - csak ennyit tudok kinyögni. Látom az arcán, hogy meg van hökkenve és félek, hogy ezzel a váratlan öleléssel, most elrontok mindent. Nem tudom, hogy mikor ölelhettem át, de valószínűleg akkor cselekedtem, mikor a Naplementét néztük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nekem nem esett jól, sőt, elmondhatatlan érzés volt őt a karomban tartani és perceken át ölelni. Remélem, hogy még lesz erre lehetőségem és nem fog magától ellökni, mint egy rongybabát - Nem tudom, mikor történt, kérlek ne..
- Ne Niall, semmi gond. Nem kell szabadkoznod. Örülök, hogy megöleltél, mert így még különlegesebbé tetted ezt a pillanatot - mondatomat nem tudom befejezni, mert szavamba vág. Miközben beszél apró lépésekben halad felém, s az utolsó szava befejeztével kezeit nyakam köré tekeri és magához húz. Hirtelen ledermedek, de én is átölelem s szorosan karjaim közé zárom. Illata orromba kúszik, míg haja csikizi az arcomat. Olyan jó őt ölelni. Olyan jó lenne, ha így maradhatnánk örökre és nem kellene foglalkozni a körülöttünk lévő dolgokkal. Viszont ezt a pillanatot, mint minden mást is megtöri valami. Az engem ölelő kicsiny test reszket karjaimban, és ettől nem tudok elvonatkoztatni. Bármennyire se szeretném, eltávolodok tőle és egy plédet terítek rá és gondosan betakargatom vele, de annyira, hogy már csak a feje látszódik ki. Hálásan mosolyog rám és a korlátnak dőlve figyeli immár az égen lévő csillagokat. Mellé lépek és mielőtt még bármit is csinálnék, fejét vállamra hajtja. Derekánál fogva húzom közelebb magamhoz és gyengéden, de mégis olyan erősen szorítom, mintha elveszíthetném.
Míg le nem szállunk ugyanarra a tisztásra ahonnan elindultunk, abban a pozícióban maradunk. Egymás karjai közül figyeljük a fényben úszó angol fővárost és az égen lévő fénylő pontokat. Aztán a hőlégballon földet ér és eljött a pillanat, amit nem szerettem volna. Elválunk egymás testétől és a plédekkel és a kosárral karöltve elhagyjuk ezt a helyet. Dylantől elköszönünk és némán, egymás mellett már-már kullogva lépdelünk a kocsi felé. Mikor odaérünk, a csomagokat beteszem a hátsóülésre és miután Mayna elfoglalja a helyét én is átrobogok a saját oldalam felé. Miután a motor felbőg, a hideg autót melegség járja át, így felmelegítve minket. A visszavezető út gyorsabban eltelik, mint az idevezető. Hirtelen azon kapom magam, hogy már Mayna háza előtt parkolunk és még mindig némán egymás szemébe bámulunk. Végül, ezt a kínosnak nem mondható csendet ő szakítja meg halk szavaival.
- Nagyon jól éreztem ma veled magam. Köszönöm ezt a csodálatos délutánt.
- Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásom és, hogy eljöttél ma velem. Nagyon jól éreztem magam a társaságodban és remélem, hogy még megismételhetjük valamikor - reménykedve mondom ki az utolsó szavakat, hiszen valahol, legbelül sejtem, hogy ennek még lesz folytatása, de mégis félek, hogy visszautasít.
- Én is szeretném, ha még lenne ilyen együtt töltött pillanatunk - válasza hallatán arcom felderül, szívem kiugrani készül, hiszen nem utasított vissza. Ez azt jelenti, hogy kaptam egy esélyt arra, hogy meghódítsam őt, hogy megmutathassam neki, mind azt, ami a szívemben lakozik. Közelebb hajolok hozzá és ismét karjaim közé zárom. Most viszont nem nyújtjuk olyan hosszúra ezt a pillanatot, mint az előzőt. Mikor eltávolodok tőle, arcára egy hosszú, lágy puszit lehelek, aminek a hatására arca egy halvány pírba borul. Kabátját szorosabban fogja magához, egy utolsó pillantást vet felém és az ajtót kinyitva kiszáll az autóból. Figyelemmel kísérem, míg a kulcscsomóján lévő kulccsal kinyitja a nagy vaskaput és eltűnik mögötte, és csak aztán indulok el.
Tudom, hogy ma nem sokat beszéltünk. Nem tudtunk meg egymásról még több fontos és kevésbé fontos dolgot, de ez a mai nap, mégis különleges volt. Együtt, egymás karjai között néztük végig a Naplementét és nem féltünk egymáshoz érni. Szavak nélkül is képesek voltunk kommunikálni és a csend, ami közöttünk volt, nem volt kínos csend. Mert minden egyes vele eltöltött pillanat számomra nem kínos, hanem tartalmas, bármivel is töltsük azt ki. 

2 megjegyzés:

  1. Olyan szépen írod le Niall érzéseit :) ez lett a kedvenc fejezetem mind közül.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm és örülök, hogy tetszett a rész :)

    VálaszTörlés