Eleventh Side - Szeretem, mikor...

Niall Horan

A pulzusom az egekbe szökik, mikor percek múltával sem reagál semmit az előző szavaimra. A félelem egyre jobban úrrá lesz rajtam, de próbálom magam türtőztetni és nem kimutatni az érzéseimet. Megpróbálok türelmes lenni és ahelyett, hogy még jobban az őrület határára sodornám magam, a szemeibe nézek. Meglepettséget, boldogságot és riadtságot vélek felfedezni barna íriszeiben. Arcvonása rezzenéstelen, ő is az én mozdulataimat figyeli, ahogyan én az övét.

- Légy a barátnőm - újból megismétlem az előbb elhangzott mondatom, közben pedig apró kezeit az enyém köz veszem és ujjainkat összekulcsolom. Kicsiny keze szinte elveszik az enyémben, ami mosolygásra késztet. Ez is azt szimbolizálja, hogy ő mennyire egy törékeny lány, akit óvni és védelmezni kell. 

Ölemben ficánkolni kezd, de miután megtalálja a számára kényelmes pozíciót, a szemembe néz és végül beszélni kezd.

- Niall - nevemet ajkai lágyan ejtik ki és rájövök, hogy szeretem mikor az ő szájából hallom a saját nevem - te egy nagyon rendes fiú vagy. Alig egy hete ismerlek, de már most érzem, hogy mikor együtt vagyunk, megszűnik körülöttem minden és csak te és én létezünk. A gyönyörű kék szemeid minden pillantásodnál rabul ejtenek és csak arra vágyom, hogy a telt, piros ajkad az enyémen legyen. Mikor melletted vagyok boldogabbnak érzem magam és ez csak a te személyiségednek köszönhető. Bármilyen rossz napom is van, mikor veled vagyok képtelen vagyok a szomorkodásra. A randevúk, amiken eddig voltunk csodálatosak voltak és még mindig alig tudom elhinni, hogy van egy olyan fiú, aki ezt képes értem megtenni. A szavaktól, melyeket a fülembe suttogsz képes vagy zavarba hozni és elfeledtetni velem a körülöttünk zajló eseményeket.

- Mayna - miután monológja végére ér átveszem tőle a szót - szeretem, mikor veled lehetek, mert olyankor igazán boldognak és gondtalannak érzem magam. Szeretem, mikor kicsiny kezeid elvesznek az enyémekben. Szeretem a bugyuta vicceim által kiváltott reakciódat figyelni, hallani csilingelő hangodat és lágy kacajodat. Szeretek elveszni csillogó, barna szemeidben, amikben még azt is látni, mikor igazán boldog vagy. Szeretem érezni, mikor kezeidet derekam köré fonod, meleg ölelésbe hívva ezáltal. Szeretem, hogy elpirulsz, mikor közelebb kerülünk egymáshoz, vagy, ha esetleg kicsit félreérthető dolgot mondok. Szeretem, mikor velem vagy, mert olyankor teljesnek érzem magam.
Kezeimet felé nyújtom, amikkel aztán megfogom az övéit. Ujjaimmal lágyan simogatom kézfejét, miközben arra várok, hogy valamit válaszoljon. Lakkozott körme és igéző tekintete között kapkodom a szemem, de végül megállapodok az ő csokoládé barna színű íriszeinél. Ajkát nyelvével benedvesíti és fejével közeledni kezd az enyém felé. Másodpercek múltával ajkaink egy varázslatos csókban forrnak össze. Puha ajka táncra hívja az enyémet s kezei eközben a hajamban kalandoznak.
- Igen - eltávolodik tőlem éppen annyira, hogy a szavakat kitudja ejteni száján. A hirtelen sokktól leblokkolok és kell egy kis idő, mire feleszmélek, hogy miről is beszél - Leszek a barátnőd, Niall.
Válaszával talán a világ legboldogabb emberévé tett. Ha lehetne, kiszaladnék az utcára és mindenki előtt kikiabálnám, hogy egy ilyen gyönyörű barátnőm van. Mindenkihez odarohannék, hogy elmondjam, hogy most mennyire boldog vagyok. Ha kell a csillagokat is lehozom, hogy ő boldog lehessen és tudom, ha már ő boldog, akkor én is az vagyok.
Kezeimet karcsú dereka köré kulcsolom és egy szeretet teljes ölelésbe hívom. Perceken át ebben a pózban maradunk, kiélvezzük a pillanat szépségét. A házban néma csend honol, amit a csókjaink cuppogása tör meg néha. Egymás szemében, ölelésében és közelségében elveszve fekszünk a kanapén. Kezeink, lábaink és szinte már egész testünk össze van fonódva. Feje mellkasomon pihen, míg én az ott elterülő hajtincseivel játszadozom. Egy-egy tincset az ujjaim közé veszek, feltekerem az egyikre, aztán pedig leengedem és visszateszem a többi közé. Így megy ez, amíg ő meg nem szakítja ezt a némaságba burkolt romantikus pillanatunkat azzal, hogy megszólal.
- Mit fognak hozzá szólni a rajongóid, ha kiderül, hogy együtt vagyunk? - halkan teszi fel kérdését, szinte alig hallom szavait. Apró kezével a pólóm szegélyét piszkálgatja, de miután ezt megunja, a kezem tanulmányozásába kezd.
- Nem érdekel - nem gondolom át a válaszom, azt mondom ami először a gondolataim közé kerül. Viszont amint kimondom, meg is bánom, hiszen nem így gondolkodom az egészről. A rajongók miatt vagyok ott ahol és szinte mindent nekik köszönhetek. Igenis számít számomra a véleményük - Vagyis ez nem teljesen igaz. Tudják, hogy fontosak nekem és, hogy hálás vagyok nekik, hogy ennyi szeretettel halmoznak el, de el kell fogadniuk, hogy most már van egy lány mellettem. Ők is tudják, hogy egyszer mindannyiunk családot fog alapítani és ezt senki nem akadályozhatja meg. El kell fogadniuk, hogy minden véges és semmi sem tart örökké.
- Mi van, ha fenyegetőznek vagy, ha majd olyan pletykákat fognak terjeszteni, hogy én mekkora pénzéhes vagyok meg pasifaló meg hasonló. Akkor is hinni fogsz nekik?
- Nem fogok nekik hinni. Bízok benne, hogy ilyen nem lesz, de ha mégis, akkor én neked fogok hinni és nem a hülye pletykáknak. Viszont tudják, hogy ha téged bántanak, akkor engem is bántanak. De kérlek, ha ilyenre majd sor kerülne akkor szólj nekem és én leállítom őket.
- Rendben - ujjainkat összekulcsolom és feje búbjára egy lágy puszit adok. Szabad kezemmel a derekát ölelve húzom közelebb magamhoz és azt ott is tartom, miközben ujjaimmal gyengéden simogatom pólója alól kivillanó bőrét - Félek, hogy rosszul fognak reagálni. Félek, hogy megpróbálnak majd minket szétszedni. Attól is rettegek, hogy ha ez esetleg mégsem megy közöttünk, és úgy döntünk, hogy külön utakon folytatjuk, mi lesz a barátságunkkal? Nem akarlak elveszíteni se úgy, mint egy fiút, akivel egy párt alkotok, se úgy, mint egy nagyon jó barátot. Ha pedig sikerülni fog nekik, hogy minket eltávolítsanak egymástól, én abba beleroppanok. Már most egy jó barátot fedeztem fel benned, akibe már lassan szerelmes vagyok és mi van, ha az is leszek, mikor mi külön válunk? Mi van, ha mi szeretjük egymást, de még sem lehetünk együtt? Mi van, ha egy külső tényező közénk áll?
- Figyelj rám Mayna - gyengéden eltolom magamtól és úgy helyezkedek, hogy szembe kerüljünk egymással, de mégis olyan közel legyünk egymáshoz, hogy megtudjam fogni a kezét - Felesleges dolgok miatt rágod most magad. Nem szabad rögtön a negatívra gondolni, mert akkor annak nagyobb esélye van, hogy bekövetkezzen. Az már régen rossz, hogy úgy állsz neki még az elején is a dolgokhoz, hogy minden rosszat felsorolsz. Igen, az tényleg lehet, hogy pletykálni fognak és szét akarnak majd minket szedni, és? Téged ennyire érdekel mások véleménye? Mert engem egyáltalán nem. Rengetegen lesznek, akik azért fognak minket utálni, mert együtt vagyunk, de nekünk ez csak jó lesz. Mert, ha vannak utálóink, abból tudni fogjuk, hogy valahol még is jó, amit teszünk. De azoknak a véleményükkel nem kell foglalkozni, mert velük szemben lesznek azok, akik minket támogatni fognak. Én pedig melletted leszek, amíg csak azt nem mondod, hogy elég és támogatni foglak, bármi is történjék. Szóval ne foglalkozz azzal, hogy mi lesz majd néhány hét, hónap múlva. Gondolj arra, hogy most együtt vagyunk és boldogok vagyunk. Más nem számít.
- Igen, igazad van - nagyot sóhajtva mondja, miközben tekintetével az enyémben mélyed el - de mindig is olyan ember voltam, aki félt attól, hogy elveszíti a számára fontos személyeket. Már rengeteg ember van, aki kilépett az éltemből és minden egyes ilyen lépésüknél, megtorpantam és összetörtem. Fájt, hogy elmentek és azt az érzést nem akarom még egyszer átélni. Nem akarom megtudni, hogy milyen érzés, mikor téged is elveszítelek, mert azt már nem viselném el. Tudom, hogy csak a jó dolgokkal kellene foglalkoznom, de ezek a rossz emlékek mindig visszahúznak. Tudom, hogy most boldognak kellene lennem és az is vagyok, de mégis bennem motoszkálnak azok a szomorúság és bizonytalanság felé terelő kérdések. Próbálok felejteni, nem törődni vele, hogy mi történt ez előtt, de mégis a múltam marad és bárhogy akarom is, nem tudom kitörölni sem az emlékeimből, sem a szívemből. Főleg nem azt az érzést - szemei könnyekkel telnek meg, amikből ki is csordul az első, amit még több sós csepp követ. Hosszú pilláit lehunyva próbálja visszatartani őket, de látom rajta, hogy küzd a zokogás ellen. Nem tétovázok, kezeimet dereka köré fonom és szorosan átölelem. Fejét amint vállamra hajtja ki is szakad belőle a zokogás. Egész teste remeg, most jön ki belőle az a feszültség és fájdalom, amiről talán még senkinek sem volt képes beszélni. Hátát lágyan simogatom, míg fülébe halk, megnyugtató szavakat suttogok. Rossz érzés őt így látnom, viszont tudom, hogy megvan az oka a kiborulásának, amit nem is firtatok. Ahelyett, hogy kérdezgetném, hogy mi történt vele, gyengéden ringatom, hátát simogatom, míg zokogása csendes sírássá nem vált.
- Bármi is történt veled régebben, tudnod kell, hogy én mindig itt leszek neked. Nem kérdezősködök, hogy mi volt, de ha valakinek beszélni szeretnél róla, akkor szívesen meghallgatlak - homlokára egy nedves puszit nyomok, ami után ő el is távolodik tőlem. Könnyektől nedves tekintetét rám emeli és úgy néz rám, mint egy reményvesztett kislány. Arca nedves a lecsordult sós cseppektől, ajka lefelé görbül és még mindig szipogva szorongatja ujjaimat. Elengedem a kezeit és felállok, de miután visszatérek néhány zsebkendővel, újra kezeim közé veszem az övét és megnyugtatóan simogatom azt. A zsebkendőket elfogadja, és le is törli velük a már félig felszáradt könnyeit.
- Sajnálom, hogy most így kell látnod - hangja szomorúan csendül fel, de mégis van benne egy kis mosolygásra méltó is. Szavaiban azért kér bocsánatot, mert kisírt szemekkel, elkenődött sminkel, szeme alatt fekete csíkokkal ül most előttem, de én ezt egyáltalán nem bánom. Nem zavar, hogy így kell látnom, mert én azt vallom, hogy egy kapcsolatban mind a két félnek meg kell ismernie egymás jó és rossz napjait. Nem csak akkor kell egymás mellett lenniük, mikor boldogok, hanem akkor is mikor a jókedvet a sírás és a szomorúság váltja fel.
- Elfolyt sminkel is ugyanolyan szép vagy, mint smink nélkül vagy vele - szájára egy lassú, lágy csókot hintek, ami után elpirulva, szemeit lesütve szólal meg.
- Pedig elég viccesen nézhetek ki fekete csíkokkal a szemem alatt - felnevet és mosolya engem is mosolygásra késztet. Tudom, hogy még van a kacajában egy kis szomorúság, de jobb így látni őt, hogy mosolyog, mint mikor sír.
- Hol is vannak azok a csíkok? Én nem látok semmit - játékosan a karomra csap és kibontakozik ölelő karjaim közül és feláll a kanapéról. A fürdőszoba felé indul, a hozzá vezető utat pedig meg sem kell kérdeznie, mert mikor korábban itt járt, már megmutattam neki. Várok néhány percet, hogy visszatérjen, de mivel ez nem történik meg, utána indulok. Az ajtón kettőt kopogok és csak azután lépek be az elég nagynak mondható helyiségbe, miután bentről egy halk választ kapok. A mosdókagyló előtt lévő tükör előtt áll és a sminkje maradványait próbálja eltüntetni. Széles mosollyal sétálok oda hozzá és háta mögé lépve kezeimmel átölelem őt. Fejemet vállán pihentetem és a tükrön keresztül figyelem, hogy mit csinál. Egy darabig folytatja megkezdett tevékenységét, de mikor észreveszi, hogy őt figyelem, kezét leejti a hasán pihenő enyémekre - Mit szólnál, ha az egyik nap Harryvel és Barbival csinálnánk egy közös programot?
- Az nagyon jó lenne. Eddig szimpatikusnak tűnnek, de szeretném őket jobban megismerni - válaszának nagyon örülök. Jó érzés, hogy meg szeretné ismerni azokat az embereket, akik számomra nagyon fontosak - Mi lenne, ha elmennénk egy piknikes mozira? Tudod olyanra, amit a parkban szoktak megtartani. Egy nagy kivetítőn vetítik a filmet, mi meg a fűbe leterített pléden nézzük azt.
- Ez nagyon jó ötlet. Vihetnénk piknik kosarat és akkor már piknikezhetnénk is - ő is jó ötletnek tartja, mert fejével bőszen bólogat és a piknik kosarat említve szemei felcsillannak - Majd megkérdezem őket, hogy mit szólnak hozzá. Utána pedig majd keresünk egy napot, mikor elmehetünk. Viszont csalódott vagyok, hogy nem én találtam ezt ki hamarabb. Ha hamarabb eszembe jutott volna, elvittelek volna egy ilyen randira.
- Még most is elvihetsz. Majd meglepődök - szemei pajkosan csillognak, amit még a tükörképén is tisztán látok. A következő néhány percben is őt nézem, de ő is ugyanígy tesz. Egyikőnk sem szólal meg, egymás közelségében veszünk el. Mikor arra gondolok, hogy mától egy párt alkotunk, ajkam mosolyra húzódik és szorosabban fogom őt karjaimmal. Még most is alig hiszem el, hogy végül igent mondott. Féltem, hogy esetleg a válasza nemleges lesz, de végig bennem volt a remény. És most, hogy végre magam mellett tudhatom, még boldogabb vagyok, mint akkor, mikor megismertem. Már akkor tudtam, hogy van benne valami különleges, valami, ami felkeltette a kíváncsiságom. Bebizonyítom neki, hogy nem hozott azzal rossz döntést, hogy a barátnőm lett.
A néhány perccel ezelőtti kérdései, kételyei az én fülembe is beleültették a bogarat. Ismerem a rajongóimat és tudom, hogy mire képesek. A bandában már jó néhány kapcsolatot szétszedtek csupán azért, mert ők nem kedvelték az aktuális lányt. Sokszor semmi igazi okuk sem volt az utálatukra. Hamis dolgokat terjesztettek róluk, mindenféle rosszindulatú jelzőkkel illették őket. Pletykákat kezdtek el terjeszteni, amiknek nem volt igazság alapjuk. Ezekre aztán a média is felfigyelt és sorra hozták le őket a különböző magazinokban, tv műsorokban vagy rádiókban. A lányokat is mélyen érintette ez a dolog, de a legjobban a fiúk sérültek meg benne. Mert, ha elhitték a pletykákat, akkor az adott lányban is csalódtak, viszont mikor kiderült ezeknek a hamissága, akkor a rajongóinkban csalódtak. Liamnek a Daniellel való kapcsolata is ezért ment tönkre. A lány már nem bírta azokat a rosszindulatú, rágalmazó szavakat, amiket a rajongók rá mondtak, és ezt Liam is megérezte. Ezért is döntöttek úgy, hogy inkább véget vetnek kapcsolatuknak. Nagyon szerették egymást és a pletykák ellenére is boldogok voltak együtt, de Liam féltette őt a gonosz Directionerektől. Louis, Zayn és Harry is végig ment ezen a procedúrán és mindannyian rosszul jöttek ki belőle. Mert a vége mindig egy szakítás és a rajongók felé irányuló csalódottság lett. Nekem még nem kellett ezen végig mennem és őszintén megmondva, elég volt végignézni, pedig az is elég rossz volt. Bele sem merek gondolni, hogy mit tennék, ha ilyen nálunk is bekövetkezne.
Apró kezei érintésére térek vissza a gondolataim közül. Szemeivel kíváncsian méreget, de ahelyett, hogy bármit is mondanék neki, máson töröm a fejem. Kezeimet elveszem hasáról és derekára vezetem azokat. Apró mozdulatokat teszek, de az ujjaim fürgén mozogna ruhája vékony anyagán. Felsikít, kezeimet próbálja onnan eltolni, miközben nevetése betölti az egész fürdőszobát. Én is nevetve csikizem tovább és próbálom karjaim között tartani, hogy ki ne szabaduljon onnan. Viszont egy rossz pillantást követően ő már a nappali felé szalad. Nevetése megállíthatatlan még akkor is, mikor észreveszi, hogy utána indulok. Néha hátra pillant és egyre gyorsabbra veszi a tempót, ahogy egyre közelebb érek hozzá. A kanapé körül kergetjük egymást és kacajunk között már a szapora levegő vételünk is hallatszódik. Látom az arcán, hogy már elfáradt, de még mindig fut, viszont már lassabb tempóban. Ezt kihasználom és lábaimat gyorsabban szedem. Felsikít és próbál bele adni mindent abba, hogy elmeneküljön, de nem sikerül neki. Hátulról sikerül elkapnom és kezeimet máris az oldalához vezetem, hogy megcsikizhessem. Kapálózik, ugrál, sikít, de nem sikerül neki kiszabadulni a kezeim közül. Végül addig kapálózik, míg nem mind a ketten a kanapén kötünk ki. Egyik kezemmel a mellkasa mellett támaszkodok, hogy ne nyomjam össze, viszont másik kezem még mindig derekán siklik le és fel. Szinte már könyörgően pislog rám, hogy hagyjam abba és nekem meg is esik rajta a szívem.
- Abba hagyjam? - bőszen bólogat - Akkor kérek egy csókot cserébe.
Barna szemeit megforgatja, de aztán kezével a nyakamhoz nyúl és lehúzza fejemet magához. Ajkaink forró és hosszú csókban találkoznak. Az elmúlt néhány órát követően sikerült rájönnöm, hogy most igazán boldog vagyok. Ez pedig csak ennek a lánynak köszönhető.