2015. május 18., hétfő

Twelfth Side - Talán egy rossz döntés volt


Mayna Collins
Ajka még egyszer az enyémhez ér, mielőtt még kiszállnék az autóból. Ujjaim közé fogom a táskámat és a csokrokat és kilépek a csípős szél fújta járdára. Mosolyogva nézem, ahogy elhajt házam elől, de utána az arcomról leolvad a mosoly. Kifejezéstelen arccal megyek be az udvarra, onnan pedig a kellemesen meleg házba. Cipőmet és kabátomat az előszobában vetem le és a kezemben lévő többi dolgot pedig a konyhapultra helyezem. A két nagy méretű virágcsokornak keresek vázat, amikbe aztán vizet töltök, és a nappaliba elhelyezem őket. A táskámat a kezembe kapom, a villanyokat leoltom és az emeleti hálószobámba sétálok. Mindenütt sötétség uralkodik, hiszen már éjfél körül jár az idő. Lassan haladok a lépcsőkön, ügyelve, hogy ne hogy felbukjak valamiben is. Végül aztán sikerül úgy elérnem a szobámba, hogy nem essek el semmiben. A villanykapcsolóval fényt árasztok a szobában, amiben minden pontosan úgy van, ahogy én azt hagytam. A redőny még fel van húzva, ezért odamegyek és egy rántással le is húzom, hogy ne lásson be senki se az ablakon keresztül. Egy tiszta fehérneművel és pizsamával vonulok be a fürdőszobába, hogy vegyek egy gyors zuhanyt, mielőtt még ágyba zuhannék.
Mikorra végzek, a szememből ki megy az álom és úgy érzem, hogy annyi energiám van, hogy még a maratont is letudnám futni. Ez lehet, hogy nem teljesen igaz, de már tényleg nem vagyok annyira fáradt, mint mikor hazaértem. Eleinte nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. A filmnézést most unalmasnak tartom, főzni nincs kedvem és a házban is tisztaság van. És ekkor, mintha villám csapna belém, megszáll az ihlet. A laptophoz rohanok, hogy gyorsan felkapcsolhassam azt. Az asztalon türelmetlenül kopogok az ujjaimmal, már alig várom, hogy folytathassam művemet. Mikorra végre bekapcsol a gép, megkönnyebbülten felsóhajtok és az asztalra kihelyezett dokumentumra kattintok. Másodpercek töredéke alatt megjelennek azok a mappák, amikben már a félig kész változata van egy-egy résznek. Egy új worldot nyitok meg és többet nem is tétlenkedek. Az ujjaim fürgén járnak a laptop klaviatúráján. Nem gondolkodok, csak írom, amit a szívem súg a kezemnek. Nem sűrűn nézek a képernyőre, mert tudom, hogy akkor valami elvonná a figyelmemet, de néha ezért oda pillantok, hogy nem-e félreírtam egy szót. A szavak csak úgy áradnak belőlem, alig tudok leállni. Végül négy óra múlva, mikor már figyelmem is kezd alább hagyni és szemeim leragadni készülnek, a dokumentumot elmentem és kikapcsolom a gépet. Nagyot ásítva bújok be a meleg takaró alá és fejemet a puha párnára hajtom. Az álom hamar ragad magához, amiben a kimerültség is elég nagy szerepet játszik.
A csengő fülsüketítő hangjára ébredek fel. Automatikusan ülök fel és nyitom ki szemeimet, hogy lássak valamit. Hirtelen nem tudom, hogy mi történik, de miután újra megszólal a csengő, a lélegzetem visszaáll a nyugodt tempójára. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantva döbbenten látom, hogy már dél is elmúlt. Nagyot sóhajtok és egy ásítást elnyomva, a puha szobapapucsomba bújva a földszintre indulok. Még mindig a szememet dörzsölöm, mikor a kaputelefonhoz érek. A gombot megnyomom és újra ledöbbenek, mikor a képernyőn feltárul három ismerős arc. A kapuban Niall, Harry és Barbi áll. Nem várakoztatom őket, megnyomom a másik gombot, ami kinyitja nekik a kaput, hogy bejöhessenek a hidegről.
- Sziasztok - arcomon egy lágy mosollyal fogadom őket. Mindannyiukat megölelem, és két-két pusziban részesítem, de Niallnél a puszi csókba megy át. Még kissé álmoskásan csoszogok be mögöttük a nappaliba, ahol a kanapén helyet is foglalunk.
- Minden rendben? Rengetegszer hívtalak és SMS-t is írtam, de semmire nem reagáltál - Niall aggódóan csillogó kék szemeivel pislog rám. Tényleg ennyire aggódott volna értem? Én miért nem hallottam, hogy csörög a telefon? Valószínűleg mélyen az álmok világába merültem, ami kizárta a körülöttem lévő hangokat is.
- Nem igazán tudtam az éjjel elaludni. Azt hiszem már négy óra is elmúlt, mikor végre sikerült és nem hallottam, hogy csörgött volna a telefonom. Ne haragudj - a mondatom elején picit füllentek, hiszen azt nem említem meg, hogy egész éjjel a könyvön dolgoztam. Hangomba és tekintetembe próbálok belesűríteni annyi megbánást, amennyit csak tudok, ami sikerül is, hiszen magához ölel és egy gyengéd puszit hagy homlokomon - Egyébként hogyan kerültök ide? Már nem mintha nem örülnék nektek, csak kíváncsi vagyok, hogy minek köszönhetem a látogatásotokat.
- Niall említette, hogy jó lenne, ha szerveznénk egy közös programot. Mivel nekünk ma nincs semmilyen programunk és Niallnek sem, mi ráérünk, de csak rajtad áll, hogy van-e más terved mára - Harry türelemmel várja a válaszom, csak úgy, mint Barbi és Niall is.
- Még nem terveztem mára semmit, szóval szerintem mehetünk - megkönnyebbülten és boldogan mosolyognak rám. Niall kíváncsian emeli magasba szemöldökét, amit nem tudok mire vélni - Mi az?
- Cuki vagy pizsamában, de így akarsz jönni? - nevetését alig tudja visszatartani, szinte már felrobban. Fejemet lemondóan rázom meg, mikor a hasát fogva nevet ezen a számára oly vicces dolgon.
- Megyek, elkészülök. Addig is érezzétek magatok otthon - a göndörnek és barátnőjének címezem eme mondatom. Egy halvány mosoly kíséretében felállok és az emeletre vezető lépcső irányába indulok. Lassan haladok felfele, még nem igazán tértem magamhoz az ébredés és vendégeim jelenléte óta. Mára igenis volt tervem. Folytatni akartam a könyvemet, hogy a néhány nap múlva esedékes találkozóra, amit a menedzseremmel fogok lefolytatni, készen legyen legalább a vázlata. Ezek szerint éjszakai bagoly üzemmódba kell átváltanom, hogy be tudjam fejezni.
A hálószobából egy tiszta fehérneművel a fürdőszobába megyek át, hogy vegyek egy meleg zuhanyt. A pizsamámat a mosógép tetejére teszem és beállok a kellemesen meleg vízsugár alá. Percekig csak állok, élvezem a víz nyugtató hatását és teljesen biztos vagyok benne, hogy a melegtől még álmosabb lettem, mint percekkel ezelőtt voltam. Megrázom a fejem, hogy éberebb legyek és a tusfürdőért nyúlok. A virágillatú szépségápolási termékkel alaposan megmosom testem minden szegletét, amit, utána a vízsugár segítségével le is öblítek. A csapot elzárom és kilépek a zuhanyzókabin elé. Egy puha és tiszta törölközővel felitatom testemen lévő nedves cseppeket és néhány perc múlva, már szárazon, a fehérneműmbe bújva lépek ki a párás fürdőszobából.
- Niall - ijedten kapom kezemet magam elé, mikor megpillantom a szobában nézelődő szőke fiút. Mikor meghallja hangomat, kacér mollyal fordul felém és szemeiben vágy csillan fel - Mit csinálsz itt?
- Már nem bírtam tovább várni - megszünteti a közöttünk lévő néhány lépés távolságot és karjai ölelésébe von. Telt ajkát gyorsan tapasztja az enyémre, vágyakozóan, szenvedélyesen és sürgetően csókol. Ajka tépi, a vágytól szinte már cibálja az enyémet. Levegőért kapkodva, kifulladva távolodunk el egymástól. Kezeivel a derekamnál fogva szorosabban fog magához, míg én fejemet szégyenlősen hajtom mellkasára. Arcom a pírtól ég, legfőképpen azért, mert egy szál fehérneműben állok előtte - Gyönyörű vagy.
A hajamba puszil és ujjai kacéran siklanak le-fel fedetlen oldalamon. Fejemet felemelem, szájára egy gyors puszit adok és kibontakozva ölelő karjai közül a gardróbba sétálok, hogy felöltözhessek. Már meg sem lepődök, mikor ő is utánam jön és kíváncsian figyeli minden lépésemet. Próbálok nem foglalkozni vizslató tekintetével és a ruhák között kutatok. Mivel kint még elég télies idő van, ezért próbálom úgy összeállítani szettemet, hogy ne fázzak a kinti hűvös levegőn sem. Végül pedig világos színű, koptatott farmernadrág, fehér felső és barna, lapos talpú bakancs mellett döntök. Kezeim közé fogom őket és visszamegyek a szobába, hogy kényelmesen felvehessem őket.
- Niall, mit csinálsz odabent? - a tükör előtt állok és az utolsó simításokat végzem sminkemen és hajamon. Niall nem jött ki utánam a szobába, bent maradt a gardróbban. Az első percekben még hallottam hangját, de egy ideje már nem szólalt meg, ami rendkívül furcsa. Nem válaszol kérdésemre és már egyre kíváncsibb vagyok, hogy mit művelhet odabent. Leteszem a szemceruzát az asztalra és a ruhákkal teli szobácskába megyek. Háttal áll nekem, de így is jól látom, hogy kezei között az egyik csipkés fehérneműm van. Néhány lépéssel odamegyek és kikapom kezéből az apró ruhadarabokat. Visszateszem a fiókba és karba tett kézzel, dühös arcot erőltetve nézek a megszeppent szőke fiúra.
- Miért vetted el? - lebiggyesztett szájjal, szomorú boci szemekkel és értetlenül pislog rám. Így teljesen úgy néz ki, mint egy kisfiú, akitől éppen előbb vették el a nyalókáját.
Mosolyogva megcsóválom a fejem és ujjaimat az övéivel összekulcsolom és kivezetem a ruhák közül. A szobában elengedem a kezét, és a tükör előtt elvégzem az utolsó simításokat is sminkemen. Vállaimra omló barna hajamból a szemembe lógó rakoncátlan tincseket ellököm onnan. Táskámba beledobálok minden fontosnak tűnő dolgot és kezembe veszem a cipőmet, mert az előszobában fogom csak felvenni, hiszen nem szeretek cipővel járkálni a házban, főleg, hogy az sártól és víztől tocsog.
- Mehetünk? - mosolyogva nézek az ágyon üldögélő fiúra, aki szavaim hallatán felém kapja a fejét és az ő arcán is a boldogság jelei jelennek meg. Feláll, mellém lép és kezeinket összekulcsolja. Egymás mellett lassú léptekben haladunk le a nappaliba, ahol Harry és Barbi van. Látszólag nem unatkoztak, eléggé elmerültek egymás szájában.
- Mi is itt vagyunk - Niall elkiáltja magát és a kanapén ücsörgő szerelmes pár ijedten ugrik szét. A szőke fiú arcán kaján vigyor jelenik meg, mikor a göndör fiú a középső ujját mutatja fel. Nevetve engedem el a kezét és az előszobába leteszem a cipőt, de utána visszatérek a nevető társasághoz.
- Azt hiszem, mikor terveztétek a mai programot, azt nem vettétek számításba, hogy még tél van - Barbi a háta mögött lévő ablak felé mutat, amin keresztül jól látni, hogy kint nagy pelyhekben esik a hó. Igaza van, hiszen tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy odakint még hó van, és úgy nem igazán lenne jó a földön ülve piknikezni. Csalódottan nézek a mellettem ülő szőkeség felé, hiszen már vártam ezt a közös programot.
- Akkor mit csináljunk? Maradjunk itt és nézzünk filmet? - vetek fel egy ötletet, de még én is érzem, hogy ehhez semmi kedvem sincs. A többiek arcán is látom, hogy nem igazán akarnak most a kanapén fetrengeni és bugyuta filmeket nézni.
- Van egy ötletem - Harry izgatottan pattan fel a helyéről és türelmetlenül néz le ránk. Értetlenül pislogunk körbe és éppen Nialltől akarom megkérdezni, hogy ő esetleg tud-e valamit, mikor a göndör fiú felrángatja őt mellőlem és kimennek a nappaliból. Éretlenül emelem fel szemöldököm és pillantok a szintén semmiről sem tudó lány felé.
- Még sem megy kárba a mai napunk - sejtelmesen mosolyogva térnek vissza a nappaliba néhány perc múltával. Niall felém lép és felállít ülőhelyemről. Kezünket összekulcsolja és Harryék mögött kilépdelünk az előszobába, hogy magunkra öltsük kabátjainkat és cipőinket. Miután a hidegtől óvó meleg ruhadarabok ránk kerülnek, kilépünk a házból a szakadó hóesésbe. Lassan haladunk a hóval beborított csúszós járdán s ennek köszönhetően mikorra az autóhoz érünk, egy hóember, mozgó változatához hasonlítunk. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor a kocsi ajtaja kitárul előttem és fejem fölé tető kerül. Miután mindannyian elfoglaljuk a helyünket az ülésekben, a kocsi motorja felmordul és elhagyjuk a fehér, megfagyott víz által beborított udvaromat. 
Szorosan Niall mellett ülök, lábaink összesimulva, kezeink összekulcsolva és fejem pedig a vállán pihentetem. Az út elég gyorsan eltel, hiszen egy percre sem hagy békén a mellettem lévő szőke fiú. Lágy puszikat hint puha ajkával homlokomra, kezeimet simogatja, váratlan csókokat lop. Aranyos dolgokat suttog fülembe, amik megmelengetik szívemet. Édesen becézget, babusgat, úgy viselkedünk, mint egy igazi szerelmes pár. Viszont, ha tudná, hogy mik is történnek körülöttünk valójában...
A fekete Range Rover lelassul, míg végül meg nem áll két másik autó között egy kocsikkal teli parkolóban. A biztonsági öveket kikapcsolom, felkapom a táskám és kilépek a meleget nyújtó járműből a februári hidegtől hűvös parkolóházba. Niall egyik karját derekam köré fonja, míg én a lehető legközelebb bújok hozzá a hideg elől. 
- Nem egy olyan romantikus helyszín, mint amit eredetileg akartunk, de Harryvel úgy gondoltuk, hogy ez is egy jó kis program lenne - a lift megáll, az ajtók kitárulnak és szemem elé egy hatalmas jégkorcsolya pálya kerül. Már a látványától izgalomba jövök, és alig várom, hogy átverekedjük magunkat az ember tömegen, ami a lift előtt kígyózik. A pálya előtt sem jobb a helyzet, rengetegen vannak a jégen, de még a pályán kívüli terület is tömve van az andalgó pároktól, nevetgélő barát csoportoktól, nosztalgiázó öreg pároktól és kacagó gyerekektől.
Egy kis faházhoz sétálunk a pálya mellett, ahol korcsolyákat lehet kikölcsönözni. Beállunk a hosszú sorba és türelmetlenül várom, hogy teljen el az a néhány perc, hogy minél hamarabb a jégre léphessek, és újra átadhassam magam a gyerekkoromnak. Több mint negyed órás várakozás után végre sorra kerülünk. A pult mögött egy húszas éveiben járó, fekete tüsis hajú, jó képű srác áll. Meglepődik, mikor végig pillant társaságunkon, de aztán próbálja rendezni vonásait és viszonylag normálisan viselkedik velünk. Mindenki megkapja a lábára illő korcsolyákat és egy utolsó intés után egy szabad pad keresésére indulunk. Szerencsénkre pont akkor áll fel egy négy tagú család egy padról, mikor mi annak a közelében vagyunk. Nem tétovázunk, rögtön felé indulunk és el is foglaljuk az eddig egyedül árválkodó üres padot. A cipők helyett a jégkorcsolyák kerülnek a lábunkra és hosszú percek múltával, mikorra sikerül felküzdeni a korcsolyát Harry lábára is, a pálya felé tipegünk. Niallbe kapaszkodok, hogy el ne essek, ő pedig szintén ebből a célból Harry vállát fogja. Ezért négyen egymás mellett, összekapaszkodva lépünk a csúszós jégre. 
- Tudja valaki, hogy hogyan kell korcsolyázni? - ijedten kérdezi a szőkeség, mikor a második próbálkozás után tápászkodik fel a jégről. 
- Én utoljára tizenkét éve korcsolyáztam - szavaim közben apró körökben haladok a kis csoportunk körül, nem tudom megállni, hogy egy helyben maradjak.
- Én is tudok - diadalittasan kiállt fel Harry kezét szorongató, barna hajú lány is. A fiúk arcáról lefagy a mosoly, valószínűleg nem gondolták át teljesen, hogy mire is vállalkoznak, hiszen arckifejezésükből ítélve, ők nem tudnak korcsolyázni - Ha jól sejtem, még korcsolya pálya közelében sem jártatok.
- Akkor nincs más választásunk. Meg tanítunk titeket korcsolyázni - mosolyogva nézek rájuk, de arcukon még mindig zavart mosoly van. Nem gondoltak bele, hogy mi már kipróbáltuk ezt a sportot. 
A magyar modellel megyünk néhány métert a jégen, hogy a két énekes fiúnak legyen valamiféle sejtése, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Mikor visszatérünk melléjük, ők a palánkot szorongatva néznek minket, egy percre sem mozdultak el onnan. Niall mellé csúszok, kezeinket összekulcsolom, és lassan elvezetem a palánktól. Lassú lépésekben haladunk, hogy a szőke fiú megszokja a lába alatt lévő csúszós jeget. Kezemet szorosan fogja, ami végül a vesztembe is visz, hiszen egy rossz lépés során Niall elesik és engem is ránt magával. A hideg jég helyett a fiúra esek, viszont neki nincs ilyen szerencséje, hiszen a kemény talajon landol. Hangos nevetésben törünk ki szerencsétlenségünk miatt és közben legördülök az alattam fekvő fiúról, hogy aztán újra felállhassak. Kezemet felé nyújtom, amit ő szívesen el is fogad. Minden erőmet beleadom, hogy felhúzzam őt a jégről, de csak hosszú próbálkozás után sikerül neki álló helyzetbe tornáznia magát. Egy rövid csókot váltunk és utána folytatjuk kisebb nagyobb esésekkel tarkított korcsolyázásunkat.
- Figyeld Mayna - valahonnan a távolból meghallom Harry hangját, de őt magát sehol sem látom. Körbe fordulok, de a göndör hajú énekes palántát nem találom sehol. A következő pillanatban már Barbi és Niall kiáltását hallom, aztán egy kemény test belém csapódik és mind a ketten a jégre esünk. Úgy érzem magam, mint egy kilapított palacsinta, aki beverte a nem létező fejét - Ne haragudj Mayna. Nem esett semmi bajod? Jól vagy? Fáj valamid?
- A fejemet bevertem egy picit, de semmi baj Harry - megnyugtatóan megsimítom a hátát és a segítségével felkelek eddigi helyemről. Ekkora már csapatunk másik két tagja is ideér hozzánk és Niall egy szoros öllelésbe von, miközben átvizsgálja testem minden egyes szegletét, hogy nem esett-e semmi bajom.
- Biztos nem fáj sehol? - aggódva kérdezi percek múltával is, mikor még mindig a pálya közepén állunk.
- Niall, ne aggódj. Bármikor előfordulhat ilyesmi és semmi bajom sincs - még mindig kétkedve néz rám, de egy csókkal sikerül megenyhítenem - Mit akartál mutatni?
Figyelmemet Harryre irányítom, aki lendületet vesz és lábait egymás után rakva siklik a jégen. Nem megy túl messze tőlünk, de azt a kis távolságot is esés nélkül teszi meg. Mikor visszaér hozzánk, ujjongva megtapsoljuk őt, aminek a göndörke nagyon örül. A következő óra Niall és Harry versengésével telik, míg mi lányok a palánk mellett állva nevetünk rajtuk. Próbálják fitogtatni új korcsolya tudásukat, de inkább több esést látunk, mint sem azt, hogy a jégen siklanak. Végül a párbaj odáig fajul, hogy az nyer, aki kevesebbszer esik el. Szoros az eredmény, de végül hajszál híján a szőke fiú lesz az első hely. Győzelemtől ittas vigyorral siklik felém és mikor elém ér, a derekamnál fogva megpörget a levegőben. Ezt nem is ellenezném olyan nagyon, ha nem a jégen lennénk. Viszont aggodalmam alaptalan, hiszen nem esünk el. Miután letesz hála és dicséret képen egy hosszú csókot nyomok ajkára, amit ő boldogan fogad.
Még egy órát eltöltünk a jégen, bohóckodunk, versenyzünk, esünk-kelünk és csak simán siklunk a jégen egymás kezét szorongatva, szerelmesen. Ezekben a néhány órákban, boldognak, gondtalannak és egy normális lánynak érzem magam, aki a párjával és barátaival eltölt néhány szabad órácskát. Viszont, mikor az autó megáll a házam előtt és miután elbúcsúzok tőlük, újra rám tör az a furcsa érzés, ami, azóta nyomaszt, mióta belevágtam ebbe a tervembe. Ma láttam, hogy mennyire felszabadultak és mennyire önmaguk tudnak lenni akkor is, mikor körülöttük több száz ember van. Talán a Niall iránt fellobbanó érzéseim, talán a lelkiismeretem vagy a tudatalattim miatt, de kezdek lassan rájönni, hogy nem ez volt a legjobb döntés, amit meghoztam életemben. Nem tudom, hogy mit tegyek, nem akarok senkinek sem fájdalmat okozni, de azt sem akarom, hogy a süllyesztőbe kerüljek. Azt hiszem ezzel a rossz lépésemmel egy ördögi körforgásba kerültem bele, amiből talán soha nem kerülhetek ki. Ha pedig igen, akkor annak is csak csekélyke esélye van, hogy megvalósuljon.

4 megjegyzés: