2017. január 26., csütörtök

Fourteenth Side - Csak te és én


Mayna Collins
   


   Úgy érzem, mintha percek teltek volna el a Niallel lefolytatott beszélgetésünk óta, viszont mikor szemeimet kinyitom és látom, hogy a szoba sötétségbe borult, rádöbbenek, hogy azok nem percek voltak, hanem órák. A nappalit csak a televízióból kiszűrődő fények világítják meg. Niall még mindig abban a pózban van, mint elalvásunk előtt. Karjával a derekamat öleli, fejét a hajam közé fúrta. Szempillái néha megrebbennek, szája félig nyitva van és halkan szuszog. Ajkam mosolyra húzódik a látványától és meg kell jegyeznem, hogy akkor is aranyos, mikor alszik.
   A lépcső felől léptek hallatszódnak, majd kicsivel később a szemét törölgető Zonia jelenik meg. Ujjamat a szám elé teszem, jelezve, hogy ne hangoskodjon. Szemei a mellettem alvó szőkeségre tévednek és mosolyra húzza ajkát. Egyik lábáról a másikra áll, zavartan figyel, nem tudja, mi tévő legyen. Megmozdulok, de vigyázok arra, hogy nehogy felébresszem a mélyen alvó fiút. Kezeit óvatosan lefejtem magamról, fejét a párnára helyezem és ülőhelyzetbe tornázom magam. Alig ülök fel, ő máris megmozdul és az alvástól csillogó kék tekintetét rám emeli.
   - Éhes vagyok – Zonia lehuppan mellém a kanapéra, kis híján Niall hasára ül le. Kezemet a szám elé kapom, mikor egy nagy ásítást nyomok el. Fejemet a sikítás felé fordítom, és először ledöbbenek, mikor látom, hogy Niall az unokahúgomat csikizi. A kislány rúgkapál, próbál szabadulni a csikiző kezektől, de ahogy látszik, nem nagyon sikerül neki. Visító hangokat és kacajokat ad ki magából, ami engem is nevetésre késztet. Nevetve nézem, ahogy küzdenek egymással és már-már engem is bevonnak kis harcukba. A telefon viszont megcsörren és hálát mondva a vonal túlsó oldalán lévő személynek, a készülékért rohanok.
   - Haló? – a vonal túlsó végén felcsendül nagynéném ideges hangja – Nem, semmi baj. Dolgozzatok nyugodtan, Zonia itt biztonságban van. Rendben, majd akkor holnap beszélünk. Átadom neki. Szia.
   - Mit szólnál, ha ma itt aludnál? – kíváncsi tekintettel, széles mosollyal fordulok a kanapén elterülő kislány felé.
   - Csak akkor, ha ő is itt alszik - komoly tekintettel fordul felém, próbál magabiztosságot sugallni szemeivel és testtartásával is.
    - Nos, ezt Niallnek kell akkor eldöntenie – mind a ketten kíváncsian fordulunk az említett fiú felé, hiszen én is türelmetlenül várom, hogy mit szól ehhez az ötlethez. A gondolat, hogy Niall a házamban vagy talán az ágyamban alszik, pillangókat reptet a gyomromban.
    - Nem is tudom – jobb kezének ujjaival az állat vakargatja, úgy tesz, mintha jól meg kellene fontolnia ezt a döntést. Aztán hirtelen kezével combjára csap és felpattan a kanapéról – Ha ennyire szeretnétek a társaságomban lenni, akkor erre az egyedülálló ajánlatra nem mondhatok nemet.
    Zonia sikításban tör ki és örömében ugrálni is kezd. Én is hasonló boldogságot érzek ott bent, legbelül a szívemben, de még sem lenne helyén való, ha most elkezdenék kislányokat megszégyenítő módon sikongatni és ugrálgatni. Ez helyett inkább széles mosollyal az arcomon mellé lépek és puszit nyomok kissé borostás arcára.
    - Most, hogy ezt eldöntöttük, akkor már csak az a kérdés, hogy mi legyen a vacsora - nem túl sok kedvem van főzőcskézni, így a pizza rendelés mellett döntünk. Percek múlva sikerül csak a telefonon keresztül leadni a rendelést, hiszen mind a hárman mást szeretnénk vacsorázni. Végül egy hawaii és egy kolbászos kukoricás pizza mellett döntünk, ami mindannyiunk ízlésének tökéletesen megfelel. 
   Amíg várunk, a kanapéra telepszünk és Zonia által kiválasztott mesét nézzük. Békesség és nyugalom fog el, a családias, összekucorodós hangulat miatt. Az okát, hogy miért érzem ilyen különösen jól magam Niall ölelésében, csak sejteni tudom, mert, hogy őszinte legyek, még magamnak is nehezen ismerem be, hogy többet érzek barátságnál vagy felszínes szerelemnél. Ezek az érzések, melyeket iránta kezdtem el táplálni engem is megriasztanak, hisz nem így terveztem ezt az egészet. Ennek ellenére megnyugtat, hogy itt van velem és izgatott leszek, hogyha arra gondolok, hogy ma este együtt alszunk. Arcomat a nyaka hajlatába fúrom és beszippantom az onnan áradó egzotikus gyümölcsök és a pézsma lágyan keveredő aromáját. Ez az az illat, amit soha nem akarok elfeledni, mert ez emlékeztetni fog az együtt töltött, boldog pillanatainkra.
   A csengő hangja még a tv zaját is túlszárnyalja és felkelti a mesenézés közben elszundított Zoniát is. Felkelek, hogy kimenjek a futárhoz, de Niall gyorsabb tőlem és előttem kivágtat a kapuhoz, majd percek múltával kezében három pizzával tér vissza. Az illatuk körbelengik a nappalit, amire az üres gyomrom egy hangos korgással válaszol. A szőkeség leteszi a dobozokat a dohányzóasztalra, míg én  kiszaladok a konyhába tányérokért.
   - Hmm - felsóhajtok, mikor beleharapok az első szelet kolbászos, kukoricás pizzába - az illatát csak íze múlhatja felül. 
   Zonia és Niall is hevesen bólogat, miközben az ő szeletüket eszik. Szinte pillanatok alatt elfogy a két nagy méretű pizza nagy része. Niall a hátát a kanapé háttámlájának veti és kezével a hasát simogatja. Ilyenkor úgy néz ki, mint egy jól lakott kiscica, csak a kiscicák nincsenek olyan aranyosak, mint ő.
   - Uh, már egy falat sem menne le a torkomon. Mindjárt szétrobbanok - még mindig megtelt hasán pihenteti egyik kezét, másikkal viszont az én derekamat öleli körbe. Zonia a másik oldalamon feküdt el, míg fejét lábaimra hajtotta. Ebben a pózban, ezekben a percekben úgy nézünk ki, mint egy igazi család egy apával, anyával és egy gyerekkel. Szívem repdes örömében, hogy egy ilyen gyengéd, érzelem teljes pillanatban is részem lehet Niallel. Közelebb húzódok hozzá, egy lágy puszit nyomok szája sarkára és fejemet vállára hajtom. Arcomon boldog mosoly terül, hiszen most érzem először az életemben azt, hogy megtaláltam a helyemet a világban.
   A tv képernyőjén végig futnak a szereplők nevei és elsötétedik a kijelző. Hunyorogva nézek körbe, hogy megtudjam, ébren van-e még valaki rajtam kívül. Niall a fejét a vállamon pihentetve fekszik, ajkai résnyire szétnyíltak egymástól és halk, hortyogó hangot hallat. Zonia pedig mozdulatlanul fekszik félig rajtam. Nincs szívem őket felkelteni, órákig el tudnám így nézni őket, de nem lehet túl kényelmes ez az alvó pozíciójuk. Gyengéden megsimogatom Niall arcát, de csak mormog valamit és közelebb húzódik hozzám. Lágy puszikkal hintem be arca minden szegletét, amire már szempillái megrebbennek és mocorogni kezd.
   - Kicsim, ébredj fel - szempilláit megrebegteti és lassan fel is tárul gyönyörű kék szeme, ami most értetlenséget sugároz - Elaludtatok mind a ketten és te rám voltál dőlve, ezért nem tudtam felkelni. De most már el kell vinnem, lefektetni Zoniát.
   Beleegyezően bólint, és arrébb húzódik tőlem és feláll. Zonia dereka és lába alá nyúl s felemeli rólam őt. Előre indulok, hogy mutassam neki az utat a vendégszobába, amiben most a kislány fog aludni. Az emelet felé vesszük az irányt és a hálószobámmal szemben lévő szobába irányítom a szőkeséget, karjában az alvó lánnyal. Niall leteszi a nagy ágyra és úgy betakargatja, hogy alig látszódik ki a kislány feje búbja. Nesztelenül elhagyjuk a szobát és az enyémbe térünk át, hogy végre kettesben lehessünk egy picit.
   - Szép a szobád - körbepillant az említett helyiségen, de mielőtt még észhez kapnék, magához húz és egy hosszú, gyengéd, de érzelem teli csókban részesít. Ajkunk egyszerre mozog és nyelvünk is ismerősen köszöntik egymást. A levegő felhevül közöttünk, ugyanolyan érzés vele csókolózni, mint az első percekben, de most ez mégis valahogy más. Talán, mert ebben benne van minden érzelmünk és ki nem mondott vágyunk. Egy csókba sűrítettük minden szenvedélyünket, amiket egymás iránt érzünk - Úgy örülök, hogy most itt lehetek veled.
   - Én is nagyon örülök, Niall. De azt hiszem, hogy ezt most Zoniának köszönhetjük - felnevetek, de még közelebb húzódok hozzá. Érzem, hogy arcát hajamba fúrja és mélyeket lélegez.
  - Hiányoztál - fejemet felemelem és ajkamat az övére nyomom. Ez az aprócska kis szó, ami sokaknak semmit nem jelent, nekem most a mindent jelenti.
   - Te is hiányoztál - az ajkain függve, suttogva mondom ki ezt a három aprócska szót.
   Percekig állunk egymás karjában, csókban összeforrva. Ezekben a percekben a világ megszűnik létezni, csak ő és én létezünk. Nem érdekel már semmi más csak ő, bármi történjen is, ő lesz az, akivel igazán boldognak érzem azt.
   Mikor szétválunk kellemetlen érzés fog el, máris hiányzik karja ölelése, pedig nem is órákra vagy örökre szól a különválás.
   Mivel már későre jár, mind a ketten letusolunk és pizsamába bújunk - vagyis Niallen csak az alsó nadrágja marad, hiszen nem hozott váltóruhát - és kényelmesen elhelyezkedünk a méretes ágyon. A szőkeség a hátán fekszik, egyik keze a hátamon pihen, míg a másikkal az arcomat cirógatja. Fejemet mellkasára hajtva hallgatom szíve dobbanásait, amik lassan álomba ringatnak.
   - Kicsim, arra gondoltam, hogy a nyáron elmehetnénk valahova ketten. Tengerpartra vagy valami nyugis helyre, ahol együtt lehetünk. Csak te és én - Niall lágy hangja ébreszt fel a kábulatomból, ami már majdnem átcsapott alvássá.
   - Nem tudom - számat újra és újra szólásra nyitom, de mindig csak hörgő hangok jönnek ki. Aranyos dolog tőle, hogy már a jövőn, a közös jövőnkön gondolkodik, de kitudja, hogy mit tartogat még ez az év. Lehet, hogy nem is lesz már nyár kettőnknek - jó ötlet, de még olyan messze van a nyár, bármi történhet addig.
   - Hát ez nem volt valami meggyőző válasz. Nyugodtan szólj, ha neked nem tetszik ez az ötlet - kezével kisimítja a szemembe hulló hajtincseket és homlokomra egy lágy puszit ad.
   - Nem arról van szó, hogy ez nem jó ötlet, vagy, hogy nem örülök neki, de még tél van és még sok hónap van hátra a nyárig. Addig bármi megtörténhet - felülök, hogy lássam Niall arcát, miközben beszélek. Mikor kimondom az utolsó mondatom, a szőkeség arca megrándul és fészkelődni kezd a helyén. Rögtön megbánom, hogy kimondtam ezeket a szavakat, hiszen ő semmit sem tud a titkomról - Nem arra gondolok, hogy szakítunk. Addig még rengeteg hónap van, és bármikor közbe jöhet egy váratlan dolog. Neked is olyan munkád van, ami nem túl sok szabadidőt hagy, és nekem is. Szerintem várjunk még egy kicsit a tervezgetéssel, ráérünk még az ilyen dolgokon gondolkodni.
   - Talán igazad van - laposakat pislog és egy nagy ásítást is elnyom. Fejét hajamba fúrja és érzem, hogy mély levegőket vesz. Megkönnyebbülök, hogy nem kell tovább magyarázkodnom, hiszen tudom, hogy már nem sokáig bírtam volna - Nem vagyok álmos - mikor észreveszi, hogy figyelem, próbálja eltüntetni fáradtsága jeleit, de nem nagyon megy neki, mert még mindig alig tudja nyitva tartani a szemeit.
   - Aludjunk - egy gyors puszit adok édes ajkára és hátat fordítva neki, szorosan hozzábújok. Egyik karjával a derekamat öleli körbe, míg másikat a fejem alá teszi. Lábaink is összegabalyodva nyugszanak a paplan alatt, ollóval sem lehetne őket szétválasztani - Jó éjt, Szőkeségem.
   - Jó éjt, Szépségem - percekkel később az egyenletes szuszogását hallom csak és nem sokkal utána engem is elnyel az álomvilág.
   Túl meleg van. Ez az első, ami az agyamba ötlik, mikor ébredezni kezdek. Aztán hirtelen beugrik minden és feleszmélek, hogy ez a melegség a mellettem alvó szösziből sugárzik. Szorosan hozzám van préselődve, minden testrészünk egymáshoz szorul és lábaink is még mindig össze vannak tekergőzve.  Lassan kibújok a takaró alól és apró mozdulatokkal felkelek az ágyról. Niall magában morgolódik, és már azt hiszem, hogy felébred, de a hasára fordul és tovább alszik. Arca így olyan nyugodt, nincs nyoma idegességnek, zavartságnak vagy szomorúságnak. Így olyan, mint egy alvó angyal. Az én angyalom. Ajkamra mosoly kúszik, hiszen nem lehet nem mosolyogni az alvó szőkeség láttán. Önző vagyok és engedek a csábításnak, fölé hajolok és egy rövid puszit hintek arcára. Kisöpröm a szeméből lógó szőke tincseket, de utána már erőt veszek magamon és inkább bevonulok a fürdőszobába. Miután elvégzem a reggeli teendőimet, felveszek egy kényelmes, itthoni szettet, ami meleg melegítőnadrágból, egy Mickey egeres pólóból és szobacsizmából áll.
   Mielőtt még lemennék a földszintre, bekukkantok Zonia szobájába, de mikor látom a nagy ágyon elterülő, még alvó kislányt, nyugodt szívvel megyek le a konyhába, hogy véghez hajthassam reggeli tervemet. Niallt már kezdem egyre jobban, míg Zoniát már születése óta ismerem, ezért van sejtésem arról, hogy mit szeretnek reggelizni. Szerencsémre két enni szerető emberrel van dolgom, szóval nem lesz gond azzal, hogy elfogyasszák majd azokat, amiket készítek.
   Először a palacsinta készítésének állok neki, egy tálban összekeverem a hozzávalókat, utána pedig egy serpenyőben kisütöm a mini korongokat. Mire végzek, a tűzhely melletti tányéron egy igazi palacsinta torony illatozik. Elpakolom a piszkos edényeket, és neki látok a tükörtojások és szalonnák sütésének. Úgy pakolom ki őket a tányérokra, hogy vigyorgó fejeket formáljanak. Teát is készítek, amit a megterített asztal közepére teszek le. Egy tányérra zöldségeket vágok, amit aztán a többi étel mellé teszek le. Az egész földszintet belepi a reggeli illata és reménykedek, hogy a két hétalvót is felébreszti ez az illat. De aztán fülemet megcsapja Zonia sikítása és Niall nevető hangja és megnyugszom.
   Az utolsó simításokat végzem az asztalon, mikor egy erős, férfikar kulcsolódik a hasam köré.
   - Hm, milyen jó illatok vannak - szembefordít magával és egy rövid, jó reggelt csókban részesít, ami eléggé meglep, de ugyanolyan jól is esik - Meg tudnám ezt szokni.
   - Meghiszem azt - nevetve rákacsintok, kibontakozom ölelő karjai közül és az asztal túl oldalán ücsörgő Zoniához megyek - Mindjárt hozok kakaót - hevesen bólogat, de utána figyelmét újra a háta mögött lévő TV-re tereli.
   Alig néhány lépést teszek a konyhába, rögtön meghallom mögöttem Niall lépteit, de úgy teszek, mintha nem venném észre, hogy követ, és a hűtőszekrényhez lépek, hogy kivegyem onnan a tejet.
   - Miért nem ébresztettél fel? Olyan jó lett volna melletted ébredni - hangja nem vádló, sőt nem is szomorú. Inkább vidámnak mondanám, a kimondott szavai ellenére is.
  - Nem volt szívem felkelteni. Olyan édesen aludtál - pír kúszik arcára, ami még jobban mosolygásra késztet. Még soha nem láttam olyan aranyos fiút, mint ő.
   Miután elkészül Zonia kakaója, mind a ketten visszamegyünk az ebédlőbe és csatlakozunk a türelmetlenül váró unokahúgomhoz.
   - Jó étvágyat - mondja Niall és már lakmározni is kezd az előtte lévő vigyorgó fejből. Mind a ketten elégedetten hümmögnek, miközben a reggelijüket fogyasztják. Ez a reggeli viszonylag csendesen, beszélgetés nélkül zajlik le, amit nem is bánok annyira. Kellemes így hárman együtt reggelizni, mint gyermekkoromban. 
   - Huh Mayna ez nagyon finom volt. Köszönöm - Niall a hasát simogatva hátradől és pilláit egy pillanat erejéig le is hunyja.
   - Igen - Zonia hevesen bólogat, miközben az utolsó kakaó cseppeket is eltünteti.
   - Örülök, hogy ízlett - miután mindenki végez, és a kis csapat áttelepül a nappaliba, leszedem az asztalt és eltakarítom a reggeli készítés után maradt mocskokat.
   - Zonia, gyere, öltözzünk fel, mert hamarosan itt lesznek anyáék érted - szorosabban a szőkeséghez bújik és úgy, tesz, mintha nem hallotta volna, azt, amit az imént mondtam neki - minél hamarabb felöltözöl, annál többet lehetsz még Niallel.
   Úgy néz ki, hogy ez a mondat hat, hiszen kibújik a fiú ölelő karjai közül és apró lábaival az emelet felé rohan. Mikorra utolérem, ő már a nadrágot próbálja magára rángatni, de kapkodása ebben erősen gátolja.
   - Azért ennyire nem kell rohanni - fejét felém kapja és megáll, mintha elfogadná, hogy igazam van - Na, gyere - nevetve rázom a fejem mikor látom, hogy mind a két lába ugyanabba a nadrágszárba került.
   - Mayna - kíváncsi tekintetekkel fürkész, és megszeppent arcot vág, mintha tartana a reakciómtól - akkor Niall lesz az új bácsikám?
   - Hát azért ennyire ne szaladjunk előre. Niallel csak nem rég találkoztunk és az igaz, hogy eddig elég jól megvagyunk, de még bármi megtörténhet. Szóval egyelőre elégedj meg egy csodálatos, gyönyörű és kicsit sem egoista nagynénivel - már türelmetlenül várja, hogy befejezzem az öltöztetését és papolást a szőkeséggel való kapcsolatomról. Egyik lábáról a másikra áll, szüntelenül toporog, mikor végre az utolsó ruhadarabot is ráadom, újra felveszi a nyúlcipőt és lerohan a földszintre.
   A kislány bánatára nem játszhat sokáig a fiúval, hiszen a móka kezdete után rögtön megszólal a csengő, ami valószínűleg a szüleinek az érkezését jelzi. Toporzékol, sír, kiabál, mindent megpróbál bevetni, hogy maradhasson még egy kicsit, de mind hiába, szülői parancsnak senki sem mondhat nemet. Ezért hát fájó búcsút int a szőkeségnek, majd nekem is ad egy cuppanós puszit búcsúja jeléül, és mintha nem is történt volna semmi, kacarászva szalad ki szülei oldalán. Hát igen, ilyen ez a gyermeki lét. Egyik percben még sírnak, mert nem kaphatják meg azt, amit akarnak, a következőben meg már önfeledten nevetnek.
   - Mi a terved a nap hátralévő részére? - percekkel később már a kanapén heverészünk és terveket szövögetünk a nap fennmaradó óráira.
   - Pontos tervem még nincsen, csak azt tudom, hogy veled akarok lenni - csillogó, tengerkék szemeit, amik minden érzelmét pontosan tükrözik, rám emeli és hirtelen megijedek, hogy szemeivel belát a lelkembe, a gondolataimba.
   - Már rég óta el akarok látogatni egy állat menhelyre, de eddig mindig közbe jött valami, és ahogy ismerem magam, az össze kutyát elhoztam volna onnan - mint minden pillanatban, most is érzem, hogy szavaival ámulatba és szerelme tud ejteni. Bármit is mondjon, ez mindig így van - Szóval mit szólsz, lenne kedved velem eljönni, kiválasztani a leendő házőrzőmet?
   - Akarsz egy kutyát? - egy pillanatra ledöbbenek a hallottak miatt - Mármint úgy értem, hogy te mindig úton vagy, koncertezel, turnézol, dalokat veszel fel meg minden, és ezek mellett lenne időd egy kis kutyusra is?
   - Most tartunk egy hosszabb szünetet és ezért gondoltam, hogy ez a legmegfelelőbb idő az örökbefogadásra. Amúgy Liamnek is és a többieknek is vannak háziállataik és van, mikor ők is velünk jönnek a turnéra meg mindenhova, szóval ez megoldható. De én nem arra gondoltam, hogy egyedül fogadnék örökbe egy kutyát, hanem veled együtt - szemeim kétszeresére kerekednek az utolsó szava hallatán - Tudom, hogy még nem olyan régóta vagyunk együtt, meg minden, de én egy jó ötletek tartom, hogy együtt fogadjunk örökbe egy kisállatot, ami összeköt majd minket.
   - Még soha nem volt háziállatom, nem is tudom, hogy hogyan kell velük bánni vagy, hogy mik kellenek neki, hogy jól érezze magát. És milyen oltások kellenek, gyógyszerek, vitaminok és - a kezét a számra tapasztja, miközben kacagva megrázza a fejét.
   - Még soha nem láttam senkit, aki ennyire megijedt volna egy állat örökbefogadásától. De szerencsére nekem már kutyám gyerekkoromban, szóval nagyjából tudom, hogy mik lesznek majd szükségesek és mik nem. Valamint a menhelyen is adnak néhány tanácsot, hogy miket kell beszerezni amik a kutya hasznára lesznek. Ha nem szereted a kutyákat mondd meg nyugodtan, vagy ha az riaszt meg, hogy együtt neveljük fel, akkor mondjuk azt, hogy csak az enyém. Te meg besegítesz a gondozásába. Egyébként is biztos vagyok benne, hogy rögtön belefogsz szeretni a kicsibe, amint meglátod. 
   - Nem az a baj, hogy nem szeretem őket, mert igenis szeretem őket, hisz olyan édesek. Csak ez nagy felelősség és még soha nem gondoltam ilyenre. De mivel szeretlek és jó lenne egy közös kapocs, ezért azt mondom, hogy szívesen örökbe fogadok veled egy kiskutyát.
   - Várj, mit mondtál az előbb? - elkerekedett szemei éretlenséget sugároznak.
   - Azt, hogy örülnék neki, ha lenne egy kutyánk.
   - Nem, nem erre gondoltam - és ekkor döbbenek rá, hogy kiszaladt a számon az a bűvös szó - Te tényleg azt mondtad, hogy szeretsz?
   - Nem akartam kimondani, de valahogy kicsúszott a számon, ne haragudj. Ha neked ez még túl korai vagy ha te nem így érzel nyugodtan mondd meg és - mondatomat ismét félbeszakítja, de most nem a kezét, hanem a száját tapasztja az enyéimre. Egy hosszú, szenvedélyes táncra hívva ajkaimat felejteti el velem mind azt a sok sületlenséget, amit éppen mondani akartam. 
   - Szeretlek, a világon mindennél jobban - karjával szorosan öleli derekam, miközben szája egy centire sem hagyja el az enyémet. Ezekkel a szavakkal a világ legboldogabb emberévé tett, amitől akár a felhők fölé is tudnék ugrani és elújságolni minden utamba kerülő embernek, hogy szeretem és ő is szeret engem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése