Fifth Side - "Te vagy a legérzékenyebb fiú akit ismerek" | Part.2

Niall Horan

Mayna eleinte félénken fogadja a felé közeledő gesztusokat és bemutatkozásokat, de aztán neki is sikerül valamennyire feloldódnia. A bandatagok és a barátnőik is csodálkozva pislognak a számukra váratlanul érkező lány felé, de miután látják Harry közvetlenségét, ők is felbátorkodnak és egymás után sétálnak oda hozzá, hogy bemutatkozzanak. 

- Zayn vagyok ő pedig az én csodálatos menyasszonyom, Perrie - az említett fiú szorosabban fonja karjait a lány dereka köré és arcán egy büszke mosoly jelenik meg. Látszik rajtuk, hogy tagadhatatlanul és visszavonhatatlanul szerelmesek egymásba. 

- Mayna, én is beszeretném neked mutatni a barátnőmet - Harry háta mögül elő lép egy barna hajú, karcsú derekú lány aki Harold barátnője, de egyben nekem is egy nagyon jó barátom. Ráadásul az én segítségemmel talált egymásra a két fél néhány hónappal ezelőtt, és azóta is boldogok együtt és mindezt úgy tehetik meg, hogy a média mit sem tud a kapcsolatukról - Barbara Palvin. 

A magyar származású modell lány egy biztató mosoly kíséretében nyújtja az angol származású iró nő felé a kezét, amit ő illedelmesen el is fogad és apró tenyereit a szintén apró tenyerekbe csúsztatja.

- Nagyon szép neved van - szólal meg végre az eddig szótlanul álldogáló Mayna - Esetleg nem külföldi származású vagy? 

- Köszönöm - Barbi még mindig mosolyogva válaszol az előbbi kérdésre, miközben Harry karjaiban tartja őt - Magyar vagyok.

- És az én csodálatos magyar barátnőm - a fiú egy lágy csókot hint a lány arcára, amelyre az arca egy halvány pírral válaszol. A szerelmes pár ezt követően a kanapéhoz vonul és helyet foglalnak rajta.

A fejemmel a konyha felé biccentek és Mayna-val a nyomomban elindulok az említett helyiség felé. A szekrényből előveszek egy tiszta poharat és pult mellett ácsorgó lánynak nyújtom. Szemeivel a mozdulataimat követi, míg feketére lakkozott körmeivel a pulton dobol. Még csak most tűnik fel, hogy mennyire is csinos. Egy fekete farmernadrágba bújtatta nőies lábait, de felsőtestét egy fehér, lenge pólóval takarta el, amire felvett egy egyszerű fekete blézert is. Barna haja hullámosan omlik vállárra, néha így belelógva a szemeibe. A száján egy piros rúzs ékeskedik, de szemeit meghagyta természetesen. Ezzel az egyszerűségével mégis feltűnő bájával képes levenni az embereket a talpukról és ez most velem is megtörtént.
- Nagyon jól nézel ki - szavaimat úgy ejtem ki, hogy végig a szemeibe nézek és egy lépéssel közelebb megyek hozzá.
- Köszönöm - halk, nőies hangja alig hallható a beszűrődő zajoknak köszönhetően - Te sem panaszkodhatsz.
- Még zavarba hozol - legyintek és felnevetek ostobaságomon. Beáll egy néhány másodperces csend közöttünk és már éppen úgy döntök, hogy visszaindulok a nappaliban lévő társasághoz, mikor ő újra megszólal.
- Ahogy láttam, a barátaid eléggé meglepődtek, mikor az előbb megláttak - szemeiben zavarodottságot és szomorúságot fedezek fel, bár nem értem, hogy ezeknek a jelei miért tűnnek fel rajta, pont most - Olyan érzésem van, hogy nem kedvelnek.
- Mayna ne hülyéskedj. Miért ne kedvelnének? Azért lepődtek meg, mert nem tudták, hogy mást is meghívtam rajtuk kívül.
- Értem, de olyan kívülállónak érzem magam. Egyáltalán nem tartozom közétek és nem is ismernek - az eddig a falat pásztázó csillogó szemeit újra rám emeli és fogva tartja pillantásával az enyémeket. A poharat leteszem a pultra, közelebb sétálok hozzá és gyengéden kezeim közé fogom az ő puha, ápolt kezeit.
- Ne aggódj. Engem sem ismertél mikor legelőször találkoztunk, most mégis itt vagy - bátorítóan megszorítom kezét - Nem esznek embert, nem bántanak embert sőt még nem is gyilkolnak. Ők is ugyanolyan normális emberek, mint te vagy én. Csak viselkedj úgy ahogy szoktál és őket is leveszed a lábukról.
- Köszönöm - bizonytalanul mosolyodik el, de aztán karjait derekam köré tekeri és átölel. Fejét mellkasomra helyezve hallgatja szívem gyors dobbanásait, amit feltehetőleg ő vált ki, de ezt ő nem tudja és nem is tudhatja. Kezeimet én is dereka köré csavarom és gyengéden közelebb húzom magamhoz. Elmondhatatlanul jó érzés őt ilyen közel érezni magamhoz, érezni szíve dobbanását, hallani lélegzetvételét. Magasságunk körülbelül megegyezik, hiszen se ő, se én nem vagyok két méteres langaléta. Hajába puszilok, egy pillanatra megremeg a karjaim között, de aztán újra megnyugszik.
- Hey Niall és - Louis hangjára hirtelen rebbenünk szét, mintha valami rossz dolgot tettünk volna. Mayna szégyenlősen lehajtja a fejét és a zoknijának mintáját vizslatja -  Mayna. Gyertek, mert kitaláltunk egy játékot a srácokkal.
Kacsint, aztán pedig olyan gyorsan hagyja el a konyhát, amilyen gyorsan jött. A poharat a kezembe ragadom és Mayna-val együtt besétálok a nappaliba. A kanapét - amit már én is eltoltam a helyéről - a fiúk még hátrébb tolták, így nagyobb teret hagyva a nappali közepén. A párnákat körbe rakták és néhányan már el is foglalták rajta a helyüket egy-egy pohár vörösbor társaságában. Harry az én kezembe is ad egy borral megtöltött poharat és a rögtönzött ülőhely felé terel. Mayna se jár másképpen, Barbi az ő kezébe is ad egy megtöltött poharat és a mellettem lévő párnához vezeti. Látom Barbin, hogy próbál kedves lenni Mayna-val és barátkozik vele. Ennek személy szerint nagyon örülök, de furcsállom Mayna viselkedését. Az eddigi találkozásainkkor, mindig harsány, vidám és beszédes volt, most viszont ennek pont az ellenkezője. Szeretném, ha megmutatná a többieknek is, hogy milyen ő valójában,szeretném, ha jól érezné magát közöttünk. Amint látom ezt nem csak én szeretném így, mert a fiúk kitaláltak egy játékot, ami azt jelenti, hogy ma sem marad szem szárazon.
- Szóval a mai játék neve piszkos ivászat - kérdőn nézek a játékot felkonferáló Louis felé, de ő nem törődik a pillantásommal, tovább folytatja az általa kitalált játék ismertetését - Ebben a játékban még jobban megismerhetjük egymást, de eközben jól be is rúghatunk és vicces is. Először öt darab két fős csapatokra oszlunk, egy fiú, egy lány, de semmi képpen sem kerülhetnek egy csapatba szerelmespárok.
- Akkor a csapatok: Zayn és Sophia, Liam és Eleanor - Harry mutogatva osztja be az egy csoportba tartozó embereket és a göndör parancsára a csapattagoknak egymás mellé is kell ülniük - Louis és Perrie, Niall és Barbi végül pedig Mayna és én.
- A játék menete a következő - a szót újra Louis veszi át - Első kört a fiúk kezdik és ha ők nem teljesítik a nekik szánt feladatot, akkor a lányoknak kell egy adott alkoholból inni. A következő körben pedig fordítva lesz, ők kapnak feladatot és a fiúk isznak és így tovább a többi körön keresztül.
- Első szabály: Ha nem teljesíted a feladatodat, a csapattársadnak kell inni és ő nem ruházhatja át ezt másra! Szóval mindenki bármilyen módon is, de inni fog - Harry szigorú pillantások között mondja el a játék szabályokat - és ennyi. Ez az egy szabály van, de ezt mindenkinek be kell tartani!
A göndör hajú fiú az egyik polcról tollakat és papírlapokat vesz elő és mindenkinek ad belőle egyet-egyet. Először mindenki csodálkozva néz a két játékmesterre, de aztán ismertetik velünk szándékukat, miszerint a papír fecnikre fel kell írnunk feladatokat,amelyet majd később egy tálba teszünk és azokból kihúzva döntjük el, hogy ki milyen feladatot fog végrehajtani.
- Ki kezd? - kérdezi Louis gonosz mosollyal az arcán és körbetekint a párnán ülő társaságon.
- Kezdje az, aki kitalálta a játékot - szólal fel az eddig csendben üldögélő Mayna.
- Rendben - Louis vigyorogva dörzsöli össze tenyereit és a középen elhelyezett tálba túr. Kezeit forgatja a papírok között, gondosan kotorászik benne, hogy melyiket válassza ki. Néhány másodperc múlva kezét kihúzza a benne tartott papírfecnivel együtt. Az apróra hajtogatott fecnit kihajtja és szemeivel átfutja a rajta lévő szöveget és hangosan felolvassa - Valld be eddigi életed legcikisebb sztoriját.
A papírt összegyűri és a közelben lévő kukába dobja és fejét törni kezdi a válaszon. Nem tudom, hogy ezt a feladat szerű valamit ki írhatta, mert egy kicsit unalmasnak és elcsépeltnek tűnik. Viszont, mivel ez az első feladat, betudom egy kezdő feladatnak.
- Ezt még senkinek sem meséltem el, szóval érezzétek magatokat megtisztelve - mindenki kíváncsian figyeli a beszélő fiút, hogy új dolgot tudhassunk meg róla - Ez még az X-faktor válogatón történt. Rengetegen voltak és próbáltam előbbre jutni, mikor valaki hátulról lerántotta a nadrágomat és vele együtt majdnem az alsónadrágomat is. A csávó is, mint később kiderült, hogy megbotlott valamiben és belém kapaszkodott, ott álltunk meglepődve és nem csináltunk semmit. Percek elteltével jutott csak az eszembe, hogy a nadrágom még mindig le van húzva és mindenki engem figyel.
Jól eső nevetés hagyja el a számot, de ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a körülöttem ülők is hasukat fogva nevetnek.
- Az te voltál? - Liam könnyeit törölgetve kérdezi Louis-tól aki csak bólint - Én láttalak. Ott álltál, mint egy darab fa és egy csajt bámultál aki a barátnőivel röhögött rajtad. Mellesleg csini volt a pókemberes alsód.
A cérna Liam mondatánál szakad el és a hasamat fogva, nevetek Louis történetén, de hang már alig akar kijönni a torkomon. Szegény Louis, biztos nagy szégyen lehetett akkor neki, de be kell vallani, hogy ez elég vicces is. Louis arca Liam szavai után halvány pírba borul és szégyenlősen lehajtja a fejét, de arcán még mindig ott van a széles mosolya.
- Na jó most már elég lesz - szólal fel a banda legidősebb tagja, mikorra megunja, hogy ő vált a vicc tárgyává és Liam elé tolja a papírokkal teli tálat. Az említett fiú nem vacakol annyit a papírok között, mint az előtte lévő fiú, belenyúl és már rögtön ki is húzza az általa választott fecnit.
- Igyál meg egy pohár sört tejszínhabbal a tetején ami erős paprikával van megszórva - már a feladat hallatára elkap a nevetés, de ahogy a fiú arcvonásait látom, tisztában vagyok vele, hogy nem fogja ezt a feladatot végrehajtani. Ez be is igazolódik, mikor Liam kijelenti, hogy  ő ezt nem fogja végrehajtani. Eleanor eddigi mosolygós arcán egy fintor jelenik meg és a szabályzatnak eleget téve, megiszik egy pohár tiszta wiskey-t.
Néhány kör múltával a papírokra felírkált feladatok is fogynak, ezáltal az alkohol is. A társaság nagy része - beleértve engem is - dülöngélve és bárgyún vigyorogva ülünk a helyünkön. Az elmúlt körökön keresztül jó néhány üveg alkoholt fogyasztottunk el, aminek a hatása már látszódni kezd rajtunk. Ez miatt a hangulat is javult és már mindenki fesztelenül és korlátok nélkül társalog a másikkal. Az alkohol hatását én is megérzem, szédülök, de arcomról a mosoly le sem vakarhatatlan.
- Mayna te jössz - miután megiszom a nekem szánt alkoholmennyiséget, Barbi mosolyogva tolja a csapattársával nevetgélő lány felé a papírokat tartalmazó tálat.
- A csapattársad kenje be az arcodat Nutellával, tejszínhabbal rajzoljon rád bajuszt, fényképezzétek le és tegyétek ki a képet twitterre - néhány másodperc gondolkodási lehetőséget adunk neki, de ő nem él vele, már rögtön a tejszínhabot és a Nutellát kéri. Jó házigazdához méltóan én állok fel és megyek ki értük. Szokásos időmet megkétszerezve érek ki a konyhába, hiszen akadtak zavaró tényezők a kivezető utamban, mint például egy fal. Nem is értem, hogy kerülhetett az oda. A konyhában megint több időt töltök a szükségesnél, mert sehogy sem tudom kinyitni hosszas próbálkozás után sem a hűtő ajtaját. Aztán mégis csoda történik és a hűtő másik oldalán próbálkozva, sikerül feltárnom annak tartalmát. Kiveszem a számomra szükséges dolgokat és újra elindulok a vissza vezető hosszú úton.
Harry kezébe nyomom a Nutellát és a tejszínhabot és megkönnyebbülésemre, helyet foglalok a párnámon és onnan figyelem az eseményeket.
- Kezdjük - mondja Mayna, mikor már kényelmesen elhelyezkedett. Harry egy mozdulattal lecsavarja az édes desszert tetejét és ujjait belemártja, majd egy csíkot húz a lány arcára. Ezt követi még több csík, mígnem a lány arca felismerhetetlenné barnává válik. Ezután csapattársa a tejszínhabot veszi elő és mintákat rajzol Mayna csokis arcára. Mire elkészül a remekmű a fehér lányból egy viccesen kinéző barna télapó válik. Telefonomat elő kapom farzsebemből és a feladat utolsó részének eleget téve, lefényképezem a kamerába vigyorgó lányt és egy gombnyomással posztolom a twitter nevű közösségi oldalra. Valószínűleg ezt a cselekedet holnapra már Mayna is megfogja bánni, de még ma van, szóval ez most annyira nem is izgat. Ráérünk a következményekkel holnap foglalkozni.
- Hol moshatom le ezt az arcomról? - kérdezi nevetve Mayna, miközben kisebb-nagyobb sikerrel próbál felállni a helyéről.
- Gyere, megmutatom - kézen ragadom és a földszinti fürdőszoba felé kezdem el húzni. Igazából ez nehezebben megy, mint fejemben gondoltam, hiszen mind a ketten megittunk néhány pohárral. Tempómat lassabbra kell fognom, mert a mögöttem lépkedő lány gyakran megbotlik a saját lábában és nem szeretném ha elesne.
Az ajtót kitárva engedem magam elé, majd én is belépek utána és az ajtónak dőlve figyelem mozdulatait. A mosdókagylóhoz sétál és a csapot megengedve, vizes tenyerével próbálja lemosni magáról a ragadós édességek keverékét. Miután végez, maga körül tapogatózni kezd.
- Kérhetek egy törölközőt? - összeszorított szemekkel fordul felém, és kissé meglepődök arcának látványától. A Nutella és a tejszínhab maradványai még mindig kivehetőek arca vonulatain, de egy kis piros rúzst is észreveszek. Egy halk kuncogás után a türelmetlenül váró lányhoz sétálok egy törölközővel a kezemben, de ahelyett, hogy odaadnám neki, magam kezdem el letisztítani az arcát. Eleinte kezeivel próbálja megakadályozni az enyémet a mozgásban, de aztán leejti őket teste mellé és hagyja, hogy elvégezzem azt,a mit elkezdtem.
- Köszönöm - hangja halk, szinte suttog, de én mégis úgy hallom, mintha kiabálna. Szemeivel engem néz és olykor-olykor tekintete ajkaimra téved. Az én szemeim sem kerülik el a természetes színében pompázó ajkait, melyek olyan hívogatóak az enyémek számára. A köztünk lévő távolságot megszüntetem és kezeimet derekára helyezve húzom közelebb magamhoz. Tekintetem folyamatosan arcán tartom, hogy láthassam az ő reakcióit. Szemeivel újra ajkamra pillant egy pillanatra, s nekem nem is kell több. Ezt engedélynek veszem és ajkaimmal az övéi felé közeledek, de mielőtt összeérhetnének, lehajtja a fejét, így egy homlok puszit formálva a csókból.
- Menjünk - halkan, lehajtott fejjel mondja. Szemeimet becsukom és fogaimat összeszorítom, hogy nehogy valami olyant mondjak, amit nem kellene.
Kezemet levéve a derekáról eltávolodok tőle és magára hagyom. A nappaliban az utam rögtön az alkoholokat tartalmazó asztal felé vezet és az egyik üveg száját megfogva, rögtön meghúzom azt. Bánt a tudat, hogy az a csodálatos nő, aki nekem talán baráttól is többet jelent, visszautasított. Talán ő nem érez semmit sem irántam, de talán igen, de lehet, hogy ezzel a kis próbálkozásommal mindent elrontottam. Viszont én tudni akarom, hogy lehet-e kettőnk között több, mert lassan beleőrülök ebbe a helyzetbe.
- Hey Niall. Mi van veled? - Harry kérdő pillantásokat vet rám, de én nem foglalkozok vele, még egyet kortyolok az üvegben lévő alkoholból - Elég legyen.
Egy mozdulattal kiveszi a félig üressé vált üveget a kezemből és az asztalra helyezi. Hisztisen próbálnék nyúlni utána, de ő nem engedi, kezemnél fogva arrébb húz az asztaltól.
- Mi történt? - teszi fel a kérdést, mikor látja, hogy nem áll szándékomban beszélni.
- Megakartam csókolni - szívembe olyan érzés nyilal, mintha egy kést forgatnának benne és agyam újra az alkohol felé kezd vágyakozni - de ő visszautasított.
- Niall, túl sok alkoholt ittál már ma és ezt te is és Mayna is nagyon jól tudja. Nem hiszem, hogy úgy képzeled el az első csókotokat, hogy a szád alkoholtól bűzölög és főleg, hogy másnap nem fogsz rá emlékezni. Nagyon helyes fiú vagy és Mayna egy csodálatos lány, de lehet, hogy neki ez még túl gyors. Várj még egy kicsit, hagyd, hogy a dolgok a maguk módján történjenek.
Harry beszédétől teljesen elérzékenyülök, már közel állok hozzá, hogy elsírjam magam. Tudom, hogy most fontos dolgokat mondott és meg is értettem, hogy miket, viszont fel még sem fogtam a rengeteg alkoholnak köszönhetően.
- Szeretlek haver - ingadozva ölelem meg, de rögtön el is távolodok tőle, mert csuklani kezdek. A szoba egyre jobban forogni kezd körülöttem és a meleg még ront a helyzeten. Harry-t kikerülve lépdelek a bejárati ajtó felé, de közben kezeimmel erősen kapaszkodok a falba, hogy ne essek össze.
Az ajtót kinyitva megcsap a hideg levegő ami jobb érzéssel tölt el, mint a benti meleg levegő. A nyílászárót becsukom magam mögött, de mikor leülnék a lépcsőre a gyomrom felfordul és tartalma úját felfelé veszi. A lépcsőről lehajolva, a bokorra adom ki az eddig a gyomromban lévő dolgokat, beleértve az alkoholt is. Miután végzek a zsebemből előhúzok egy zsebkendőt és letörlöm vele az arcom, majd keserű szájízzel leülök a hideg lépcsőre. Már sokkal jobban érzem magam, a szédülés enyhült és a hányingernek már jele sincsen.
- Jobban vagy? - ijedten kapom a fejem a hang irányába, de mikor meglátom a mellettem ücsörgő lányt, megnyugszok. Eddig még észre sem vettem, hogy kijött utánam, de értékelem eme gesztusát és örülök annak is, hogy érdeklődik az iránt, hogy hogyan érzem magam. Egy halvány bólintással válaszolok kérdésére és fejemet újra a kapu felé fordítom.
- Sajnálom ami odabent történt. Nem tudom mit is gondoltam akkor, csak a fejem után mentem és - heves magyarázkodásba kezdek és valószínűleg sok sületlenséget hordok össze, de ő megakadályoz abban, hogy befejezzem a mondatomat.
- Felejtsük el - biztató mosolyt küld felém, feláll és kezét felém nyújtja, hogy abba kapaszkodhassak a felállásomkor.
- Többiek? - kérdezem csodálkozva Harry-től, mikor Mayna-val az oldalamon beérek a nappaliba, viszont ott csak Barbi és Harry van.
- A fiúk kiütötték magukat és a lányok felvitték őket lefektetni. Viszont most már mi is mennénk aludni, ha nem bánjátok - egy-egy öleléssel elköszönök a szerelmesektől és ugyanígy tesz Mayna is. Bármennyire próbálja Harry halkan suttogni Mayna fülébe azt a mondatot, hogy elbír-e velem én még is hallom. Arcomra mosoly kúszik, mikor a lány megnyugtatja őt és gyengéden meglöki a fiút a lépcső irányába - Jó éjszakát.
- Én hol fogok aludni? - kérdezi Mayna, mikor már az általam adott pizsamában sétál be a szobámba. Arcára pír kúszik, mikor észreveszi, hogy szemeimmel végig nézek fedetlen lábain.
- Itt - a mellettem levő helyre mutatok. A lány arca ijedt lesz és meglepetten méreget barna szemeivel - vagy aludhatsz a fürdőkádban is vagy akár valamelyik vendégszobában harmadikként.
Önkéntelenül is felnevetek bátortalanságán és biztatásul felemelem a takarót, hogy befeküdjön alá. Szemeit a plafon felé emeli és egy sóhajtás kíséretében, apró lépésekben az ágy másik része felé indul. Mikor kényelmesen elhelyezkedik az ágyban, a takarót elengedem és az gyengéden kicsiny testére esik. Az ágy túlsó szélén fekszik, míg én a másikon, így egyetlen testrészünk sem érintkezik. Bármennyire is szeretném ezt, türtőztetem magam.
- Jó éjt, Niall.
- Jó éjt, Mayna.
Boldog mosollyal az arcomon hajtom fejem álomra, mert tudom, hogy nem is olyan messze tőlem egy csodálatos lány alszik,aki talán majd egyszer az életem része lesz. 

Fifth Side - "Te vagy a legérzékenyebb fiú akit ismerek" | Part.1

Niall Horan

Mikor felhívtam telefonon azt hittem, hogy nem fogja felvenni, hiszen még korán is volt és miért is akarná felvenni pont nekem a telefont. Aztán nagy meglepetésemre a folyamatos csörgés hangja megszűnt és lágy, nőies hangja szólalt meg. Valamivel ellehetett foglalva, mert hangja kapkodónak és meglepettnek tűnt. Féltem, hogy ha felteszem neki azt a kérdést, ő visszautasít és azt mondja, hogy menjek a francba. Féltem, hogy nem ismerhetem meg jobban, hogy nem tudhatom meg kedvenc virágának nevét, kedvenc ruhájának márkáját és még hasonló információkat. Aztán megint meglepett. Azt mondta, hogy szívesen találkozik velem, de most mézeskalácsot süt. Nem tudom, hogy támadt neki ez az ötlete, de nagyon aranyosnak találtam, hogy egy hideg téli reggel ilyent készít. Megbeszéltük, hogy elmegyek hozzá és megnézünk együtt egy filmet. Megígértem neki, hogy tíz percen belül ott leszek, de ekkor még egy boxerben feküdtem a hálószobámban. A szokásos reggeli készülődésemet most lerendeztem egy rövid, de jóleső zuhannyal, egy elmaradhatatlan fogmosással és végül egy felöltözéssel. Hajammal nem babráltam sokat, csak kezemmel áttúrtam néhányszor és miután a telefonomat is a kezembe kaptam rohantam a bejárati ajtó felé. Viszont olyannyira izgultam és siettem, hogy el ne késsek, hogy kis híján zokniban és pulóverben léptem ki a hóesésbe. Miután sikerült ezt a problémát is kiküszöbölnöm és a házat is bezártam, az autómba ülve elindultam a megadott címhez. Az utak csúszósak voltak a frissen hullott hó miatt. Mint szokás szerint, most is rengetegen voltak a hó födte utakon és csakúgy, mint én, azok az emberek is siettek.
Végül néhány perces vezetés után-hisz nem lakott olyan messze tőlem Mayna, mint gondoltam-odaértem az említett lány házához. A ház nagyon jól nézett ki és már kívülről is tükrözte a fiatal írónő ízlését. Az épületet és a hozzá tartozó udvart egy magas téglából kirakott fal védte a kíváncsi szemek elől. Miután a házban lakó lány kinyitotta nekem a kaput, az autómmal begördültem oda és szemem elé tárult a hóval borított, növényekkel tarkított udvar és a hozzá tartozó emeletes ház. A falai-az utcában lévő többi házhoz híven-fehérek voltak és mindegyik emeleten helyet kapott több ablak is. Az első emeleten lévő, azt hiszem szobából az erkély ajtaja az udvar felé nyílik, így is menekvést találva a kíváncsi szemek elől. A ház túlsó részén egy terasz helyezkedik el ahová egy hatalmas üvegajtón keresztül lehet kijutni. Távolabb megpillantok egy medencét is, de sejtésem szerint ez most üresen áll, hisz ha lenne benne víz, akkor az valószínűleg jéggé fagyna.
Fejemet gyengéden ráztam meg, hogy visszatérjek a kert elemezgetéséből és figyelmemet az ajtóban ácsorgó lányra terelem. Egy hosszú pólóban és cicanadrágban ácsorgott az ajtóban és jól észrevehető volt, hogy már kezdett átfázni. Mielőtt ez megtörténhetett volna lábaimat mozgásra bírtam és Mayna elé sétáltam. Mosollyal az arcán fogadott, amit én viszonoztam is neki. Ebben a pillanatban kedvem lett volna szorosan magamhoz húzni és percekig kezeim között tartva ölelni, de ezt nem tehettem meg. Nem tudhattam, hogy mik is a szándékai és hogyan viszonyulna a közeledésemre.
A ház belseje is szintén nagyon elnyerte a tetszésemet. Tükrözte Mayna ízlését és észrevehető volt, hogy itt nem egy fiú lakik hanem egy lány vagy talán A lány. A konyhából karácsonyi zene hangfoszlányai szűrődött ki és a levegőt betöltötte a mézeskalács ellenállhatatlan illata.
A nappaliba ültünk le beszélgetni és ő elmesélte, hogy mit csinált reggel, pontosabban már hajnalban. Mosolyogva hallgattam beszámolóját, de egyes részeknél kedvem lett volna felnevetni, viszont ezt nem tettem, mert akkor lehet, hogy azt hittem volna, hogy kinevetem őt. Igen, az igaz lett volna, hogy kinevettem, de nem csúfolódásból, hanem azért, mert igazán viccesnek gondoltam azt amit csinált.
Aztán az ő arcáról is eltűnt a mosoly és hirtelen váltott át rémülté. Kérdezgettem, próbáltam kideríteni, hogy mi baja lett hirtelen, de ő egyik kérdésemre se válaszolt. Egyre jobban kezdtem aggódni érte. Mi van ha rosszul van? Mi van ha szellemet látott? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben akkor is, mikor szó nélkül kirohant a konyhába. Nekem sem kellett több, utána rohantam, de mikor már odaértem ahol ő volt, csak azt láttam, hogy a süteményeket nyugodtan rakosgatja egy tálcára. Szerencsére nem történt semmi baj, csak majdnem a sütemények égtek oda.
A karácsonyi film megnézése után beszélgetni kezdtünk. Kérte, hogy meséljek magamról és én ezt szívesen teljesítettem. Elmondtam olyan dolgokat amiket nem szeretnék újságokban vagy könyvekben látni, de megbíztam benne. Tudtam, hogy ő nem verne át. Kíváncsisággal hallgatta a szavaimat és szinte minden egyes mondatot elraktározott a fejében. Éreztem és tudtam, hogy most egy valaki rám figyel, csakis rám. Ezt követően ő kezdett el magáról beszélni, de olyan érzésem volt, mintha nem bízna meg bennem. Olyanokat osztott meg velem, amik inkább gyermekkori, esetleg tinédzserkori emlékek. Ezt nem tettem szóvá, mert biztos voltam benne, hogy egy nap elnyerem a bizalmát és mindazt, amit akkor nem mondott el, egyszer elfogja.
Nem sokkal később megmutatkoztak rajta a fáradság jelei és elaludt. Hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak. Kíváncsi voltam a ház többi részére is, de az ő engedélye nélkül nem akartam a nappalitól messzebbre menni. Ott maradni se akartam, ezért a legjobb döntésnek az elmenetelt találtam. Előtte viszont, még a kanapé mellett lévő fotelben elhelyezett plédet ráterítettem. Közelebb hajoltam és egy gyengéd puszit hintettem az alvó lány homlokára. Korábbról emlékeztem, hogy láttam egy hűtőre ragasztható cetlit, ezért érte mentem és egy tollal írni kezdtem.

Drága Mayna!

Mikor elaludtál jobbnak láttam, hogy elmenjek, hogy te nyugodtan aludni tudhass.

Remélem jól is aludtál és kipihented magad, mert szeretnélek meghívni hozzám egy

kis filmnézésre és házibuli jellegű összejövetelre. Ne aggódj nem lesz 

sok ember, csak a banda és a barátnőik.Nagyon örülnék neki ha eljönnél, 

mert így legalább megismerhetnéd a barátaimat és mi is több időt tölthetnénk együtt. 

A cetli aljára felírt címre várlak délután öt órára, de ha eltévednél

tudod a számom. 

Ölel: Niall

Felragasztottam a papírt egy látványos helyre a hűtőn és még egy pillantást vetve az álmaiban járó lányra elhagytam a házat. Vidáman ültem kocsiba és hajtottam el attól a helytől, ahol még nem rég egy csodálatos lány társaságában voltam.

Nagy mosollyal emlékszek vissza a néhány órával ezelőtt történtekre, de ugyanakkor izgatott is vagyok, hogy Mayna elfogadja-e a megvívásomat vagy sem. Ezen viszont most nincs sok időm rágódni, mert egy tesco-ban a sorok között vágtatva próbálom beszerezni az esti programhoz szükséges dolgokat. Chipseket, csokoládékat, kekszeket, popcornt, sört, bort és még sok más alkoholt és rágcsálnivalót teszek a majdnem teli kosárba. 

Mire végzek a fizetéssel és a már teljesen teli bevásárlókocsit kitolom a parkolóban lévő autómhoz, szinte még a tüdőmet is kilehelem, de miután bepakolom őket a csomagtartóba, akkor sem pihenhetek, mert az alkoholokat nem üveg hanem rekeszszámra vettem. Így az üres kocsit visszatolva sietek az üzletben lévő három rekesz sörömért, fele ennyi boromért és még néhány üveg töményebb alkoholért. Valószínűleg édesség és alkohol függőnek néztek az eladók, mert mikor fizettem elég furcsa pillantásokkal méregettek. Ebben lehet, hogy az is benne van, hogy nem sok sokszor látnak itt engem vásárolni, hisz tudjuk ki vagyok. 

Kifulladva dőlök el a kanapén és képzeletben megveregetem a vállam amiért sikerült mindent elpakolnom a konyhámban úgy, hogy nem csak bedobáltam az egyik szekrénybe. Épphogy kifújom magam, mikor a zsebemben lévő telefonom rezegni, jelezve, hogy egy bejövő hívásom érkezett. Morogva húzom elő azt a zsebemből és rögtön a fülemhez is emelem. 

- Csá haver.

- Helló Harry - köszönök én is a telefon túl oldalán lévő fiúnak, miközben újra kényelembe helyezem magam a kanapén.

- Szóval mikorra is kell odamennünk? - kérdése végén felkuncog és a háttérben női hangot is hallok. Valószínűleg épp a barátnőjével van. Inkább meg sem kérdezem, hogy mit csinálnak.

- Öt órára mondtam Mayna-nak is, úgyhogy olyan öt órára - csönd áll be és percekig azt hiszem, hogy már nincs vonalban és lerakni készülöm a telefont.

- Ki az a Mayna? - most én következem, nem válaszolok, csak várom következő kérdését, hisz tudom, hogy még itt ennek nincs vége - A barátnőd? Mióta ismered? De a legfontosabb. Niall, miért nem beszéltél nekem róla?

- Nyugodj le Harry! Mayna nem a barátnőm, nem rég ismertem meg. Nagyon kedves lány és szeretném ha ma ő is itt lenne - elmondom Harry-nek az álláspontom, de ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy valamit megfog kérdőjelezni az előbbi szavaimban.

- Te csak úgy odaviszed a házadba mikor alig ismered? Niall, mi van ha egyik rajongónk és majd elmondja mindenkinek, hogy hol laksz? - értékelem benne, hogy fontos vagyok neki, de ez már túl sok. nem is ismeri őt és olyanokat feltételez róla, amik egyáltalán nem igazak. Biztos vagyok benne, hogy csak az aggodalom és a féltés beszél belőle.

- Harry befejeznéd? Mayna nem egy rajongók, vagyis nem tudom , hogy az-e, de ő is híres és elhiheted, hogy megbízhatsz benne - hangom a kelleténél hangosabb lesz mire a mondat végére érek, de aztán lenyugtatom magam - Ő Mayna Collins. Ő az aki írta azt a könyvet, amit szoktam olvasni a turnénkon is és az a kedvencem. Rengetegen szeretik őt, hiszen egy fantasztikus író és csodálatos lány. 

- Sajnálom Niall, csak féltelek. Te vagy a legérzékenyebb fiú akit ismerek és nem szeretném ha valaki miatt összetörnél - szavai meglágyítják szívem és büszkeséggel tölt el, hogy ő az én legjobb barátom - Ígérem, kedves leszek vele és nem bántom meg semmivel.

- Köszönöm.

- Most viszont leteszlek, de egy óra múlva ott leszünk - meg sem várva, hogy elköszönjek, bontja a vonalat. Az órára pillantva ijedten veszem tudomásul, hogy már négy óra van és alig egy órám maradt arra, hogy előkészítsem a házat a hamarosan érkező vendégeim számára.
Az egyik szekrényből párnákat és plédeket veszek elő és telerakom velük a tv előtti helyet. A dohányasztalt a fal mellé tolom, hogy még véletlenül se legyen útban és a kanapét is elmozdítom a helyéről, de csak olyannyira, hogyha valaki leszeretne ülni rá akkor az könnyedén megtehesse, de eközben ne kelljen elvonulni a csapat többi tagjától. Három zacskó chipset bontok fel és öntöm ki őket ugyanennyi tálba. A popcornt a mikróba helyezem és amíg az elkészül, a nappaliba viszem a tálakat ezután pedig néhány üveg italt is. Miután a pattogatott kukorica is elkészül, azt is beviszem a szobába a többi rágcsálni való mellé és nyugodt szívvel jelentem ki,hogy munkám véget ért.
Az óra mutatója még csak a harmincast éri el, ezért úgy döntök, hogy még ráérek egy gyors zuhanyt venni. Piszkos ruháimat a szennyes tartóba dobom és belépek a még száraz zuhanyfülkébe. Megnyitom a meleg vízhez tartozó csapot és a jólesően meleg víz a testemre ömlik. Percekig csak némán állva élvezem a rám folyó víz melegségét és kezdem érezni, ahogy lenyugtat és elálmosít. Viszont eszembe jut, hogy nekem sietnem kell és miután alaposan megmosom testem a tusfürdőmmel, egy törölközőt a derekamra csavarva kilépek a kabinból. vizes testemet gondosan megtörlöm és ugyanezt teszem vizes tincseimmel is. Miután elég száraznak érzem magam az egyik fiókból kikapok egy tiszta alsóneműt és egy kényelmes farmernadrágba és fehér pólóba bújok. Mezítelen lábaimra fehér zoknit húzok, hiszen nem cipővel rohangálok a házban.
Utolsó simításokat végzem hajamon, mikor a csengő hangja megszólal, jelezve, hogy megérkeztek az első vendégek. Nem sietek, a normális tempómban hagyom el a hálószobám és lemegyek az ajtóhoz, aminek a túloldalán már türelmetlen barátaim várnak. Eközben a csengő hangja nem marad abba, valaki folyamatosan nyomkodja és talán már rá is feküdt. A kilincset lenyomom és szembe találom magam barátaimmal egyben bandatársaimmal és a csengőnél álldogáló, gonoszan vigyorgó Loui-val. Egy pacsival köszöntjük egymást, de a velük érkező barátnőiknek már egy-egy arcra puszit adok. Egymás után lépnek be a lakásomba, de mielőtt becsuknám az ajtót, feljebb emelkedve kinézek az utcára, viszont csalódottan esek vissza talpamra. 

Egy nagy sóhajt követően mosolyt varázsolok arcomra és a nevetések hangjának irányába indulok el. A kis csapatot a nappaliban találom meg, miközben bőszen keresgélnek valamit.
- Niall szerintem elfelejtettél valamit - mondja Eleanor miközben hangosan hahotázó barátját próbálja megakadályozni abban, hogy az felmásszon a szekrény tetejére.
- Mire gondolsz? - kérdem kíváncsian.
- Hova dugtad a poharakat Niall? Talán ide? - kérdezi Louis, miközben ugrálva próbál felnézni a szekrény tetejére.
Képzeletben homlokomra csapok feledékenységem miatt és rögtön a konyhába rohanok, hogy egy tálca pohárral térhessek vissza a nevető társasághoz.
- Így már mindjárt jobb - szólal meg most először Harry is és kezdés képpen, mindenkinek tölt egy kis vörös bort. A kezünkbe vesszük őket és már éppen koccintásra készülünk, mikor a csengő hangja újra megszólal és megszakítja eme cselekedetünket.
A bort tartalmazó poharamat leteszem az asztalra és az ajtó felé rohanok, hogy megnézhessem, hogy ki az újabb látogató. Az ajtót kinyitva megpillantok a kapuban egy fejét lehajtva álldogáló barna hajú lányt. A bejárati ajtó nyitódásának hangjára felkapja a fejét és csillogóan barna szemeit enyémek közé fúrja. Ajkaim mosolyra húzódnak és megnyugszom, hiszen Ő is eljött. Nagy lépésekkel indulok felé, hogy minél hamarabb bejöhessen és mikor ez megtörténik, még számomra is váratlanul történik az, hogy megölelem. Kezei tétován a teste mellett lógnak, de aztán karjai hátamat ölelik körbe és fejét mellkasomra hajtja. Mosolyom, ha lehet azt mondani, még szélesebb lesz, mikor elengedjük egymást és magam elé engedve besétálunk a házba. Az előszobában leveti a kabátját és a csizmáját is azután pedig a vezetésemmel bemegyünk a nappaliba.
A helyiségre hirtelen telepedik a csend és mindenki a mellettem álló lányt figyeli. Kérdő pillantásokat kapok az ezelőtt nevetgélő barátaimtól és a mellettem álldogáló lánytól. valószínűleg mindannyian meglepődtek. Végül ezt a kínos csendet Harry töri meg azzal, hogy a kanapéról felpattanva Mayna elé siet.
- Szia! Már rengeteget hallottam rólad, Harold Styles  vagyok, de szólíts csak nyugodtan Harry-nek - mosolyogva nyújtja felé a tenyerét, amit a lány el is fogad.
- Mayna Collins vagyok, de szólítsatok nyugodtan Mayna-nak - lassan, de végül mindannyian felocsúdnak meglepődöttségükből és sorban a lány elé sétálnak, hogy bemutatkozhassanak neki. 

Fourth Side - Karácsonyi hangulat

 Mayna Collins

Hirtelen ötlettől vezérelve kapom kezembe a modern telefon készüléket. A férfinak a neve, ki már lassan egy éve az életem részévé vált-nem szerelmi téren-az első a telefonom névjegyzékében és ő van beállítva az egyes gyors hívó gombra is. Ennek nincs különösebben oka, így ezen a dolgon nem is érdemes rágódni.  Meggondolatlanul nyomok rá a nevére, de miután hallom az első csörgést, észhez térek és egy gyors mozdulattal bontom a vonalat. Reménykedem, hogy Anderson nem hallotta meg telefonjának csörgését és nem fog vissza hívni. Ha netán bekövetkezne a rosszabbik eset, miszerint felébredt, jobb lesz ha lenémítom a telefonomat, mert nem akarom azt hallani a nap hátralévő húsz órájában, hogy miért hívtam fel őt hajnalok hajnalán. Sőt, a hangját se akarom hallani, örülök, hogy van néhány szabad napom mikor nem kell vele találkoznom. 

Öt perc sem telik el, a telefonom képernyőjén felvillan az emlegetett menedzserem neve, telefonszáma, miszerint beszélgetést kezdeményez. Előbbi elvemhez, vagyis inkább rögeszmémhez és gyávaságomhoz híven nem fogadom el a hívást, de el sem utasítom. Hagy higgye csak azt, hogy már alszom. Anderson nem az a fajta ember aki könnyen felad dolgokat és ennek hűen, készülékemen már több mint tíz nem fogadott hívás van. Az említett tárgyat kezembe veszem és bátorkodom írni neki egy rövidke üzenetet, miszerint téves hívás volt, de Anderson megelőz és egy, általa írt SMS pihen az üzeneteim között. Tudom, hogy ezzel a hívásommal feldühítettem és az sem segít, hogy egyetlen hívására sem reagáltam. Már lélekben felkészülök a szövegben kapott kiabálásra és megnyitom az üzenetet. Úgy látszik nagyon mérges, mert többször is leírta, hogy mi a fenéért hívtam fel őt ilyenkor és miért nem veszem fel a készüléket mikor ő hív. A képernyőn egy újabb üzenet villan fel, amit szintén dühös menedzseremtől kaptam. Ez már viszont nem egy dühtől forrongó üzenet, hanem egy aggódó. Azt kérdezgeti, hogy minden rendben van-e, esetleg nem-e betörtek amiért kerestem. Egy gyors elnézést kérő választ pötyögve a kanapé másik felére dobom a telefont. 

Nem tudom, hogy most mit csinálhatnék. Hajnali négy óra van, de én még se vagyok álmos. Filmet nézni sincs most igazán kedvem és takarítani sem tudok, mivel a házban makulátlan tisztaság van. Talán főzhetnék valamit, de mivel a hűtő üres ez a tervem is kárba fullad. Az ablakon kinézve látom, hogy a hó apró pelyhekben újra hullani kezdett és az eddig közeledni látszott tavasz, újra távolinak tűnik. Karácsonyi hangulat suhan át rajtam és kedvem támad a hűs, londoni télben sétálni, hógolyózni és a meleg,száraz házban forró csokit inni. Tudom, hogy ezek közül nem vihetem végbe mindet, de ha ügyes leszek akkor kettőt igen. 

Lábamat a meleg mamuszomba bújtatva kettessével szedem felfelé a lépcsőket és nagy rohanásomban kis híján orra is esek. Rögtön a szobámba rohanok, de azon belül is az onnan nyíló gardróbomba. Az egyik polcról lekapok egy kék, egyszerű farmernadrágot, míg a másikról egy fehér felsőt és egy kötött, krémszínű pulcsit. Lapos talpú bakancsomat kiemelem a helyéről és a szobába visszasietve, magamra rángatom az előbb előszedett ruhákat. A pizsamámat a bevetetlen ágyra dobom és a fürdőszobában, a tükör előtt állva kifésülöm barna lokniaimat. Sminkkel nem foglalkozok, csak az ajkamra kenem egy keveset az üdítően epres ajakápolómból, amit aztán el is teszek a kis táskámba a pénztárcámmal és az egyéb fontos dolgaimmal együtt. A helyiségből kifelé haladva leoltom a lámpát és ugyanezt megteszem a szobámnál is, de még előtte felkapom a földre ledobott bakancsomat és a kezemben lesétálok vele a nappaliba. A kanapéról a táskámba süllyesztem a telefont és sötétségbe burkolom a ház ezen részét is. Az előszobában még magamra kapom a lábbelimet, a kabátomat és még egy sálat is a nyakam köré tekerek aztán pedig az autóm kulcsát leemelem a falra helyezett tartóról és kilépek a hóesésbe. Az ajtót gondosan bezárom és nem törődve azzal, hogy a pelyhek eláztatják a hajamat lassan sétálok át a garázshoz, amiben az autó áll. 

Lassan haladok a bevásárló központ sorai között miközben előttem tolom a már félig megrakott bevásárló kocsit. Mindent gondosan megnézek és próbálom megtalálni azt a pár dolgot amire szükségem lesz a főzéshez és az elkövetkezendő napokban. Végül ez olyannyira sikerül, hogy a kosaram púpozva gurul előttem és félő, hogy a tetejéről lepotyog valami. 

Azt hiszem elmondhatom, hogy büszke vagyok magamra, mert sikerült a kosár tartalmát gondtalanul az eladó előtti szalagra pakolnom, vissza pakolnom és végül a kocsim csomagtartójába pakolnom. Nehezen, de sikerült mindennek helyett találnom és szerencsémre elég nagy ahhoz a csomagtartó, hogy minden vásárolt cuccom elférjen benne. 

Az óra kijelzőjén lévő számok az ötösre váltanak át, miszerint eltelt egy óra és már hajnali öt óra van. A város még mindig olyan csendes és nyugodt, mint mikor elindultam és a hó is még mindig megállás nélkül esik. Még nem volt kedvem a bevásárló körutam után haza menni, ezért döntöttem úgy, hogy eljövök a Hyde Parkba és megteszem azt amit régen tettem. Sétálok egy kicsit, egyedül. Az autómmal a bejárathoz közeli parkolóhoz állok le és miután meggyőződöm arról, hogy gondosan be van zárva, megindulok a park belseje felé. A látvány ami fogad ámulatba ejtő. A még mindig sötét London parkját lámpák fényei világítják meg, de az égbolton is felfedezhető néhány halványan fénylő csillag. A sétáló utakat hó borítja, csakúgy, mint a levél nélküli fák ágait és azt a helyet is, ahol nyáron sűrű zöld fű szokott lenni. 

Nagyot szippantva a levegőből sétálok tovább a nyugodt, havas környezetben. Gyermekkoromban rengeteget jártunk ebbe a parkba és azóta is rengetegszer meglátogatom ezt a helyet. Most is, mint mindig mikor ide jövök, a park közepén elhelyezett tóhoz sétálok. Nem csalódom, sőt boldog vagyok mikor meg pillantom a befagyott tavat a felette átívelő kicsinyke híddal. Gyermeki lelkesedéssel megyek közelebb és a hídra állva, figyelem az oly' csendes parkot, amit egy ébredező város vesz körül. A tóba tavasszal, mikor már jó idő van halakat szoktak telepíteni, de télre kiveszik onnan őket. Ennek tudatában helyezem le a híd végébe a táskámat és apró léptekkel a csúszós és havas jégre lépek. Ha valaki látna, biztos azt gondolná, hogy egy felelőtlen lány vagyok aki egy közterületen lévő befagyott tavon akar jégkorcsolyázni korcsolya nélkül, de ez nem igaz. Én csak kiakarok törni azokból a mindennapokból amikbe az előző évemben belekényszerültem. Én csak szabad akarok lenni egy kis időre és ezt érezni is akarom. 

A hideg hídba kapaszkodva helyezem az egyik lábamat utána pedig a másikat a jégre. Várok egy kicsit míg a jég megszokja a súlyomat és kíváncsian figyelem, hogy keletkezik-e repedés a befagyott víz bármelyik részén. Még beljebb sétálok a csúszós felületen, de egy percre sem engedem el a támasztékomat. Azt hittem, hogy sokkal vékonyabb a jég, de örülök, hogy ez még sincs így. Felbátorodva elengedem az eddig szorított hidat és lábaimon a jég közepe felé csúszok. Lábaim szétnyílnak, össze-vissza siklanak, míg meg nem szokják az alattuk levő felületet és egyenletesen, magabiztosan nem csúsznak előre. Arcomon mosoly jelenik meg, mikor a bakancsaim felveszik a jégkorcsolya szerepét és azt meghazudtoló módon siklanak. A kezeim sem tétlenkednek, az oldalam fel-le járnak, így segítve lábaimnak a mozgást. 

Hazudnék ha azt mondanám, hogy egyszer sem estem el, mert igenis voltak alkalmak mikor közelebbről is szemügyre vettem a jég felületét. 

- Hölgyem, meg kell kérnem önt, hogy hagyja el a jég területét - szólal meg egy hang,mikor már a sokadjára csúszok körbe a cseppet sem nevezhető kicsi tavon. Még mindig mosolygok mikor a tó szélénél álló biztonsági őrre nézek, de ő cseppet sincs ilyen hangulatban. Merev tekintettel bámul rám, miközben egyik lábáról a másikra áll. Megadóan sóhajtva csúszok le a jégről és miután a táskám már a kezemben van az őr felé fordulok. 

- Viszlát - mosolyom még mindig levakarhatatlan mikor elsétálok mellette és látom a meglepett arcát. Még a közelében vagyok mikor hallok egy halk Nahát szócskát, amit kuncogva fogadok. 

Azt hiszem elég időre elegendő adrenalin lökettel töltődtem fel, mert a kocsiban ülve a hazafelé vezető úton is mosolygok, sőt még akkor is mikor a nem rég vásárolt élelmiszereket hordom be a konyhába. Nos, ez a tevékenység eltart egy ideig mivel sok mindent vettem, és nem szatyrokba pakoltam. Az óra hetet üt, mikor a polcok feltölvte, rendezetten a hűtő pedig megrakottan áll.
A nappaliból a laptopot áthelyezem a konyhapultra és a youtube zenéi között válogatva elindítok egy olyant, ami a hangulatomhoz illik. Egy karácsonyi dalt. A laptophoz csatlakoztatok néhány hangfalat és a a hangerőt maximumra tekerve, életet adok az eddig csendes háznak. A hangulatom ha lehet azt mondani még jobb lesz és úgy érzem magam, mintha tényleg most lenne a szeretet ünnepe.
Még mielőtt neki kezdenék a sütögetésnek, a hálószobámba felrohanva egy kényelmesebb, itthoni szerelésre váltok át és lengedező hajamat egy copfba fogom a fejem tetején. A konyhában, miközben a mézeskalácshoz készítem ki a hozzávalókat, Mariah Carey All I want for Christmas is you című dalát éneklem. Lábaimmal ritmusra dobolok és hangosan,bár hamiskásan éneklem együtt az énekesnővel.
A fehér színű krémmel a különböző mintákra kivágott mézeskalácsokra csíkokat húzok, így kidíszítve azokat. Ez a művelet viszonylag lassan halad, mivel szinte minden nyomásnál megkóstolom a kijövő krémet. Azt hiszem, ez most kivételesen jól sikerült. Mielőtt még felfalnám mindet, erőt veszek magamon és az íncsiklandó süteményeket beteszem a már meleg sütőbe. Szusszanásképpen a még gőzölgő citromos teából töltök egy kicsit és nagyot kortyolgatva elfogyasztom azt.
- Haló? - szólok bele a telefonba, miután nagy nehézségek árán találtam csak meg a nem rég használt táskám legmélyén. A kijelzőn egy ismeretlen szám villogott, így fogalmam sem volt róla, hogy kikereshet.
- Szia Mayna - szólal meg egy férfias hang és el kell gondolkoznom rajta, hogy ki is ő valójában. Viszont szerencsémre megúszom, hogy esetleg valami hülyeséget mondja, hisz a vonal túlsó végén lévő férfi újra megszólal - Niall vagyok. Remélem nem zavartalak meg semmiben.
- Ó, szia - meglepetten köszönök neki, hisz nem számítottam a hívására - Nem, épp mézeskalácsot sütök.
- Mézeskalácsot? Már elmúlt karácsony - jókedvűen nevet fel, de hangjában érzem az értetlenséget is.
- Hát, ez egy hosszú sztori - kínosan nevetek fel. Néhány másodpercre beáll az a tipikus kínod csönd, ami általában lenni szokott még ismeretlen emberek között.
- Amúgy azért hívtalak, hogy esetleg nem-e találkozhatnánk? - zavartan és félénken kérdezi meg hívásának eredeti szándékát - Persze megértem ha nem érsz rá vagy ilyesmi.
- Nem terveztem mára semmit a süti evésen főzésen és az ilyen unalmas dolgokon kívül, szóval szívesen találkozok veled. Viszont, a sütiket néhány perce tettem be a sütőbe és nem szeretném őket így itt hagyni - a vonal túlsó oldalán néma csönd van, valószínűleg a válaszomra vár, de az is lehet, hogy már rég letette a készüléket és csak magamban beszélek - Viszont, ha neked úgy jó, hozzám is eljöhetsz. Nézünk valami filmet esetleg vagy hasonló.
- Tökéletes. Hova is menjek? - elmondom neki a pontos címemet és ő utánam ismételve próbálja megjegyezni, miközben a ház számot is rögzíti fejében - Pont a közelben vagyok. Akkor körülbelül tíz perc múlva ott vagyok.
Elköszönünk egymástól és miután a zsebembe csúztatom a telefonomat, neki állok rendet tenni a konyhában. Ritkán főzök, mert mostanság nincs túl sok időm rá, de ha főzök vagy sütök, akkor az egész konyha tele van liszt foltokkal és az adott ételbe szükséges hozzávalóknak a maradványaival. Nincs ez másképp most sem. A konyhapulton liszt és krém foltok vannak, a padlón tojáshéj darabkák és egy törött tojás is. A tálak, amikben a krémet, tésztát kevertem azok is mosatlanul hevernek ott ahová épp ledobtam őket.
Mielőtt belekezdek a takarításba a zenét újra elindítom, de a hangerőt lejjebb tekerem, hogy meghalljam ha megérkezik a vendégem. Egy nedves konyharuhával letörlöm a pultot és a padlót pedig egy felmosóval feltakarítom. A mosatlanokat behelyezem a mosogatógépbe és beállítva annak a hőfokát, elindítom azt. Lassan kezdi a konyha fel venni azt az állapotát, amilyen a sütés előtt is volt.
Mikor meghallom a kapucsengőt, kezemet még gyorsan megtörlöm a még rajtam lévő kötényben és gyorsan bedobom a mosókonyhába. Azt a néhány métert ami a kapucsengő telefonjához vezet, már futva teszem meg, mert a csengő hangját már másodjára is meghallom. A kis képernyőn-ami a kapunál álldogáló embert mutatja-látom, hogy ki ült rá szinte a csengőre, és a mellette elhelyezett kaputelefont a kezembe véve beleszólok.
- Szia. Nyitom - a nyitó gombot megnyomva a vendég előtt kinyílik a kapu, így ő szabadon bejöhet rajta. Mivel látom és gondolom, hogy kocsival jött, ezért a kocsi feljáró kapuját is kinyitom, hogy a járművét is betudja hozni a ház területére. Mielőtt még  az ajtóhoz érne, megelőzöm és kitárom előttem az ajtót. Niall mosolyogva lép ki az autójából és egy kis időre megáll és körbepillant. Valószínűleg a fákkal, bokrokkal és hasonló növényekkel körülvett kertemet nézni amik most hóval vannak befedve, de aztán engem is észrevesz az ajtóban ácsorogva és elindul felém. Fekete csőfarmerja tökéletesen illeszkedik férfias, de félelmetesen vékony lábaihoz. Szintén fekete kabátja nyakáig fel van húzva és kezeit megvédve a hidegtől, a ruhanemű zsebeibe dugta. A haját egy fehér, melegnek tűnő sapka alá rejtette és egy szintén fehér Supra cipőt visel, amivel most a járdán lévő havat tapossa.
- Szia - mosolyogva köszön, miközben utat engedve neki az ajtóban, beljebb tessékelem.
- Vedd le nyugodtan a kabátodat - mondom még mindig reszketve  a hidegtől, hisz egy hosszú pólóban és vékonyka cicanadrágban ácsorogtam kint a szakadó hóban.
Megvárom, míg ő leveti felesleges ruhaneműit és magam elé engedve irányítom be a nappaliba. Most is észreveszem, hogy alaposan körbenéz a helyiségben, szinte minden egyes dolgot megvizsgál a tekintetével.
- Nagyon szép a házad - mondja néhány perces csönd után - Van valami fehér a homlokodon.
Ijedten kapom fejemet felé és ő készségesen, az említett saját testrészén próbálja megmutatni, hogy honnan is kellene letörölnöm azt a fehér valamit. Mozdulatait próbálom utánozni, de mikor már Niall-ből hangosan kitör a nevetés én sem bírok magammal és vele együtt nevetek.
- Itt - a saját kezemet a kezébe veszi és a mutatóujjamat az említett foltra helyezi. Kicsit megdörzsölöm, majd várakozóan nézek Niall-re, akinek a szája sarkában még mindig ott van a kitörni készülő mosolya és nevetése - Így csak még jobban elkened.
Kacaja újra betölti a szoba csendjét. Egy mérges pillantást felé vetve pattanok fel a kanapéról és a földszinti fürdőszobába sietek. A tükör elé állva egy kis víz és törölköző segítségével letörlöm a homlokomon díszelgő liszt és krém pacát. A csapot elzárom és nyugodtabban sétálok ki a kint ücsörgő fiúhoz.
- Mi az oka annak, hogy ilyen korán már mézeskalácsot sütsz? - kérdezi még mindig mosolyogva.
- Olyan hajnali három óra körül felébredtem és aztán nem tudtam vissza aludni és mivel láttam, hogy kint szakad a hó, karácsonyi hangulatom támadt. Még akkor elmentem a közeli bevásárlóközpontba vásárolni aztán pedig egy parkba is. A biztonsági őr kicsit mérges volt rám, mert a tó befagyott vizén korcsolyáztam kori nélkül és végül el kellett onnan jönnöm. Mikor hazajöttem akkor pedig neki álltam sütni a sütit.
- Nem vagy semmi. Más ilyenkor alszik, te meg a parkban korcsolyázol vagy inkább cipőzöl a tavon - furcsa, ám igaz viccén együtt nevetünk, de aztán arcomról lehervad a mosoly és kapkodva állok fel az ülőhelyemről.
- Basszus - a konyhába rohanok mit sem törődve Niall aggodalmas kérdéseivel. Egy konyhakesztyűt a kezemre kapva nyitom ki a forró sütő ajtaját és határozott mozdulattal a pultra helyezem a forró tepsit. Szerencsére nem késtem el, sőt nem is ártott a sütiknek ez a plusz tíz perc sülés. A gázt elzárom és villa segítségével egy tálcára pakolom a forró mézeskalácsokat. Eközben az aggodalmas fiú is a konyhába ér és ijedt pillantásokkal méreget.
Sokat aggódik még az apró dolgokon is.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdezi még mindig olyan aggódva.
Fejemet megrázom és figyelmemet nem szakítom el a sütemények pakolásáról. Nem nézek rá, de mindvégig érzem égető tekinteteit a cselekedeteimen.
- Semmi, csak elfeledkeztem a sütikről és azt hittem, hogy megégtek - mondom néki némi nyugtatásképp, mert már kicsit kezd idegesíteni ez a fajta nézése. Mondatom után, mintha képzeletben fejbe ütné magát és ő maga is rájön, hogy tényleg nincs semmi gond - Mit szólnál egy kis forró csokihoz? Csak, hogy ne szárazon együk a sütiket.
- Köszönöm, elfogadom - válaszol készségesen, míg én a forró ital hozzávalóit készítem ki és belőlük összeállítom a kedvenc téli italomat.
Niall kezébe adok egy tányér mézeskalácsot egy gőzölgő itallal és miután én is kezembe veszem a nassolni valókat, bemegyek a szőke fiú után a nappaliba. Még percekkel ezelőtt döntöttük el, hogy a Télapu című karácsonyi filmet fogjuk megnézni, ha már ilyen karácsonyias a helyzet. A lejátszóba behelyezem az említett DVD-t és a kanapén kényelmesen elhelyezkedve izgatottan várjuk, hogy megjelenjenek a képernyőn az első képkockák.
- Imádom ezt a filmet - szólal meg Niall az első tíz perc után, egy adag mézeskaláccsal a szájában - és a Mikulást is.
- Igen, nekem is a kedvenceim között van ez a film - helyeslek én is, miközben szemeimet le nem veszem a tévé képernyőjéről. Az elkövetkezendő hosszú percek alatt figyelmünket a tévében játszódó filmre fordítjuk. Tagadhatatlanul az eddigi ünnepi hangulatom kezd alábbhagyni és a pörgés ami még a hajnali órákban jellemzett, az idő előre haladtával fáradsággá és álmossággá fordul át.
Egy hatalmast ásítást nyomok el, mikorra véget ér a film és nem sok kell hozzá, hogy a nehézzé vált szempilláim lecsukódjanak és elnyerjen az álom.
- Mesélnél magadról egy kicsit? - kérdezem tőle, miközben feljebb tornászom magam és hátamat a kanapénak döntöm - Ne olyant, amit már mindenki tud és amit minden újságban meglehet találni, ha nem valami olyant, amit csak a környezetedben lévő emberek tudnak.
Kérésem váratlanul éri, de a kezdeti meglepődöttség és sokk után megköszörüli a torkát és beszélni kezd.
- Hirtelen semmi nem jut sz eszembe, hogy mit is mondhatnék, hisz már megszoktam az erre a kérdésekre való szokásos, betanult szövegemet - egy kis időre elcsendesedik, mintha azon gondolkodna, hogy most mit is mondjon - Mindenki azt hiszi, hogy rengeteget eszek határok nélkül viszont ez nincs így. Bevallom szeretek enni, de csak annyira, mint egy normális ember is. Szeretek néha egyedül elvonulni a saját kis világomba, de ha túl sokáig vagyok egyedül akkor magányosnak és feleslegesnek érzem magam. Nehezen barátkozok és olykor nehezen nyitok az emberek felé. Rendes kapcsolatom négy éve volt, még az X-faktoros idő előtt, de azzal a lánnyal is csak néhány hónapig tartott a kapcsolatunk. Ezalatt a négy év alatt rengeteg lánnyal ismerkedtem, de egyiket se éreztem alkalmasnak arra, hogy a barátnőm legyen vagy én az ő barátja. Mint szinte minden pasinak nekem is voltak futókalandjaim, egy éjszakás kalandjaim, de ezek szerencsére nem derültek.
Szavai meglepnek, de ezt megpróbálom nem kimutatni. A mondottakat jól elraktározom az agyam egy fontos részébe, hisz tudom, hogy ezek az információk még nagyon jól jöhetnek nekem.
- Rendben akkor most én jövök - Niall miután elmondta az utolsó mondatod is, nem szólal meg, csak kék szemeivel engem fürkész. Ebből következtettem le azt, hogy most itt az ideje annak, hogy én beszéljek saját magamról - Kiskoromban volt egy Dodo nevű spánielem, de mikor attól a háztól költöztünk el, a kapu véletlenül nyitva maradt és ő elszökött. Rengeteget sírtam miatta és minden spánielben őt láttam, de aztán nehezen elfogadtam a helyzetet. Nincsenek testvéreim, ami elég rossz . Nem tudom kivel megbeszélni a gondjaimat, nincs egy védelmező testvér és hiányzik az a testvéri szeret is ami csak testvérek között van. Először tizenöt évesen voltam szerelmes, de ez beteljesületlen volt, mert a fiú csak átvert. Az első igazi kapcsolatom tizenhét évesen volt és elég sokáig is tartott. A gimi közben és már a vége fele is játszottam az írónak, regény írónak a gondolatával, de ebben még nem voltam akkoriban olyan biztos. Miután kikerültem a középiskolából egy ovónői és logopédus irányzatú egyetemre jelentkeztem ahová fel is vettek. Míg jártam a világot ezt nem is hagytam abba, csak levelezősre váltottam, de időhiányom ellenére elég jól haladok a tanulásban is és már csak egy félévem van hátra.
Alapinformációkat közlök, csak olyanokat amiket úgy vélem, hogy nem nagy baj, hogyha más is megtudja. Azokat a dolgokat, amik számomra rengeteget jelentenek és egyben a fájó pontok is az életemben, jobbnak látom őket nem közölni Niall-ek és amúgy is, neki ehhez nincs semmi köze sem. Ő se avatott bele a legfájóbb pillanataiba, csak egy-egy titkába.
A szavak, amik Niall szájából ömlenek összefolynak, a kép elhomályosul és végtagjaim könnyebbé válnak. A szemem lecsukódik és a külső zajok is megszűnnek, már nem hallok semmit. Az álmok gyorsan és hirtelen ragadnak mancsaik közé, de mielőtt még ez megtörténne, érzem, hogy valaki rám terít egy vastag plédet, megpuszilja a homlokom és egy percekkel későbbi ajtócsukódás után elhagyja a házat. Már nem bírom tovább, felmond az a kis akarat erőm is ami még eddig volt és édes álmok között elalszom.

Third Side - Az új kedvenc hely

Anastasia B.

Mayna Collins

Nyugodtan és higgadtan válaszolok a felém irányuló kérdések tömkelegére. Ezeken az interjúkon is hasonló kérdések hangzanak el, mint a többin. Milyen volt a könyvem turnéztatása, hogy bírom ezt az egészet, mit szól hozzá a családom? A végén persze olyanok az interjúvoltató emberek, mintha kibújna belőlük a kis ördög. A magánéletemről érdeklődnek jobban mondva faggatóznak. Tudom, hogy minden híres embert vagy legalább a közéletben sokat szereplő embereket mindig megkérdezik, hogy milyen a szerelmi életük. Én elhiszem, hogy vannak emberek akik kíváncsiak az ilyen dolgokra, de az már engem is idegesít, hogy akárhányszor elmondom, hogy nem szeretnék ilyenekről beszélni, annyiszor teszik fel ugyanezt a kérdést. Hisz a magánélet csak egy, jobb esetben kettő ember dolga, másoknak nincs hozzá semmi köze.
- Köszönjük az interjút Mayna! További sok sikert kívánunk a karrieredhez - a velem szemben ülő interjúvoltató férfi ezzel a mondattal fejezi be a mondandóját. A kamerát kikapcsolják, a fények halványabbak lesznek és az előbbi férfi arcáról is eltűnik az eddig oda varázsolt műmosoly. Feláll és köszönés nélkül eltűnik a forgatás helyszínéről. Nagyot sóhajtva állok fel a kényelmes kanapéról és kisétálok a rohanó emberek közül. Menedzserem keresésére indulok és hamarosan meg is találom a könyves bolt irodájában ahol egy öltönyös férfivel beszélget. Mikor belépek az ajtón mind a ketten felém kapják a fejüket és hirtelen beszélgetésük is abba marad.
- Ha jól tudom te vagy Mayna - egy bizonytalan bólintással mikor a férfi felém kezd közeledni - Én John Human vagyok, a könyved kiadójának a vezér igazgatója.
Jobbját felém nyújtja amit én el is fogadok és kezemet az övébe helyezem. Nem telik bele néhány másodperc, megszakítja a kézfogásunkat és néhány méterrel hátrébb lép. Már rengeteget hallottam erről az emberről, jót is és rosszat is. Azt beszélik, hogy volt egy tehetséges írósrác aki egyik napról a másikra eltűnt a köz tudatból. Állítólag írt egy könyvet, de a benne folyó cselekmény szálakat nem úgy alakította, mint John akarta, így kirúgta őt. A látottak alapján nem tűnik olyan rossz embernek, mint azt mondják, de lehet, hogy ő is egy báránybőrbe bújt farkas.
- John azért jött, mert beszélni szeretne veled az új könyvedről - már megint itt tartunk. Ezalatt az egy nap alatt többször hangzott el ez a szócska, mint az előző hónapokban. Még el sem kezdődött a szünetem és máris a munkával nyaggatnak. Kezdem azt érezni, hogy nem igazán bíznak meg bennem.
Karomat mellem alá fonom és várakozóan az engem vizslató férfiakra tekintek.
- Van valami ötleted? - kérdezi nyugodtan John, miközben a mellette álló Anderson-nak egyáltalán nem tetszik a viselkedésem. Legalábbis azt gondolom, hogy ez nem tetszik neki.
- Mint már Anderson-nak is elmondtam - itt az említett felé tekintek - még nem igazán van valami nagyot ütő ötletem.
- Ugye tudod, hogy sietned kell a következő könyveddel?- hangja megkeményül és eddigi kedvessége kezd eltűnni és felszínre jön az igazi igazgató énje - Szeretném ha két héten belül az asztalomon lenne a könyvednek a vázlata.
- Két hét? Ennyi idő alatt egy recept könyvet se lehetne megírni, nem hogy egy rendes könyvet - hangom akaratlanul is feljebb csúszik és idegességemben az apró méretű szobában járkálni kezdek. Nem tudom, hogy mit gondolhat ez az ember. Lehet, hogy csak, de arc kifejezéséből ítélve ez egyáltalán nem az - ezt nem gondolod komolyan ugye? Két hét alatt egy rendes karaktert sem lehet megformálni.
- Rendben, ha azt akarod, hogy holnaptól más könyv kiadód legyen, csak tessék. De akkor más kiadó sem fog téged alkalmazni. Ha azt akarod, hogy még holnap és azután is legyen kiadód akkor kapsz két hetet és készítsd el az új könyv vázlatát. Nem azt kérem, hogy old meg egy bonyolult egyenletet, hanem hogy írj egy könyvet!
- John - erélyesebben megköszörüli a torkát és szúrós pillantást lövell felém - Mr.Human tudom, hogy mi a kötelességem és azt is, hogy mi a munkám, de maga is beláthatná, hogy egy komplett könyvet nem lehet megírni ennyi idő alatt.
- Rendben, legyen - megadóan sóhajt egyet és már várom, hogy mi lesz a követező időpont - Pontosan két hét múlva az asztalomon szeretném látni az első három fejezetet.
Még mielőtt válaszolhatnék, köszönés nélkül elhagyja az irodát és egyedül hagy Anderson-nal.
- Szóval ezért van a két hét szabadság? Ami egyáltalán nem is az? - kérdezem szinte már kiabálva az előttem álló menedzseremtől. A düh és a kiábrándultság kezd úrra lenni rajtam és a jó kedv, ami nem rég még engem jellemzett már eltűnt.
- Mennem kell - mondja nemes egyszerűséggel és az ajtó felé indul - Majd még beszélünk.
- Persze, nyugodtan hagyj csak itt. Ne is törőd vele, hogy beszélek hozzád - a semmibe kiabálom, hisz Anderson már elhagyta a szobát, így egyedül hagyva engem is.
Én megértem, hogy mit is kértek most tőlem és tudom is, hogy mi a feladatom és azt is, hogy mi van a szerződésben, de nem gondoltam volna, hogy néhány nap szabadság nélkül, két hét alatt kell legalább három fejezetet megírnom. Ráadásul úgy, hogy még fogalmam sincs, hogy miről is szóljon pontosan a könyv.
Még néhány percig bent maradok az üres irodában, hogy  a normális állapotára állítsam a légzésem és, hogy lenyugodjak és csak aztán hagyom el a szobát. A könyvesbolt mostanra már majdhogynem kiürült, csak a bolt tulajdonosa, Niall és én vagyunk bent. A tulaj már türelmetlenül dobol a lábán miközben az ajtó kulcsát lógatja a kezében. Az egyik széken ülő szőkeség felé nézek és ő rögtön veszi is a célzást. Feláll ülőhelyéről és miután én is mellé érek elhagyjuk a kis helyiséget. Miután eltávolodunk a könyves bolttól még hallom ahogy a tulajdonos megkönnyebbülten sóhajt és bezárja az ajtót.
- Itt az utcában van egy nyugis kis kávézó ahová beülhetünk, ha neked úgy jó - kérdezi a fiú miközben elindulunk az általa mutatott irányba. Mosolyogva bólintok és a mellettünk elhaladó épületeket fürkészem tekintetemmel. Némán haladunk egymás mellett, csak az elsuhanó autók és az erre járó emberek hangját lehet hallani. Vannak akik megbámulnak minket miközben elhaladnak mellettünk és még halk, felénk irányuló szófoszlányokat is elkapok, de nem törődve velük sétálunk tovább.
Néhány perc múlva egy barátságos kinézetű kávézó elé érünk. Niall udvariasan kinyitja előttem az ajtót, amit én illedelmesen meg is köszönök neki. A levegőben kávé és sütemények illata terjeng. Csak néhány pár van bent a kis helyiségben, de ők is csak halkan beszélgetnek. Odasétálunk a pultnál álló, mosolygó sráchoz és miután elsoroljuk neki kívánságainkat, egy sarokban elhelyezett asztalhoz megyünk. Kabátomat a szék háttámlájára helyezem, aztán pedig helyet foglalok a széken.
- Kérdezhetek valamit? - teszem fel a kérdést pár perces csöndben üldögélés után.
- Persze - ajkait mosolyra húzza és úgy figyel vizslató kék szemeivel.
- Honnan tudtad, hogy hol és mikor lesz a dedikálás és tényleg elolvastad a könyvem? - zavartan teszem fel azt a kérdést ami már percek óta nyomaszt engem.
- Twitteren írta az egyik rajongó lány, hogy ő is ott volt a dedikáláson és egy privát üzenetben megkérdeztem tőle a helyszínt és, hogy tart-e még. Elmondta a válaszokat a kérdésemre, megígértettem vele, hogy erről senkinek sem beszél, utána pedig rögtön ide jöttem. A könyvedet pedig úgy ahogy mondtam tényleg elolvastam és nagyon tetszett. Már gondolom sokan mondták neked, de szerintem is nagy tehetséged van az íráshoz.
- Köszönöm, de remélem komolyan gondolta a lány és nem fog arról beszélni, hogy eljöttél oda - még mondanék mást is, de az asztalhoz lépő pincér fiú félbe szakít. A tálcáról levéve elém helyezi az általam rendelt csokis muffint és forró csokit, majd Niall elé is leteszi a forró csokiját és a banános-csokis muffinját.
- Köszönjük - pillantok felé mosolyogva és magam elé húzom az íncsiklandóan kinéző süteményemet.
- Jól néznek ki - bólintok és egy nagyot harapok a csokis csodából. Ha azt mondtam, hogy a kinézete fantasztikus, akkor nagyot tévedtem, mert az íze felülmúlhatatlan. Azt hiszem megtaláltam azt a helyet ahová még sokszor elfogok jönni - Ízlik?
- Nagyon - mondom mielőtt bekapnám az az utolsó falatot is - Mától ez a kedvenc helyem.
Ő is helyeslően bólogat, miközben elpusztítja süteménye utolsó darabajait is.
- Hogy megy a karriered? Hallottam, hogy most készül az új albumotok - így, hogy kimondtam a kérdést inkább úgy hangzott, mintha egy interjún lennénk és nem úgy, mintha egy barátinak még alig nevezhető találkozáson.
- Elég jól - miközben beszél szemét folyamatosan rajtam tartja és az ajkai végében ott bujkál a mosolya is - Igen, még rengeteg munka van vele, de nekem már most nagyon tetszik.
- Kíváncsivá tettél - nevetek fel jókedvűen.
Még legalább fél órát ücsörgünk a kis kávézóban és mindenféléről beszélgetünk. Ő elmeséli, hogy miként került a bandába és azt, hogy hogyan élte át azt az időszakot. Ezután én is röviden elmesélem neki az én történtemet, legalábbis annak egy apró darabkáját. Ő is figyelmesen hallgat meg engem és csak aztán kérdez rá valamire, mikor már úgy látja, hogy nem szándékozom többet mondani. Tulajdonképpen csak a karrierünkkel kapcsolatos dolgokról beszélünk, nem esik szó arról, hogy például milyen egymás családja vagy olyan kérdések sem merülnek fel amiben egymás kedvenc színét kérdezgetjük.
- Köszönöm ezt a néhány órát - mosolygok rá, mikor már újra a könyves bolt előtt, az autóinkhoz közel állunk.
- Jól éreztem magam - mondja kedvesen és egy halványnak nem mondható mosolyt is megereszt - remélem még találkozunk.
- Biztosan - helyeslem állítását. Csodálkozva pislogok mikor néhány lépéssel közelebb jön felém és karjait derekam köré tekeri. Félve emelem én is a kezemet a teste köré és viszonozom ölelését. Nem tudom, hogy mi vette rá, hogy megöleljen és ez meglep. Egy perc sem telik el és elhúzódok ölelő karjai közül. Ő is követi mozdulataimat és vissza lép az előző helyére, az autóm mellé. Kezét a kilincsre helyezve kitárja nekem azt - Köszönöm.
- Szia - int mosolyogva és miután kényelmesen elhelyezkedem az ülésben, becsapja az ajtót. A sofőr elmozdítja a kocsi kulcsot, a motor felbőg és hosszú hetek óta először térhetek vissza saját otthonomba.

Hirtelen ülök fel a kényelmes ágyamban. Szívem gyorsan dobog és homlokomon izzadság cseppek folynak végig. Meleg van. Kétségtelenül melegem van. Felhevült testemről ledobom a vastag takarót és meleg szoba papucsomat a lábamra kapva lesétálok az emeltről. A konyhában egy pohárba még kellemesen meleg teát töltök és telefonom társaságában leülök a kanapéra. A tea jól esően folyik nyelőcsövemen felmelegítve azt. Az álom, ami miatt az előbb ébredtem fel, váratlanul tör a fejem. Ritka eset az, mikor emlékszem az előző esti álmomra, de kétség sem férhet hozzá, hogy ennek az álomnak a képei tisztán élnek agyamban. Ha jobban bele gondolok, ez talán nem is egy álom. Ezt inkább egy sugallathoz hasonlítanám. Hogy mit tartalmaz a sugallat szerű álom kép? Nos, a következő könyvem ötletét. Lehet, hogy rossz ötlet, de lehet, hogy ezzel millió ember nézőpontját tudom megváltoztatni. Azt nem mondhatom, hogy nem lesz olyan ember aki meg fog vetni engem, de azt garantálhatom, hogy egy nagy durranás lesz.

Second Side - "És veled mi a helyzet, Niall?"

Niall Horan

   A hálószobám és a fürdőszoba között rohangálva kezdem a kevésbé sem nyugodt napomat. Még csak reggel hét óra van, de máris azt hiszem, hogy elkéstünk. Ezelőtt tíz perccel arra ébredtem, hogy Louis és a banda többi tagja eszeveszettül nyomja a csengőt. Azt meg se említve, hogy a fejük olyan színű volt, mint a paradicsom és szemükkel akár meg is tudtak volna ölni. Tegnapeste elfelejtettem beállítani az ébresztőt, így a mai kora reggeli interjút is elfelejtettem, ami miatt a fiúk most ennyire idegesek.

   - Niall haladj már - Harry mérges hangját hallom meg, mikor már pólómat magamra rángatva rohanok le a lépcsőn. Mikor meglátnak, már rögtön az ajtó felé igyekeznek, és engem meg sem várva ülnek be a kocsiba. A lábaimat gyorsan beledugom a fehér cipőimbe, majd miután a házat beriasztózom és kulcsra zárom, beszállok én is a kisbuszba. A hangulat szokatlanul most fagyos, senki nem szól semmit, csak az ablakon bámulnak ki, vagy a telefonjaikat nyomkodják.

   - Srácok, sajnálom, hogy elfelejtettem, hogy ma lesz egy interjúnk, de ez már veletek is elő fordult. Nem hiszem, hogy ebből ilyen nagy gondot kellene csinálni - mondom egy vállrándítással megfűszerezve. Szinte egyszerre kapják felém a fejüket és szemeik megint szikrákat szórnak. Nem tudom, mi bajuk van mostanában, hogy így viselkednek velem.

   - Igen, volt már mikor mi is elfelejtettünk valamit és késésben voltunk, de te nem csak egy-két alkalommal felejtesz el dolgokat Niall, hanem szinte mindig. Nincs olyan interjú, vagy fotó sorozat készítés, ahonnan a te feledékenységed miatt ne késnénk el. És ez már nem csak nekünk nem tetszik, hanem Paul-nak sincs az ínyére. - Liam szavai letaglóznak. Tudom, hogy mostanában kicsit feledékeny vagyok, de ki nem szokott az lenni? 

   - Oké, beismerem, hogy mostanában feledékenyebb vagyok az átlagnál, megpróbálok rajta változtatni, de ez nem olyan könnyű, mint hiszitek. Tudjátok milyen nehéz egyedül vezetni a házat, fejben tartani, hogy mit kell holnap csinálni és hova kell menni, miközben átkozottul magányos vagy? Valószínűleg nem, mert nektek ott vannak a barátnőitek, akikkel folyton együtt vagytok, de én? Velem mi van? Nincs barátnőm, de vannak barátaim, akik le se tojják  a fejemet, és azt se érdekli őket, ha leugranék a tetőről. - az elmúlt hetek bennem lakozó fájdalma villámcsapásként tör ki belőlem, és jól esik. Sőt, nagyon jól esik elmondani a barátaimnak, hogy mi bánt, de tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont és lehet, hogy meg is fognak haragudni - Tudom, hogy szeretitek őket és én is örülök, hogy boldogok vagytok mellettük, de engem ez idő alatt elfelejtettetek. 

   A kisbuszban újra beáll a kínos, fagyott hangulatú csend. Mindenki meglepetten pislog felém, azt hiszem, alig tudják felfogni, hogy miket mondtam nekik az imént. Mikor még Harry-nek sem volt barátnője és nekem sem, szinte minden nap együtt lógtunk. Volt mikor ő jött át hozzám, volt mikor én mentem hozzá és gyakran elmentünk koncertekre, bulikba vagy csak úgy iszogatni egyet. Aztán mikor neki is megtetszett egy lány, szerelmes lett belé és végül megkérdezte tőle, hogy lenne-e a barátnője, minden megváltozott. Ő boldog volt a lánnyal, én pedig egyedül maradtam. Örültem, hogy talált egy olyan lányt, aki szereti őt és ő is viszont szereti, de én egyedül maradtam és a pasis programjainkon csak egyedül maradtam. Tudom, hogy vannak más barátaim is, akikkel sokfelé el tudtam menni és tudok is, de nekem hiányzik a négy legjobb barátom, akikkel a kamerákon kívül már rég találkoztam.

   A minket szállító jármű egy fékcsikorgást hallatva megáll az interjú helyszínének a parkolójában. Az ajtó kicsapódik, és egymás után kilépünk rajta, így elhagyva a kisbuszt. Körülöttünk megjelenik egy kisebb, lányokból álló csoport, és a neveinket kiabálják. Széles mosollyal az arcomon elindulok feléjük, de az egyik testőr megállít és rám parancsol, hogy nem mehetek oda. Nekem sem kell több, veszekedni kezdek vele, hisz nem ő, hanem a rajongóink juttattak el minket odáig ahol most vagyunk. Kiakadásom persze semmit sem, unott arccal kezd befelé tuszkolni a hatalmas épületbe, úgy, ahogy a többi testőr is teszi a másik négy lázadozó banda taggal. Perceken belül be is érünk az épületbe, ahol már megszűnnek a kívülről jövő zajok, velük együtt a kint lévő lányok csalódott sírása is.

   - Miért kellett ezt csinálni? Miért nem állhattunk meg autogramot adni és képeket készíteni? - kérdezem felháborodottan a megjelenő menedzserünket.

   - Már így is késében vagytok - vet, rám egy jelentőség teljes pillantást aztán folytatja - Majd kifelé menet megálltok, addig úgyis itt lesznek.

   Számat újra szólásra nyitnám, hogy én most akartam megállni a lányoknál, de ő csendre int és elindul a lift irányába. Pár perc múlva várakozóan néz vissza és hirtelen mindannyian elindulunk az irányába. Az aprócska liftbe mind a hatan beszállunk és csodálkozom is, hogy nem szakad le. Az aulában, a lift melletti falon, ha jól emlékszem azt olvastam, hogy egyszer maximum négy ember tartózkodhat bent. Nagy csoda folytán sikerül felérnünk a harmadik emeletre úgy, hogy se nem állt meg se nem szakadt le a minket felhozó lift.

   - Nagy szeretettel köszöntjük azt az öt fiút, akik hosszú idő után végre hozzánk is ellátogattak. Itt van tehát velünk a RadioDisney stúdiójában a One Direction - a rádiós mikrofon mögött ülő műsorvezető kitörő lelkesedéssel köszönt minket, miután az itt dolgozó emberek segítettek ránk adni a füleseket.

   - Sziasztok - egyenként, a mikrofonon keresztül köszönünk a rádióhallgatóknak, és ezután türelmesen várjuk a felénk irányuló kérdéseket.

   - Először is fiúk, meséljetek egy kicsit nekünk a hetetekről - bájosan mosolyogva kéri meg a bandát a harmincas éveiben járó nő.

- Most elég zsúfolt időszakon vagyunk túl - mondja Harry miközben a műsorvezető felé fordul - Most is és az elmúlt hetekben is a hamarosan megjelenő albumunkon dolgoztunk, leforgattunk egy videó klipet, koncertekre jártunk és egy jótékonysági rendezvényen is voltunk.

   - Mesélnétek nekem erről a rendezvényről?

   - Igazság szerint ez egy hosszabb ideig tartó esemény volt. Több közismert ember összefogott és olyan gyerekek, felnőttek részére gyűjtöttek, akiknek súlyos betegségeik vannak és az ezzel járó költségeket nem tudják kifizetni. A program keretén belül ellátogattunk a St.Patrick gyermekotthonba is, ahol voltak olyan öt-hat éves körüli gyerekek, akiknél agydaganatot vagy csontritkulást diagnosztizáltak. Eközben ezt a programot úgymond híresztelni is kellett, hogy minél több emberhez eljusson, és minél többen tudjanak segíteni a rászorulókon. Múlt szombaton volt ennek az eseménynek a záró estje, ahol kiderült, hogy sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy körülbelül ötven kórhát betegein tudnak vele segíteni. Nagyon örülünk a srácokkal, hogy segíthettünk ezeknek a gyerekeknek és felnőtteknek is - felszínesen mondom csak el ennek a jótékonysági programnak az eseményeit, mert már a tv-ben és máshol is sokszor leadták ezt a hírt.

   - Gratulálok srácok, ez tényleg nagy teljesítmény - egy halvány mosolyt felé küldve köszönjük meg a szavait.

   A műsor további része szinte úgy telik, ahogy mindig is szokott. Kérdéseket tesz fel nekünk az albumról és a koncertekről is, mire mi készségesen válaszolunk. Csak egy dolog nem olyan, mint általában. A hangulat. Louis elejt néha egy-egy poént, de a reagálás nem olyan rá, mint általában. Nem viccelődünk egymással, nem mondunk cikis sztorikat a hallgatóknak, csak némán ülünk, vagy a kérdésekre válaszolgatunk. Ez a hangulat azt  hiszem a reggeli kiakadásom következménye, azt gondolhatják, hogy haragszom rájuk. Én csak feleslegesnek érzem magam és magányosnak, de nem haragszom rájuk.

   - Srácok, meséljetek egy kicsit a magánéletetekről - most jön az a rész, amit szinte minden híresség utál az interjúkban - Ha jól tudom többeteknek is van párja.

   - Igen, ez így igaz. Louis, Liam és Zayn is boldog pár kapcsolatban él - mondja Harry, miközben az említett három fiú hevesen bólogatni kezd - És nekem is van egy csodálatos barátnőm.

   - Ki a szerencsés lány? - próbál minél jobban tudakolózni a nő, mindent meg akar tudni a magán életünkről.

   - Nem szeretném még elárulni a nevét, mert meg akarom őt védeni a nyilvánosságtól és a rajongók fenyegetéseitől is. Szeretném, ha még egy darabig úgy tudna élni, hogy nem mutogatnak ujjal rá az utcán, hogy ő Harry Styles barátnője. Persze ha majd ő is beleegyezik és a kapcsolatunk is eljut arra a szintre, akkor majd felvállaljuk a nyilvánosság előtt is a kapcsolatunkat.

   - Azt megtudhatjuk, hogy mióta vagytok együtt? - Harry szemeiben látni, hogy kezd mérges lenni és lassan elveszíti a türelmét a nő kérdéseit hallgatva. Úgy tűnik, mintha a nő direkt azt akarná, hogy felidegesítse a fiút.

   - Néhány hónapja - feleli nemes egyszerűséggel a göndör hajú fiú és miután a nő a másik három fiút bombázza a kérdéseivel, ő fellélegezve dől hátra a székében.

Hasonló kérdéseket tesz fel a másik három banda tagnak a műsorvezető, mint Harry-nek. Ők már kicsivel rutinosabban, nyugodtabban kezelik a helyzetet és mosolyogva válaszolnak a feléjük irányuló kérdésekre. Már kezdem azt hinni, hogy elfelejtette a nő, hogy én is itt vagyok, de szerencsétlenségemre ez nem így van. Amolyan mindent sejtő, gúnyos vigyorral fordul felém az egyre jobban unszimpatikussá váló műsorvezető nő.

   - És veled mi a helyzet Niall? Van most valaki a láthatáron?

   - Nem, most nincs - kicsit feszengve, kényelmetlenül érzem magam, de az az érzésem, hogy akarattal ilyen helyzetbe akar hozni ez a nő.

   - A napokban összehoztak téged Palvin Barbival, a gyönyörű magyar modellel. Akkor nem igazak a hírek, még sincs semmi kialakulóban köztetek?

   - Barbi nagyon szép, kedves, humoros lány, de nagyon jó barátságon kívül nincs semmi közöttünk. Olyan nekem és szerintem én is neki, mintha a fogadott testvérem lenne - miközben beszélek, szememmel Harry felé sandítok. Biztatóan mosolyog rám, így megnyugodva próbálom tovább bizonyítani az igazamat, de ahogy látom ez nem nagyon sikerül, mert a nő még mindig olyan mindent tudó szemekkel vizslat engem. Miután rájön, hogy én már nem fogok neki többet mondani a nem létező kapcsolatomról, megköszöni, hogy eljöttünk majd egy búcsúzkodás után visszatér a mikrofon mögé és felkonferálja a következő dalt.

   Megkönnyebbülten ülünk be abba a járműbe, ami reggel is hozott minket és elindulunk hazafelé.

   - Figyelj, Niall - sóhajt Liam, így megtörve a néhány perce beállt csendet - Ne haragudj, hogy reggel úgy viselkedtünk veled. Tudod, hogy szeretünk, a barátunk vagy és nem akarjuk, hogy az ilyenek miatt kidobjanak a bandából. Ne haragudj, hogy az utóbbi időben elhanyagoltunk téged és egymást is, de tudod, hogy egy telefonhívásodba kerül, és mi melletted vagyunk. Megígérjük neked, hogy többet fogunk veled is és a bandával is foglalkozni.

   - Ti ne haragudjatok, hogy úgy kiborultam reggel, de nem szeretném, ha miattam menne tönkre a kapcsolatotok - egy halovány mosoly kíséretében mondom, mire a mellettem és a velem szemben ülő fiúktól egy szúrós pillantást kapok - Oké, befogtam.

   - Szóval, ha bármi baj van, vagy csak unatkozol és beszélgetni akarsz valakivel egy telefon és már ott is vagyunk. De most már számíthatsz arra, hogy akkor is megyünk, ha nem hívsz - mondja a mellettem ülő Harry.

   A következő percek gyorsan eltelnek. Olyan, mintha már ezer éve nem találkoztunk volna. Mindenki elmeséli, hogy mit csinált abban a pár napban, amíg nem találkoztunk, viccelődünk, hülyéskedünk, egy szóval úgy viselkedünk, mint azelőtt. Liam, Zayn és Louis néhány napra hazautazik a családjához, de megbeszéljük, hogy miután haza jönnek, csapunk egy közös grillezést valamelyikünknél. Öleléssel és vállveregetéssel köszönünk el Louis-tól, mikor az autó az ő háza előtt parkol le. Zayn-t és Liam-et már percekkel korábban kiraktuk a házuknál, miután tőlük is elbúcsúztunk.

   - Szia, Louis - kiabálunk utána és egy utolsó intés után a jármű újra elindul, ezúttal az én házam felé.

   - Akkor majd hívlak, hogy mikor jöjjünk át - int egyet Harry és az autó újra elindul. Megbeszéltük, hogy holnap átjönnek a barátnőjével hozzám egy filmnézésre, beszélgetésre.

   Már dél is elmúlt, mikor unalmamban a laptoppal leülök a nappaliban elhelyezett kanapéra. Az elmúlt néhány órában tv-t néztem, ettem, fürdöttem és még dalt is próbáltam írni, de nem igazán volt ihletem. Így az utolsó ötlet volt a laptop és a twitter. A felhasználó nevemet rutinosan pötyögöm be a helyére majd miután a jelszavam is helyesen bekerül a kis rublikába, belépek a közösségi oldalra. Több száz értesítés és üzenet fogad. Először az üzenetekre kattintok, és szememet végig futtatom rajtuk. Mivel nincs más dolgom, sorban elkezdek visszaírni a rajongóknak, így egy kis örömet szerezve nekik. Vannak, akik azt kérik, hogy kövessem be valamelyik ismerősüket, de akadnak olyanok is, akik csak a hogylétem felől érdeklődnek. Miután az üzenet küldőinek nagy részének válaszolok, az értesítésekre kattintok. Sokan megjelöltek a tweetjeikben, miszerint szeretnék, ha bekövetném őket. Nem vagyok a jó elrontója, így örömmel teszem meg a kérésüket. Rengeteg kedves, dicsérő és szeretet sugárzó szavakat kapok a rajongóktól, amit egy kiírásban meg is köszönök nekik. Ezután ha lehet olyant  mondani még több értesítés és üzenet árasztja el a fiókomat, de most inkább a kezdőlapra koncentrálok. A szemem megakad egy kiírásban. Egy directioner lány rakott ki egy képet a kedvenc könyvének a szerzőjével. A könyv címét is említi a lány, ami felkelti a figyelmemet. Nagyon jól ismerem azt a könyvet, mikor akadt szabad napom a kanapén fekve azt olvasgattam. Hirtelen felindulásból nyitom meg a kommenteket és kíváncsian böngészem azokat. Szerencsémre sokan megkérdezték tőle, hogy hol volt vagy van a dedikálás, amire ő készségesen válaszolt is.

   Sietve csapom le a laptopom tetejét, majd miután a cipőmet magamat rángatom, a garázsban lévő autóm felé rohanok. A kulcsot elfordítom, így mozgásra bírom az alattam lévő járművet és percek múltán már a főúton száguldok a könyves bolt felé.

Igazából egy nagy hülyeség, amit most csinálok. Nem tudom, hogy már vége van-e vagy sem és ha nincs, valószínűleg elég furcsán fog rám nézni a szerző, hisz nem minden fiatal férfi olvas ilyen szerelmes történeteket. Reményeim szerint már kevesen vannak és igazam is lesz. Mikor a bolt előtt leparkolok, az átlátszó üvegeken keresztül belátok, így azt is látom, hogy már csak hárman vannak az asztal előtt. A kapucnimat a fejembe húzom, szemüvegemet felteszem szememre és miután kezembe veszem a könyvet, kiszállok az autóból. Bezárom, majd lehajtott fejjel besétálok a dedikálás színhelyére.

   - Jó napot - halkan egy köszönőszerűséget mormogok, míg beállok az előttem lévő lány mögé.

   Alig telik el tíz perc, míg az előttem lévő lány is elhagyja az épületet és én következem. Egy apró lépéssel a különösen fiatal lány elé lépek. Nem néz fel rám, így barna, vállig érő haja az arcába hullik, amit egy mozdulattal próbál arrébb lökni.

   - Kinek írhatom? - kérdezi. Kapucnimat lesöpröm a fejemről, szemüvegemet leveszem a szememről, hogy nem takarja el azt és egy barátságos mosollyal az előttem ülő íróra nézek.

   - Niall - egy pillanatra felnéz, de aztán fejét újra lehajtja és tollával valamit írni kezd - Niall Horan.

   Néhány másodperc múlva csodálkozó szemekkel mered rám, amire én megeresztek egy mosoly félét.

   - Úristen, ne haragudj, hogy nem ismertelek fel - mondja, kétségbe esetten miközben feláll a helyéről.

   Az előbb alá írt könyvet a kezembe adja és mosolyogva pislog rám. Mikor elolvastam a könyvet, gondoltam, hogy nem egy hatvan éves nő írta azt, de azt álmodni se mertem volna, hogy egy velem egy korú lány.

   - Milyen fiatal vagy - hirtelen kijelentésem hevében a homlokomra csapok és zavartan, bocsánatkérően fordulok felé - Ne haragudj, én nem úgy értettem. Azt hittem, hogy..

   - Azt hitted, hogy egy nyugdíjas, ráncos nő írta a könyvet - jóízűen nevet fel, amire én zavartan elmosolyodok és bólintok - Mindenki azt hiszi. Már megszoktam.

   - Nagyon jó a könyved, tehetségesen írsz - próbálom feloldani azt a pici feszültséghez hasonló hangulatot, amit az előbb teremtettem.

   - Te tényleg elolvastad a könyvemet? Nem néztem volna ki belőled - most rajta a sor és ő kezd el zavartan magyarázni, míg én mosolyogva figyelem őt - Mármint úgy értem, hogy nem sok fiú szokott könyvet olvasni, legfőképp romantikus regényt nem.

   Még néhány percig beszélgetünk, de aztán neki el kell menni, mert egy interjúra várják, de még előtte megbeszéljük, hogy miután itt végez, elmegyünk a közeli kávézóba inni valamit. Mosolyogva ülök le arra a székre, amin még az előbb ő ült és kezembe véve a telefonom próbálom elütni az időt.

First Side - Idegesítő nyomás

 Mayna Collins

   Másfél évvel ezelőtt, nem gondoltam volna, hogy az élet ezt fogja nekem sodorni. Akkor még csak egy szürke kisegér voltam, aki a mindennapjait a mára már sikeressé vált könyvének az írásával töltötte. Volt mikor napokig a szobám falai között roskadtam és megállás nélkül írtam. Viszont akadtak olyan napok is, mikor semmi ihletem nem volt, bárhogy próbálkoztam is, hogy legyen. A családomon kívül senki nem hitt bennem és az irományomban. Mindig azt ismételgették, hogy az egész egy időpocsékolás, és ha valaki majd meg is veszi, az után a kukába fogja dobni. Még az utcán is összesúgtak a hátam mögött, gyakran kaptam el olyan szófoszlányokat, hogy itt jön a firkász vagy ez is csak a pénzre hajt és még hasonlókat is. Viszont mikor mindenki csodálatára a könyvem nagy sikert aratott, hirtelen mindenki barátkozni akart velem. Bárhová mentem mindenhol szép szavakkal dicsértek vagy kávézni hívtak. Látszott rajtuk, hogy ők is csak a pénz miatt érdeklődnek irántam, azt gondolták, hogy én elfelejtettem, hogy miket műveltek velem. Hát sajnálatos módon ez nem így történt. Igaz a könyvemnek és a világ körüli könyv bemutatóimnak hála sikerült néhány igaz barátra is találnom. Ők azok, akik a megismerkedésünk óta is mellettem állnak és segítenek mindenben.

   Arcomon hatalmas mosollyal köszöntöm az elém lépő tíz éves körüli lányt, aki a kezében az általam írt romantikus regényt tartogatja. Bátortalanul köszön, majd kis kezeivel oda csúsztatja elém az alá írandó könyvet.

   - Szia - mosolygok rá, és az ő arcán is megjelenik egy boldog mosoly - hogy hívnak?

   - Ebony.

   - Nagyon szép neved van - pillantok fel rá egy másodpercre, aztán visszatérek a könyvének a dedikálásához. Kevesebb, mint egy perc alatt ki is töltöm az írásommal a rendelkezésemre álló fehér teret és átadom Ebony kezébe.

   - Nagyon szépen köszönöm - mondja félénken, miközben a zsebéből kihúzza a telefonját - Lehetne egy képet is?

  Nem válaszolok csak mosolyogva bólintok, mire az arcán egy hatalmas boldog mosoly keletkezik. A telefont elveszem a kezéből és a mögöttem álló testőr kezébe nyomom, aztán a fiatal olvasóm mellé guggolok, hogy egy magasságba kerüljek vele. Kis kezeit a nyakam köré tekeri, míg én a derekát fogom. Miután a kép elkészül, boldogan veszi el az ideiglenes fényképésztől a telefonját.

   - Köszönöm a képet és az aláírást is - mondja még mindig mosolyogva.

   - Én köszönöm, hogy eljöttél - egy cuppanós puszit nyomok az arcára, aztán szélesen mosolyogva ugrándozik ki a tömeg közül. Ismét elfoglalom a helyemet az asztal mögött és folytatom eddigi megkezdett munkámat.

Fél óra elteltével elgémberedett végtagjaimat megmozgatva állok fel a mostanra már kényelmetlenné vált székből. Az emberek már kiürültek a plázának a könyves boltjából így én is elhagyhatom ezt a helyet. A testőrrel, aki végig itt volt mellettem a dedikáláson sétálok ki a pláza előtti parkolóba, ahol a rám várakozó autót keresem a szemeimmel. Végül pillantásom meg is akad a parkoló sarkában lévő autón, majd lépteimet arra intézem. Nem várom meg, míg kinyitja nekem valaki az ajtót, odaérve rögtön a kilincsért nyúlok és bepattanok a kényelmes hátsó ülésre. Lábaim sajognak a magas sarkúmban, így úgy döntök, míg a reptérre nem érünk, leveszem azt. Az út, amit a Lax reptérig töltök, hamar eltelik, és már csak arra eszmélek fel, hogy a menedzserem, Anderson Fermin mellett sétálok be a repülőgépbe, majd pár perccel később elfoglalom a helyem a repülő egyik ablak melletti ülésében.

   - Angliai idő szerint dél körül érkezünk a londoni reptérre, ahol már várni fog ránk egy autó. Az majd elviszi minket az Interesting Books nevű könyves boltba ahol szintén vár rád egy dedikálás. Ne ijedj meg, de közben lesz ott néhány fotós, akik képeket fognak készíteni rólad az esemény alatt. Aztán lesz egy interjúd a BBC TV-vel és a Vogue magazinnal is. Ha ennek vége utána mehetsz haza és kapsz pár nap szabadidőt, utána viszont interjúk sokasága vár rád, de ezt még majd részletesebben elmondom, ha itt lesz az ideje. - a laptopjából felolvasva ismerteti velem is a mai nap programjait.

   - Mennyi szabadságot kapok? - kérdezem kíváncsian Anderson-tól mielőtt még végleg belemerülne a munkába.

   - Egy, maximum másfél hetet - szabadságom időtartamát hallva, torkomból akaratlanul is egy nem tetsző hangot hallatszok, mire ő egy nagyot sóhajtva fordul felém - Figyelj, Mayna! Tudom, hogy hosszú volt ez a fél év számodra, sőt már az előtte lévő egy év is, de ha azt akarod, hogy emlékezzenek rád, és ne vessz el a süllyesztőben, akkor keményen kell dolgoznod. Még ezt a kis szabadságot is úgy kellett kiharcolnom az igazgatóságtól, de ez is csak egy feltétellel sikerült. A szünet után el kell kezdened dolgozni a következő könyveden, hogy minél hamarabb kiadhassuk.

   - Nem akarom feladni pont most, hogy végre sikerült - mondatom érvényesítése képen felé fordulva, a szemébe mondom.

   - Van már ötleted a következő könyvel kapcsolatban? - kérdezi, miközben újra beleveti magát a munkába.

   - Ezen még nem igazán volt időm gondolkodni.

   Az elmúlt pár napban, hétben, nem igazán gondolkoztam azon, hogy mi is lesz azután, hogy vége lesz ennek a hónapokig tartó könyv bemutatónak. Fél évvel ezelőtt még úgy voltam vele, hogy ráérek a következő témán gondolkodni, de, mint most kiderült, ez nem így van. Tulajdonképpen az előző könyvem ötlete is csak spontán jött, de utána a szüleim és a körülöttem lévők kapcsolatából merítettem ihletet. Még azt se tudom, hogy ez is egy újabb romantikus regény legyen-e, vagy inkább valami akciót olvasnának jobban azok, akik szeretik a könyveket.

   Átgondolva az elmúlt heteket és hónapokat, kezdem egyre jobban érezni ennek a dolognak a súlyosságát. A teher, amit megint a nyakamba akasztottak összenyomni készüli a testemet és vele együtt a fejemet. Tudtam, hogy az eleje még ahhoz képest könnyű, viszont akkor is kell annyi tehetség és energia, hogy berobbanhass a köztudatba. Most, hogy már sikerült berobbannom, rám kerül még egy nyomás. Most biztos azt gondoljátok, hogy miért idegeskedik egy felkapott, híres író, akinek már van egy népszerű könyve. Hát ez itt a gond. Csak egyetlen egy könyvem van, amit kitártam és ki is tárhattam az olvasók elé. Most, pedig meg kellene írnom eddigi életem olyan könyvét, amivel a kiadók, az olvasók és én is meg leszek elégedve. De úgy, hogy érzem magamon ezt az idegőrlő nyomást, nem érzem késznek magam arra, hogy rengeteg szóból összerakjak egy csodálatos könyvet. A legkönnyebb talán az lenne, ha itt és most feladnám és megmondanám Anderson-nak, hogy vége, én befejeztem. De ez nem lenne igaz, mert tudom, hogy ha most ezt megtenném, életem legnagyobb hibáját követném el és hátralévő éveimben magamat ostoroznám a rossz döntésem miatt.

  Az út további részét a hát támlának dőlve, aludva töltöttem, így nem csodálkozom rajta, hogy a közel tizenkét órás repülő út hamar eltelt. Végtagjaimat kinyújtóztatom, majd miután az egyik légi utas kísérő megadja az engedélyt, hogy kikapcsoljuk az öveket és megkezdhetjük a repülő elhagyását, felállok és az oldalamon a menedzseremmel lesétálok a repülőről lefelé vezető lépcsőn. Az arcomat megcsapja a szél okozta hűvös levegő és a kabátomat ösztönösen is összébb húzom a testemen. A hideg és a szél ellenére jó idő van Londonban, és ez a közelgő tavasznak köszönhető, hisz már február közepét tapossuk.

Miután sikeresen átjutok a repülőtér csarnokában rám várakozó rajongóimon, anélkül, hogy elmenne bárki is úgy, hogy nem kapott közös képet vagy aláírást, beszállok a rám várakozó fekete Audiba. Mint szokás szerint, Anderson is velem tart és ki is használja az alkalmat és megint elismételi ugyanazt, mint a repülőgépen.

Nagyokat hümmögve és bólogatva reagálok menedzserem szavaira, aki ennek hatására még inkább bele lelkesül a beszédbe és addig meg nem áll, míg meg nem halljuk a táskám legalján lévő telefonom csörgését. Miután kihalászom a készüléket, egy bocsánatkérő pillantást vetek a mellettem ülő ember felé és egy nagy mosollyal az arcomon felveszem a még mindig zenélő eszközt.

   - Szia, Anya!

   - Szia, Kicsim! Hol vagy? Mi már itt vagyunk a könyves bolt előtt és a rajongóidon és az újságírókon kívül nincs itt senki – anya hangján fellelhetők az anyai ösztönök, amik kiváltják belőle azt az aggódást, amit most kiveszek a szavaiból.

   - Most szállt le a gépem, olyan fél óra múlva ott leszek – mondom, miután az ablakon kinézve jobban szemügyre veszem, hogy hol is vagyok most pontosan – Sokan vannak?

   - Hát, ha te azt, hogy az ajtó előtt hosszú kígyózó sor azt jelenti, hogy sokan vannak, akkor igen sok ember van itt, akik csak rád várnak – szavai hallatán gyomrom görcsbe rándul, kezeim remegnek, és úgy érzem, ha most nem ülnék, akkor elájulnék. Tudom, már sok ilyenen vettem részt, de a tudat, hogy a saját szülő városomban, a szüleim előtt tarthatom ezt a könyv bemutatót, megrémít, de mégis jó érzések fognak el.

  - Hűha, akkor még várnom kell a mennyei meggyes pitédre – mondom hangomban csalódottsággal, de a mondat végére elnevetem magam, úgy ahogy anya is – Azért, van mire várni ugye?

   - Talán azt gondoltad, hogy nem várlak finom házi koszttal? Hát ilyennek ismered te a saját anyádat? – a kérdés végét alig tudja elmondani, mert már a nevetésével küszköd, úgy ahogy én is. Ilyen jó kedvel telik a maradék fél óra is, de aztán az ablakon kinézve döbbenek rá, hogy már meg is érkeztem a helyszínhez.

  - Anya, most leteszem, mert úgyis mindjárt találkozunk – majd meg sem várva a válaszát, rögtön bontom a vonalat.

  Anya tényleg nem viccelt azzal, hogy rengetegen állnak a könyves bolt előtt. A járdán több háztömbnyi hosszú sorban állnak azok a lányok, nők, férfiak vagy fiatalok, akik egy dedikálásra vagy közös képkészítésre várnak. 

   Az autó lassan begördül a hátsó ajtó közelében lévő feljáróra, ahol már kevésbé hallani a kintről jövő beszélgetéseket. A jármű motorjának a hangja elhal, övemet kikapcsolom, majd miután Anderson kiszáll az autóból követem én is. Egy szűk, fénytelen sikátorban találom magamat, és ha sötét lenn és egyedül lennék, azt hiszem, most félnék. Nagy szerencsémre most nappal van és elég nagy a nyüzsgés itt, így nem kell semmitől sem tartanom, legalábbis attól nem, hogy itt letámadnak. Talán egy percig sem tartózkodunk egy helyen, a hátsó ajtót kinyitva belép abba a helységbe, ahová hamarosan meg fog érkezni a rengeteg ember. Egy raktárszerű kis szobán kell keresztül mennünk, ami tele van poros dobozokkal, könyvekkel és még sok hozzá hasonlóval, aztán belépünk a könyves bolt annak a részére, amit mindenki láthat. A polcok roskadásig meg vannak tömve jobbnál-jobb könyvekkel, a bézs színű falakon ott virítanak az új könyvek plakátjai, amik között helyet kapott az én könyvemet reklámozó plakát is. Nincs több időm jobban szemügyre venni a körülöttem lévő dolgokat, mert emberek sokasága rohamoz meg és belöknek, egy irodába ahol bele passzíroznak egy bőr fotelbe. A sminkesek rögtön kezelésbe veszik az arcomat, hogy felfrissítsék a sminkemet, a fodrászok pedig a hajammal próbálnak kezdeni valamit.

   Közel fél óra készülődés után sikerül kiszabadulnom a megjelenésemen dolgozó emberek közül, és a bemutató előtt akad egy kis időm, hogy a szüleimet is megölelhessem és megpuszilhassam. Viszont ez a pillanat sem tart sokáig, mert menedzserem rám förmed, hogy ideje kezdeni a dedikálást, hisz már így is késésben vagyunk. Elfoglalom a helyem az erre az alkalomra felállított asztal előtt egy kényelmes székben és szélesen mosolyogva várom, hogy beengedjék az első könyv rajongókat. Ez perceken belül meg is történik.

   A dedikálás nagyon jól megy. Az emberek, akik ide jönnek hozzám egytől-egyig, mind kedvesek velem, és olyan szavakat mondanak, hogy akad, olyan pillanat mikor alig bírom türtőztetni magam, mert a sírás határán vagyok. Volt egy fiatal lány, aki azt hiszem Ukrajnából utazott el ide, azért, hogy találkozgasson velem. Az ilyen pillanatokon gondolkodom el igazán azon, hogy talán érdemes ezt csinálnom, hisz ezzel embereket tehetek boldoggá és velük együtt magamat is.

   Három óra múlva már kezdek fáradni, de már az emberek is fogynak, így a sornak hamarosan vége lesz és vele együtt a dedikálásnak is. Nagyot kortyolok az előttem lévő pohár ásványvizes tartalmából, majd azt üresen helyezem vissza az előbbi helyére. Az asztal elé lép a sor utolsó embere, ezért a könyves bolt tulaja bezárja az eddig nyitva levő ajtót és a rajta levő nyitva táblát átfordítja a zárva részre. Felnézek az előttem levőre, aki első látásra elég furcsán néz ki. Egy szürke, kapucnis pulóvert visel, aminek a fejfedő része a fején van. A szemeit egy fekete napszemüveggel takarja el, az egyik kezét zsebre vágta, míg a másikban a számomra már jól ismert könyvet tartogatja. Az említett tárgyat lehelyezi elém, és én a kezembe véve a tollat, amit eddig is használtam, fellapozom az első oldalt. Kezeim rutinosan vésik bele az oly megszokott szavakat, de annál a résznél, mikor le kell írnom a könyv tulajdonosának a nevét, megállok.

  - Kinek írhatom? - kérdezem tőle mosolyogva, mire ő leveszi a fejét takaró ruhadarabot és a napszemüveget.

   -  Niall - mondja egy halvány mosollyal, miközben kék íriszeivel engem vizslat - Niall Horan.

   Nevét sajátos írásmódommal beleírom a helyére, majd az én nevemet is odafirkantom. A meglepettség csak ekkor csap arcon és kezemből kiejtve a benne tartott tollat, csodálkozva nézek az előttem álló fiúra. Száját egy szélesebb mosolyra húzz, ami tudatja velem, hogy rájött, hogy felismertem. Hogyne ismertem volna fel, mikor az egész világ és vele együtt én is tudom az ő és a banda többi tagjának a nevét.